Vissza
  • 2020.10.22
  • Petres Csizmadia Gabriella

Pandóra szelencéje

Dér Adrienn: A kaszabmanó kötetéről Petres Csizmadia Gabriella írt kritikát.

Rejtélyekkel tűzdelt, izgalmas metafikciós játékra hívja meg az olvasót Dér Adrienn

A kaszabmanó című meseregény a helyenkénti didaktikus párbeszédek és ötletszinten maradó cselekménymozzanatok ellenére is lebilincselő olvasmánynak ígérkezik. A meseregény érdekessége a narratív szférák határainak egybecsúsztatásában, a kerettörténet és beágyazott történet közti kapcsolat tematizálásában, az olvasás és írás viszonyának problematizálásában, az olvasó–szereplő–szerző funkcióira való reflektálásában rejlik.

Dér Adrienn-03

A mű a kalandos meseregények cselekményszövésében gyakran megjelenő metaleptikus határátlépéssel indítja útjára az eseményeket: az extradiegetikus narratív szintnek minősíthető kerettörténetben a történetéhségben szenvedő, narratív identitásától hajtott Ede titokban ellopja édesanyja félig megírt mesekönyvét, majd az olvasó kisfiú – a Végtelen történet Barnabásához hasonlóan – belép az intradiegetikus narratív szintbe, a saját olvasmányának világába, hogy aztán az események aktív részesévé, remélt alakítójává váljon.

A határsértés tehát nem merül ki abban, hogy az olvasóból főszereplővé vált hős tudatosítja és reflektálja a fikcióba lépés irracionalitását, hanem a történetbe lépés mozzanata a beágyazott történet cselekményének motorjává válik.

A beágyazott történetet olvasó Ede ugyanis az extrediegetikus szintet elhagyva az intradiegetikus szint szereplőjévé és egyben az események előmozdításának egyetlen reményévé lép elő, mivel tőle várják az egzisztenciális válságba kerülő lávatündérek, hogy visszaszerzi a kaszabmanók által ellopott lávagömbjüket.

Mindkét narratív szinten egy-egy lopás indítja el a kalandokat, ám a kétféle károkozás összefügg egymással, a félig megírt történetet ugyanis az olvasás tevékenysége önálló életre kelti, és a művet szó szerint „felteszi a térképre” (a lávatündérek magyarázata szerint „amint megszületik egy könyv, vele együtt megjelenik a térképen is”). A megoldást egyelőre nélkülöző, a károkozásnál és a helyreállítás vágyánál megrekedt beágyazott történet számára a félkész állapotban történő felélesztés Pandóra szelencéjének felnyitásával ér fel, mivel – a szereplők értelmezése szerint – szabad utat enged a szeszélyes folytatásnak, megnyitja a problémamegoldás öntörvényű lehetőségeinek tárházát.

A remélt varázsmesei szüzsé beteljesedéséhez, vagyis a próbatételes útjárás, kalandhalmozás, gonosszal történő konfrontáció, megküzdés és győzelmet hozó eukatasztrófa megszületéséhez ezért nem elég az intradiegetikus szinten szereplők tevékenykedése, hanem az extradiegetikus szint egy szereplőjére, vagyis egy történetalkotóra – nem pusztán a történet egyszerű megélőjére – van szükség, akit a beágyazott történet segítséget kérő kézként perszonifikálódva a saját terébe ránt, hogy kordában tartsa és a helyes mederbe terelje az elszabadulni látszó eseményeket.

A történetszövés csavarosságára utal, hogy a könyv kétszer is rossz személyt választ ki erre a feladatra

A két tévedés révén két kisfiú áll a lávatündérek rendelkezésére. A meseregény valódi tétjét tehát nem a lávagömb visszaszerzése, hanem a beágyazott történet mesei rend szerinti lezárhatósága képezi. A beágyazott történet befejezésének megírása előtti kifigyelés, a kukkoló pozíció felerősítése révén megelevenedő, önálló életre kelő szereplők úgy gondolják, kezükbe vehetik a sorsuk irányítását, függetlenedhetnek a mesei rendtől. „Mindenki a lávafolyam irányítására vágyik, vagy éppen főszerepre anyukád könyveiben” – magyarázza a lávatündér Edének. A bajba jutott szereplők a megbontott rend helyreállítását is a mesei szintet létrehozó szféra létezőitől várják, ahol az olvasás és írás metonimikus viszonyba lép egymással: a lávatündérek azt hiszik, a lávagömb visszaszerzése csak akkor valósulhat meg, ha a lávatündérekről olvasó Ede számukra kedvező módon írja meg a történet folytatását. „Ha ugyanaz a tehetség rejtőzik benned, mint édesanyádban, elég, ha leírod, hogy a kaszabmanók visszahozzák a gömböt.” 

A könyv ezáltal a Foucault-i értelemben vett heterotópiává válik, amely magába gyűjti a potenciális folytatás valamennyi lehetőségét, és amelyet a szereplők meg szeretnének zabolázni. Az események uralása iránti vágy a szerző szöveg feletti hatalmának kérdéskörét is megnyitja. A kalandok végén, a problémamegoldás fázisában fellépő írónő azonban a szereplőkkel ellentétben másképp gondolkodik a történetszövés irányításának kérdéséről. A szerző halálát bizonyítva rámutat, hogy az ellenfél ármánykodása teljesen felesleges volt, hiszen a történet önmagát írja: „Felfoghatnád végre, hogy én csak leírom, nem pedig alakítom az eseményeket.” Majd arra kéri a fiát, szabadítsa ki őt, amíg megírja a mese végét. A látszólagos önellentmondást azzal oldja fel, hogy kijelenti: abban az esetben történik meg az, amit ő leír, ha „eleve ilyen lett volna a mese vége”.

Dér Adrienn-01

Figyelemre méltó az extra- és intradiegetikus narratív szint között fennálló, folyamatosan reflektált kapcsolatrendszer is

A két világ közti átmenetet egy megelevenedő kalligram-tér testesíti meg, melynek izgalmas megoldását találjuk a nyolcadik oldalon található Buzási-illusztrációban. Ettől az átmeneti szférától eltekintve a két univerzum markánsan elválik egymástól, és a két szint szereplői tudatában vannak a kétféle narratív szféra létezésének és a határátlépés gesztusának. Az intradiegetikus narratív szinten megjelenő fantasztikus világok elemei az extradiegetikus szint valóságához mérten vannak bemutatva, és maguk a szereplők is az emberi világ működéséhez képest ismertetik univerzumaikat: az egyik lávatündér például felhívja az olvasó-szereplő Ede figyelmét arra, hogy az ő birodalmukban a lávafüggönyök miként töltik be az emberi világból ismert ajtók funkcióját, és elmagyarázza, hogyan lehet egy lávafüggönyön „kopogni”.

Nemegyszer a beágyazott történet önnön meseszerűségére is reflektál: Tivadar kapitány például „Elég a meséből!” felkiáltással akasztja meg a beágyazott történetből elvileg már ismert, kaszabmanókról szóló információáradatot.

Az olvasmányba lépés aktusa előtt Ede ugyanis olyan mesét olvas, mely az életrajzi értelemben vett olvasó elől rejtőzködő, a kerettörténet kontextusaként funkcionáló töredékszöveg, és amelyre a beágyazás folyamatosan mint előismeretre, háttértudásra reflektál. A beágyazott történet az életrajzi olvasót feltételezett beavatottként kezeli, és csak részletesen foglalja össze mindazt, amiről Ede korábban olvasott. A beágyazott szereplők többször is reflektálnak önnön megalkotottságukra (például: „Nos, mint azt a könyvből már tudod, az ádáz rubinsárkány el akarja pusztítani a népünket.”), Ede olvasottságára (például: „Látom, figyelmesen olvastál.”), máskor pedig a kisfiú ismerősként azonosít az olvasmányélménye alapján egy-egy új helyszínt vagy szereplőt (a megjelenése alapján felismeri Kapisztránt, a térképfelelőst). Az egyik próbatételt is annak köszönhetően állja ki Ede, hogy felidézi az olvasmányélményét, és leleplezi a paladeszkás törpék titkos átjárójának helyét. Mindezt azért teheti meg, mert az omnipotens elbeszélő az olvasója előtt feltárja valamennyi szereplője titkát, azonban az egyes szereplők nem szereznek tudomást a tőlük távol élő szereplők sorsáról.

Dér Adrienn-02

A metafikciós játékon túl sok bravúros ötlettel áll még elő a meseregény

Szívesen eljátszik a szó szerinti és metaforikus jelentéssíkok összemosásával (például a lovakon ülő átkok perszonifikálódnak), humoros beszélő nevekkel látja el a szereplőit (például a hapcica egész életében náthás), bravúros minivilágokat épít fel (Lávabirodalomnak nemcsak részletgazdagon kidolgozott tere, hanem saját időegysége is van), fontos szerephez juttatja a titkot, rejtélyességet (a regénylopás gótikus díszletben történik; homo duplex szerepeltet – a műcím is az Ede-kaszabmanóra utal), intertextuális játékot nyit az Ezeregyéjszaka meséivel vagy a Harry Potter-sorozattal (például a teleportajtók, zsupszlevelek vagy a Hagridot idéző kalandorjeti révén). Másrészről túlságosan könnyen megoldott próbatételek (például a szemüveglopás megúszása), sematikus-didaktikus párbeszédek (például a küldetésosztó elleni lázongás során), erőltetett szóviccek (a GPS-t „Csípi ez?”-nek érti az egyik szereplő) döccentik meg helyenként a szöveget. Mindezek azonban a burjánzó fantáziának köszönhetően háttérbe szorulnak, így a meseregény korhatár nélkül élvezhető élményt kínál az extradiegetikus szint feletti olvasónak is.

Csizmadia Gabriella

Dér Adrienn: A kaszabmanó

Illusztrálta: Buzási Viktória

Napkút Kiadó, 2019

112 oldal

2490 Ft

további Kritikák

Abszurd és megható mesék

Harcos Bálint A halandzsarablók című kötetét Kovács Gergely elemezte. 

Tovább
Hangulatban lebegés – Máté Angi világa

Máté Angi munkásságáról Gesztelyi Hermina írt alapos elemzést.

Tovább
A mese és a zord valóság költői ötvözete

Majoros Nóra Az orrszarvú és madarak című könyvéről Szokács Eszter írt kritikát.

Tovább