(Bár már Nagy Gabriella Ágnes is írt a kötetről, [ITT elolvashatod], és körkérdésünkben a tavaly megjelent legfontosabb kötetetek közül négy válaszadónk is külön kiemelte a könyvet, [ezeket ITT megnézheted], Haklik Norbert mégis kiegészíti néhány érdekes gondolattal az eddigi ismereteinket – a szerk.)
Dániel András kötetének címe – Nincs itt semmi látnivaló! – igencsak félrevezető
Szerencsére. A kötet ugyanis nemcsak hogy tele van látnivalóval – köszönhetően a szerzőnek, aki önmaga illusztrátora is egyben –, hanem valóban minden megvan benne, ami szemnek, elmének, sőt, akár fülnek is ingere. Ez a gyermekirodalmi Gesamtkunstwerk egy nagy Katt!-tal indul – a pillanattal, amikor anya lekapcsolja a gyerekszobában a villanyt. Ami ezután következik, az – a szülők önnön csemetéjük példájából is tudják, a többiek pedig talán még emlékeznek rá saját gyerekkorukból – roppant érdekes belső utazás lehet az ébrenlét és az alvás határvidékén.
Ehhez az utazáshoz kínál kalauzt Dániel András könyve – na nem úgy, hogy aprólékosan kidolgozott, szigorú útvonalra kényszerítené olvasóját-hallgatóját, hanem inkább azzal, hogy tudatosítja, mennyi érdekes felfedeznivaló várhat arra, aki hajlandó útitársává szegődni saját asszociációinak.
A Nincs itt semmi látnivaló! utazása például amaz első Katt! után azzal folytatódik, hogy azt más Katt!-okkal hasonlítja össze, a betűméreten túl egy odacsempészett matematikai relációjellel is szemléltetve a gyerekszoba villanykapcsolója és a konyhai villanykapcsoló hangereje közti különbséget.
A továbbiakból kiderül, hogy sötétben minden tehén fekete (vagy mégsem)
Aztán az avantgárd képzőművészet világába is bepillanthat az ifjú közönség az egyazon dolgot „nagyon sokszor, csomóféle színben” megfestő Enni van hol, valamint a mindenféle fura alakokat – kicsit olyanokat, mint amiket az ovisok – rajzoló Olyan mijó műveinek megidézésével.
Később szó esik a kinti fáknak a szoba falára vetülő árnyékában lakó rovarszerű lényekről, az egymással könnyen összetéveszthető frankákról és krippekről, a kint elhaladó autókkal szinkronban a szőnyegen kúszó fénykígyókról, valamint arra is olvashatunk tippeket, milyen érvekkel lehetne rábeszélni egy varázslót, hogy mégse tüntesse el az utcáról az autókat, s végül a mennyország, valamint a pokol is képbe kerül.
Mindez mindössze harmincegynéhány oldalon történik – hogy aztán a kötet hátsó borítóján is túl, saját asszociációinak ösvényén haladhasson tovább a bőséges útravalóval ellátott kis utazó, remélhetőleg egy jó álmokban gazdag, kiadós alvás felé.
Dániel András könyve kiválóan alkalmas arra, hogy a villanyoltás és az elalvás közötti időszakot igazi szellemi kalanddá tegye a kötet célközönsége számára
(A kiadó szerint ötéves korban és attól felfelé ajánlott a könyv, és a Pagony csapata alkalmasint jól kalibrált).
A szöveg és az illusztrációk – amelyek olykor még hangokat is képesek eredményesen vizualizálni – mindvégig egymást erősítik, azt sejtetve, hogy az a gyerkőc, aki ilyen könyveket vesz nagyóvodás/kisiskolás korában a kezébe, az bő évtizeddel később bizonyára a MuMoK kiállítótermeiben sem érzi majd elveszettnek magát.
Ennyire hatásos a Dániel András-féle gyermekirodalmi avantgárd – ilyen, amikor egy szerző tiszteli annyira zsenge korú közönségét, hogy mer vele játékosan komolynak lenni és komolyan játszani egyszerre.
Haklik Norbert
Dániel András: Nincs itt semmi látnivaló!
Pagony Kiadó, 2020
64 oldal
4590 Ft