A gyerek- és ifjúsági irodalom szempontjából hogyan alakult 2022, voltak-e meglepő fordulatok, láthatók-e új trendek idehaza?
Komoly trendfordulókat nem érzékelek, egyszerre van jelen számos izgalmas jelenség: egyre több könyv foglalkozik a tabukkal, a gyászfeldolgozással, az alkoholizmussal, a válással, a gyerekek traumatikus élményeinek kihordásával, ugyanakkor azt is fontos megemlíteni, hogy ezek a motívumok hosszú ideje részei az ifjúsági irodalomnak, de nem voltak ennyire tudatosan, mintegy tudományosan a gyereknevelés szolgálatába állítva. Mind több a nívós, az adott történettel összeérő vizuális motívum , melyek nemcsak illusztrálják a könyvet, hanem dialogizálnak is vele, egyre tudatosabban, szegmentáltabban írnak egy adott életkorra (például a nyolc–kilenc évesekre) pozicionált könyveket, ami a legtöbbször tetszik – néha zavarba is ejt ez a megfontoltság.
Melyik három gyerekkönyv volt számodra tavaly a legérdekesebb, a legfontosabb, és miért?
Először is Mészöly Ágnestől a Barni titkos barátai. (Erről hamarosan Poós Zoltán írását is közöljük – a szerk.) Lomtalanítás során kidobhatjuk a tegnapi újságokat, de az emlékeinket nem. És ha úgy adódik, mi is hazavihetünk valamit a lomok közül, vagy valakiket, ahogyan azt Barni, a nagycsoportos kisfiú tette. Magához vette a plüss vízilovat, akit Eleknek hívtak, és a Benő nevű elefántot is. Hogy honnan tudjuk ezt? Bemutatkoztak Barninak. Ők segítették a gyászmunka idején.
A kisfiú ugyanis autóbalesetben elveszítette az édesapját. Egy ideig nem is értjük, miért fontos megnevezni az autó márkáját és színét, de a legelején még azt sem tudjuk, hogy az édesapa meghalt, inkább arra gyanakszunk, hogy a szülők elváltak, ezért lépett ki az apa a család életéből. És épp az a jó a történetben, hogy mindez fokozatosan bomlik ki. Mészöly Ágnes könyvét nemcsak azoknak ajánlom, akik hiába várják, hogy beforduljon sarkon egy rég látott autó, hanem azoknak is, akiknek nemcsak az elefánt és a víziló a titkos barátjuk, hanem a problémákkal őszintén szembenéző könyvek is.
Másodjára Cynthia és Brian Paterson Foxwood összes meséje című kötetét tartottam fontosnak. Ezt a könyvet nagy élvezettel olvassák majd azok, akik mindig is szerettek volna a nagyi porcelánjaival játszani, de sosem engedték meg nekik, így maradt a vágyakozás, hogy olyan tájakat járjanak be, mint Foxwood hamisítatlan angol vidéke, ahol a legdurvább gaztett az élelmiszerbolt kifosztása. Ez az idilli világ hasonlít A Gyűrűk Ura Megyéjére, ahol a hobbitok takaros házaikban élnek, csak itt nagy lábú barátaink helyett Sün mama konyhájában találjunk magunkat, ahol vízitormaleves és fenyőmagból készült karácsonyi torta várja az éhes szájakat. Foxwood történetei tele vannak kalandregényes fordulatokkal, ilyen például Róka úr rég bezárt fogadójában a legendás üdítőital titkos receptjének megtalálása, de a mesék nem üzenetesek, nem moralizálnak; itt szinte mindenki bájos, figyelmes és udvarias. Amikor segíteni kell, az erdő összes lakója ott terem. A könyvet olvasva rájövünk, hogy az erdő végtelen, ahogy az alkotópáros fantáziája is.
Turczi István Robin Hód kalandjai 2. – Robin és Alaszka című könyvében tovább épül a hódvár szavakból, mondatokból, jó sztorikból, azaz egyre csak tágul a szerző hódos meséjének univerzuma. Bunyó, a kutya, Varjon Varjovics, a varjú és Kasztor, a bölcs öreg hód mellett újabb kis bundás állat, Alaszka lép színre, aki szintén a hódok népes családjának tagja, és Kanadából érkezett, hogy a történet részese lehessen. Alaszka afféle menekült: a szülei prémvadászok fogságába kerültek, csak sejtjük, hogy mi történt velük, de a történetnek más a fókusza. Mint minden mesének, ennek is van tanulsága, többek között az is, hogy egy régi vágású, profi író lendületből megír egy lírai, jó arányokkal felrakott történetet, ha ez a feladat – ugyanakkor Turczi a hódos könyveit terápia gyanánt írta, de annak magánéleti vonzata nem érinti a mesét: ez is profizmus, elegancia dolga. A történetben, ahogy kell, a kis hódok felfedezik a világukat, megismerik magukat, ahogy egymást is. A kötet tájfestészetét Fekete István vagy éppen Jean Giono is megsüvegelné. Azt írja Turczi: „ennyi csillag hogyan is férne el olyan szűk helyen, mint az ég?” Az ég lehet, hogy szűk, szerencsére a mese tere, még ha egy hódvár köré épül is, éppen elég tágas.
Melyik volt szerinted a legjobb könyves esemény vagy műsor (videó, podcast stb.) 2022-ben?
Hazabeszélek, mert a Meseterasz YouTube-on látható néhány perces, lényegre törő filmjeit ajánlom, mivel nemcsak remekül fókuszált, koncentrált műsorok, de a vizuális környezetük is professzionális. Bemozgatja az adott művet, a hozzá rendelt főcím animációja meggyőző, ahogy a megszólalók (Harmath Artemisz, Nényei Pál) beszélgetései is, akik egymással folytatnak dialógust, mégis úgy tűnik, mintha mi, nézők is ott lennénk közöttük. És nemcsak beleszólni lenne kedvünk, hanem ahhoz is, hogy elolvassuk a megidézett könyveket.
Véleményed szerint melyik volt a legjobb, könyvekhez kapcsolódó egyéb műalkotás (film, színházi előadás stb.) 2022-ben?
A kis Nicolas – Eljött a boldogság ideje! című francia–luxemburgi családi animációs film. (A könyvről ITT írtunk korábban a szerk.)
Aki szeret elveszni az elveszett világokban, az olyanokban, mint az ’50-es évek francia tájai, enteriőrjei, akit megigéz a popkultúra hajnala, mikor még az irodalmi hatású képregények és az „új regény” jelentették a lázadást, régi vágású filmsztárok voltak a rock and roll-hősök, a tömegkultúra még együtt lélegzett a szépirodalommal, és mikor Párizs volt a szórakoztatóipar epicentruma, nem pedig Los Angeles. Ebben az idilli világban kel életre az egyik legismertebb francia gyerekkönyvsorozat címszereplője, a kis Nicolas, aki, ahogy a könyvekben, ezúttal is az egész családot elbűvöli, és visszarepít abba az időbe, amikor még egy gyerekcsínynek is charme-ja volt. A film világa hű maradt Jean-Jacques Sempé karikaturista és René Goscinny író 1950-es években indult sorozatához, és olyan mintha egyszerre lennénk a mesekönyvek, a képregények terében, pedig valójában egy moziban ülünk. A film alcíme szerint eljött a boldogság ideje. Nyolcvan percre biztosan, sőt, tovább is, mert A kis Nicolas hatása alól napokig nem tudunk szabadulni.
Melyik klasszikus gyerek- vagy ifjúsági könyvet „porolnád le”, azaz várod az újrakiadását 2023-ban?
Igazság szerint az itt közölt ajánlatból mindhárom könyvet „leporoltam”, azaz írtam róluk. Ezek most afféle előzetesek.
Erich Kästner Emil és a detektívek.
1928 őszén különös hír rázta meg Németország úri közvéleményét: eltűnt Tischbein Emil gondosan őrzött 140 márkája. Az elkövető bizonyos Grundeis úr, akinek különös ismertetőjele, hogy keménykalapot visel. Kästner Emil és a detektívek című történetében mindenki azt kapja, amit megérdemel. A bűnös büntetést, a jó több jót, az olvasó pedig annál is többet: életre szóló élményt. Kästner a mesét behúzta a nyüzsgő Berlin kulisszái közé, a figurák olyanok, mintha csak a Döblin Berlin, Alexanderplatzából léptek volna ki. Megismerjük a kor anyagi viszonyait, a márka értékét, a kétes egzisztenciákat. Az Emil és a detektívek indította el a gyermek-detektívregények alműfaját, nélküle nehéz lenne elképzelni akár Csukás István Keménykalapját vagy a Vakáció a halott utcábant.
Kis Tódor: 1000 vicc a javából. A timföldben és viccekben gazdag Kádár-kori Magyarország annyira szeretett nevetni, hogy a vicceit is összegyűjtötte, megszámozta, és kötetbe rendezte. Ez volt az 1000 vicc a javából című Kis Tódor-féle kötet, amelyet Tankó Béla, a Sicc-féle mesék rajzolója illusztrált, így kicsit olyan, mintha gyerekkönyv lenne. A gyerekek pedig szerették a „megúszós könyveket”, azokat, amelyek tele voltak képpel vagy rövid történetekkel, így nem követeltek különösebb koncentrációt. Szóval az 1000 vicc a javából pont olyan volt, amiért rajongtak a gyerekek is. És ki ne szeretne nevetni, ki ne szeretne felnőttnek látszani, ki ne szerette volna a József-napi nagy bóléivás közben elbűvölni a sógorokat, bátyusokat, nagynéniket? A gyerekek a viccmeséléssel nemcsak szerepeltek a felnőtt, vagy éppen kamasz közönség előtt, de egyben csiszolták a humorérzéküket is. „Érted?” – tették fel a kérdést a bizonytalan arckifejezést vágó öcsinek, aki persze azt mondta, hogy naná.
A viccmesélés olyan közösségi rituálé volt a disznótorokon és a vállalti névnapozásokon, mint a XIX. századi fonókban énekelt balladák. (Hamarosan erről is megjelenik Poós Zoltán írása – a szerk.)
Lewis Carroll: Aliz kalandjai Csodaországban
Lewis Carroll 1865-ben megjelent nonszensz meseregényében a Kalapos megkérdezi Alizt, mi a különbség a holló és az íróasztal között, de sem Aliz, sem a Kalapos nem tudja a választ. És a könyv sem. Azóta is sokan próbálták megfejteni, még pályázatokat is kiírtak a lehetséges válaszra. A legjobban akkor járunk, ha meghagyjuk talánynak. Az Alizban éppen elég a rejtvény, sőt a hollónál is különösebb lények élőhelye ez a bizonyos Csodaország. Ott van például a Griff madár és az életre kelt kártyalapok. A könyv a világirodalom egyik legismertebb alkotása, megkérdőjelezhetetlen a tekintélye, popkulturális hatása is felmérhetetlen, készült belőle Disney-rajzfilm, Lewis Carroll arcképe ott van a The Beatles Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band című lemezének ikonikus tablófotóján. A műből egy párhuzamos univerzumot ismerünk meg, s előzménye minden olyan könyvnek, amelyben barlangon vagy ajtón keresztül vezet az út egy másik világba: csak épp Edith Nesbit elvarázsolt kastélyához barlang az átjáró, a C. S. Lewis Narnia krónikáiban ruhásszekrényen át visz az út a mesékhez, míg a Harry Potterben a 9 és ¾. vágányról indul a vonat Roxfortba, a varázslóképzőbe.
Milyen egyéb új megjelenéseket tartasz fontosnak, kiknek a köteteit látnád szívesen 2023-ban?
Zalán Tibor: Királylányok nagykönyve
A nagykönyv végre egyben mutatja meg azt az eddig két kötetben olvasható, szárnyaló mesebeli portrésorozatot, amelyet a magyar líra klasszikusa írt azoknak a királylányoknak, akik nincsenek benne egyik könyvben sem, mert ők maguk írják életük nagy mesekönyvét. Ők a mi olvasóink, a mi gyerekeink. Ők vendégségbe járnak Zalán királylányaihoz, akik egy könyvet adnak át az olvasóknak. Ebből a vendégeskedésből aztán hatalmas birodalmak születnek, meghökkentő kalandokkal, abszurd mesékkel. A Zalán Tibor féle királylány-találkozók jórészt megtartják a klasszikus mesék szerkezetét, ám a végtelenségig kitágítva azok univerzumát. Tanulság: uralkodni nemcsak a birodalmak élén kell, hanem a szövegek felett is, és ez nagyon megy Zalán Tibornak.
Szívesen látnék továbbá egy új ifjúsági regényt Erna Sassentől; tavaly olvastam a Pagony gondozásában megjelent Egy indián, mint te meg én című kötetét, azóta tudom, hogy a holland írónő milyen jól ismeri a kamaszok lelkét. Az Egy indián, mint te meg én című kisregénye nem klasszikus indiántörténet, sokkal inkább svéd gyerekverseket idéző próza egy figyelemzavaros, élénk képzeletű kisfiúról, Boazról, aki rajong az indiántörténetekért, és nagyon megkedvelte új osztálytársát, Aïshát, akiről azt gondolja, hogy indián.
Körkérdésünk előző válaszadóinak véleményét is ajánljuk figyelmetekbe