Az abszurd mesék egyre gyarapodó kincsestára a kortárs gyerekirodalom egyik leginnovatívabb és legizgalmasabb irányzata
Az abszurd gazdag irodalma persze régóta készenlétben várja, hogy fegyverzetét a gyermekirodalom felhasználja. Örkény István saját gyerekeinek címzett meselevelei, Lázár Ervin gazdag fantáziájú és szenvedélyes szeretettel töltött groteszk hangvételű meséi a rajtuk nevelkedett felnőttek világszemléletét is befolyásolták, sőt manapság határozott esztétikai állásfoglalásra késztetnek. Varró Dániel Badarországba vitt el minket, Dániel András Kicsibácsija és Kicsinénije (meg persze az Imikém) elmélkedéseiben és merész ötleteiben az egzisztencializmust is felfedezzük. Harcos Bálint A halandzsarablókkal állt be ebbe a sorba. Nem is csodálkoznék, ha a túlzottan konzervatív, közéleti szerepet játszó szülők közül valaki támadásba lendülne, miután beleolvasott.
Persze remélem, hogy ilyet – mármint támadást – csak akkor kezdeményez bárki is, ha előtte tájékozódik a mesei hagyományok elméleti és történeti kérdéseiben.
Az abszurd és a groteszk szavak jelentésével ugyan nem voltak tisztában a magyar népi kultúra maihoz képest alig iskolázott alkotói, de a fogalmat mégiscsak érezhették, hiszen megjelenítették néhány népmesénkben és népdalunkban. Csalimeséink hallatán valószínűleg a legfáradtabb summások is a hasukat fogták egy hosszú nap végén. A józan ész talaján állva elfogadhatatlan kisgömböc jelképi értelmezésén túl legfontosabb eleme a horror, melynek véget lehet vetni egy egyszerű huszárvágással – vagyis kanászbicskával. Mai füllel csak Gregor Samsa esete óta sejtjük, mit érthettek az alatt, hogy „Egy nagyorrú bolha / Ugy nálunk kapott vót, / Ebéden, vacsorán, /Mindig nálunk lakott.” Karinthy Frigyest még nem is említettük, pedig valószínűleg ő használta először a halandzsa szót.[1]
Harcos Bálint eddigi meséiben is merészen keverte a képzelet kellékeit a tapasztalati valóság elemeivel
Ám többnyire vagy tisztán tündérmesét írt, vagy hagyományos módon volt követhető a határátlépés, akár álomként, akár gyermeki fantáziaként szakadtunk el a jól ismert és biztonságot nyújtó empirikus talajtól. Harcos Bálint írói módszerének ars poeticáját foglalja össze a Ninta sárkánya, a földtől való elszakadás meséje, a kötet tizenkét meséjéből a negyedik. Az expozíció kijelentésén, hogy Ninta „a lábán mindig egy vascipőt hordott – abban szaladgált”, (21) sem meglepődni, sem elgondolkodni nem jut idő, mert figyelmünk a repülni semmiképpen sem akaró új papírsárkányra terelődik. Azon épp csak elmosolyodunk, hogy a kislány kívánságára életre kelt sárkány bevallja, hogy repülés helyett inkább konvektort szerelne, és már elő is áll a javaslatával: „Te például mért nem veszed le azt a nehéz cipőt?” (26) A kézenfekvő megoldás a sárkány új nézőpontjából következik: a súlyos lábbelitől némi tétovázás után megszabaduló Ninta már lebeg is föl a levegőbe. Amellett, hogy egyértelmű a képzeletet gúzsba kötő és irracionális vascipő jelképi értelme, a kényszerpályáról kivezető kreatív kiút a szerepek felcserélése. Ám a papírsárkány gondos társként „mindig vigyázott rá, és erősen fogta a zsinórt”. (26)
Harcos Bálint kötetének merészsége abban rejlik, hogy a gyakran szinte primitív, gügyögős alaphelyzetekből – a kiskanász bicskájának egyszerű bemetszésére emlékeztető ötlettel – a feje tetejére állítja a mese világát. Mintha Ninta egy másik bolygón lakna. Nemcsak Nintának és édesanyjának, Nunglunak a sci-fi névadásaira emlékeztető idegenszerű neve, hanem a vascipő miatt is gyengébb gravitációs mezőjű térbe helyezzük a cselekményt. A háttérben jelen lévő, néven nem nevezett apa nemcsak visszafogja kislányát a cipő biztosította korlátozással, hanem ő adja neki a papírsárkányt is, melyben a változás lehetősége rejlik.
A Ninta sárkánya a gyűjtemény leglíraibb darabja, mely egyszerre szól a szülő és a gyermek összetett kapcsolatáról és a belső szabadság eléréséről.
A leghétköznapibb történet a legmeghatóbb is egyben. Ebben Millikó nem alszik, de csak apu magányos háztartási tevékenysége közben sejtjük meg az elalvás késleltetésének valódi okát, amit itt nem szabad elárulni. A végtelen türelmű szülő és a halogató kislány esti rituáléja túlmutat a mese keretein. A kötet többi meséjéhez képest csak egy halvány csodával zárul a cselekmény, a kötetnek ezt a legkevésbé mesei jellegű darabját egyenesen felnőttnovellaként lehet olvasni. Lázár Ervin elbeszéléseinek mágikus realizmussal rokonítható világára emlékeztet, akárcsak ellentétpárja, mely Lobélia kisasszony és a rettentő koszorkány összecsapását írja le. A takarítás közben is skálázgató visszavonult operaénekesnő a Petya és Tulipán Nusi nénijének kidolgozott és rokonszenves változata, aki kézzel formázott Lükká nevű árnyékkutyájával úgy győzi le a mindent beterítő füstöt eregető koszorkányt, hogy végül jó boszorkány válik belőle. Még ez a hagyományos műmesékre jellemző, erkölcsnemesítő célzatú befejezés is csupán kicsit zavaró a kötet világában, amely annyira sok meglepetést tartogat, hogy elnézzük neki az ilyen apró, konzervatív fordulatokat.
A többi mese több komikummal és játékossággal szórakoztatja olvasóit és hallgatóit
Cipcirip lelkesen rendet rak ugyan a mamája kérésére, de valahogy minden máshova kerül, mint ahogy azt a formállogika és a konvenció diktálná – mintha Harisnyás Pippitől tanulta volna a huncutságot. Csak felháborodásában pakol mindent a megszokott helyére, és ezzel egy olyan kacagtatóan kioktató mese születik, amelyet többször végighallgatva a legvásottabb rosszcsontok is új ötleteket kaphatnak arra, hogyan lázadjanak a kellemetlen kötelességek ellen úgy, hogy a végeredmény mindenki megelégedésére szolgáljon.
Bár a kiadó öt-nyolc éveseknek ajánlja a kötetet, éppen ez a mese alkalmas a még ifjabbak mulattatására. Az alapvetően szabálykövető, szüleiknek megfelelni igyekvő kisebb gyermekekben olyan feszültséget kelthet a kétféle elpakolás eltérő narratív tálalása, amelynek feloldásával áll helyre a világ, közelebbről a mikrovilág, vagyis a gyerekszoba rendje.
Ebben a mesében Turi Lilla rajzaihoz igazodik a pakolás fázisainak leírása, melyben a mondatokba beékelt, a szóbeliségben érvényesülő hárompontos késleltetett felkiáltások és csodálkozást eltúlzó indulatszavak emelik ki a megdöbbentőként tálalt helyeket, ami már szinte Harcos Bálint védjegyévé vált. Még egy metafikciós csavart is elrejtett a mese végén, ahová a hagyományosan a cselekmény elején felvázolandó környezetrajz került. „Ezzel kellett volna kezdeni a mesét, most mégis ez lett a VÉGE.” (20)
A rend és rendetlenség a legtöbb kötetbeli mese alapmotívuma
Egy részükben egészen hétköznapi helyzetekre ismerünk, melyek azért az abszurditást sem nélkülözik. Ebben a tekintetben Csukás István Pom-Pom meséihez lehet hasonlítani a gyűjtemény darabjait, hiszen itt is mindenki megtalálja a helyét. A nyitómesében Barbó, a sörényfodrász csak a keze után kapkodó vad oroszlánokat tudja ízlésesen megnyírni sajátos módszerével. A felfuvalkodott gróf szelíd oroszlánjaival nem boldogul, csak miután felszabadította őket az oroszlánhoz méltó viselkedésre. Puckulintot, a világ leghíresebb zeneszerzőjét bosszantják izgága mókusai, amíg rá nem jön, hogy csak az ő frászkarikázásuk közepette tud szép zenét írni. Gibrász Fickándor, a képtelenségeket kinyomozó detektív a vidámpark összecserélt funkciójú játékaira kínál megoldást. Korracsek néni úgy repül a sálja után New Yorkba, mint egy furcsa álomban. A riadalmakat okozó kisvárosi tűzoltózenekar végül egy fa ágain gyakorol, mindenki megelégedésére. Curi és Dindon a padlás kidobandó apró kacatjai helyett a lomtalanítás terebélyesebb kincseivel térnek vissza.
Mintha ezek a mesék nem is elsősorban a gyerekeknek szólnának, hanem a felolvasó felnőtteknek, hiszen élettapasztalatainkra hagyatkozva éppen a gyereknevelés és a háztartás ellentmondásait segítenek tudatosítani és feldolgozni.
Természetesen a mese legősibb feladatát tekintve a gyerekek előre – a tapasztalatot megelőzve – kapnak magatartási mintákat, melyek a későbbi problémákkal szembesülve nyerhetnek értelmet. Ha a mesék a jelképek szintjén megértetik velünk, hogy a konfliktus nélküli élet nemcsak lehetetlen, hanem túl steril is lenne, példát mutatnak arra, hogyan fordítsuk saját javunkra a nehézségeket, vagy egyszerűen hogyan kezeljük a tárgyi környezetünk hasznosnak vagy feleslegesnek tartott elemeit, akkor elérik a céljukat. Harcos Bálint lényegretörően egyszerű szövegei olyan elemi erővel segítik az odafigyelést, hogy tényleg észre sem vesszük, hogy tanulunk. Nagyon erősen kell figyelni és a cselekmény részletei mögé lesni, hogy a mesék légkörének halvány melankóliáját érzékeljük.
Ha a mesekönyveket és meseírókat mostanában ért és médiaeseményként tálalt gyermekvédő akciókra gondolunk, Harcos Bálint világának több olyan eleme is akad, mely egy aprólékos és figyelmes amatőr meseesztétának szemet szúrhat
A Ruhák Országába vágynak például Kuszka ruhái, akiket (amiket) a többi ruha is követ, viszont így az emberek pucéron maradnak. Mivel a társadalmi kötöttségek között is az egyik legerősebb tabu a nyilvános meztelenség, a Ruhák Országa egészen felforgató zárójelenetében a ruhák és az emberek külön-külön lépnek be a kapun. Ha azonban azt helyezzük előtérbe, hogy az egészen meztelen emberek ezrei kézenfogva jutnak át egy addig teljesen ismeretlen országba, akkor a halálra is asszociálhatunk, hiszen a túlvilági létformába személyiségünk társadalmi vetülete nélkül lépünk. Persze ezt egy óvodásnak lehetetlen és értelmetlen vállalkozás lenne értelmesen elmagyarázni. Kuszka örömteli rikkantása és a lázadó gönceiktől megszabadult, addig idegen járókelők néma beleegyezése viszont azt sugallja, hogy itt nemcsak vita nélkül, hanem egészen boldogan lépnek át valami addig ismeretlen új közegbe.
Turi Lilla ehhez a meséhez is készített egy dupla oldalas horizontális elrendezésű képet, melyen egy kereskedelmi forgalomba szelídített felforgató jelszó is tisztán olvasható egy fehér pulóver hátán. A „Punks not dead” feliratos ruhadarabtól megfosztott csendes lázadó itt ugyanúgy beolvad a pucérok tömegébe, mint a csokornyakkendős öregúr. Más képeken is előfordulnak metatextuális utalások, például a koszorkányos mesénél többféle feliratozott füstalakzat között látjuk Gandalf nehezen azonosítható pipafüstjét is. Turi Lilla nálunk manapság ritka technikát alkalmaz, az angliai tanulmányai alatt megkedvelt, digitális utómunka nélküli szabadkézi megoldásokat. A merészen színezett rajzokon látszanak a ceruza és a zsírkréta vonalai, a szétfolyt akvarell foltjai. Harcos Bálint több illusztrátorral dolgozott már, és a kiadó jó érzékkel kérte fel ehhez a könyvhöz Turi Lillát, mivel a gondolati szökellésekkel folytonos meglepetéseket tartogató gyűjteményhez találóan illeszkednek a fiatal illusztrátor gyermekrajzokat idéző bájos képei. A könyv vizuális világa csak annyira szokatlan, mint amennyire a mesék. Pom-Pom meséire az illusztrációk miatt is hasonlít a kötet, hiszen a rajztechnika is emlékeztet Sajdik Ferenc egyedi stílusára.
A kötet néhány helyen annyira kusza világot ábrázol, mint egy zavaros látomás vagy egy epikában alig jártas óvodás meséje
A „nyugalom megzavarására” alkalmas jellege miatt megoszthatja az olvasókat. Akik már ráhangolódtak Harcos Bálint világára, azok szeretni fogják. Akiktől távol áll az irracionalitás és a szürrealitás, azoktól számíthat akár támadásra is. A legmegdöbbentőbb mese az utolsó, címadó történet. A halandzsarablók esete Sherlock Holmes-szal és a rendőrséggel annyira indokolatlan és váratlan fordulatokkal lepi meg az olvasót, mintha Harcos Bálint ezzel akarta volna betetőzni a tizenkét mese groteszk világát, hogy a mesékhez méltó legyen a VÉGE.
Kovács Gergely
Harcos Bálint: A halandzsarablók
Illusztrátor: Turi Lilla
Pagony Kiadó, 2020
85 oldal
3990 forint
[1] Magyar László András: Halandzsa, Élet és Irodalom, Páratlan Oldal, LXIII. évfolyam, 39. szám, 2019. szeptember 27.