Szokács Eszter beszámolója a Vadlazac2 DIGITÁLIS KORSZAK ÉS OLVASÓVÁ NEVELÉS – Az általános iskolások információszerzésének új módjai workshopjáról.
Segít a sokrétű intelligencia
A Vadlazac2 ezúttal szinte a lehetetlennel próbálkozott: a digitális nemzedék olvasóvá neveléséhez ajánlott módszertanokat. Persze hamar kiderült, hogy semmi sem lehetetlen, az igen meggyőző megoldókulcsot pedig tényleg megkapták az érdeklődők.
A workshop első felében Harmath Artemisz kettős előadását hallhatták a résztvevők, aki egyrészt azokról a tapasztalatokról beszélt, amelyeket az Ifjúsági és Gyermekirodalmi Centrum (IGYIC) működése során szereztek arról, hogy milyen irányba érdemes elindulni az olvasóvá nevelés során, másrészt Gombos Péter – aki a járványhelyzet miatt nem tudott jelen lenni – Olvasási szokások a digitális korban című előadását ismertette egy diasor segítségével.
Digitális bennszülöttek
Marc Prensky 2001-es tanulmánya szerint jelenleg az iskolarendszerben tanuló diákok digitális bennszülöttek, akik pedig tanítják őket, digitális bevándorlók. A digitális bennszülöttek rendkívül gyorsan szereznek információkat, szeretik a dolgokat párhuzamosan feldolgozni, jobban kedvelik az ábrákat és a képeket, mint a szöveget, jobban szeretik a véletlen elérést, mint a hypertextet (az alá- és fölérendelt összefüggéseket), hatékonyabbak, ha hálózatban működnek, és lételemük az azonnali megerősítés. És hogyan lehet ezeket a gyerekeket tanítani?
„Az iskola egyelőre nem tud mit kezdeni a digitális kor hatásaival. Az oktatási rendszernek egyelőre nincs konstruktív válasza a megváltozott kultúrára” (Gyarmathy Éva, 2011).
Olvasási szokások a számok tükrében
Az előbbi kijelentést a kutatások is alátámasztják, legalábbis az olvasás tekintetében. Harmath Artemisz ugyanis adatokat ismertetett az olvasási szokások alakulásáról, melyeket a Gombos Péter által küldött kutatásokból, a kiadói jelentésekből, illetve tanárok, óvodapedagógusok és oktatási szakemberek tapasztalataiból ismerhetünk.
Az olvasási és könyvtárhasználati szokásokat felmérő reprezentatív kutatás során 2017-ben és 2019-ben 1500 embert (gyerekeket és szüleiket) kérdeztek az olvasási szokásaikról, arról, hogy a tankönyveken kívül az elmúlt egy évben olvastak-e könyvet.
2019-ben a megkérdezettek 13 százaléka olvasott el havonta legalább egy könyvet, 14 százaléka negyedévente egy könyvet, 26 százaléka egy év alatt egy–három könyvet, 44 százalék pedig egy év alatt egyet sem olvasott el. Három százalék nem válaszolt.
Mit olvasnak a magyar fiatalok?
Harmath Artemisz elmondta: az olvasási szokásokban az is változott, hogy többet olvasnak rövidebb szövegeket, és sok hibrid műfaj került a fiatalok látóterébe, amiket fel lehet használni. Például a német oktatási rendszerben túlnyomórészt kortárs szöveggel foglalkoznak a kisiskolások, ellentétben a magyarral, ahol klasszikusokkal kezdődik az oktatás, s gyakran még a szókészlet megértése is nehézséget okoz. De ha olyan kortárs szöveget kapnak, amely az ő valóságukról szól, az segíthet vonzóvá tenni számukra az irodalmat.
Az adatok és az elmúlt évek tapasztalatainak tükrében az IGYIC arra fókuszál, hogy felhívja a figyelmet, mennyire meghatározó a pedagógus személyisége és az ahhoz illő módszertan, amely által ez a személyiség érvényesülni tud. Ugyanilyen fontos az összművészeti szemlélet.
Az IGYIC célja az igényes kortárs irodalom terjesztése, a szövegkritikai érzék fejlesztése, valamint a célcsoportok összekötése, például a rendezvényeken a különböző területekről érkezők tapasztalatcseréje.
Kötelező vagy élmény?
Ezután Miklya Luzsányi Mónika Digitális nemzedékek, sokrétű intelligencia, szövegfeldolgozás komplex művészeti módszerrel című előadásában Miklya Zsolttal közösen fejlesztett, az általános iskola 3–4. osztályosainak szóló tanítási módszertanát mutatta be. A módszertanhoz gyönyörű kivitelű és nagyon izgalmas szöveggyűjtemények, valamint vaskos, és kreatív Pedagógiai ötlettár is készült a Református Tananyagfejlesztő Csoport felkérésére – ITT írtunk róluk korábban, és egy Meseterasz-adásban is foglalkoztunk a kiadványokkal:
Mindjárt az elején felhívta a figyelmet, hogy a gyerekek többsége úgy találkozik az olvasással, mint valami kötelező dologgal, ami óhatatlanul rosszat is jelent. Mai korunk társadalmát élménytársadalomnak nevezzük: az a legfontosabb, hogy minél rövidebb idő alatt minél nagyobb adrenalinlöketet kapjunk.
A pedagógusoknak pedig a mai világban kell mai gyerekeket tanítaniuk, tehát ha azt szeretnénk, hogy olvasóvá váljanak, meg kell nekik tanítanunk, hogy az olvasás igenis élmény.
„Sokkal izgalmasabb, amit olvasás közben a fejemben látok, mint amit a tableten” – J. Kristóf, nyolcéves
A tananyag szerzői a szöveggyűjteményekben gazdag, jobbára kortárs anyagot állítottak össze, és komplex összművészeti módszert építettek fel hozzá, amit a megjelenés előtti évben harminc pedagógus segítségével közel 600 gyerekkel próbáltak ki, és ekkor kiderült: a diákok számára valóban élmény lehet az olvasás. Alsó tagozatban az egyik kulcsa az olvasóvá nevelésnek, hogy a gyerek képes legyen sajátjává tenni a szöveget. Meg kell tanítani rá, hogy az olvasással ugyanolyan képalkotást vigyen végbe, mint amit egy vizuális eszközön lát.
Befogadható szövegek
A szövegválogatások és a módszertan kidolgozása során a digitális generáció olvasási szokásait vették alapul, így mai nyelvezetű, főleg kortárs szövegek kerültek be a tananyagba, amelyek megszólítják a gyerekeket.
Mivel a mostani gyerekek fogékonyabbak a rövidebb szövegekre, ahogy a képi világra, a ritmusra és a zeneiségre is, számos vers mellett sok kiválasztott prózai szöveg is ilyen. Figyeltek még a téma, a forma és a stílus változatosságára, a humor megjelenésére, nem utolsósorban pedig a szövegháló kialakítására.
A gyerekek ugyanis nem lineárisan, hanem hálózatosan gondolkodnak, ezért fontos volt, hogy a szöveggyűjtemény önmagát olvastassa: egy-egy szöveg végén sokszor megjelenik a filmekből, sorozatokból ismert cliffhanger, hogy a gyerekek kíváncsian várják a folytatást. A próbaév pedig megmutatta, hogy a technika működik.
A sokrétű intelligencia
A módszer a Howard Gardner által kidolgozott, sokrétű intelligenciáról szóló elméletre épül, amely főleg a pedagógia területén honosodott meg. A nyolcféle intelligenciatípus a nyelvi, a matematikai-logikai, a képi-térbeli, a mozgásos, a zenei, a természeti, a társas és a személyes intelligencia. A mai magyar oktatásban elsősorban a nyelvi és a matematikai-logikai intelligenciát használjuk, ám Gardner szerint mindenkinek minden megtanítható, csak a saját intelligenciáján keresztül kell közvetíteni. A nyolcféle intelligenciatípusra épülő feladatokkal a résztvevők a második részben testközelből is megismerkedhettek.
Csillagkép, pantomim és halmazábra
A szokásos süti-üdítő-kombó után Miklya Luzsányi Mónika olyan intenzív, inspiráló, elgondolkodtató és meggyőző foglalkozást tartott, hogy aki ezen részt vett, nem kételkedik abban, hogy a digitális bennszülötteket igenis meg lehet szólítani.
A résztvevőknek Ladik Katalin Az én táskám című versét kellett feldolgozniuk a nyolcféle intelligenciatípus alapján kitalált feladatok segítségével, csoportosan vagy egyénileg. A teljesség igénye nélkül: a nyelvi-verbális feladat során a versben szereplő néhány tárgy eredettörténetét kellett megalkotni, a matematikai-logikai feladatban csoportosítani kellett a versben szereplő dolgokat, majd ábrázolni kellett halmazábrával, és ki kellett számolni a táska űrtartalmát. A zenei intelligencia alapján dolgozóknak zörejekkel, hangokkal kellett ritmizálva előadniuk a verset, a mozgásos intelligenciát választók pantomimjátékkal mutatták be a költeményt, a képi-térbeli intelligenciára alapozók a vers kollázsverzióját alkották meg papírból, ráadásul térben. A természeti intelligenciához kapcsolódó feladatban saját csillagképet kellett alkotni, végül megírni annak eredetmondáját, a társas intelligencia feladata során a táska tartalma alapján kellett kitalálni, hogy milyen személyiségjegyei lehetnek a táska tulajdonosának, majd megalkotni egy másik táska tartalmát, végül verset írni róla. A személyes intelligenciával dolgozónak pedig azon kellett elgondolkodnia, hogy az egyes tárgyak miért kerülhettek be a táskába, majd összeállítani egy listát a saját tárgyakról, és erről verset írni.
Miklya Luzsányi Mónika a munka során folyamatosan támpontokat és ötleteket adott a feladatok gyerekekkel történő megvalósításához. A bemutató ismertette a módszer lényegét, azt, hogy a sokrétű intelligencia segítségével minden gyerek a sajátjává tudja tenni a szöveget, és élménnyé válik számára, ami kötelező. Miklya Luzsányi Mónika szerint ennél többet nem tehetünk az olvasóvá nevelés érdekében. Higgyünk neki: ért hozzá.
A résztvevők lelkesen dolgoztak, csodálatos, ihletett és őszinte alkotások születtek, a szemlélőben csupán egyetlen, ám nagyon fontos kérdés maradt: mikor lesz ez a módszertan része a Nemzeti Alaptantervnek?
