A mai kamaszok már nem Karl May Winnettou-történetein nőnek föl, helyettük inkább pörgős fantasy-könyveket olvasnak. Pedig a szülők meghatározó többségének első olvasmányélményei közé tartozott a másik klasszikus, Cooper Nagy indiánkönyve is.
Vissza lehet-e hozni a lelassulós, természetközeli kalandregényeket a gyerekeink számára? Átadhatjuk-e azt a szabadságélményt nekik, amit mi egykor az indiánkönyvektől kaptunk?
Erről folyt a szó a Kötve hiszem – Kerekasztal-beszélgetések az ifjúsági és gyerekirodalomról Gutenbergtől Zuckerbergig című műsorában az állandó beszélgetőpartnerek: Harmath Artemisz, az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum vezetője és Nényei Pál magyar szakos tanár, gyerekirodalmi szakértő között.
A negyedik adás vendége: Wirth Imre irodalmár, a PIM munkatársa, aki a Rézbőrű volt az alkony – a magyar indiánozás nyomában című tárlat kurátora volt. A műsorvezető pedig, mint mindig: Nyulász Péter, ő most két kolozsvári gimnazista véleményét kérdezte meg az indiánkönyvekről.
A könyv, amiben kötve hiszünk:
– Ebben az adásban kivételesen nem egyetlen könyv, hanem az indiánkönyvek műfaja szerepelt.
Az utolsó pillanatban vagyunk
Wirth Imre mindig is „magányos indiánnak” gondolta magát, de ez nem hátráltatta abban, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeumban egy egész kiállítást szenteljen az indiánság eszméjének, és a mostani fiataloknak is átadhassa azt az élményt, amit az ő generációjának oly sok tagja átélt: az indiánregényekből áradó végtelen szabadságot. Ahogy Wirth Imre fogalmazott: „a semmiből kellett kikotorni azokat az emlékeket”, amelyeket a kiállításon láthattak az igencsak érdeklődő gyerekek.
(A kiállításról és az őt erre ihlető könyvről ÍRT is nekünk korábban.)
Annyi biztos, hogy a mostani gimnazisták szabadságélménye már nem az indiánregényekből táplálkozik.
Nényei Pál szerint a posztromantikus regényekben merülnek el leginkább a mai fiatalok, ami annyiban egyezik a szüleik olvasmányélményeivel, hogy ezek is egy teljesen más világot mutatnak meg, ami cseppet sem hasonlít a sajátjukéra.
Harmath Artemisz hozzátette, hogy a fantasyk helyett sokan inkább a disztópiákat kedvelik, amelyekben felnagyítva köszönnek vissza a valóságnál súlyosabbnak látszó elemek.
Két kolozsvári gimnazista elmondta Nyulász Péternek, hogy igen kevesen olvasnak a kortársaik közül indiános regényeket, inkább a különböző varázsvilágok iránt érdeklődnek. Egyikük sok éve olvasta a Winnettout, leginkább az ragadta meg benne, hogy egy olyan kort ismerhet meg általa, ami már nem létezik, így az egész olyannak tűnt számára, mint egy időutazás…
Még nagyon sok érdekesség kiderült az olvasás természetéről a kicsivel több mint 25 perces adásban, hallgassátok meg, és nektek is igazi értékes időutazásban lesz részetek, ha a Magyar Kultúra Podcastok csatornájára kattintotok.
Az első három adásunkat is érdemes meghallgatni: ITT, ITT és ITT olvashatsz is róluk
Fotók: Bach Máté/PMG/IGYIC
Indiános könyvekről korábban is írtunk már: ITT, ITT és ITT elolvashatjátok mindegyiket