„A nyitott művészet a dolgok újfajta észlelésére és összekapcsolására ösztönöz”
Az Umberto Eco-idézet, melyet egy közös játékban fejthettek meg a Művészetpedagógiai műhelyek konferencia résztvevői, a tanácskozás vezérgondolataként is felfogható. A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara által második alkalommal, május 26-án megrendezett eseményen különféle műhelyek kapcsolódhattak össze, és cserélhették ki tapasztalataikat, a látottak-hallottak (és kipróbáltak, eljátszottak) pedig saját pedagógiai gyakorlatunk újragondolására is ösztönöztek.
Bizonyára a Kar Buborék nevű élménytere is hozzájárult ahhoz, hogy barátságos, oldott légkörben, egymásra kíváncsian hallgassuk meg a különféle műhelyek eredményeit, és beszélgessünk arról, miként alkalmazzuk a művészettel nevelés módszereit.
Az eszmecserét Gortka-Rákó Erzsébet, a Kar dékánja nyitotta meg, majd Láposi Terka, a Kommunikáció, Irodalom, Dráma Tanszék (a továbbiakban KID Tanszék) oktatója, a Vojtina Bábszínház művészeti vezetője mutatta be a Buborékot.
A konferencia helyszínéül szolgáló teremben jelenleg a Turi Lilla grafikáiból készült kiállítás tekinthető meg, a másik teremben pedig Lévai Emesének, a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum tanárának vezetésével egy mozgásos improvizációt láthattunk.
Ezt követte A teljesség harmóniája III. – A komplex művészeti nevelés módszertani lehetőségei című kötet bemutatója, melynek során Kádár Annamária, a könyv szakmai lektora beszélgetett a szerzőkkel, Erdős Imrénével, Gesztelyi Hermina Ágnessel, Hovánszki Jánosnéval, Láposi Terkával, Lévai Emesével és Tamásiné Dsupin Borbálával.
Kádár Annamária kérésére a megszólalók egymásnak adták át a beszélgetés fonalát, elmondva azt is, hogyan kapcsolódnak egymáshoz „a történetek összekötnek” gondolat jegyében.
A megnyitó és a kötetbemutató után a különféle műhelyek, intézmények bemutatkozása következett.
Lévai Emese a mozgásról, a táncról mint hiteles és kreatív önkifejezési formáról beszélt: „a mozdulat nem hazudik”, és különleges viszonyt hozhat létre a résztvevők között. A mondottakat két diákja szemléltette, így az „elmélet” és a „gyakorlat” kettőssége látványos módon valósult meg.
Harmath Artemisz, az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum vezetője a központ működéséről, programjairól, szemléleti kereteiről beszélt
A Centrum művészeti tárgyként tekint a gyerekkönyvekre, ezt tükrözik a MeseCentrum felületén megjelenő írások, illetve a megvalósuló workshopok, rendezvények is.
Kapusi Angéla, a Miskolci Egyetem BTK Tanárképző Intézetének adjunktusa két irányból közelített a tanácskozás témájához. Egyfelől az egyetemen működő Művészet és Nevelés Kutatócsoport munkájáról beszélt, másfelől arról is élményszerű ismertetést tartott, miként dolgozik egy miskolci szakképző iskola magyartanáraként hátrányos helyzetű kamaszokkal. Előadásából kiderült, hogy a művészettel nevelés módszerei ebben a sajátos környezetben is hatékonyan működnek, s a diákok önismeretének elmélyítését is segítik.
Gesztelyi Hermina a rendezvényt szervező KID tanszék újonnan alakult Mesekultúra Kutatócsoportját mutatta be
A tanszék tagjaiból álló (és a jövőben bővülő) csoport népmesékkel és kortárs műmesékkel egyaránt foglalkozik, vizsgálódásaik kontextusát pedig többek közt térelméleti megfontolások adják. Sepsi Enikő és Bethlenfalvy Ádám, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatói online jelentkeztek be, hogy megosszák velünk a Művészettudományi és Szabad Bölcsészeti Intézetben zajló kutatások eredményeit. Az elmúlt időszakban a hallgatók körében végeztek felmérést különféle áldozatreprezentációk kapcsán, a drámapedagógiát is kutatási eszközként használva; emellett a Színházpedagógiai és Színházszociológiai Kutatócsoportban folyik a színházi nevelési műhelyek átfogó jellegű vizsgálata.
Visszatérő résztvevői is voltak a konferenciának: Németh Nóra a Hagyományok Háza képviseletében érkezett, s míg tavaly az intézmény általános működését, gyerekeknek szóló programjait mutatta be, addig idei előadásában a megújult szervezeti struktúrára és a pedagógusoknak szóló képzésekre helyezte a hangsúlyt. Daróczi Gabriella is visszautalt tavalyi előadására: az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem adjunktusa korábban multimediális, tableten vagy okostelefonon lapozható könyvekről beszélt, idén pedig ismét egy különleges műfajjal, a silent bookkal foglalkozott.
Két kötet (Amy Nielander: The Ladybug Race és Paula Bossio: The Line) példáján szemléltette, milyen szerepe lehet a vizuális narratíváknak a művészettel való nevelésben. A közönség soraiban nemcsak az előadók, hanem más intézményekből érkező érdeklődők is helyet foglaltak, és a délutáni workshopokon élénk beszélgetéseket folytattunk különféle kérdésekről.
Németh Nóra Fábián Éva élőszavas mesélő egy videójából játszott le részletet, s műhelyfoglalkozásán arról gondolkodtunk, vajon a hagyományos mesemondás tekinthető-e egyszemélyes színháznak. A kérdésfelvetés apropóján tartalmas eszmecsere bontakozott ki a hagyományos mesemondás taníthatóságáról, pedagógiai alkalmazásáról, a pedagógusjelöltek mesei tájékozottságáról s arról, hogyan lehet a népmesekincset a felsőoktatásban, különösen a pedagógusképzésben kamatoztatni.
A Harmath Artemisz által vezetett műhely az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum Vadlazac-workshopjaira fókuszált, melyekben szintén kiemelt szerepet kap az élőszavas mesélés. A beszélgetésben felmerült, mennyire fontos a kortárs gyerek- és ifjúsági irodalmat a gyakorló pedagógusok körében is népszerűsíteni és minél szélesebb körű programkínálatot nyújtani számukra.
A harmadik, egyben utolsó workshopot Bujdosóné Papp Andrea, a KID Tanszék vezetője tartotta, aki rendkívül gazdag módszertani eszköztárába engedett betekintést
Rejtvényt fejtettünk, szövegeket egészítettünk ki, társasoztunk, hashtageket alkottunk – a játékos, vidám foglalkozás a jó hangulatú konferencia kiváló lezárása volt.
A rendezvényt Kis Gábor, a KID Tanszék oktatója moderálta, aki a tanácskozás gördülékeny lebonyolításában is értékes szerepet játszott. Németh Nóra egy közelmúltbéli élményét idézte fel, amikor Sarkadi Bence marionettművész előadása nyomán „kihasított tér”-ről beszélt a hagyományos mesemondás helyzete kapcsán. Úgy gondolom, mi is egy effajta kihasított térben és időben lehettünk május 26-án, amikor régi kapcsolódások erősödhettek meg, újak jöhettek létre, és ismét megélhettük az együtt, egy irányba mutató gondolkodás örömét. Bízunk benne, hogy – az Esti Kornél zenekart idézve – „Lesz még folytatás”!
Lovas Anett Csilla