Dér Adrienn harmadik gyerekregénye kilép az eddigi történetei terepéül választott fantasy világából – ezzel együtt sajnos a nyelvi bravúroktól is búcsúznunk kell. A hat év fölöttieknek íródott regény önálló olvasásra hív, humort és kalandot ígérve.
Jetitörténeti áttekintés
Van valami lappangó, állandó igénye az embernek a borzongásra – mással nemigen tudom magyarázni az újra és újra felbukkanó jetihíradásokat, melyek átlag másfél havonta tízezer kattintást hoznak egy-egy online sajtótermék vonatkozó hírére. Egy magára valamit adó bulvártermék minimum jetivel kezdi az évet – még akkor is, ha azt a MOME ügyes, fotószakos, diploma előtt álló hallgatója „teremtette”. Akik az irodalom csendesebb vizein eveznek, azoknak hatévente egy jeti is elegendő. Eddigi kutatásaim alapján utoljára 2015-ben volt gyerekkönyvcímben az említett legendás medveszerű, félemberi teremtmény (Boncsér Orsolya könyve, a Fogd rá a jetire! az ovis korosztályt célozta).
Dér Adriennt, aki korábbi regényei alapján misztikus lény teremtésében különösen erősnek bizonyult, azért eddig is foglalkoztatták a jetik – irántuk való érdeklődése az első regényében, A kaszabmanóban (2019) is megnyilvánul, (erről ITT írtunk korábban – a szerk.) a könyv legeredetibb figurája egy „töklimót iszogató, lila bundájú és céklafülű kalandorjeti” személyében – a kompozícióból a töklimó mint speciális frissítő a második regényben él tovább (Hősteki és az eltűnt holdtehén, 2020), (erről ITT írtunk korábban – a szerk.) a jeti pedig önálló regényt érdemelt – bár a céklafül lekopott róla a szerző fantáziájában két év alatt, a kalandok kibontakozásának száztíz oldalt szentelt.
Magyar jeti
A rajzfilmek világában 2019-es az utolsó tanítóköltemény a jetikről (a DreamWorks által piacra dobott Jetikölyök) – ott a tetőn talált rá egy kislány a kis jetire, hogy aztán az emberségről, empátiáról, barátságról szóló lírai ringatózásban simogassa az animáció a nézők idegeit másfél órán keresztül.
Dér Adrienn kifejlett jetipéldányát a pincébe költöztette – egy magyar család magyar pincéjébe, valahol a magyar tenger partján –, hiszen a történetből kiderül, hogy a kikötő nincs messze fikciós helyszínünktől.
A rögmagyar környezetre azonnal ráismer, aki vitte már a gyermekét bármilyen oktatási vagy egészségügyi intézménybe – mert ahogy ez megtörtént, az embert, ha nő, úgy hívják, hogy anya, ha férfi, akkor pedig apának szólítják. A házaspár, akinek az otthonához tartozó pincéjét főhősünk kiszemelte magának, szintén így hívják: anya és apa. Igazi neve a kis magyar realityhez híven a gyermeknek van, ő Kati – és persze a jetinek, aki Szolomonként mutatkozik be (sajnos nem derül ki, hogy az orosz zenetörténész vagy az izraeli futballista után kapta-e a nevét).
De ha igazán jó nevet keresünk, a hetvenedik oldalon meglesz, mert bemutatkozik a pilóta. Úgy hívják: Légcsavarszárnysvancfutóműkiold. (Szerencsére földrajzi név is akad – sajnos az egyetlen a könyvben, de hasonlóan erős: Jetizdamatizdakecskestejvanosztjó.)
A történet katalizátora a jeti tejfogyasztása – a sztori hivatkozott ihletője Lackfi János, aki a Domboninneni mesékben a tejért menő nótában adja Janka, a vadmacskalány szájába: „Jeti, jeti, jeti / a tejet szereti” – aminél megalapozottabb tudományos leírását máshol nem találjuk a lény tej iránti vonzódásának.
A jeti jelleme
Maros Krisztina tejiváson rajtakapott jetije békés-maflán álldogál a hűtő előtt, se több, se kevesebb, mint ami írva van: kezében tejesdoboz, szemei teniszlabdák, a tej előtte tócsában a földön. A rajzok megnyugtatóan hozzák a leírást, a felvázolt békés és beszélő jetit nem lehet kihozni a sodrából, minden kalandban partner, ha van tej vagy kecske.
Kaland pedig lesz, mert a kis család nem kívánja sokáig itatni a nem kicsi lényt; így a kikötőn, hajón, farmon, a Városházán, az Elkódorgott Nemlétező Lények Ügyosztályán keresztül, majd a dzsungelben, amely rajtaütésszerűen tűnik át bányába, a tenger fölött, a tenger alatt teljesítik a küldetést: azaz a jetit visszajuttatják az átlátszó szigetre (a magyar közélethez hasonlóan kiderül, hogy nem mindegy: valami láthatatlan-e, vagy átlátszó).
Ebben a történetben a gyerek a legnormálisabb – ezt saját magzatjaim állapították meg. Tény, hogy a családi diszfunkcionalitás virágzik, apa jellemző mondata: „Mégiscsak én vagyok a férfi a családban!” –, amit általában közepes méretű katasztrófa kísér, majd valami olyasmi, hogy „Kati feltételezte, hogy apa ismét nem gondolta át alaposan a dolgokat”, s végül: „Anya látta, hogy egyedül kell boldogulnia”.
A visszatérő cselekvésbeli fordulatok mellett vannak állandó, kevésbé sikerült burleszkelemek: rendszeresen feltűnik a háttérben egy báránycombcsonttal hadonászó, hörgő kalóz egy pulival, a sütievéssel gyanúsított páfrány és a gyanakodó szomszéd. Ez utóbbinak köszönhetjük a regény egyik legjobb mondatát: „A szomszéd meg hát… Nos, róla mindenki elfeledkezett, még a mesélő is. Éppen a hajó gyomrában gubbaszt, és krumplit hámoz – hagyjuk is itt”.
Olykor nem könnyű követni, mi történik pontosan, és hogyan következnek egymásból az események, a párbeszédek sikerültsége esetleges, de a fináléban feltűnik még egy zombi is. (Magyar jetizombi, természetesen.)
Aki kedvelte a Muppet Show-t, nem fog csalódni!
Parti Judit
Dér Adrienn: Egy jeti lakik a pincénkben
Illusztrátor: Maros Krisztina
Cerkabella Könyvkiadó, 2021
112 oldal
3490 Ft