„Olykor nem elegendő a csoda – szerencse is kell hozzá”
Ezt a mondatot is olvashatjuk Határ Győző Tururu és Türürü című, 1956 nyarán írt meseregényében. A csoda 1956-ban maga a forradalom volt, és Határnak még az is, hogy kibontakozott szerelme Prágai Piroskával, akivel a forradalom leverése után elhagyták az országot. De csodaszámba ment az is, hogy az indexre tett, politikai okokból többször is bebörtönzött író meséjét elfogadta a Szépirodalmi, és betervezte az 1957-es évre.
Persze az már nem volt csoda, hogy a könyv mégsem jelenhetett meg a szocialista Magyarországon
De nem veszett el, 2002-ben, 45 évvel a megírása után a kéziratot végül a Littera Nova Kiadó publikálta. A Londonban letelepedő író a BBC Magyar Osztályának, majd a Szabad Európa Rádiónak dolgozott, és közben rendíthetetlenül írt. Talán ezért is feledkezhetett meg az alig 80 oldalas Tururu és Türürüről.
1986-ban az Éjszaka minden megnő című sci-fi hatású – saját szavaival élve – absztrakt regénye aztán megjelenthetett a Szépirodalminál, ami az egyik első jele volt a politikai enyhülésnek. A mai szemmel olvasva is cool, részint a cyberpunk irodalmat is előlegező szövege komoly feltűnést keltett, majd 1988 májusában, a Vigiliában olvashattuk Kabdebó Lóránt remek tanulmányát Határról, melyben idézi Weöres Sándor egy 1956 október 17-ről keltezett levelét:
[…] „Ezelőtt pár héttel Balatonfüreden író-társaságban beszélgettünk arról: van-e olyan magyar regény, mely világsikert arathatna, […] pótolhatatlan értékként ragyogna? Sorra vettük a múlt és jelen kb. félszáz íróját. […] Végül is, mindnyájunk nagy meglepődésére, a te Helíáne című regényednél kötöttünk ki: ez a regény európai, anélkül, hogy úgy volna európai, mint a nyugatiak…”
Határ Győzővel kapcsolatban mindig nagyok voltak az elvárásaink, és ezeket rendre teljesítette is, de a nagy visszatérése közel sem úgy alakult, ahogyan azt sokan remélték.
A nyelvben bujdosó, Szentkuthyval is rokon szellemiségű író népszerűsége meg sem közelítette a szintén „hazatérő”, szintén termékeny Márai Sándorét. Talán ha korábban jelenik meg a Tururu és Türürü? Talán.
A meseregény a copfos kislány, Türürü és nyafogós kis útitársa, Tururu pikareszk története
Azt írja róluk Határ, hogy „úgy szerették egymást, mintha kistestvérkék lettek volna (és nem is biztos, hogy nem voltak azok)”. Nos, ez különös izzást ad a könyv felütésének, de aztán kiderül: ők testvérek..
A könyv nem azzal kezdődik, hogy volt az Óperenciás tenger és a kurta farkú malac, de nem ám! A klasszikus mesék motívumainak később, már Meseország felfedezésekor lesz szerepük. A könyv a főhősök jellemzésével indít.
„Jó kisfiú volt Tururu, csak egy picit pajkos, egy icipicit butuska, egy icurka-picurkát gyáva, egy induri-pindurit rendetlen… Ez a pöttöm Tururu olyan pöttöm volt, hogy alig ért Türürü derekáig, és ha valamit mondani akart neki, hát előbb megrángatta a kislány varkocsát.”
A bonyodalom is kibontakozik a mese felütésében: a két gyerek kámfort játszva kézen fogva elindul, hogy megkeresse a Világszép Meseországot.
Először egy rengeteg erdőbe érnek, oda, ahol keresztül-kasul járnak a mesehősök, Jancsi, Juliska és Piroska is
Tehát már a Meseországhoz vezető út is mesebeli tájakkal van tele, és éppenséggel bele is köthetne itt egy pimasz kisgyerek, hogy ennek az erdőnek is Meseországban lenne a helye, de Határ olyan nagy lendülettel mondja a történetét, hogy a mindenbe belekérdező, a meséket folyton megakasztó gyerekeknek nem is hagy időt, mert máris kiszól a történetből…
„Rájuk sötétedett, és a kisfiú is félni kezdett a vadállatoktól (melyek nincsenek ugyan iderajzolva, de a rajzoló bácsi ceruzája mögül csak egy ugrás – rikácsolnak, bőgnek, huhognak, hogy ki se mondom, és már a torkunkban dobog a szívünk).”
Határ – megelőlegezve a bizalmat – beidézi a könyv akkor még nem is létező alkotótársát, a rajzoló bácsit, ami meglehetősen radikális alkotói gesztus lehetett az ötvenes évek közepén. Az üzengetés motívuma végigvonul a könyvön, később megkérdezi a grafikust, hogy rajzolt-e tarisznyát a gyerekeknek. (A kötetet aztán 2002-ben Gyulai Líviusz illusztrálta, remek hangsúlyokat adva a történet szürreális motívumaihoz.)
Bár a kis szereplők messze voltak Meseországtól, hiszen elválasztotta őket tőle az Óperenciás-tenger is, már látszódtak a csodák
Amikor Tururu azt mondja, hogy éhes, és hogy elcserélné a Mesék Birodalmát egy szelet vajas cipóra, az erdő tele lesz vajas cipóval. Később megkapják a szupererőket, a csodatevő csalánlevelet, amellyel bármit kívánhatnak, és egy somfavesszőt is, amelynek akkora hatalma volt, hogy ha rávágtak vele a tenger vizére, az megnyílt előttük. És persze nem maradhattak el a bölcsességek sem, ezek éppúgy hozzátartoznak a jó mesékhez, mint az Óperenciás-tenger.
„Tururu és Türürü ebből is megtanulhatta, hogy nincs lehetetlen, ha nagyon akarjuk; de meg azt is, hogy ha valamit igazán el akarunk érni, meg kell szenvednünk érte.”
Sőt verseket és találós kérdéseket is kapunk, de ami még ezeknél fontosabb: a történet valóságos fantáziaáradás, amibe szinte beleszédülünk
Az Óperenciás-tenger alatt, egy kockacukor falú alagúton keresztül jutnak majd el Meseország kapujáig. És a látomások sora csak itt kezdődött el, hiszen a gyerekek ahogy kiértek az alagútból, egy égig érő aranykapu előtt találták magukat, amelyet a három világtáj iránt három szivárvány koronázott, és három sárkány őrzött. Türürü egy aprócska kard segítségével levágta a sárkány mind a hét fejét, és a látványos akciójelenetért cserébe el is nézzük Határ Győzőnek a Rémszakadék szóviccet. Ekkor már kivehetők Meseország fővárosának, Kanafórumnak a tornyai és palotái. Először a Rendíthetetlen Ólomkatonával találkoznak, aki belépőjegyet kér tőlük, aztán már az Alice Csodaországban abszurdjait juttatják eszünkbe a gyerekeket gurigató labdák (!)
„Az úgy van, hogy itt nálunk Meseországban nem a gyerekek játszanak a játékokkal, hanem fordítva – a játékok játszanak a gyerekekkel. Most magatok is láthatjátok: nálunk a labdák játszanak a gyerekekkel.”
A mesék világa afféle közigazgatás rendszert alkot, itt van a Vasorrú bábák utcája, ahol csupa rút boszorkányt, gonosz mostohát, vasorrú bábát látni, itt a kacsalábon forgó várkastélyok és a rengeteg erdők és a királylányok utcája is.
Erre van a Tündérkertek kerülete, és itt vannak a víz alatti paloták, de van varázsmondások és Táltos paripák utcája is. Amikor a gyerekek ott jártak, éppen egy vasorrút sorsoltak ki, és elrepült a gyerekek feje fölött egy lepkeszárnyas tündérsereg.
Mint valami idegenvezető, elkísérte őket a nemes nemzetes tudós és vitézlő Meseszakértő is
Az 1956-ban kelt mese mintha megelőlegezné a ma oly divatos fantasyket. A gyerekek kipróbálják az almásderes repülő lovat, az égszínkék varázsszőnyeget, a repülő hintát, amelyet négy sas madár ringatott a levegőben. Később ellátogatnak a Mesemúzeumba (!), és persze eszünkbe juthat az is, hogy 1957-ben Gazdag Erzsi „nyitott” Meseboltot, (Poós Zoltán korábban ITT írt a kötetről – a szerk.)
Tehát valami történt az ötvenes évek közepén, mert úgy tűnt, hogy intézményesült a mesevilág
Határ Győző kiegészíti az intézményi topográfiát, megismerjük az ezermesterműhelyeket, ahol csodalámpák, és terülj-asztalkák is készülnek. De e gyerekek még mindig nem látták a kincsek kincsét, melynek környezete olyan, mintha Calvino Láthatatlan városok című látomásos városrajzát olvasnánk.
„Ott állt KANAFÓRUM közepén a CSIGABIGA-Hegy; a CSIGABIGA-Hegy tetején a KIBORJAFIA-Orom; annak a tetején a KIFIABORJA-Szikla; annak a (behavazott) tetején a HÓTÜNDÉR-Hegygerinc; a Hegygerinc legmagasabb csúcsán, a LILULLA-Csúcson állt – de már nem is állt, inkább a Tükör-Égbe magasodott Dundibaba király vára. Nem is vár volt az, hanem várak-bástyafokok-kacsalábak- s azokon forgó kastélyok sokasága. Fölötte örökkön-örökké hétágra tűzött a Nap, messzire ellátszott sokszarvú tornya, kürtős kupolája.”
Ahhoz, hogy a gyerekek megtekinthessék a kincsek kincsét, egy beavatási szertartáson kell átesniük. Beléptek a Tükörterembe, de a Bűvös Kör visszatolta őket – innen kezdve csak a tükörképük ment tovább… A kincsek kincsét bűvös kör őrzi, de hogy mi is ez a bizonyos kincs… Nos, ez maradjon titok, most elég azt tudnunk, hogy a mese olyan – árulta el a Meseszakértő –, mint a kanalas orvosság. Jól fel kell rázni, ahogy tette a klasszikus történetekkel Határ Győző. És ahogy Meseszakértője mondja ezek után: Hadd szóljon a mese!
Fotók és szöveg: Poós Zoltán
Határ Győző: Tururu és Türürü
Illusztrátor: Gyulai Líviusz
Littera Nova Kiadó, 2002
79 oldal
Változó áron kapható antikváriumokban