Vissza
  • 2021.04.20
  • Parti Judit

Ki ne akarna indián lenni?

Parti Judit egy megindító és valóban kiváló könyvről írt kritikát. 

Colin nem létezik

A magányosság szomorú állapot, különösen egy gyerek magányossága. A színésznőből íróvá avanzsált szerző viszont képes úgy felfesteni a főhős, Boáz kapcsolódási nehézségeit, hogy nem ébreszt szánalmat, mert okos megértéssel kímélni akarja a felnőttek világát a komolyabb megrázkódtatástól.

Képzelt barátokat hazudik otthon, hogy ezzel se okozzon gondot – hiszen a szülei szerint nagyon fontos, hogy sok barátja legyen.

A holland–magyar kulturális összefonódás az 1920-as években indított gyermekvonatok kapcsán lett máig hatóan szoros és gyümölcsöző

(Az első világháborút követő humanitárius akció keretében az elszegényedett országok gyermekeit néhány hónapra nyugatra, főként Hollandiába és Belgiumba küldték befogadó családokhoz).

Azon felül, hogy Közép-Európában nálunk fordítják a legtöbb holland címet, jó néhány meghatározó gyerekkönyvet is köszönhetünk ennek a kapcsolatnak. Nemcsak Miffy (Dick Bruna), hanem Szutyoksári, Pim és Pom, Janó és Janka (Annie M. G. Schmidt és Fiep Westendorp) is holland származásúak, nem beszélve a kitűnő ifjúsági regényről a bátorság témakörében: Tonke Dragt Levél a királynak című művéről (ITT írtunk a könyvről), ami nem csak a hollandok világát rengette meg (több mint egymillió példányt adtak el belőle világszerte). Amit nem tudott Dragt, azt pedig Guus Kuijer hozta el: kortárs közegbe helyezte a hőseit és a problémáikat – nem hiába olvas fel tőle Boáznak is a nagymamája –, amit nagyon helyesen tesz, hiszen a magyarul is megjelent Minden dolgok könyvét például csakis felolvasásra ajánljuk. (Amiből Boáz vagány nagymamája olvas, azt csak eredeti nyelven találjuk: Grote mensen, daar kan je beter soep van kokenFelnőttek? Mehetnek a levesbe.)

A Kuijer által (is) hozott tabudöntő áttörés tette lehetővé egyáltalán, hogy az Indián… hoz hasonló könyvek megszülessenek – nem véletlenül tiszteleg előtte a szerző.

Bár Boáz nem lesz a szó klasszikus értelmében emblematikus figurája a holland irodalomnak – mert célzottan olyan, mint te meg én. Átélhető, átérezhető az egyes szám harmadik személy nézőpontjából íródó elbeszélés, melynek néhány mondata mégis a főhős belső megéléseiről szól.

Az írónő ismeri és elismeri korunk ifjúságának problémáit

Magány, depresszió, megfelelési kényszer – amivel gyerekként önmaga is küzdött, de fiatalok esetében veszélyesnek tartja megnevezni az ilyen problémákat. És milyen jól teszi! Így kerüli el, hogy a gyermek vagy a fiatal öntudatlanul is problémának kezdje látni önmagát.

A magyar fordítás rövid mondataival hamar megszülető érzéseket, csontig hatolóan ismerős helyzeteket teremt, amelyekben lassan lépdelhetünk előre, nem hirtelen mélyülnek; talán ez az oka, hogy nem a fájdalom a hangsúlyos, hanem a mögötte rejlő mégis biztonság, amit jelen esetben Boáz nagymamájának a figurája ad.

Indian Parti Judit-01
 

Sem Facebook, sem Google Meet…  

Az Indián… élő kapcsolatokra íródott könyv, ami a kapcsolathiány fájdalmából keresi a kiutat.

A pandémia széttagoltságában különösen üdítő élmény olvasni – és nem csak azért, mert a Facebookon senki nem írja ki, hogy magányos, vagy fél valamitől. Beismerten vagy sem, a vírus állandósult jelenléte a mégoly rugalmas gyereklélekben is szükségszerűen lenyomatot hagy. Felnőttként sem könnyen ismerünk fel vagy be érzéseket – hát még gyerekként. Megfogni, megnevezni, szétszálazni és aztán kezelni az egyes részeket nehéz mutatvány –

most itt ül egy általában rohanó nemzedék a gyerekei fölött: meg kellene tanítani őket az érzelmeikkel, frusztrációikkal bánni. Aki nem tud a helyzethez kellő rutinnal viszonyulni, kifújhatja magát, az Indiánban ehhez is találunk kulcsot.

A történet két valóságban zajlik

Boáz narrált belső világa fonódik össze a külső történésekkel, melyeknek sarkalatos pontja egy új osztálytárs megjelenése, aki pont úgy néz ki, mint egy indián – tehát Boáz álmainak megvalósulása lélegző bőrkötésben. (Apropó: prémiumélményt tart a kezében az, aki hozzájut a könyvtárgyhoz a külső borítót fedő bőrfólia okán is. A kiadói érzékenység csúcsteljesítménye, hogy ezzel az egyszerű, de nagyon hathatós eszközzel rezonál a mű belső világára.)  
Tehát az idealizált alak megjelenik Boáz valóságában, és egy teljesen hétköznapi rajzórán a padtársa lesz. Aisha nem beszél hollandul, a fiú nem beszél a lány nyelvén – de azonnal képesek közös világot teremteni, s az indiánvilágban összekapcsolódni, tanítva az olvasót is a másik ember lényének megértésére.
Az értő kapcsolódás alapmintázata Boáz és a nagymamája viszonyában is látszik, mi több, egy vad pónival szemben is feltűnik, amelynek a főhős persze szükségszerűen nevet adott, és valamelyest megszelídítette.

Ezekben a mély kapcsolatokban látszik a kisfiú saját világa – érzékeny ellenpólusa annak, amit a szülei felé megél. 

Tollak és bátorság

Boáz kibomló világának szívét a nagymama sufnijában találjuk: ez a múzeum, ahol egyben látjuk egy kisfiú életének komoly mementóit. A gyerekkori megküzdések fontosságának tárlata (víz alatti úszásban tanúsított bátorságért, a napköziben maradásért, hősies helytállás a fodrásznál és a fogorvosnál) – a mérföldköveket itt persze értékes tollak jelzik –, de csak akkor kerülnek elő, és nyernek valódi értelmet, amikor lesz kinek megmutatni.

A két gyermek a teremtett közös indiánvilágból kölcsönösen elmozdul a másik sajátos és nagyon is konkrét hétköznapi valósága felé. Kiderül, hogy pontosan mi lapul a csend szeretete vagy az indiánok iránti rajongás, a szomorúság és a félelem mögött – gyerekhangon, gyerekszemmel, gyerekekre szabva. És a valóság érzékelése érdekes módon, ha meg van hagyva a gyermek saját hatáskörében, nem kelt félelmet.

Annyira szerettem volna egy indián barátot, és amikor az indián barátom nem volt indián többé, minden ugyanolyan maradt! (…) Nagyon-nagyon örülök Aishának.

Ha nem lenne szinte nevetséges a felvetés, azt mondanám a könyvre: tanköltemény. Lassan hömpölygő szerkezetével vezeti fel a konfliktust, ahol az addig passzívnak tűnő főhős egyszerre minden erejét megfeszítve vállal egy döntéshelyzetet, aminek következménye katartikus jellemfejlődési lépés.

Közben a szerző valós időben vezeti az olvasót a gyermeki világ mélységeibe, és ezzel párhuzamosan feltárja a megértés folyamatát is – Boáz és Aisha közösen készít egy fogalmazást a maják jó oldalairól. Azért csak arról, mert arról érdemes beszélni – a rossz oldalaik elég rémisztőek. A könyv egészén végigvonul az íródó dolgozat, először a tervezés szintjén, majd a huszonkettedik fejezettől valóságosan is: a bevezetés után az első fejezet a vallásé, a második az istenek konfliktusáé, a harmadik a demisztifikálásé és a különböző mennyország- és pokolfelfogásoké, a negyediket a maják művészetének szentelik.

Kérdezésre késztetnek ezek az etűdök, ahogy kezdetben a lap szélein vörös keretben megjelenő „kislexikon-szócikkek” is, melyek által informálódhatunk az indiánok törzseiről, nyelvéről, elnevezésük keletkezéséről – amellett, hogy ez az eszköz támogatja a főhős jellemrajzát: okos, nyitott és érdeklődő.

Indian Parti Judit-02

Kiadói bravúrok   

A Pagony Kiadó kitartóan részt vállal a holland–magyar kulturális kapcsolatok fenntartásában, s ezt a törekvését nem lehet eléggé üdvözölni, különösen, ha olyan kötetekkel gazdagodhatunk általa, mint Erna Sassen kisiskolás korosztálynak íródott remeke, melyet nemkülönben remekül fordított magyarra Rádai Andrea.

A könyvek eredeti borítóját nehéz felülmúlni, a Pagony csapatának mégis sikerült. A tervező kitartó munkájának eredménye lehet ez az eredetinél jóval erősebb címoldal, ami esszenciális megfogalmazása a tartalomnak – nem is beszélve a már említett bőrfóliáról, amit gondolhatunk úri túlzásnak, de azon a ponton, hogy az esztétika szabályszerűségei mentén erősíti a mondanivaló értékét, már nem lehet az.

Az Ezüst Ecset-díjas illusztrátor, Martijn van der Linden technikai arzenáljának sajátossága, hogy hitelesen szólal meg különböző stílusokban. Ezt a könyvet a vörös és a fekete kompozíciójára építette, munkájában egyként kezeli a szöveget a rajzokkal, nem bontható kép és szöveg jól elkülönülő egységeire, az illusztráció sokszor az oldal alapmintázata – ezzel nagyon erős hatást kelt. Akár egy egészében vörös vagy egészében fekete oldal a fehéren világító betűkkel.

A van der Linden által használt három szín: a fehér, a fekete és a vörös ismerős indiánvilágot teremt, s ezzel együtt egyszerűen és hatásosan jelenít meg érzéseket. Akár arra a kérdésre keressünk feleletet, hogy a főhős mit élhetett át („– Mi a baj, kicsikém? – Nem tudom”), akár a társadalmi reakciók megértéséhez keresünk fogódzót („Miért félnek az emberek a menekültektől?”), a metszetek pompás mankók lesznek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt a saját értelmi szintjükön.
Ízléses könyvtárgy, társadalmi és kapcsolati ismeretek – katarzis, ezt adja az Indián.

Azóta akartam indián lenni, amióta olvastam a Winnetou-t, most pedig meg vagyok róla győződve, hogy az is vagyok. Meg a gyerekeim is mind.

Még valaki?

Parti Judit

Erna Sassen: Egy indián, mint te meg én

Illusztrátor: Martijn van der Linden

Fordította: Rádai Andrea

Pozsonyi Pagony, 2020

122 oldal

3490 Ft

további Kritikák

Könyvtárgy

Nagy Gabriella Ágnes írása közelebb visz bennünket ahhoz, hogy megértsük, miért olyan fontos a könyv mint tárgy.

Tovább
A sokszínű szürke

Elfogadásra és megértésre késztet bennünket ez a látszólag egyszerű könyv. Pataki Mónika Lilla kritikája.

Tovább
Tanulja meg szeretni…

Kovács Gergely kritikája Vibók Ildi két könyvéről.

Tovább