Máray Mariannt, a roppant sokoldalú gyerekkönyv-illusztrátort kérdeztük munkáról, vágyakról, jelenről. A – többek között – az Állatok ábécéje, illetve a Jártamban… kertemben című csodás kiadványok alkotója és illusztrátora számos nemzetközi díjat nyert már, tavaly HUBBY-díjas lett, a nemzetközi Silent Book Contesten All the Lonely People című, szöveg nélküli képeskönyvével immár másodjára került be a nemzetközi csapatba, a tizenkét döntős közé.
Szürreális világban élünk több hónapja. Kíváncsi vagyok, a járvány idején miként dolgoztál/dolgozol: inkább többet vagy kevesebbet? Esetleg másként? Hogyan hat az inspirációdra a zártabb életmód?
Az első lezárásoknál négy gyerekkel, óvodástól főiskolásig maradtunk közel 80 napig a lakásban, online tanítással, felvételivel, így nem volt nagyon miről álmodozni, ami az illusztrációt illeti. A gyerekeknek kellett segítenem. Semmit sem dolgoztam az alatt a három hónap alatt, ami egyébként egy egész évnek tűnt.
A karantén alatt kaptam a HUBBY-különdíjat, sajnos a díjátadót is csak online tarthatták meg, de hát ilyen az én formám.
Nyár óta sokkal jobb a helyzet, ami a munkát illeti, mert végig volt ovi és általános iskola. Az inspirációimat egyébként a lezárás inkább pozitív irányba mozgatta; ha festhetek, biztosan jó képek lettek volna. Buzgott bennem a tettvágy.
A Silent Book Contest 2020-as pályázatára épp a karantén kezdete előtt pár héttel adtam be a könyvtervet. Szerencsére kidolgoztam magam valamennyire az év elején, és annyi siker is volt, hogy bejutott a döntőbe.
A karantén ideje alatt annyit tettem még, hogy egy barátom által átküldött pályázatra beküldtem egy Magyarországon meg nem valósult könyvtervemet, a Mice Today-t, és ősszel ez is shortlistes lett a The Unpublished Book Showcase válogatásán.
Most három könyvön dolgozom egyszerre… és tanítok is, heti két délután. Örülök neki.
Több képedről is Henri Rousseau, a naiv francia festő világa jut eszembe. Ha ez nem véletlen, akkor mesélnél arról, miben érzed magadhoz közelinek ezt a dús, buja növényzetű, izgalmas világot?
Szeretem Rousseau-t, de nem szoktam nézegetni a képeit az utóbbi években. Inkább visszafelé igaz a dolog: szerintem ő festett úgy, mint egy illusztrátor. A témáim, a dzsungel, az állatok emlékeztethetnek inkább Rousseau művészetére, de ez most trend is. A divat is ezen a vonalon halad évek óta: trópusi állatok, gyümölcsök…
Menet közben jönnek az ötletek, vagy előre látod, megtervezed fejben a figuráidat? Van kedvenc technikád?
A kedvencem az akrilfestés, de szeretem mással keverni, beleragasztani, belerajzolni a festménybe. Mindig is kedveltem a kísérletezést.
Mostanában egyre jobban megtervezem előre, amit rajzolni fogok, ebben a silent bookok nagyon sokat fejlesztettek rajtam. Ott pontosan kell előre látni mindent, semmi sincs véletlenül a képen.
Ha megrendelésre festek, szabadabb teret engedhetek az improvizációnak
Hogyan látod a mai magyar gyerekkönyv-illusztráció helyzetét? Milyen kapcsolatban vannak, mennyire tartanak össze a hazai illusztrátorok?
Mindig vannak új tehetségek, és a régebben alkotók között is sok a remek illusztrátor. Számos új könyv születik, ezt persze az íróknak is köszönhetjük. Nem nagyon tudom, mennyire tartanak össze, az Illusztrátor Pajtások sok tagot számláló, aktív szerveződésnek látszik, de én nem vagyok tag. Azért nem tudok erről igazán sokat, mert nem az az alkat vagyok, aki szakmai ügyekben nagyon összejár másokkal.
Mennyire foglalkozol a trendekkel, követed-e például – egykori olasz szakosként – az olasz illusztrátorok munkáit?
Látom a trendeket, és tudattalanul nyilván követem is őket valamennyire. Nem hiszem, hogy ez bárkinél tudatos, szerintem belső vezérléssel megy, másképp nem lesz őszinte, jó a végeredmény.
Olasz szakos már húsz éve voltam, nem állok az olasz kultúrához közelebb, mint bárki más – azt hiszem –, így csak annyira nézem az olasz illusztrátorokat, amennyire a többi külföldit. Bár az örök kedvencem pont egy olasz, Beatrice Alemagna, igaz, ő Párizsban él.
Gyerekkorodban volt meghatározó, kedvenc gyerekkönyved vagy képeskönyved?
Három kedvencem volt: Maurice Sendak Where the Wild Things Are (Ahol a vadak várnak), Pierre Gripari Mesék a Broca utcából (erről ITT írtunk korábban) és Andrew Lang Maflázia című könyve. A két utóbbi a szöveg miatt, kevésbé az illusztrációért.
Azt hiszem, a Sendak-könyv miatt szerettem volna illusztrátor lenni, hatévesen már tudtam, hogy ez érdekel.
Miből nyersz inspirációt? Múzeum, természet, opera, filmek, táncelőadások, állatkert vagy bármi más?
Akármiből. A saját életem történéseiből, a hírekből, a könyvekből. Zenéből soha, az nekem teljesen más nyelv.
Hová utaznál el szívesen huzamosabb időre dolgozni? Milyen lenne az ideális helyszín számodra egy ösztöndíjhoz? És milyen könyve(ke)t vinnél magaddal?
Nagyon tetszik a kérdés. Sokat szoktam ezen gondolkozni. Ha nem tudok dolgozni, mert tele a napom intéznivalókkal, esetleg a lakás gyerekekkel, és feszült leszek, akkor elképzelem a legkihaltabb helyet, egy sziklára épült várat Skóciában, ahol egyedül vagyok. De a valóságban nekem ez a mozgatóm, a nyüzsgés.
„Szenvedek tőle, mégsem tudom elképzelni nélküle az életemet.
Egy hosszú utazás vagy külföldi ösztöndíj számomra teljesen elérhetetlen, mert idekötnek a gyerekeim és a szüleim. Ráadásul nem is rajongok az utazásért, illetve nem hiszem, hogy utazgatva jobban tudnék dolgozni. Az túl izgalmas. Az utazásban inkább az élményszerzés jó, nekem viszont a munka elmélyülés, és azt bárhol lehet. Ha hagynak.
Így én valami olyan helyre utaznék, ahol egyedül lehet dolgozni napi hat–nyolc órát. Ez akár itt a kert végében is lehetne (bár nincs kertünk). Vagy a szomszéd lakásban. Vagy Toscanában, Kanadában vagy Izlandon. Utána viszont hazamennék a családhoz.
Vinnék szakácskönyveket, vennék az út előtt sok új könyvet is. Mindig vannak listáim arról, ami érdekel. Amiket már olvastam, azok közül talán néhány Thomas Mannt, Rushdie-t, Daniel Khelmann könyveit, vagy ki tudja… amilyen kedvem lenne.
Külföldi kiadókkal is dolgoztál már együtt. Miben tér el a velük való közös munka a hazai szokásoktól?
Abban, hogy nem lehet személyesen találkozni, így meg kell bízni egymásban. Ez mindkét oldalon megnehezíti a dolgot, de még sosem volt rossz tapasztalatom.
Van olyan szöveg – klasszikus vagy kortárs –, amelyhez szívesen álmodnál illusztrációt?
Ó, rengeteg. Egy éppen megvalósul: a Pipo herceg, a lova és a hercegkisasszony munkacímű kötete a Tea kiadó gondozásában készül, ezt az eddig magyarul kiadatlan Gripari-mesét illusztrálom. Lázár Ervint gyerekkorom óta nagyon szeretném, bár a Réber-illusztrációktól nehéz elvonatkoztatni, olyan jók, és annyit láttuk őket. Szívesen illusztrálnék Sylvia Platht, Neil Gaimant, Ionescót, Bulgakovot, az Ózt, az Alice Csodaországbant, Mosonyi Aliz meséit, Havasi Attilát, Grimm-meséket…
Veress Gyöngyi