Vissza
  • 2021.03.24
  • Veress Gyöngyi

Be visual!

Kibeszélő a vizuális kultúráról – a Corvin Rajziskola kerekasztal-beszélgetéséről Veress Gyöngyi beszámolóját olvashatjátok.

Különböző grafikai műfajok

Ez a beszélgetés elsősorban azoknak szólt, akik komolyan érdeklődnek a vizuális kultúra iránt, és a gyakorlati kérdések is foglalkoztatják, nem csupán az elmélet.

Sipos Marica szobrász köszöntötte a meghívottakat és a szép számú hallgatóságot. A meghívott előadók olyan fiatal tehetségek voltak, akik mindannyian kapcsolódnak a Corvin Rajziskolához, és a képzőművészet különböző részterületein tevékenykednek. 

Az ingyenes, mindenki számára nyitott (egyszerű regisztrációhoz kötött) esemény két órája alatt a hallgatóság megismerkedhetett a fiatal művészvendégek egyéni, szakmai életútjával, illetve a munkáikba is betekinthettünk.

A bemutatkozókat rendkívül érdekfeszítő, sűrű és hasznos eszmecsere követte, sok kérdéssel és válasszal. Az interaktív kibeszélő leglényegesebb gondolatait, az előadók szakmai tanácsait a grafika területét és az egyéb társművészeti irányokat illetően összefoglaltuk nektek. (Révész Emese egy váratlan esemény miatt sajnos nem tudott részt venni a beszélgetésen.)

Corvin-01

 

 Grafikai kisokos

„Kezdd el csinálni!”

Ha elhivatottságot érzel magadban az alkotás iránt, fontos, hogy kezdd el csinálni. Ezen a területen különösen jól jön a nyitottság: felkutatni a pályázati lehetőségeket, aztán pályázni kitartóan, itthon és külföldön egyaránt. Inspiráció ma már nagyon egyszerűen található pandémia idején is: számos platformon rápillanthatunk más alkotók munkáira, követhetjük a fejlődésüket.

Mi lehet fontos? Mire figyelj?

Nyitni más technikák, műfajok felé, bátran próbálkozni. Folyamatosan építkezni, kísérletezni, megtalálni a saját stílust. Lehet követni a trendeket, „trendlovagok” mindig vannak, de hosszú távon kizárólag az egyedi stílus segítheti a sikert.

corvina-01
Fotó: A Corvin Rajziskola Facebook-oldala

Merre indulj, hová jelentkezz?

Fontos az irányt belőni, és ez alapján választani egyetemet. Van választás, a vidéki iskolák is nagyon jók: a soproni, a győri, az egri, a pécsi intézményekről is esett szó a budapestieken kívül. Minden felsőoktatási intézmény valamiben erős, erre figyelni kell, és célzottan oda jelentkezni. Nyílt napokat látogatni, a munkákat végignézni – ezek mind segítenek a tájékozódásban.

A Corvin Rajziskola kétéves képzést nyújt, ami erős alapokat ad; ha utána egyetemen folytatja valaki, az már sokkal nagyobb önállóságot igényel, ellentétben a rajziskolával, ahol még „kézen fogják” a diákokat. Az egyetemi tanulmányok elmélyültebb időszakot, elköteleződést jelentenek, ahol kísérletezésre is van lehetőség. Födő Gábor szerint az menjen egyetemre, aki már kiforrott személyiség, és képes önállóan dolgozni. Külföldön ez hatványozottan igaz.

Egyetemi végzettség nélkül is el lehet helyezkedni (egy-egy megrendelésnél nem szoktak diplomát kérni), art director viszont például nem lehet belőled. Az egyetem jellemzően magasabb pozícióhoz segít hozzá, ugyanakkor az egyetemen sokkal elmélyültebb, más jellegű tudást szerzel, mint például szabadúszóként, ahol inkább a gyakorlati részt sajátítod el. Mindkettőre szükség van, de másfajta a két építkezés.

Abban mindenki egyetértett, hogy igenis fontosak az alapok, a stabil rajztudás, a klasszikus képzőművészeti technikáknak óriási reneszánsza van (linómetszet, rézmetszet stb.). Innen lehet továbblépni a kortárs kísérletező irányba.

Együttműködés – Csatlakozz másokhoz!

Globális trendek, összefonódások jellemzik korunkat, az együttműködés kikerülhetetlen. Egymásra épülni, közösségeket létrehozni, közös stúdióban összedolgozni – nagyon hasznos, és egymást erősítő a különböző részterületek közötti szinergia.

Ahhoz, hogy elsősorban az alkotásra koncentrálhass, nem árt, ha megbízol egy projektmenedzsert: Borbély Áron és Faragó Gergő (Compact Stúdió) tapasztalata szerint ez igen hasznos. Az ügyfélkör kiépítésében, a marketingben, a brandépítésben is jól jön egy segítő.

Közösségi média / Instagram

A közösségi média ma megkerülhetetlen, és bár eltértek a vélemények, hogy kinek mennyire vonzó például az Instagram felületén való aktív jelenlét, abban egyetértés volt a meghívottak között, hogy nagyon hasznos lehet egy Insta-profil, bár a követők magas száma önmagában még nem garancia a sikerre. Portfólióként is használható, az önmenedzselésben (self-branding) segít, munkákat is lehet általa szerezni akár a világ másik végéről.

A személyes hangvétel, az önazonosság, a hitelesség mindenképp ajánlott: Czikkely Panni szerint elsősorban ezek miatt sikerült neki huszonegyezer követőre szert tennie hat év alatt. Ő maga szereti interaktívvá tenni az Insta-létet: úgynevezett művészi kihívásokat indít, alkotásra ösztönözve a követőit (a „draw this in your style” címen futó kihívására háromszázan reagáltak a világ minden részéről – egy saját rajzot dobott be a közösbe, amelyből kiindulva mindenki a saját stílusában elkészíthette a maga verzióját).

Buktatóként – ilyen nagy követőszám esetében – megemlítette a másolás, a lopás problematikáját, illetve a negatív kritikák kezelését. Utóbbinál jellemzően az edzettség segít, illetve szerencsésebb esetekben egy-egy levélváltás a plagizálóval; a forrásmegjelölésre való figyelmeztetés is hasznos.

Corvin-01
Fotó: @czikkcakk

Közös konklúzióként elhangzott, hogy önmagában nem elég egy Insta-oldal, nem feltétlenül mérce a követők száma egy-egy alkotó tehetségét illetően, kifejezetten hasznos itt is a szelektálás (mi a jó, mi a rossz), de terápia is lehet a művésznek, kísérletezésre is alkalmas, könnyebben áramlanak az információk általa, lehet ezt jól használni, alázattal. Olyan felület ez, amelyen megmutathatjuk magunkat, nyithatunk a világ felé.

Corvin Rajziskola

A Corvin Rajziskola kétéves képzést nyújt, erős alapokkal, amelyekre az egyetemi tanulmányok ráépülhetnek, továbbfejlesztve az alapokat. 2021 őszétől a Grafika/illusztráció, Grafika / brand- és webdesigner, valamint Mozgókép/animáció szakon indítanak kétéves képzéseket, továbbá van egy úgynevezett Tér- és formatervezés szak (egyéves). A művészeti egyetemekre készülő fiataloknak felvételi előkészítőket tartanak animáció, grafika, építészet, formatervezés és textil szakirányon. Gyerekeknek nyári alkotótáborokat is szerveznek.

Áprilisban zajlanak majd a nyílt napok, további információkat ITT olvashattok.

Előadók, akik velünk voltak

Sipos Marica – a Be Visual!-esemény háziasszonya, a Corvin Rajziskola vezetője, oktatója (designerképzés, felvételi előkészítő, formatervezés, szobrászat).

Corvin-01
Fotó: A Corvin Rajziskola Facebook-oldala

Födő Gábor – grafikusművész, térinstallációkat, objekteket tervez (szatyrokkal, bőröndökkel és egyéb tárgyakkal/felületekkel dolgozik, diplomamunkája egy zuhanyfüggöny volt, amelyet szitatechnikával nyomtattak), a Miskolci Grafikai Triennálé díjazottja.

corvin Födő Gábor-01
Fotó: Újbuda Média/ Facebook

Turi Lilla – illusztrátor, képeskönyvtervező, építész, a Corvin Rajziskola leendő oktatója illusztráció szakon, három hazai könyv illusztrátora (Jég, Magvető, 2019; A mikulás rakétája, FISZ, 2020; A halandzsarablók, Pozsonyi Pagony, 2020, erről ITT írtunk), a vegyes technikákat kedveli (például monoprintre zsírkrétával, ceruzával rajzol).

turi lilla corvin-01

Czikkely Panni – formatervező, illusztrátor, bútortervező („lusták éjjeliszekrénye” néven kifordítható fiókos bútort tervezett), többek közt webshopot működtet, kiemelt szerepet játszik nála a környezettudatosság.

Corvina Czikkely Panni-01
Fotó: A Corvin Rajziskola Facebook-oldala

Borbély Áron & Faragó Gergő – tervezőgrafikusok, a Compact Stúdió alapítói, a Corvin Rajziskola oktatói (UX/UI-képzés), számos projekt alkotói, kivitelezői (például a 2019-es X-Faktor-díszlet mozgóanimációs grafikai elemeinek tervezői, a Homeness-projekt mozgógrafikai vizuáljának tervezői, az I bike Budapest teljes arculatának tervezői), Aranyrajzszög-díj 2020 – az év tervezőgrafikai stúdiója,

Corvin Borbély Áron  Faragó Gergő-01
Fotó: A Corvin Rajziskola Facebook-oldala

illetve:

Tóth Judit (Judy) – az emblematikus Art Force Stúdió alapítója, a Corvin Rajziskola oktatója (designerképzés, felvételi előkészítő, grafika).

Corvin Toth Judit-01
Fotó: A Corvin Rajziskola Facebook-oldala

 Veress Gyöngyi