Vissza
  • 2023.05.06
  • MeseCentrum

A mesei hármas

Háromévesek lettünk!

Pontosan három évvel ezelőtt jelent meg a MeseCentrum első bejegyzése ezen az oldalon. Most egy kicsit magunkat ünnepeljük. Az IGYIC munkatársai válogattak az elmúlt három év írásaiból. Mindenki három (néha persze kicsivel több) cikket ajánl újraolvasásra, amelyek fontosak és maradandók számára.

Harmath Artemisz, az IGYIC vezetője

Nyitra Bach Mate Koromi   Harmath Józsa Paár-01

Izgalmasnak tartom, hogy különböző típusú településeken és intézményekben tanító magyartanárok gondolatait, szemléletét, vágyait és gyakorlatát ismerhetjük meg a Petőfi-kör sorozatában. Lózungok helyett konkrét vonzódások, megfontolások kerülnek elő, és a kollégák jól használható ötleteket kapnak egymástól.

Irodalomelmélettel foglalkozó bölcsészként az én kedvencem az Esszék, Tanulmányok-rovatunk. A saját oldalunkon keresztül is követhetem a legfrissebb kutatási irányzatokat. Szeretem a világos szempontok szerint áttekintő esszéisztikus írásokat Kérchy Anna válogatásában és szerkesztésében, amelyeket sok-sok képpel közlünk.

Nagyon örültem, hogy nálunk jelent meg A Pál utcai fiúk férfiszerepeiről szóló írás Horváth Olivér Imre tollából és a kortárs bábművészettel foglalkozó kiváló esszé: Értsd meg és érezd át!, amit Bálint Zsófia jegyez. Az is örömmel tölt el, hogy Hermann tanár úr különleges János vitéz-olvasata a hallgatók, gyakorló tanárok szélesebb köréhez juthat el a rovaton keresztül. Kelemen Zoltán pedig újrakontextualizálja a Harry Potter-sorozatot. Biztos vagyok benne, hogy újdonságokkal szolgál a téma ismerőinek is, és ezt a sokat tárgyalt jelenséget új fénytörésben világítja meg a szülők és a tanárok számára.

Nagygéci Kovács József a MeseCentrum főszerkesztő-helyettese

Meseterasz_Werkfotók_20200126_21
Fotó: Bach Máté

2020 – Nem ugat hiába – Poós Zoltán, Leporoló

Ez volt az egyik első cikkünk: mi még a tanulófázis nullpontján álltunk, nem úgy a szerző, Poós Zoli, aki ezzel a cikkel elindította az azóta is nagyszerű Leporoló rovatot. A Frakk, a macskák réme ugyan nincs a legkedvesebb meséim között (nem részletezve, de nem Frakk a kedvenc karakterem), de együtt tudok menni a szerző gondolataival ebben az írásban és a későbbi szövegeknél is.  

2021 – Addig kell egymásra figyelnünk… – Ayhan Gökhan interjúja Molnár Krisztina Ritával

A MeseCentrum minden rovata különleges számomra, de az interjúkat különösen élvezem, kivált, ha Ayhan Gökhan készíti, mert ő nemcsak a szerzőből, hanem a mű(vek)ből is felkészült, érzékeny, figyelmes kérdező. Ez is egy olyan beszélgetés, amely az interjúalanyról való mindentudás illúzióját kerekíti az olvasóban, és nagyon bensőséges: el tudjuk képzelni, hogy a kérdező és a válaszoló tán azóta is beszélget…

mesecentrum 3-01

2022 – Élő irodalomtörténet – Kolozsi Orsolya, Kritika rovat

Számos ragyogó szerzőnk közül, akiknek és akikért nem lehetünk eléggé hálásak, hogy idejüket, tudásukat és nem utolsósorban a gyerekirodalom iránti elkötelezettségüket megosztják velünk, Kolozsi Orsolya az egyik legfontosabb nekem „úgy emberileg, mint szakmailag”, ráadásul ez a könyv, Milbacher Róbert Legendahántás című irodalomtörténeti kiadványa egyszerre tanít és szórakoztat, előbbit az utóbbival szétválaszthatatlanul keverve. Ahogy a kritika is teszi. 

Ayhan Gökhan, a MeseCentrum szerkesztője

igyicesek-02
Fotó: Bach Máté

Nagy élvezet volt Poós Zoltán Leporoló rovatunkban közölt írása Bodó Béla Brumi újabb kalandjai című könyvéről. Nem sokkal utána jutottam hozzá a könyvhöz, és az olvasmányélmény megerősítette a cikkben közölt állításokat. 

Öröm, hogy olyan szerzők, alkotók adtak interjút az elmúlt három évben a MeseCentrumnak, mint Rofusz Kinga, Szakács Eszter, Tasnádi István, Novák János, Vörös István, László Noémi, Markó Béla, Csík Mónika, Magolcsay Nagy Gábor, Tarik Demirkan, Boldog Zoltán és Szilágyi Ákos. Szellemiségük, humoruk gyógyszer, lelki táplálék.

Jó, hogy foglalkozhattunk a periférián működő kiadók csodás könyveivel, hogy messzebbre láttunk, mint amennyire a marketing által hajtott könyvpiac engedte. 

Fantasztikus, hogy a MeseCentrum alapításakor kitűzött cél, a minőség elsődlegessége, a részrehajlás nélkül hozott döntések elve a mai napig kitartott: nincs engedmény, nincs alku, semmi nem megy a minőség rovására. 

Nyulász Péter, IBBY-díjas gyerekkönyvszerző, az IGYIC projektkoordinátora

Nyulasz Peter-01

A MeseCentrumon megjelent kedvenc cikkeim közé legszívesebben egy egész rovatot választanék, méghozzá a Leporolót, és ennek két oka is van. Az egyik a nosztalgiafaktor, a másik a cikkek kedvesen ironizáló stílusa, amely szeretve cikizi a szocialista kor nemegyszer bumfordi alkotásait, avagy éppen az adott mű kortalanul érvényes irodalmi nagyságát méltatja. Az érzelmi töltés miatt nehéz külön kiemelnem egyetlen írást a számtalan nekem tetsző közül (a sok olyanon túl, hogy „ez volt a kedvenc könyvem”, olyan írás is akad a rovatban Poós Zoltántól, amely egy olyan ifjúsági filmről szól, amit a szülővárosomban forgattak, és amelynek egy jelenetében a nagyszüleim ablaka is látszik, ahonnan éppen kidobnak egy virágtartót, kettő másikban pedig az egyik unokatesóm szerepel).

Poós 1000-01

Ám egy másik szempontot előtérbe helyezve, Fenyvesi Orsolya Otthon a vadnyulakkal című írását emelem ki, Richard Adams „nyúlmitológiájáról”. Bevallom, a cikk szerzőjéhez hasonlóan megjelenése idején engem is elkerült a Gesztenye, a honalapító című könyv híre, ám e cikkből nagy örömmel szereztem tudomást például a vadnyulak nyelvéről, s innen kölcsönvéve mondom, mennyi cikk tetszik a rovatban: HRAIR! („Nyulak négyig tudnak számolni. Minden, ami négynél több, az hrair: egy csomó vagy egy ezer”)

mesecentrum 3-05

Másik kedvenc rovatom az Interjúk. Különösen azért, mert híven tükrözi a gyerek- és ifjúsági könyvek színes világát. A MeseCentrum kérdéseire nem csupán kritikusok, kiadók, fordítók, illusztrátorok, írók, költők válaszolnak, hanem például játszótérépítő grafikus, galéria-főkurátor, bábszínház-igazgató, folyóirat-szerkesztő – és nem csak Magyarországról. Amit most mégis kiemelnék a sok tartalmas beszélgetés mellől, az a gyors reagálásra példa. Amikor Veress Gyöngyi tudomást szerzett róla, hogy Rofusz Kinga Otthon című művével elnyerte a BolognaRagazzi CrossMedia-díjat, nem volt rest azon nyomban telefont, messengert, laptopot ragadni, és kikérdezni a részletekről, így elsőként a MeseCentrumon jelenhetett meg interjú a frissen díjazott illusztrátorral.

Kovács Gergely-02

Ezeken túl a magam részéről Kovács Gergely könyvkritikái közül emelnék ki egyet, amit most itt nem is nagyon indokolnék meg, de talán nem nehéz kitalálni, miért.

Veress Gyöngyi, az IGYIC kreatív titkára

Jean-Claude Mourlevat nemcsak szenzációs író, hanem csodás ember is. Amikor néhány kollégámmal 2022 őszén olyan szerencsések lehettünk, hogy egy teljes délutánt tölthettünk vele Budapesten, a francia szerző szerény, nagyvonalú, érzékeny és kíváncsi személyisége mindannyiunkat elbűvölt. A zajos vendéglőből stílusosan a Café Zsivágóba átvonulva készült ez a hosszú interjú, amelyet érdemes újraolvasni, akárcsak a szerző könyveit, a Jakabakkal indítva egészen a Cantabile című ifjúsági regényéig.

Bánki Éva_Révész Emese_Jeney Zoltán_07
Fotó: Bach Máté

Nagyon szeretem ezt a páros interjút, amelyet a Csimota Kiadó Hol lakik a művészet? című ismeretterjesztő képeskönyvének alkotóival készített Kelemen Réka. A művészettörténeti böngésző születésének kulisszatitkairól mesél benne Révész Emese művészettörténész, a kiadvány szövegírója és Grela Alexandra, a könyv illusztrátora, aki elárulta azt is, korábban miért nem mert álmodni sem egy ilyen lehetőségről. És valóban, olyan innovatív képeskönyv született, amelynek kötelező módon ott a helye minden iskolai könyvtárban és az összes, művészetre fogékony gyerek polcán.

mesecentrum 3-02

2023 Petőfié. A Petőfi-körkérdés egy friss interjúsorozata a MeseCentrumnak, amelyben Petőfit oktató tanárok vallanak arról, hogyan tanítják 200 éve született költőnk verseit a mai gyerekeknek. A fővárosi, vidéki, határon túli pedagógusok megközelítései érdekes látleletei és formálói korunk Petőfi-képének. Érdemes hétről hétre követni őket: fontos kordokumentumok.

Orosz Annabella Szép Magyar Könyv-díjas illusztrátor, az IGYIC kreatív anyagainak tervezője és a MeseCentrum képszerkesztője 

mesecentrum 3-03

2020 – Hódosy Annamária: A fenyők mennybemenetele az Esszék, Tanulmányok rovatból

A nagy karácsonyi készülődésben, a sok giccs és „műanyagiasság” mellett jó volt átgondolni, hogy mit viszünk a feldíszített lakásba vagy egyáltalán az ünnepbe. Kérchy Anna rovatvezetői munkájának köszönhetően csodás tanulmányok születtek, melyek által közelebb kerülhetünk az irodalom tudományos részéhez. 

Kérchy Anna Interju-01

2021 – A Kortárs íróink kedvenc kötelező olvasmányai Ayhan Gökhan rovata volt

Nagyon izgalmasnak találtam ezt a sorozatot a személyes jellege miatt. Nemcsak az irodalomról esik bennük szó, hanem illusztrációk, játékok, zene, játszóterek és díszletek csodás egybefonódásáról is. Kicsit olyan, mint egy jó szakácskönyv: ismerni kell az összetevőket.

2022 – Amikor hozzáértő szem és tudás társul az írói vénához, csakis jó beszámoló születhet! Beszámoló Bolognából Ágoston-Szász Katalintól.

Both Gabi, a MeseCentrum főszerkesztője

topolya

Természetesen mindegyik eddig felsorolt cikk az én kedvencem is. És természetesen képtelen vagyok választani, ezért nem a cikkekről írok, hanem a munkatársaimról és a szerzőinkről.

Hálás szívvel gondolok Orosz Annabellára, aki bármikor képes arra, akár az éjszaka közepén is, hogy varázsoljon valami csodálatos képet az oldalra.

Hálás szívvel gondolok Nagygéci Kovács Józsefre, aki még soha nem késett egyetlen határidővel sem, és amióta ő a főszerkesztő-helyettes, végre tényleg szabadságon lehetek, amikor szabadságon vagyok.

Hálás szívvel gondolok Harmath Artemiszre, akitől teljes szabadságot kapok a MeseCentrum szerkesztésében.

Hálás szívvel gondolok Ayhan Gökhanra, aki mindig érzékeny és releváns témákat vet fel.

Hálás szívvel gondolok Poós Zoltánra, aki a Leporoló rovatunkban új fényt ad a gyerekkori olvasmányaimnak.

Hálás szívvel gondolok Veress Gyöngyire, akire mindig és mindenben lehet számítani.

Hálás szívvel gondolok Kérchy Annára, akitől rengeteget tanultam az elmúlt években.

Hálás szívvel gondolok Luca Annára, aki láthatatlan segítőként (ő az olvasószerkesztőnk) minden szöveget nagyon gondosan kezel.

Hálás vagyok Bakó Katának, aki igazi programvadásszá vált rövid idő alatt. 

Hálás szívvel gondolok Bach Mátéra, aki mindig olyan portrékat készít a MeseCentrum oldalára, hogy a fotón szereplők is elkérik ezeket a képeket tőle. 

Hálás szívvel gondolok Csörgei Andreára, aki a Tanár-rovatunkat megalapozta, és mindig tudása legjavát adja a MeseCentrum olvasóinak.

Hálás szívvel gondolok Bajzáth Máriára, akinek írásai mindig új irányt mutatnak.

Hálás szívvel gondolok Parti Juditra, aki olyan interjúkat készít, amelyek mindig a lényegről szólnak.

Hálás szívvel gondolok Kelemen Rékára, aki nálunk ugrott a mély vízbe, és kiderült, hogy kiválóan úszik.

Hálás szívvel gondolok Pataki Mónika Lillára, aki sokgyerekes szülőként és szakemberként egyszerre mutat olvasási szempontokat.

Hálás szívvel gondolok Szokács Eszterre, aki úgy ír beszámolókat, hogy az olvasó is úgy érezheti, jelen volt az eseményen.

Hálás szívvel gondolok Kovács Gergelyre, aki nálunk vált gyerekirodalmi szakértővé, és akinek elemző írásai minden részrehajlás nélkül, valódi kritikaként segítik a szerzőket.

Hálás vagyok Ágoston Szász Katalinnak, aki ritkán ír, de akkor nagyon jót. Bízom benne, hogy a közeljövőben többször találkozhattok majd a nevével.

Hálás vagyok mindenkinek, aki munkájával hozzájárul ahhoz, hogy a MeseCentrum független szakmai fórummá válhatott ez alatt a három év alatt.

mesecentrum 3-06