Mackóirodalom
A hatvanas és a hetvenes évek emblematikus gyerekkönyve volt Bodó Béla Brumi újabb kalandjai című meséje, amely úgy lett a „mackóirodalom” megbecsült alkotása, hogy valójában a könyvben felbukkanó büntetésgombot maga Bodó is kiérdemelte volna, hiszen a nyelve már a megírásakor is elavult volt, didaxisa pedig finoman szólva is túlhajtott. Mégis, amikor Brumi megkérdezte a könyvben, hogy „jól szórakoztok, kedves vendégeim”, több generáció is azt válaszolta: igen. A mackóság eleve sikerre van ítélve, vagy Bodó nagyon is tud valamit?
Jócsont és Rosszcsont?
Ez a büntetésgomb egy közönséges felvarrható gomb, amit mindig a rossz mackónak kellett magánál tartania, és már ebből is sejthető: a Brumi újabb kalandjaiban a kulcsmotívum az értékelés, az, hogy a mackók mennyire voltak jók az adott napon. Morbidnak tűnik, de hatvan év távlatából az olvasónak eszébe juthat az is, hogy Bodó a mackóvilágba konvertálta át mindazt, amivel egész nap foglalkozott. Tudható róla, hogy dolgozott a Népbírósági Közlönynél, az Ítéletnél, szóval derekasan helyt állt a kőkemény rákosista sajtóban, és tárcáiban visszaigazolta a népbíróságok ítéletét.
Amikor Jócsont mackó papája arról faggatja Brumit, hogy csinált-e valami rosszat a fia, nos, az valami szürreális, hiszen mancsos-bundás-málnás mackóvidéken felismerhető mindaz, ami leírja magát a feljelentést. Brumi viszont nem „nyomja fel” barátját, ami dicséretes, ugyanakkor sok gond van a mackókkal.
Szinte már bosszantó a naivitásuk. A bocsok bedőlnek a „nézd csak, ott repül a kismadár!”-féle trükknek, és viccnek minősül az, amikor Jócsont papája megkérdezi, hogy ki szereti a barackot, majd barackot nyom a mackók kobakjára. És ott van a Leveled érkezett? Talán faleveled? – poén, ami már 1960 körül sem lehetett olyan átütő.
A naivitási versenyt Jócsont nyeri
Ő a mézüket óvó méhekre azt mondja, hogy szárnyas sündisznók… Na, jó, nem is ő, hanem maga Brumi a győztes, aki megkérdezi, hogyan kell rosszalkodni. Már a kötet felütése is zavarba ejtő: „Anyácskám hangját hallottam messziről. – Brumi, hol van az a kis Brumi? – Vissza akartam kiabálni, itt kuksolok a fa tetején, de nem kiáltottam vissza, mert fára mászni nem szabad.” Anyácska – mintha valami szovjet mesét olvasnánk, és szinte száz versztáról is hallanánk a balalajka hangját.
Bodó akkor volt igazán humoros, amikor a legkevésbé akarta, ugyanis nevéhez kötődik a magyar sajtótörténet egyik nagy anekdotája. 1953-ban a Népszava nyomdai szerkesztőjeként a Sztálin súlyos betegségéről szóló cikkben a „mélységes megrendülést”-t véletlenül „mélységes megrendelés”-nek szedte. Több hónap börtönt kapott azért a bizonyos ü betűért.
Problémáink vannak a nevekkel is
Brumi unokabátyját Pulykapipinek hívják, ami egy baromfinév. Nos, Bodó szerint azért, mert hirtelen haragú, mint a pulykák, de ez akkor sem szerencsés név, ahogy Kukinak, a papagájnak sem sikerült túl jól a névadás, szintén nem olyan jó poén a Rosszcsont után Jócsontnak nevezni az egyik mackót, aki apja szerint „csintalan, és szeleburdi”. Viszont jól sikerült két mellékszereplő Rezeda, a kecske és Lali, a mókus keresztelője.
Az egyes szám első személyben elmesélt történetek legizgalmasabb pillanatai a fejezetek befejezései.
„Ne haragudjatok, de ennek a fejezetnek most vége. Ugyanis málnázunk.”
A kerettörténet egyszerű, a mackóvárosi cimborák, Pulykapipi és Jócsont levelet írtak az erdőszélen élő Bruminak, hogy hamarosan meglátogatják, és elhozzák Kukit, a papagájt is. Kuki inkább csak asszisztál, tényleges jelenete nem sok van, tehát főleg három mackó csetléseit-botlásait figyelhetjük meg, amint az erdőt járják, hogy néhány kalandos nap után hazautazzanak majd a városi medvék.
Tanulság van? Igen, jórészt azok vannak. Az 1959-ben megjelent mese a nevelő célzatú gyerekkönyvek hagyományát viszi tovább, jótanácsokkal látja el az ifjúságot. „Az ajándékot meg kell köszönni és kinevetni nem illik senkit”.
Legtöbbször nem kerekedik ki valódi történet a helyzetekből
Pedig van itt horgászás, barlangtúra, láthatatlanná tevő varázspálca. Ugyanakkor minden, ami a varázslat, minden, ami az irracionális dimenziója lenne, az csak ígéret marad. A horgászás során nem bálnát fognak ki a patakból, csak egy kőbe akadt bele a horog, a barlang sárkánya csak denevér…
A könyv megmarad a „realitások talaján”, nincsenek váratlan fordulatok sem. Ha fociznak a bocsok, akkor a legtöbb, ami történik, hogy Brumi kivéd egy kapura lövést, vagy valamelyik mackó gólt rúg. A legnagyobb kaland az, amikor Jócsont eltűnik, de hát akkor sem veszett el, csak elment megkeresni a tobozokkal teli lepkehálót, és persze még a lepkehálók és a tobozok is meglettek. Semmi nem karcolja meg a világot, csak néha belelépnek hőseink egy-egy tüskébe vagy éppen arra jön a szárnyas sün, azaz a méhecske, és Rezeda, a kecske.
A Brumi-mesék naivitása leginkább a Bogyó és Babóca kalandjait juttathatják eszünkbe
Lásd például Brumiéknál az erdei boszorkányos ijesztgetést, de amikor azt mondja főhősünk, hogy „ha már letéptük a virágot, nem lehet őket visszadugni a földbe”, arról már tényleg az a Bogyó jut eszünkbe, aki fel akart mászni a szivárványra.
Viszont míg Bartos Erika bogaras meséit főleg a három-négy éves korosztály kedveli, addig a 182 oldalas Brumi-mesét valószínűleg idősebb, hat-nyolc év körüli gyerekeknek szánták. Napjainkban persze a nyolcéves gyerekeknek máshol van az ingerküszöbük, így Brumi főleg azoknál a kisiskolásoknál arathat sikert, akik nem bírnak ellenállni a mackóknak.
A könyv mégis sikeres, a rendszerváltás után már a Holnap Kiadó gondozza a sorozatot (Brumi az iskolában, Brumi a Balatonon, Brumi Mackóvárosban, Brumi mint detektív).
Brumi tehát túlélte a szocializmust
A könyvek a gyerekirodalom emlékezetes alkotásai maradtak, aminek az egyik titka az, hogy az erdőszélen élő mackókat nem öltöztették kisdobos egyenruhába, alapvetően megúszták a politikai áthallásokat, tegyük hozzá: annak ellenére, hogy Bodó alkotótársa, a grafikus Szávay Edit is elkötelezett mozgalmár volt. Brumi sikere részint neki köszönhető. Szávay a szocializmus egyik legtöbbet foglalkoztatott grafikusa, a Dörmögő Dömötör egyik fő illusztrátora, a Nők Lapjában is az ő rajzaival jelent meg a Gyerekeknek rovat.
Szávay megkapóan bájos rajzai afféle illusztrációi lettek a hatvanas és a hetvenes évek gyerekkori varázsvilágának, szinte a tudatalattinkra is hat, hiszen ő az egyike a kor jellegzetes alkotóinak. Nemcsak könyvekben, újságokban, de egyéb kiadványokban is ők képezték fel meg a gyerekkor csodáit.
Amikor egyes generációk visszaemlékeznek a saját gyerekkorukra, a karácsonyi ajándékvásárok bolti kirakataira, az sokszor Szávay rajzain jelenik meg előttünk. Ő az egyik nagy alkotó, F. Győrffy Anna, K. Lukács Kató, Reich Károly, Tankó Béla, mellett, aki megformálta a gyerekkor „szentképeit”, amin olyan jelenéseket látunk, mint, mondjuk, a Télapó érkezése vagy a papírsárkányt eregető mackó. Ha már egy mondatban Bodót történelmi kontextusba helyeztük, akkor ugyanezt kell tennünk a Brumi-arculatért felelős Szávayval is, aki a második világháborúban részt vett az ellenállási mozgalomban, megjárta a Margit körúti fegyházat, majd Sopronkőhidán raboskodott, ahol az ablakból látta azt a kivégzőosztagot, amelyik Bajcsy-Zsilinszkyt vezette a vesztőhelyre. Szávay Edit később tervezőszerkesztője lett a Nők Lapjának, ahol egyébként maga Bodó Béla is dolgozott, bizonyára itt kezdődött a Brumi-féle munkakapcsolatuk.
Bodó a könyv szinte minden oldalán morális tort ül
Szinte minden a körül forog, hogy ki volt jó vagy éppen rossz. Amikor megérkezik az Jócsont papája – akit magáz a saját fia –, akkor is etikaórát tart a maciknak:
„Aki rossz akar lenni, álljon a bal oldali fához, aki jó, az álljon velem a jobb oldali fához.”
És aki jó mackó, az kap egy zacskó savanyú cukrot, vagy éppen porcukros epret. De nemcsak édesség jár a jóknak, hanem faleveles kitüntetés is. Jócsont például azért kapott egy szép falevelet, mert amikor az anyukája jelezte, hogy mindjárt lefekvés, ő azonnal vetkőzni kezdett. Aztán kiderült, hogy a kitüntetést Jócsont magának adta, „ami nem szabályos”, így ezt elvették tőle.
Vajon Bodó Béla megérdemelné a faleveles kitüntetést? A mackóvilág megteremtéséért igen, de a didaxis túlhajtása és a könyv zavaróan naiv pozíciója miatt még savanyú cukor sem járna neki.
Poós Zoltán
Bodó Béla: Brumi újabb kalandjai
Móra, 1959
184 oldal
16 Ft