Az észteknek jó ideje gazdag gyerekirodalmuk van
Egy apró, de rohamosan fejlődő országban nem csoda, ha a gyerekkultúra is rohamosan fejlődik mind az irodalmi, mind a vizuális, mind az előadó-művészeti vonatkozásokat illetően.
Az észteknek jó ideje gazdag gyerekirodalmuk van, számtalan kötet jelenik meg náluk minden évben, amelyek közül nem is mindig egyszerű kiválasztani az év gyerekkönyvét.
Ugyan a magyar olvasó már ismerheti Andrus Kivirähk (Sári, Samu és a titok; A mumus és a Facebook), Anti Saar (Így mennek nálunk a dolgok), Piret Raud (Segítség, Anyu összement!; (ITT írtunk róla korábban) Tóbiás és a 2B), olvashatta Leelo Tungal A gyermekelvtárs és a nagy emberek című megjelenés előtt álló regényének részletét magyarul, vagy korábbról Eno Raud (A repülő csészealjak története; Mohaszakáll és a többiek), Ellen Niit (Meskeország; A lenhajú kislány) mesekönyveit, az észt gyerekirodalom egyelőre nem tartozik a legnépszerűbbek közé Magyarországon, pedig…
Az utóbbi időben két kiállítást is láthattunk, többek között 2013-ban „Mese itt, mese ott” címmel 25 magyar és 25 észt illusztrátor munkáját a PIM-ben, 2020-ban pedig a Deák 17 Galériában észt illusztrátorok Grimm-mesékhez készült alkotásait. Esetleg átlapozhattuk Dóka Péter Lila királylány című igen szórakoztató könyvét, amihez Anne Pikkov készített kiváló illusztrációkat – a felkérés éppen a PIM-ben szereplő munkái alapján született.
Anne Pikkov amúgy szeptember 21-én kapta meg a legjobb illusztrátornak járó díjat az elmúlt öt év munkái alapján, másnap pedig Budapestre utazott a PesText eseménysorozatára. (Erről ITT írtunk korábban.)
Az észt gyerekirodalom tehát nem teljesen ismeretlen Magyarországon, habár fordításban valóban csak néhány kötet érhető el. Ám a gyerekkultúra nem merül ki abban, hogy jelen van a könyvesboltokban, ahol megtalálhatjuk az aktuálisan megjelent köteteket.
Először is van Tartuban egy olyan játékmúzeum, amelyben a XIX. század óta forgalomban lévő játékokat gyűjtik, és állítják ki. A gyűjtemény 1994 óta látogatható, azóta bővül, 2010-ben költözött mai tágas és méltó helyére. A népi játékoktól kezdve, a XX. század elejének polgári gyerekszobáit megtöltő játékokon át a szocialista játékgyárak termékein keresztül minden csoportosítva van az épület két szintjén.
Egy animációs részleget is hozzácsaptak a múzeumhoz, ahol az egyébként igen neves rendezőket felvonultató észt animáció néhány bábfilmjéhez készült figurákat, díszleteket lehet megcsodálni. No meg persze nézni egyes animációs gyöngyszemeket. Azaz a múzeum nem csak a játékokat mutatja be. Van ezenfelül csodálatos nagy, rendkívül otthonosan berendezett játszótermük, és nem mellesleg egy gyerekszínház, egy bábmúzeum is helyet kapott a szomszédos épületben. Az itt játszott színdarabokat gyakran a játékmúzeumban látható tárgyak, játékok inspirálják.
Ha Tallinnt nézzük, a fővárosban is találunk ilyesfajta múzeum–színház-kapcsolatot
A bábszínház és a bábmúzeum egy épületben működik. Nem csak az észt bábszínház történetét lehet tehát megismerni, láthatjuk azokat a bábokat is, amelyek a legkiemeltebb, legsikeresebb, innovatívabb előadásokhoz készültek. Különféle bábfajtákat látni a világ több tájáról, így képet alkothatunk a bábművészet alapjairól.
A múzeum nem csupán gyakorlati foglalkozásoknak, hanem időszaki kiállításoknak is helyet ad. Természetesen a múzeum és a színház szintén szorosan együttműködik, csakúgy, mint Tartuban. A terek tágasak, emberléptékűek, 2010-ben a múzeum és színház elismerésre méltóan jól tervezett és használható helyet kapott.
Tallinnban található még az úgynevezett Gyerekirodalmi Központ
Ez egy többszintes épület könyvtárral, foglalkoztatószobákkal, irodákkal és kiállítótérrel. Mai formájában 2007 óta létezik Tallinn óvárosában, éppen a Tengerészeti Múzeummal szemben, de a története 1933-ig nyúlik vissza. A központ ma helyet ad kiállításoknak, eseményeknek, könyvtári gyűjteményében archív anyagok és a legújabb kiadványok, könyvek, folyóiratok egyaránt megtalálhatóak.
Az intézmény feladata többek között az, hogy színvonalas kortárs gyerekirodalmat ajánljon tanítóknak, tanároknak, könyvtáraknak.
A következő nagy projektjük „Lugemisisu” néven fut október elsejétől. A szó maga egyszerre jelenti az olvasási (ét)vágyat, kedvet, de az olvasott dolgok tartalmát is.
Többnyire 3–4. osztályos gyerekek vehetnek majd részt rajta, és a programban való részvételre a felhívás a megyei könyvtárrendszeren jut el minden iskoláshoz. A központ végez gyerekirodalmi kutatásokat, kiadványokat jelentet meg, kiadja az év gyerekkönyve- és illusztrátora-díjat, 1995 óta saját periodikája van (Nukits), amelyben a gyerekirodalom kérdéseiről szakszerű ismeretterjesztő tanulmányok vagy ismert szerzőkkel hosszabb interjúk jelennek meg, de híreket, rövid tájékoztatásokat is olvashatunk benne. Az évente megjelenő periodika versenyfelhívásokat is közzétesz, mindenképpen tágabb közönséghez, és nem a szűk szakmához szól.
2014-ben egy összefoglaló tanulmánykötetet is megjelentettek, amelyben műfajok szerinti bontásban ismertetik az 1991 és 2012 közötti időszakról a tudnivalókat
Bár itt-ott megjelentek írások, összefoglaló tanulmányok korábban, és az 1965-ben kiadott ötkötetes irodalomtörténet a negyedik és ötödik kötetbe felvett egy-egy fejezetet a gyerekirodalomról, a 2001-es friss észt irodalomtörténetben már egyáltalán nem szerepelt sehol gyerekirodalmi fejezet. Úgy tűnik, a Gyerekirodalmi Központ válasza erre a hiányra a 2003-ban felállított kutatócsoport volt. A kutatócsoport munkáját megkönnyítette a kétezres évek elején készült két doktori dolgozat, Mare Müürsepp és Ave Mattheus munkája, akik alaposan feldolgozták az észt gyerekirodalom korai időszakát.
2004 és 2015 között egy-egy tudományos füzetet is kiadott a Központ, ezenkívül van évenkénti bontásban egy észtül megjelent gyerek- és ifjúságirodalmi könyveket lajstromozó adattáruk is (nem online kereshető formában, csak PDF-ben, de így is kiváló forrás), válogatáskötet az észt gyerekirodalom kincseiből, amely a legfontosabb 100 kiadványt tartalmazza, Friedrich Reinhold Kreutzwald meséitől egészen Andrus Kivirähk egyik meseregényéig.
Vagyis az észt nemzeti eposz megírója által lejegyzett népmesék nyitják a listát, és egy remélhetőleg magyarul is előbb-utóbb olvasható meseregény, az Oszkár és a dolgok című, várhatóan ismét bájos humorú szöveg zárja a kiadvány által legfontosabbként listázott gyerekkönyvek sorát. Ebben a válogatásban egyébként Ellen Niit, Eno Raud és Piret Raud a legtöbb könyvvel szereplő gyerekirodalmi szerző, utánuk viszont rögvest Kivirähk viszi a pálmát.
Ha a könyvesboltokba tévedünk be, vagy éppen a Gyerekirodalmi Központ kis boltjában tájékozódunk, szembetűnő a könyvek professzionális megjelenése, az illusztrációk magas színvonala és a témák sokfélesége.
Fordításban is sok-sok könyv érhető el, se szeri, se száma a gyerekirodalmi vagy ifjúsági irodalmi részlegen sorakozó műveknek. Éppen most egyébként nem is lehet anélkül bejutni egyetlen könyvesboltba sem, hogy ne szúrna azonnal szemet Janikovszky Éva két új észt kiadást megért könyve (Velem mindig történik valami; Ha én felnőtt volnék).
Egy kicsit meglepő, hogy észt könyveket keresvén rögvest Réber László illusztrációi néznek vissza a polcról: éppen most újdonságként, jó gyerekkönyvként külön kiemelt helyen, a sikerkönyvek között tartják őket.
Andrus Kivirähk felnőtteknek szóló könyvei mellett a gyerekeknek írt művei is nagyon élvezetesek
A magyarul először megjelent Sári, Samu és a titok az első oldalon egy (vélt) borzalommal indít, aminek köszönhetően a szülők, ha beleolvasnak, sajnos azonnal vissza is teszik, pedig a legszórakoztatóbb és legelmésebb gyerekirodalmi szövegek egyike, érdemes lenne továbbolvasni.
Kivirähk abszurd humora a meséit is átszövi: a Konna musi (Békapuszi) című, legkisebbeknek szóló egyik meséjében például egyáltalán nem változtatja királyfivá a békát, hanem meghagyja annak rendje és módja szerint békának – a népmesei motívumok átdolgozásával Paul-Eerik Rummo hetvenes években írt, de 2008-ban újra kiadott (Lakkhundikese jutud) népmesei átiratainak hagyományát folytatva.
A Kivirähkről szóló ismertetés vagy laudáció helyett álljon itt még egy olyan tény, amely növeli az író hírnevét, de nekünk, magyaroknak ismeretlenebb terep. Hiszen Kivirähk a híres kutyalányról, Lottéről szóló észt animációs és mesekönyvsorozat több részének a társ-forgatókönyvírója, kötetszerzője is. Hogy érthető legyen, mekkora sztár Lotte Észtországban, képzeljünk el egy Disneylandhez hasonló képződményt Pärnu, a délnyugati, tengerparti üdülőváros közelében, ahol hatalmas területen várják programokkal a gyerekeket.
Felépítették a Lotte-történetekből ismert helyszíneket, barangolni lehet a Lotte-világban, a gyerekek kalandparkban és egyéb helyszíneken próbálhatják ki magukat. Lottemaa, azaz Lotteföld, és a Lotte-történetek minden médiában, minden formában és minden mennyiségben óriási népszerűségnek örvendenek az észtek körében.
Végezetül pár szó a kortárs észt gyerekirodalomról
Először is, természetesen egészen széles palettán találunk könyveket kicsiknek, iskolásoknak és kamaszoknak. Az illusztráció is nagyot fejlődött, személyes kedvencem a rózsaszín kötet, amelyet fekete-fehér rajzok gazdagítanak, és Juhan, a csontváz kalandjait meséli el, akinek elege lesz az iskolai szertárból, ahol szemléltető eszközként „dolgozik”, ezért végre, érdemei megkoronázásaként nyugdíjba vonul. Nagypapa hozza el az iskolából, és beköltözteti a családhoz, a nagymamához, a tanya állataihoz, valamint mindenhova magával viszi, amerre jár. Ha figyelembe vesszük, hogy az észtek halottak napja körüli népszokásai mennyire élők, és mennyire tele vannak kísértetekkel, szellemekkel, azt mondhatjuk, a könyvben ehhez a hiedelemvilághoz kapcsolódó történeteket olvasunk. A szerző Triinu Laan, az illusztrációkat pedig Marja-Liisa Plats készítette.
Anti Saar nagyon termékeny író, csakúgy, mint Ilmar Tomusk, az ő könyveikkel szemmel láthatóan tele vannak a boltok. Tomusk Kops läks üle maksa (Elborul az agya) című könyve észt közmondások és szólások magyarázataként megírt történeteket sorakoztat, nagyjából lefordíthatatlanul.
Kadri Hinrikus Taks ja Dogi (A tacskó és a dán dog) című mesekönyve szórakoztatóan és vizuálisan jól karakterizált kutyafajták segítségével mutatja be az ebeket.
On kuu kui kuldne laev (A hold olyan, mint egy aranycsónak) címmel Juhani Püttsepp pedig olyan kötettel rukkolt elő, amelyik az észtek egyik nagy kivándorlásáról szól egy gyerek nézőpontjából elmesélve és gazdagon illusztrálva. A szocialista észt tagköztársaság idején ugyanis többek között úgy lehetett megmenekülni a szibériai deportálások elől, ha például az emberek csónakokba ültek, és áteveztek Svédországba. Az út egyáltalán nem volt veszélytelen, a határőrséget és a tenger szeszélyeit is túl kellett élni. A történeti múltat gyerekek számára is érthető módon feldolgozó regény – az illusztrációkat a lett Gundega Muzikante jegyzi – nem igazán meseszerű, inkább szomorú és megterhelő olvasmány. Mindazonáltal begyűjtött két, a legjobb gyerekirodalmi műveknek járó díjat is, jelezve, hogy a gyerekeknek szóló irodalom nem feltétlenül szórakoztató.
Számos egyéb kötetről lehetne még említést tenni, hiszen több nagyszerű ismeretterjesztő könyv készül, ökoszemléletű kötetek, ábécéskönyvek, silent book, kalandos kamaszregények – Kadri Hinrikus Elevant című regénye méltán számíthat majd díjra – születnek.
No és ne feledjük a világhírű zeneszerző, Arvo Pärt életéről szóló, a gyerekirodalmi kereteken túlmutató képregényt Kahe heli vahel (Két hang között) címmel, amelyet Joonas Sildre írt, és várhatóan magyarul is olvashatjuk majd.
Végezetül az egyik legtermékenyebb gyerekirodalmi szerző legutóbbi művére érdemes fölfigyelni. Kuidas minust ei saanud kirjanikku címmel Anti Saar arról írt történeteket, hogyan nem lehet történeteket írni.
Sem kalandokról, sem naplóban, sem a barátokról, sem nyomozós történeteket, sem újságcikket, sem verset, sem útinaplót. Csak éppen miközben minden egyes történetben leírja, miről nem tud éppen írni, mást sem csinál, mint zseniálisan és nagyon szórakoztatóan ír. És ebben nagyon is észt.
Mert az észtek gyakran szürreálisak, abszurdak, fordulatos és képtelen történetekkel állnak elő, de ezt gyakran „fapofával” teszik.
Miközben depresszióba, reménytelenségbe vagy érdektelenségbe süllyednek, éppen azt képesek csinálni, ami szerintük nem is olyan érdekes. Látszólag búslakodhatnak, de közben a legjobb viccet mondják el rezzenéstelen, blazírt arccal. Azaz miközben előfordul, hogy arról értekeznek, valamit nem tudnak, éppen azt csinálják. És szerencsére nagyon jól.
Fotók és szöveg: Nagy Gabriella Ágnes