Első alkalommal voltam a Bolognai Gyermekkönyvvásáron, így csak sejtettem, hogy mi vár majd rám ott
A repülőn utazó fiatalok között páran ugyanoda igyekeztek; ez úgy derült ki, hogy leszállás után a biztonsági ellenőrzésre várva két fiatal nő beszélgetni kezdett velem, miután a repülőn láttak egy linerrel firkálgatni. Egyikük illusztrátor volt, másikuk egy kiadó képviselője. Gyorsan névjegyet váltottunk, mert sejtettük, hogy a vásáron aligha lesz időnk összefutni.
Európa legnagyobb gyermekkönyvvásáráról van szó, ahol a világ majd’ minden tájáról érkeznek könyvek, kiadók, illusztrátorok, írók, szakemberek és ügynökök.
Illusztrátorként számomra az volt a legfontosabb, hogy találkozhassak a legújabb, legmodernebb gyerekkönyvekkel, és ha szerencsém lesz, néhány olyan szakemberrel is, akiket különböző platformokon követek. Utóbbinak persze már a belépéskor kevés esélyét láttam, megpillantva a számtalan pavilon között hömpölygő tömeget.
Az illusztrátorok fala percek alatt megtelt poszterekkel és névjegyekkel – csodás keresztmetszete a felnövő rajzológenerációnak. Itt szabadon megmutatkozhatnak egymás és az arra sétáló kiadói szakemberek előtt.
A Kelet-Európában zajló háború meghatározta az idei alaphangot
Az ukrán stand egyedüliként üresen tátongott a vásáron. Az alkotók a fronton vannak. Vagy ki tudja, hol? Egyetlen kiadó képviselte őket: a lembergi Sztarij Ljev. Sokszor előkerült a tragédia a beszélgetésekben, és az is, vajon milyen nyomot hagy a gyerekekben és a gyerekirodalom világában.
Az illusztrátorok kiállításán Rosalie Smith angol illusztrátor Shipbuilding-sorozata érezhetően tükrözte ezt a hangulatot.
Végignézve e számtalan könyvön, vezető helyett sokféle stílust láthattunk, melyek jól megfértek együtt vagy egymást kiegészítve.
Dekoratív versus míves, minimalista, eklektikus, hagyományos technikájú és digitális alkotások vibráltak a kiállítótérben. Egymás munkáit végignézhettük különböző virtuális terekben, számtalan illusztrátorfórum vált elérhetővé, így másoktól is tanulhattunk, tapasztalatot meríthettünk a többiek munkáiból.
A jelent aggasztó háború mellett a jövőre tekintve fő téma lett a fenntarthatóság, az embernek a környezetre gyakorolt hatása. A tartalom mellett lenyűgözött a könyvek formai kivitelezése, a játék a könyvtárggyal, ahol egymást építi a dizájn, a rajz és a szöveg.
Azt vettem észre, hogy az emberalakok csak kiegészítői a kompozícióknak, sok alkotásban alig látszanak, mert erősebb szerepet kap a környezet ábrázolása.
Beatrice Alemagnával, a bolognai származású, Andersen-díjra jelölt illusztrátorral néhány percre személyesen is találkozhattam. Alkotásai kiemelt helyet kaptak az illusztrátorok kiállításán.
A Ragazzi kiállítás tetszett legjobban, ahol a könyvek zsinórra erősítve lebegték be a teret, akár egy függő gabonamező.
Reményik Sándor Búzaföldön című verse jutott eszembe róla:
„Ki-kivillannak kéken-pirosan,
Megannyi színes jel a halk hullámon,
Jeladások arról, hogy szép az élet
És csendes tengeren a csendes álom.”
A Bologna Ragazzi-fődíját fiction kategóriában Mario Brassard könyve nyerte Gérard Dubois nosztalgikus, fekete-fehér illusztrációival: egy kanadai kiadású háborús történet, À qui appartiennent les nuages? címmel a La Pastèque képregénykiadótól.
Az idei Andersen-díj illusztrátori elismerését a dél-koreai Suzy Lee kapta, szintén a fikciós kategóriában.
Non-fiction kategóriában is díjat nyert az imént már említett kanadai La Pastèque kiadó: Sacred Monsters című kiadványa látványosan mutatja be a vulkánokat, pop-up-elemeket is felhasználva.
Számtalan könyvet lapoztam át, fotóztam, és gyönyörködtem bennük, azt érezve, hogy ebben a sokszínű és sokárnyú korban is milyen hasonlóan látjuk gyerekként és felnőttként a világunkat és az embereket. S e könyvekkel úgy mutatkozunk be egymásnak, mint amikor névjegyet cserélünk.
Fotók és szöveg: Orosz Annabella