Mi az, ami megmarad?
Bolognáról gondolkodtam, és azon, mennyire erős képi világot kell teremteni, hogy hosszan megmaradjon a gyerek, a szülő fejében; mennyire átható gondolatot kell leírni, milyen könyvtárgyat, formát kell létrehozni ahhoz, hogy hatása legyen.
Mi az a faktor, amitől sok száz darab közül éppen azt fogják levenni a polcról és szerelmesen hazavinni?
A bolognai gyermekkönyvvásár külön gyöngyszemei az iskolák által kiállított könyvek. Régóta foglalkoztat a könyvtárgy, egyetemi éveim alatt többször fogalmaztam meg különböző témákat térben, játszhattam a térformákkal, a formaiságban rejlő jelentésekkel, de ezek többnyire csak makettként léteztek, vagy egyedi példány született belőlük.
Ezek a könyvek a pop-up-kategóriába illenének, legalábbis a művészkönyvek közé: kivitelezésük nagyon komplex és költséges volna, ezért legtöbbjük egykeként árválkodik több ezres példányban megjelent testvérei mellett.
Ottragadtam a pilseni Ladislav Sutnar Faculty of Design and Art standja előtt. A kiállított könyvek kivitelezése, ötletessége lenyűgözött. Egyes könyvek babaházra emlékeztettek, mások színházi díszletre.
Személyes kedvencem a Cesta vlakem („Vonatút”) című könyvecske. Eliška Čechovská alkotása az utazásról szól. Az oldalak kinyitva, mozgó síkokban váltanak ki térhatást, mozgást. Az előtérben a vonatablak látható belülről, a vonat mellett a változó táj ringatózik.
Megfordult a fejemben, hogy régi vonatra utalnak a jegyek, tényleg lassan zötyöghet, de jólesett a tájakon végiglapozni és érezni a nosztalgikus utazás élményét. Szinte hallottam a kerekek csattogását a síneken, majd ahogy a hátam mögött nyílik a vonatajtó, s belép az ellenőr a jegyeket kérni.
Közben megakadt a tekintetem egy másik kiállított könyvön
Az U nás doma, Barbora Theodora Černická alkotása, egy ház formájú könyv.
Egy teljes házé, emelettel. Könnyed rajzokkal ábrázolja a házban lévő tárgyak stílusát hangulatát, a konyhától a tetőtérig. Az emberek hiányoznak, így mi magunk lehetünk a ház jelképes lakói. Történet sincs, nem silent book-kategória a könyv, mert nem olvasható ki semmilyen sztori a képek egymásutániságából: az „épület” terében maga a befogadó a főszereplő, aki betölti saját gondolataival a szobákat, s értelmet ad a rajzolt tárgyaknak. Az alkotó saját művét pop-up-könyvként határozza meg.
Miért van igény ilyesmire? Miért feszegetnénk a könyv határait, amikor évszázadokig bevált ez a forma? A játékosság kedvéért? Az újdonság igénye miatt? A térlátás fejlesztésért, vagy a művészetek ötvözése a cél?
Ebben a hangulatban folytattam utamat a Cambridge School of Art standjához, ahol a legkülönfélébb típusú kiadványokkal találkoztam
Voltak silent bookok, amelyekhez nem kell társszerző, szöveges könyvek, melyeket akár maga az illusztrátor írt, vagy író, költő alkotópáros. Minden könyvtárgyat az iskola diákjai készítettek, kivitelezhető, kész kereskedelmi formába öntve az ötleteiket. Mert ezek a könyvecskék, bár limitált példányszámúak, mind nyomdakész állapotban vannak.
Ha párhuzamot vonunk a cseh és az angol könyvesiskola között, azt látjuk, hogy az angol rendszer piacképes termék létrehozására tanít, míg a cseh oktatásban az alkotás szabadsága az elsődleges az újragondolt formátumú könyvek által.
Mindkettő fontos, mert az egyik a kivitelezhetőséget tartja szem előtt, a másik az újszerűséget. Valahol a kettő mentén jöhet létre az a gyerekkönyv, amelybe az olvasó beleszeret, s szerelmesen hazaviszi…
Orosz Annabella fotói és szövege
(A kiemelt képen Beata Mostowska Fishing című könyvéből látható egy részlet)