Tavaly augusztus óta vezeted a Central Kiadói Csoport gyerekkönyvkiadóját, idén januárban pedig el is indultak a Lampion Könyvek. Miért éppen Lampion?
Nagyon határozott elképzelésünk volt arról, milyen hangulatot szeretnénk kelteni a névvel. Olyan brandet kerestünk, ami barátságos és szerethető, mégsem gyerekes, egyúttal magába foglalja a tudásra és a múlhatatlan tudásvágyra való utalást. Fontos volt, hogy ne legyen túl babás vagy túl felnőttes a név, hiszen minden korosztályt szeretnénk elérni. Valamint azt is szem előtt tartottuk, hogy a logót meg lehessen tervezni úgy, hogy mindenféle (színes, modern, vékony, vagány stb.) könyvre rákerülhessen.
Amikor sok ötletelés után eszünkbe jutott a lampion szó, szinte azonnal eldőlt, hogy ez lesz a befutó. Benne van minden, amit szerettünk volna kifejezni: a melegség és az otthonosság érzete, a fény, amely reményt és utat mutat a sötétségben. (Amire mostanság különösen nagy szükségünk van.)
És hát a könyvek is valami nagyon hasonlót képviselnek, nem? Otthonossá és érthetőbbé teszik számunkra a történelmet éppúgy, mint mások gondolatait és a körülöttünk lévő világot.
A Centralhoz a Kolibri Kiadóból érkeztél, ahonnan a szerzők jelentős része veled tartott a Lampion Könyvekhez, és jó pár sorozat már itt folytatódik. Mennyire volt nehéz ez a váltás?
Még nem minden folyamat zajlott le, és mivel többféle szerződésbontáson és könyvátvételen dolgozunk, eltart egy ideig a jogi ügyek rendezése. De a Kolibri Kiadó vezetője korrekt módon segíti a szerzők kiválását.
Nemrégiben elmondtad ITT, a MeseCentrumon, hogy igényes, erős gyerekkönyves brandet szeretnél felépíteni a csapattal. Számodra mit jelentenek ezek a jelzők? Mitől lesz igényes egy gyerekkönyv? Mik az ismérvei ennek az új, erős brandnek?
Sokan azt gondolják, hogy gyerekkönyvet összeállítani egyszerű, hiszen általában rövidebb a szöveg, mint a felnőtt könyveké, és az elkészítéséhez nem kell feltétlenül egy szakterület tudorává válnunk. Én viszont úgy gondolom, gyerekkönyvet kiadni a legnagyobb felelősség. Nincs nagyobb blamázs, mint amikor egy gyerekeknek szóló ismeretterjesztő kötetben hiba van! És az, hogy tartalmilag mindennek rendben kell lennie, csupán egy összetevő a sok közül.
Régi vesszőparipám, hogy mivel a magyar oktatásban nem kap helyet a vizuális nevelés, minden egyes kiadvány, amit a gyerek kezébe adunk, egyúttal lehetőség annak pótlására. Figyelembe kell venni a korosztályos jellemzőket: felolvassák neki a mesét, vagy magának olvas? Kezdő olvasó-e, vagy már rutinos? Lehet-e a korosztálynál és a témánál az illusztrációban művészibb területre merészkedni? Ugyanis ezek a szempontok meghatározzák majd, hogy milyen típusú és mekkora betűt, mekkora sortávot és tükröt használunk, ahogy a formátumot is, illetve hogy kemény táblás vagy puha fedeles lesz-e a könyv.
A minőségnek minden egyes kiadói döntésnél elsődleges szempontnak kell lennie. Ami azt jelenti, hogy addig dolgozunk a könyvön (a szövegen és a képen), amíg a legjobb nem lesz. Bár a piac sokszor erős tempót követel, én abban hiszek, hogy hosszú távon nem a gyorsaság (minél előbb kihozni, minél kevesebb energiabefektetéssel), hanem a gondosság a kifizetődő.
Ezért a Lampionnál a szerkesztőn és a felelős szerkesztőn kívül korrektor is javítja a szöveget, és szükség esetén szaklektor is átnézi. Az illusztrátor többnyire előtördelés alapján dolgozik, amit aztán a végleges rajzok alapján tovább finomítunk. És hát igen, még a mai horror nyomdaárak mellett is törekedni kell a legigényesebb papírválasztásra, na meg arra, hogy minél több lehetőséget biztosítsunk az új és fiatal illusztrátoroknak, mert ezzel például növelhetjük a szülőket és a gyerekeket érő vizuális ingereket. Ha jól csináljuk, akkor az eredmény egy olyan kompakt könyv, amit jó kézbe venni, átlátható, és harmonikus érzéseket kelt bennünk.
A tervek szerint az egészen kicsiktől a young adult-korosztályig kínáltok olvasnivalót, hazai és külföldi szerzőktől, ismeretterjesztő könyveket és szépirodalmat egyaránt. Ez gyakorlatilag lefedi a gyerekkönyvpiacot a korosztály és a műfaj tekintetében is. Nagy falat, nagy kihívásokkal. Körülbelül hány könyvet adtok majd ki évente?
2022-ben huszonöt új címmel jelentkezünk, ami valóban nem kis vállalás. Idővel pedig szeretnénk megduplázni ezt a számot. De ahogy korábban említettem, ez nem mehet a minőség rovására. Ezzel a mennyiséggel egyébként körülbelül valóban le lehet fedni azt a széles portfóliót, amelynek a megvalósítására a Lampion Könyvek az indulásakor vállalkozott.
A Central Kiadó eddig is kiadott gyerekkönyveket, ám már kifejezetten a Lampion égisze alatt jelent meg Simon Farnaby Haramia a szekrényemben című regénye, új köntöst kapott Gryllus Vilmos Maszkabálja, a sikerlista élén hajózott be Bajzáth Mária Kerek élet fája című mesekalendáriuma, és nagy érdeklődés övezi Péterfy Gergely és Nagy Ervin Robotmeséjét és Neal Shusterman Kaszását is. Ha jól tudom, ezeket a könyveket már te szerkesztetted. Milyen könyveken dolgozol most, és megtudhatunk-e valamit a távlati tervekről?
Nagy szerencsémre egy rutinos és jó ízlésű szerkesztőtárs mellé ülhettem be a Lampion-szobába: Pavlovic Tijana eddig is biztos kézzel választotta ki a címeket, és szerkesztette a könyveket. Az első két említett köteten már javában dolgozott, amikor megérkeztem a kiadóba, s bár a Kaszásért én indultam harcba az aukción, a könyvet Tija vitte végig. Bajzáth Mária és Péterfy Gergőék kötetén viszont az ötlettől a megvalósításig minden folyamatban részt vettem.
De persze pörgünk tovább: Most Schmal Rozi Nagy folyók haragjának második része, a Varad könyve kerül nyomdába – talán még erősebb, kiforrottabb, mint az első kötet volt –, és felkészül Mikó Csaba alternatív történelmi regénye, ami 1847 kiélezett viszonyai közé repít vissza minket egy-egy steampunkos járművön. Hatalmas megtiszteltetés közben a Kaláka könyveinek újraillusztrálásán dolgozni, és alig várom, hogy bemutathassuk a publikumnak a megújult Mesélő Budapestet, Tittel Kinga könyvét. (Erről ITT írtunk korábban.)
Külön boldogság, hogy a Centralnál fontos ügyekért is kiállhatunk: így idei szívügyünk (a tavalyi Valentin és Mázli után) egy mesekönyv lesz, amelyen olyan szaktekintélyek dolgoznak, mint Gyurkó Szilvi, Szabó T. Anna és Gryllus Vilmos. És akkor az őszről még nem is árultam el semmit…
Szinte közhelynek számít, hogy a mai digitális generáció nem tud/szeret olvasni. Ehhez képest a gyerekkönyvkiadás megint felfutóban van, egy – persze hazai léptékben – óriási piacon kell eligazodniuk a vásárlóknak. Szerkesztőként hogyan látod ezt? Mégis van igény a könyvekre?
Egyértelműen van rájuk igény. A könyv – még ha egyre inkább luxuscikk lesz is az elszabaduló infláció és a papírárak miatt – olyan érték, amelyet különösen a szülők fontosnak és továbbadandónak tartanak.
Jó ideje növekszik a kortárs mesék iránti érdeklődés, és még a kevés könyvet olvasók is előszeretettel választják ajándéktárgynak a mesekönyvet, mert hisznek benne, hogy értéket adnak vele tovább. Emellett jó a rosszban, hogy a gyakran silány és unalmas, már-már retró hatású tankönyveken kívül a szülők kétségbeesetten keresik a jópofa és tartalmas ismeretterjesztő kiadványokat.
Szerencsére a meseolvasás ismét egyre népszerűbb tevékenység a szülők körében, ami többek között az óvodapedagógusok, mesepedagógusok és lelkes tanárok munkájának is köszönhető, valamint a legkisebbek művészeti nevelése mellett kampányoló zenés-ovis foglalkozásoknak.
Nyilván jó a szimatod a gyerekkönyvek terén. Hogyan, mi alapján választasz? Más a helyzet, ha kortárs magyar szerzőről beszélünk, és más, ha külföldi könyvről? Honnan lehet tudni, lehet-e egyáltalán tudni, hogy mi lesz sikeres?
Ó, bárcsak tudnám ezt biztosan! Mondjuk akkor sem árulnám el... Igazából, azt hiszem – mint mindennek –, ennek is a kíváncsiság, a nyitottság és a folyamatos keresés a kulcsa. Figyelem, hogy mit szeretnek a fiatalok és a szülők, mi izgatja őket. Nézem a nemzetközi tendenciákat, és folyamatosan új írók és illusztrátorok után kutatok. Az Instámon például gyakorlatilag csak külföldi és magyar képzőművészeket, grafikusokat és kiadókat követek. És talán van abban valamiféle készség is, ahogy az ember megérzi, hogy egy adott könyvhöz melyik fordító, szerkesztő vagy illusztrátor világa illik a legjobban. De a készséggel nem mennék sokra a rengeteg felkutatott, átolvasott oldal nélkül.
Eddigi munkáid során értek már nagy meglepetések a kiadott könyvekkel kapcsolatban? Volt olyan, ami nem várt sikert hozott, vagy olyan, amelyik nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket?
Hogyne! De éppen ettől lesz szép és izgalmas ez a szakma. Példát nehéz lenne felhozni anélkül, hogy ne bántsak meg vele senkit, ezért csak egy külföldi esetet mondok. A Levél a királynak című könyvet kicsit félve adtuk ki anno. Nagyívű, elegáns regény, efelől nem is volt kétségünk, Wekerle Szabolcs pedig a legkiválóbb fordítók közé tartozik. De aggódtunk a fogadtatást illetően: nem találják-e majd avíttnak, régiesnek az olvasók? Aztán megjelent róla pár nagyon lelkes cikk (a legnagyobb hatású Both Gabié volt), és egyszerűen berobbant a kötet. Azóta már készült hozzá puha táblás, rajzolt borító is, de legutóbb a – sajnos kevésbé emlékezetes – film plakátjával jelent meg.
Milyen volt számodra az idei Bolognai Gyerekkönyvvásáron való személyes részvétel?
Idén, két év kihagyás után és új színekben vehettem részt a Bolognai Könyvvásáron, így duplán vártam már. Az egy dolog, hogy milyen jó érzés végre megölelni (nyilván maszkban) a rég nem látott barátokat, és végigsimítani, átlapozni a külföldi kiadványokat (ja, hogy ez ekkora? És ilyen papíron?!), de öröm volt a Lampion Könyvek terveiről is mesélni.
S bár a vásár minden szempontból jóval kisebb volt, mint az elmúlt tíz évben, és terheltebb, mint bármikor (egy közelben zajló háború és a papír- és nyomdaárak egekbe szökése miatt), mégis jól leírja a vásár általános hangulatát, amit a kedvenc belga kiadóm vezetője mondott: „Csak egy dolgot tehetünk: minél szebb és jobb könyveket készítünk, hátha a világ is szebb és jobb lesz tőlük.”
A viszontlátás és a mennyei pizzák örömén túl a legnagyobb élmény mégis az a félóra volt, amelyet Yuval Noah Hararival tölthettünk. A világhírű történész a szállodájában fogadott minket, minden nemzetközi kiadóját külön-külön. (Érdemes ITT elolvasni Cseri Anna Flóra írását Harari bolognai előadásáról – a szerk.)
Yuval mezítláb ült az asztalnál, és minket ültettek az asztalfőre. Miután megkérdezte, szerintünk melyik borító a leghatásosabb, és ki lesz a fordító (a fantasztikus Torma Péter), tanácsot kért, hogyan lehetne még jobb a sorozat, mert számára a gyerekkönyv új terület.
Őszintén érdeklődött a magyar belpolitikai helyzetről is. Annyira kötetlen volt a hangulat, hogy rákérdeztem, tud-e valami erőt adót mondani most, majdnem egy hónappal a háború kitörése után.
Mély szomorúsággal, de még nagyobb együttérzéssel felelte, hogy az ukránok sok fájdalom és vér árán, de épp a demokráciába vetett hitüket bizonyítják nap mint nap. Azt, hogy az emberek igenis meg tudnak változni, nem kell a múltat (például posztszovjet rendszerük emlékét) magukkal cipelniük. Tartásukkal azt üzenik, amit a történelem is, ha nyitott szemmel olvassuk: az autokrata rendszerek legnagyobb ellensége mindig is az alulról jövő, civil összefogás volt.
Ha az emberek megbíznak egymásban, és összefognak egy közös cél érdekében, akkor sokkal, de sokkal erősebbek, mint bármelyik diktátor.
És ő épp ezt a tudást szeretné a könyvével elmélyíteni: hogy a fiatalok ne poros tudományként tekintsenek a történelemre, hanem releváns és lehetséges válaszok és megoldások táraként.
Mit mondjak, alig várom, hogy minél több gyerek, tanár, szülő vehesse kézbe a könyvet, amire már csak idén őszig kell várni!
Szokács Eszter