Különös mesekönyvet ajánlunk figyelmetekbe
Persze minden mesekönyv „különös”, de van, amelyik még inkább az. A Róka Móka bábszínháza című kötetnek például két írója is van.
Endrényi Magdáról nem sokat tudunk, a Dörmögőből ismerhetjük például a Mese az öreg kőszikláról című kis történetét, a Magyar Rádiónak pedig ő írta át Wilhelm Hauff meséjét, A kis Mukk történetét.
A másik szerző, Fésűs Éva nevéhez kötődik a Magyar Televízió egyik legemlékezetesebb mesefilmje, az 1973-ban készült A palacsintás király, amely afféle nemzedéki élmény, bizonyos sorai, például a „Megállj, te főszakács, jössz te még az én utcámba!”. Ezek azóta szállóigévé váltak.
A gyerekirodalom kincsesládikájában még számos, ma is szépen csillogó Fésűs Éva mese található
Ott van például a Tapsikáné fülönfüggője vagy A csodálatos nyúlcipő.
Van azonban a Róka Mókának egy harmadik szerzője is, Boór Vera grafikus, akinek Szőnyi István és Berény Róbert voltak a mesterei. Ő illusztrálta Gazdag Erzsi Jóbarátaink című kötetét és Varga Katalin Vadállatok című gyerekkönyvét, de tervezett már szaloncukor-csomagolást is.
„Annyira igézőek, varázsosak a grafikái, hogy a kötet épp olyan, mintha kinyitnánk egy két háború közötti art deco hatású mesekönyvet. Boór Vera mindent tud a gyermeki lélekről, a gyermeki fantáziavilágról
– így aztán a Róka Móka bábszínháza egy varázsdobozhoz hasonlít, melyet, ha felnyitunk, nem Hófehérke-kirakóst találunk benne, hanem a rókaházikó térképét, alaprajzát (lásd a könyv előzékét), valamint igézően szép képeket, amelyek éppúgy megidézik a ’30-as évek bonbonjainak világát, ahogy a kései szürrealizmust. A térkép egészen újszerű innováció a hetvenes évek mesekönyveiben, addig jórészt csak a Micimackó előzékén láttunk itthon ilyet.
Újszerű a könyv felütése is
Ritkán kezdődik gyerekkönyv olyan precíz, a mesék világán túli lokáció meghatározásával, mint a Róka Móka bábszínháza: „Messze bent a pilisi hegyekben, Visegrádtól egy kissé délkeletre, a kékkúti forrástól egy kissé északnyugatra, a Baráthalomtól egy kőhajításnyira piros tetejű házikó áll a domboldalon.” Ez a Bodza dűlő 3.
Ez olyan precíz desztináció, hogy kedvünk támadt megnézni a Google Drive-on, de sajnos nem található sehol ez a karakteresen a ’30-as éveket idéző, a Duna-kanyarra jellemző, zöld zsalugáteres polgári villa.
Érdekes, hogy a szerzőpáros fél lábbal benn tartja a történetet a mese mágiájában, és úgy dialogizál a mi világunkkal, hogy azt érezzük: a történet valójában a Duna-kanyar mágikus földrajzához tartozik, például amikor a Sóshegyet idézik meg, és megírják a magasságát (428 méter) is.
A könyv egy úgynevezett „rendes” regény ambíciójával indul, a helymeghatározáson túl a jellemrajzokra is odafigyel. Miközben precízen jeleníti meg magát Róka Mókát, egyben orientálja is gyerekeket, felhívja a figyelmet arra, hogy milyen messzire juthatnak, ha megőrzik a kíváncsiságunkat: „Mihelyt rá bírt állni a négy lábára és fel tudta ismeri a környező világot, az erdő öreg fáit, a fák között röpdöső madarakat, tüstént arra volt kíváncsi: vajon mi lehet az erdőn túl, a madarak röptén túl, az állatok jövés-menésén túl, a távolban, a messzeségben.”
Házát a „21-es sz. Építőipari Vállalat” építette, pénze pedig onnan volt rá, hogy egy gazdag bakonyi rokona után örökölt.
Jól látható tehát, hogy a szerzőpáros csak némileg tolta el az emberi világtól a történetet, ami nagyon jól áll a mesének, ugyanúgy, mint a hivatalnoknyelv összeszikráztatása a gyerekek naiv világával.
(Ezt a technikát többek között Csukás István Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági regényében is megfigyelhetjük.)
Az is izgalmas, hogy a szerzők nem sokat vacakolnak azzal, hogy megmagyarázzák, miért is tud beszélni egy róka.
Hiszen egy mesében ez természetes. „Csodálkoztok, hogy tudok beszélni? Hát igen. Megtanultam. Igazán semmiség. A gyerekek kedvéért sok mindent megtanul az ember.”
A kötetet körülbelül harmadát úgy tördelték, mint egy drámát, ezen túl is „létszám feletti” a dialógusok száma, bár ez talán nem annyira gyerekbarát megoldás. A könyv végén egy naplóbetétet olvashatunk, talán ez a forma is lehetett volna következetesebb, mégsem ezek a kötet legnagyobb problémái.
Róka Móka felad egy hirdetést, mely szerint egy gyerek odaköltözhetne hozzá, ő már berendezett egy szobát sok játékkal. Miért is költözne el egy gyerek a szüleitől egy rókához, annak játékokkal rogyásig teli szobájába? A szerzők is érezték, hogy itt rezeg a léc, így aztán a szülői munkaközösség elnöke, bizonyos Csopakiné ezt határozottan ellenezte. És hogy helyükre kerüljenek a dolgok, a kisfiú, Turpi, aki végül kiköt Róka Móka házában, nem valódi gyerek, hanem egy erdei manó, akire nem vonatkoznak a Magyar Köztársaság törvényei. Épp úgy, ahogy egy rókára sem.
Róka Móka bábszínházat akar, de semmit nem tudunk a bábokhoz való viszonyáról, még a könyv felénél is csak annyi derül ki, hogy szerinte azért van szükség bábszínházra, mert a „környéken még túl sok a rossz gyerek.” Semmi nem derül ki az előkészületekről, egyszer csak megszületik az előadás, jönnek a vendégek, majd a tényleges bonyodalom csupán az utolsó oldalpáron olvasható: egy kis időre eltűnik a naiv Turpi, aki a rosszcsont nagyfiúk kérésére ellopta az osztályterem kulcsait, hogy azok másnap ne tudjanak dolgozatot írni.
Csacsi Tóni és és Tüskeböki történetei pedig afféle tanmesei betétek.
Például arról, hogy a becsületkasszába nem szabad pénz helyett gombot tenni, mert előbb-utóbb lecsúszik az ember (vagyis az állat) kantáros nadrágja, amiről levágta a gombocskákat. Az sem kizárt, hogy ezeket a „mini hangjátékokat” a rádió 1965 körül elhangzott Csacsi Tóni és Tüskeböki; Csupafül esti meséiből illesztette Fésűs Éva a Róka Móka című kötetbe.
Róka Móka afféle takaros, a '30-as évek Duna-kanyar környéki villáit idéző polgári házban él, mely eléggé retrográdak tűnhetett a szocializmus fénykorában, arról nem is beszélve, hogy Róka Mókának bejárónője is van ‒ kész csoda, hogy ez átment a szerkesztőkön. Viszont a mesében minden lehet, akár még szocialista bejárónő is.
Szöveg és fotók: Poós Zoltán
Endrényi Magda és Fésűs Éva
Róka Móka bábszínháza
Minerva MRT (Kiadás éve: 1972)
42 Ft
64 oldal