Illusztrált könyv

Uniszex

Vissza
  • 2023.03.06
  • Poós Zoltán

Az Óperenciás hétfőtől az Üveghegy-vasárnapig

Poós Zoltán ajánlja Jász Attila Hétköznapi királyságok című könyvét.

Minden gyerekszoba egy királyság, és az a legjobb, ha a birodalom kiterjed a családi könyvtárra is, sőt a lakáson túlra, egészen az Óperenciás-tengerig

Jász Attila Hétköznapi királyságok című, nyolc és tizenkét éves közöttiek számára írt verseskötetét olvasva valóban eljutunk a tengerig, sőt, annak a fenekéig is, erről szól a Tengerfenék című költemény, amelyben kincsekre lelünk, ha sokáig bírjuk a víz alatt.

(Olvassátok el a Jász Attilával készített INTERJÚNKAT is, amelyben főként erről a kötetről kérdezte őt Poós Zoltán – a szerk.)

JÁSZ ATTILA-01
www.facebook.com/sipos.g.tunde
 

Persze más kincseket is találhatunk, és azokat többek között a könyvekben fedezhetjük fel, például a Hétköznapi királyságok verseiben

Ahhoz, hogy jó nyomon járjunk, nem térképre van szükségünk, hanem naptárra, ugyanis a kötet verseit a naptár heti beosztása szervezi (Hétfő korona, Nagymamát kedden, Bújócskaszerda, Csütörtökkígyó, Péntek farkasai, Szabadszombat, Vasárnapi csigaálom).

A következő két ciklusban szintén a hét napjai köré szerveződnek a szövegek, aztán a kötet felénél, az Egy hétköznapi herceg hencegéseiből című ciklustól eltűnik ez a naptáralapú rendezőelv, de maradunk a királyság felségterületén. Míg a könyv első felében egy királylány uralkodásának pillanataiba pillanthattunk be, később egy hercegfiú vezet végig a birodalmán, ahol nyelvi félreértések (pamut-mamut, erdőszél, erdő széle, krém-rém) építik fel a svéd gyerekverseket idéző szövegeket.
Aztán a Hétköznapok kiskirályai ciklusban újra visszatér a naptári rend, hétfőtől péntekig tart a sorolás, majd az Alkalmi királyságok című záró blokkban Jász Attila az ünnepekre (gyereknap, karácsony, anyák napja) fókuszál.

JÁSZ ATTILA-07
www.koinonia.ro


De nem csak a királyság szertartásrendjét dolgozza bele a gyerekkor világába, nem csak a naptár keretezi a verseket, a királyságnak van még egy nagy hatalmú szereplője: a nagymama, aki tanácsokkal látja el kis királynőjét, és átvezeti élet buktatóin. A harmadik ciklusban (Újabb hétköznapok) azonban a nagymama váratlanul meghal (Rosszkedv). A gyászversen kívül még a Csütörtöki halhatatlanság, az Instapéntek, a Hiányszombat, az Egyik vasárnap éjszaka és a Pénteki titkos tabletta szól a veszteség feldolgozásáról.

A kötet egyik fontos motívuma a gyászmunka, de írója még számos élményanyagból dolgozik, megidézi Vörössanyibácsit (Hétfői semmis csoda), és Jász számos verset alapoz nyelvi félreértésekre, illetve a gyerekek félelemérzetére is.

A Péntek farkasaiban a farkasok jelennek meg, a Csütörtökkígyóban erdei sikló, az Álomszedőben pedig egy olyan szerkezet, amelyik éjjel elviszi a gyerekek rossz álmait.

JÁSZ ATTILA-03

Jász Attila szerencsére nem hajtja túl a királyság motívumait

Sőt inkább azt mondhatjuk, hogy modern világunk talajára állítja a kötetet, beemelve számos mai eszközt, ilyen például az okostelefon, amelyen már sorozatokat is nézhetnek a kiskamaszok.

Nagymamának persze nem meséltem el,
ugyanis azt mondta volna, folyton csak fantáziálsz
túl sok hülye sorozatot nézel
azon az okos telefonodon.

JÁSZ ATTILA-05


(Csütörtökkígyó)

A kötetben ugyanakkor akad néhány zavarba ejtő szöveg, például a Tengerfenék című, melyben a hétköznapi herceg azt képzeli, hogy a tenger feneke szőrös, de aztán rájön, hogy az csak hínár.

A kötetet illusztráló Sipos Gaudi Tünde művészi igényű rajzai szerves egységet alkotnak a könyv világával

Játékosak, ironikusak, némileg groteszkek, s meggyőzően idézik fel a gyerekkor varázsát.
Királyság ide vagy oda, a versvilág korszerű hangütésű, és Jász témaválasztásaiból arra következtethetünk, hogy ismeri kortárs környezetünket, az olyan jelenségeket, mint például a body shaming.

Na, jó, ez létezett már a közösségi platformok előtt is, lásd például a Pufi című lengyel ifjúsági filmsorozatot, még jóval a rendszerváltás előtt.

A KÖVÉR FIÚT MINDEN SZERDÁN
azzal csúfolják az iskolában, hogy dagadék,
olyankor a kövérsége mellé még el is vörösödik,
csúnya is lesz, és végül mindig elsírja magát.

A nagyobb fiúk pedig mindig ezt akarják elérni,
hogy még vörösebb és csúnyább legyen,
hogy visítson szégyenében, mint egy kismalac,
hadd folyjon a taknya meg a könnye együtt
a szájába, még pisiljen is be félelmében.

JÁSZ ATTILA-01


Akkor aztán ott hagyják, nem foglalkoznak vele,
többet, mintha nem is létezne…

(A KÖVÉR FIÚT MINDEN SZERDÁN)

Jász Attila mélyebbre is merül a témában, megmutatja a megszégyenítés természetrajzát, a kegyetlenség árnyalatait

Nincs szemérmeskedés, mert partnerként kezeli a gyerekeket. Vannak helyzetek ugyanis, amikor nem kell árnyalni, szimbólumok mögé bújni: jobb, ha pőre valóságában mutatjuk meg a gyermeki kegyetlenséget. A kötetet a nyolc–tizenkét éves korosztálynak ajánlja a kiadó, és valóban, a helyzetbe hozott témákkal (gyászmunka, megszégyenítés, magány, félelem a szörnyektől) már inkább a kiskamaszok néznek szembe.

A Jézus születését feldolgozó Azt hiszem című karácsonyi vers azonban tovább megy, már az emberiség bűneit mutatja fel.

Amikor pedig a rosszaság
már olyan óriási lesz, hogy
segíteni kell valahogy
az embereken, akkor eljön
hozzánk a felnőtt Kisjézus.

JÁSZ ATTILA-06
www.koinonia.ro

(Azt hiszem)

Jász Attila nem dünnyög a gyerekeknek, nem cukiskodik a büdös zoknikkal és a nyálgömbökkel a babák ajkain, hanem megmutatja, hogy nemcsak a gyermeki királyságok határán túl élnek sárkányok, hanem az iskolai kézilabdapályán is, ugyanakkor megmutat pár varázsigét, azaz néhány verset is, amellyel elűzhetjük a rossz álmokat.

 Poós Zoltán

 

Jász Attila: Hétköznapi királyságok
Koinónia Kiadó
57 oldal
3990 Ft