A zsűrizett mesekönyvek közt fellelhető-e valami hasonlóság, túl azon, hogy nyilván a minőségi elvárásoknak is megfeleltek?
Először is érdemes tisztáznunk a fogalmakat, mert nem minden gyerekkönyv „mesekönyv”. A kiadók a könyveknek csaknem a felét a „gyerekkönyv” kategóriában indították. (Ha jól számoltam, 53 kötetet.) A „gyerekkönyv” általában is a célközönség „életkorára” vonatkozik. A 0−12 éves korosztály valójában nagyon sokféle, teljesen eltérő igényekkel. A lapozóktól az óvodásoknak szóló verses meséken át az ötödikeseknek szánt kalandregényekig számtalan műfaj tartozik ide. Ezek közül a mese, a verses és prózai mese, valamint a meseregény csak egy szeletet alkot. Ráadásul a mesekönyv lehet olyan képeskönyv is, amely csak képekkel beszél el egy történetet, verbális szöveg nélkül. Gondolom, a kérdés a klasszikus, verbális elbeszélésekre vonatkozik. Szerencsére ebben a mezőnyben is gazdag volt a kínálat. Ha egyetlen, valamennyi ilyen kötetre érvényes sajátosságot kellene említenem, akkor mindenképpen az illusztrációk igényességét, a képi kommunikáció kiemelkedően magas színvonalát emelném ki. Tóth Krisztina Malac és Liba: Legyünk barátok! című meséjében (ITT írtunk róla korábban) Hajba László nagyszerű képi világa teljesen egyenrangú a verbális szöveggel. Tóth Krisztina humoros, okos meséjében ráadásul a próza és a vers keveredik, amit nagyon szeretnek a gyerekek, és hasznos is, hiszen a vers megtanulható, elszavalható, és persze a nyelvnek más sajátosságait teszi megízlelhetővé, mint a próza. (Amit persze a gyerekek szintén könyörtelenül megtanulnak.)
Milyen szempontok, követelmények érvényesültek a zsűrizés folyamán?
A gyerekkönyv összművészet, számos szakmai együttműködéséből születik meg, de a gyerekkönyv mindig nevelési célokat is szolgál. A szókincsfejlesztéstől az ismeretbővítésig és az értékközvetítésig.
Nekem az a jó gyerekkönyv, amelyben a szépség és a szeretet kézen fogják egymást: amelyik megtanít rácsodálkozni a teremtett világra. Persze szép, hibátlan magyar mondatokban.
De nyilván mindenkinek megvannak a preferenciái. A zsűri tehát számos szempontot kell, hogy mérlegeljen. Az elsődleges szempont nyilvánvalóan a minőség. Számomra értelemszerűen az anyanyelvi, irodalmi minőség.
Van-e üzenetértéke a díjazott alkotásoknak, amennyiben igen, mi az?
Egyetlen „üzenete” van: érdemes jól, keményen dolgozni, akkor is, ha ezt a piac nem feltétlenül honorálja. Ezek a kiadók ezekkel a minőségi könyvekkel soha nem fognak annyit keresni, mint a hipermarketekben kapható, sebtében, jól-rosszul lefordított mesekönyvek kiadói, akik az ismert rajzfilmfigurákkal erőfeszítés nélkül adják el a silány licenceket. A díjazott munkák mindegyike olyan magas minőséget képvisel, ami mögött nagyon sok erőfeszítés, kitartó munka és elkötelezettség rejlik. Magyar írók, költők, képzőművészek művészi munkái. Bár készülnek kitűnő fordítások, a fordítók külön kategóriában mérettetnek meg, de meggyőződésem, hogy a legkisebbek esetében a legjobb mindig az anyanyelvi szöveg. Itt a legkevesebb a nyelvi vagy nyelvszemléleti disszonancia, hiba.
Milyen trendek uralkodnak a kortárs gyerekirodalomban/illusztrációban?
Fontossá váltak a hagyományok, például a magyar mesehagyomány és a történelem: ez persze többé-kevésbé mindig fontos motívum vagy tematikus elem volt, de most másképpen formálja a kortárs szövegeket. A szerzők számára ez a hagyomány nem távoli, amit meg kell ismerni, hanem éppenséggel az a kultúra, amelyben élünk, olyasmi, ami átszövi, alakítja a mindennapokat, akár láthatatlanul vagy észrevétlenül. Berg Judit regényében (Az őrzők) a Mátyás templom kapcsán a történelem a város, az utcák, a terek múltjaként jelenik meg, vagyis olyasmiként, amiben akkor is benne mozgunk, ha nem tudunk róla. Zalka Csenge Virág Ribizli a világ végén című kötetében újrateremti a magyar népmesék nyelvét: miközben megtartja a mesenyelv ízes fordulatait, frazeológiáját, felolvashatóvá, élvezhetővé, maivá „meséli” az archaikus mesekincset.
A szakmai díj hogyan befolyásolhatja a későbbiekben a díjazott mű sorsát? Az eddigi évek díjazásai alapján mi a tapasztalat, mennyire figyel oda rájuk a nagyközönség, illetve jelent-e ez valódi szakmai előnyöket?
Ha listás lesz a könyv, az már ráirányítja a figyelmet, kirakatba kerül, hírt adnak róla. A díj nyilván szintén komoly szakmai figyelmet és elvárásokat generál.
A magyar gyerekkönyvpiac nem túlságosan széles, főleg a szülők vásárolnak, sajnos az iskolai könyvtárak forrás hiányában nem jelennek meg vásárlóként a gyerekkönyvpiacon. Igazi „gazdasági” tétje ezeknek a díjaknak azokban az országokban van, ahol az intézmények „nagyban” vesznek könyvet, hiszen ezzel pár díjnyertes könyv stabilizál egy kiadót, vagyis a legjobbaknak megkönnyíti a további munkáját. A rendszeres, gyerekkönyvekről szóló szakkritika egyelőre gyerekcipőben jár, bár jómagam is mindent megteszek azért, hogy megerősödjék. Ez viszont felértékeli a díjat, mert segít a szülőknek a tájékozódásban.
Ayhan Gökhan