Vissza
  • 2023.12.14
  • Csörgei Andrea

Nyílik az Ég bolt

Kiss Ottó Ég Bolt – Versek ég alatt, föld felett című könyvéről pedagógusszemmel

Csörgei Andrea esszéje.

 

Az olvasásra nevelés fontos dolog – ezt senki sem vitatja. Fontos, hogy a gyerek megtanuljon az iskolában folyékonyan olvasni, hogy később könnyen és gyorsan tanulhasson; ugyanezért lényeges, hogy jól értse a szöveget, hiszen az életben való sikeressége múlhat ezen. A közvélemény egységes állásponton van ez ügyben, senki sem vitatja, milyen lényeges, hogy alsó tagozaton jó olvasásértési alapokat kapjanak a gyerekek.

A megfelelő módszertan mellett a könyvek iránti érdeklődés, az olvasási igény felkeltése segíti ezt a munkát. A pedagógusok ehhez ma már széles kínálatból válogathatnak gyerekirodalmi, mesés- és versesköteteket. Rendszerint a szülők is – lehetőségeikhez képest – örömmel támogatják ezt a törekvést, vásárolják meg, vagy kölcsönzik ki a könyvtárból a minőségi gyerekirodalmi kiadványokat, aminek köszönhetően a 6–9 éves gyerekek egy részének életviteléhez hozzátartozik az olvasás.[2]

Ugyanakkor a kutatásokból az is kiderül, hogy 10–17 éves kor között csökkenni kezd ez a lelkesedés, és mindinkább nő azoknak a száma, akik egyáltalán nem olvasnak irodalmat. 

De nemcsak az olvasás gyakorisága változik az életkorral együtt, hanem az olvasmányválasztás is. Ha az egyes műfajok közkedveltségét vizsgáljuk, szembetűnő, hogy a versek népszerűsége hatalmasat esik a kisiskolás és a kamaszkor között. Holott épp ez az irodalmi műfaj az, amely „kortalan”, és terjedelmének köszönhetően a befogadásához sem kell sok idő. Támogathatná a szövegértés fejlődése vagy a szókincs bővülése mellett a mentális egészséget is, olyan készségeket fejlesztve, mint például az érzelmi intelligencia, az empátia, az önismeret vagy a reziliencia.[3]

kiss otto eg bolt-01

Fontos és hasznos lenne hát, hogy a serdülők figyelmét a versekre irányítsuk, ennek pedig a leghatékonyabb módja, ha olyan kötetet adunk a kezükbe, amelyek az ő korosztályukhoz szólnak.

Ilyen verseskötet Kiss Ottó Ég Bolt – Versek ég alatt, föld felett című könyve.

A kötetben a cím nélküli, rövid (helyenként csak egy-egy sorból, mondatból álló) versek füzérében egy gyermek fejlődéstörténetét követhetjük nyomon, kiskamaszkorától a serdülőkorig. A szövegekben megjelennek a korosztályt érintő kérdések, események: a családi élet mozzanatai, az első szerelem felbukkanása, emellett hangsúlyt kap egy súlyos betegség is. Ezek a témák így együtt jó alkalmat kínálnak arra, hogy filozofikus kérdéseket is érintsenek a szövegek (különösen az élet, a halál és az istenhit témakörében) úgy, hogy azok az olvasó számára, könnyen befogadhatók, érthetők, nem nyomasztók, és kerülik a pátoszt – így könnyen kaput nyithatnak a serdülők gondolataihoz, érzéseihez. Kiss Ottó szövegei szinte kínálják magukat, hogy olyan foglalkozáson, órán dolgozzunk velük, amelynek kifejezetten ez a célja.

Az egyes versek remek gondolatindítók önmagukban is, mély mondanivalójukhoz könnyű kapcsolódni egy beszélgetőkör keretein belül, ám ha másféle megközelítésből szeretnénk feldolgozni a kötetben érintett témákat, a költemények ahhoz is jó alapul szolgálnak, legyen szó akár irodalomterápiás, akár drámafoglalkozásról.

A szövegek gondolatai, mondatai ihletet adhatnak egy-egy érzelemkifejező írásgyakorlathoz, a felmerülő témák pedig kitűnő szituációalapok improvizációs gyakorlatokhoz, jelenetalkotáshoz.

Olyan kérdéseket dolgozhatunk fel a vers inspirálta jelenetek által, mint egy családi vacsora, annak minden meghittségével és bosszúságával (mi mindenben bosszantanak minket családtagjaink, szeretteink szokásai?), családi fotó készítése, ami felér egy káosszal (és megjeleníti a családtagok egymáshoz való viszonyát), egy tragikus hírrel (súlyos betegség diagnózisával) való szembenézés, az első szerelem stb.

Alapgyakorlatként már az is nagyon izgalmas, ha közösen megpróbáljuk elképzelni és felrajzolni az elbeszélő jellemét, külső-belső tulajdonságait, a családban, az iskolában betöltött helyzetét, szerepét, sőt akár az emlékeit, kedvenc szabadidős tevékenységeit is. Vajon milyen élmények szülték az alábbi verset?

 

„Anya, nézz a szemembe!

 Látod, hogy a nyaralásból

mennyi régi házat hazahoztam?”

 

És milyen szenvedély állhat e mögött a szöveg mögött?

 

„Anya szerint

ha meg akarunk ajándékozni valakit,

akit szeretünk,

akkor olyan dolgot vegyünk neki,

aminek mi is örülnénk.

Én most focicipőre gyűjtök anyának.”

 

És így tovább…

Külön kiemelt téma az első szerelem. Az érzelmek széles tárháza jelenik meg a szövegekben miközben nyomon követjük a lírai én Annához fűződő kapcsolatának alakulását: a félénk megismerkedést, majd a nagy levegővétel utáni első „randimeghívást”, a már harmonikus kapcsolatot és végül a költözés miatt bekövetkező búcsút. A kapcsolat végig ott egyensúlyoz barátság és szerelem határán, éppúgy, mint kiskamaszkor idején a kapcsolatok zöme, így hiteles és őszinte tükröt tart az olvasó elé, akik közül bizonyára sokan járnak hasonló cipőben. Izgalmas játék lehet például a lírai én vagy – lányok esetében – a versbeli Anna nevében levelet vagy naplóbejegyzést írni az adott költeményhez kapcsolódóan, így járva körbe a megjelenő friss érzelmeket.

kiss otto eg bolt-02

Érdekes motívum a versciklusban, hogy a különféle geometriai alakzatok (pont, egyenes, kör) egyfajta ívet leírva sorra felbukkannak a kötet egyes pontján: a ponttól az egyenesen át eljutunk a körig. Adja magát, hogy különféle mozgásos, kapcsolatteremtő játékokat játsszunk e motívumok mentén, megtapasztalva, milyen, ha egy közösségen belül egyedül vagyunk, mint egy pont, ha sorban kapcsolódunk egymáshoz, vagy ha bezárjuk a kört, amelyben így senki nem lesz sem első, sem utolsó, megalkotva az összetartozás érzését. Akár a jól ismert postásjátékot[4] is játszhatjuk így: vajon mi a különbség, ha a mondatot vagy a mozdulatsort nemcsak egyszer, egy irányba adjuk tovább, hanem körben állva többszöri átalakuláson megy keresztül? Ugyanígy izgalmas a „Holnap, ha hozzád indulok”[5] című játék: mennyivel nehezebb úgy játszani, ha csak egy irányba állunk, és nem látjuk egymást, mintha egy körön belül mindenki arcot köthet a mondatokhoz?

A szövegek ilyen játékos, kreatív feldolgozása mind azt a célt szolgálja, hogy a diákok biztonságos keretek között, a „mintha” világán belül tanuljanak meg az őket érő érzelmi hatásokkal megfelelően bánni, az esetleges traumákat kezelni, feldolgozni, egyáltalán: a helyzetek kiváltotta emóciókat azonosítva néven nevezni. Nem is gondolnánk, mennyi kamasznak okoz gondot ez az egyszerűnek tűnő dolog. Az Ég Bolt című kötet elbeszélője képes megnevezni az érzéseit, nyíltan beszél, s kifejezetten mély gondolatokat is megjelenít, ez pedig inspirálhatja a befogadót.

KIss Ottó-02

Különösen bravúros, ahogyan a kötet szövegei egymás után olvasva kiadnak egy történetet, ugyanakkor mindegy darab önállóan is megállja a helyét, hosszan elemezhető: bármelyik köré felépíthető egy komplex foglalkozás.

Az illusztrációk nagyszerűen illeszkednek a szövegekhez. Paulovkin Boglárka rajzai elég vagányak ahhoz, hogy egy kiskamasz szívesen kézbe vegye a könyvet, ugyanakkor van bennük melegség, otthonosságérzet, a tinédzserek ambivalens lelkivilágát tükrözve. Ez az üdvözítő kettősség köszön vissza az illusztrációk témáin: alapvetően realisták, de majd’ mindegyikben van egy kis csavar, ami segít a képzeletet továbblendíteni. A képek önmagukban is megállják a helyüket egy-egy játékos feladat felvezetéséhez, kibontásához, beszélgető- vagy asszociációs kör indításához.

A könyv mint könyvtárgy is igazodik a kamaszok igényeihez: kemény borítású, kis alakú, elfér a legzsúfoltabb táskában is.

 


[1] Kiss Ottó. Ég Bolt, Versek ég alatt, föld felett. Budapest: Móra Könyvkiadó, 2023.
[2] Gombos Péter – Tóth Máté – Péterfi Rita. Hogyan és mit olvas a digitális generáció – a 2017-es reprezentatív olvasásfelmérés tapasztalatai. Könyv és Nevelés, 2019/3–4. https://folyoiratok.oh.gov.hu/konyv-es-neveles/hogyan-es-mit-olvas-a-digitalis-generacio-a-2017-es-reprezentativ-olvasasfelmeres

[3] Az olvasás hatása az egészségre. Országos Széchényi Könyvtár, 2022. 07. 22. https://www.oszk.hu/hirek/az-olvasas-hatasa-az-egeszsegre

Szabó Piroska – Bíró Bettina – Bódog András (szerk.). Az olvasás hatása az egészségre. Országos Széchényi Könyvtár, 2022. 06. 29. https://ki.oszk.hu/sites/default/files/hirfajlok/olvasas_es_egeszseg_szemletanulmany.pdf

  
[4] Fejlesztő Munkaközösség „Jó gyakorlat”. Debreceni Egyetem Gyakorló Óvoda, 2019.

https://gyakorloovoda.unideb.hu/sites/default/files/inline-files/fejleszto_muhely_teljesen_vegleges_k_0.pdf

Postásjáték: „Megy a mondat, körbejár. Mindenki fülébe betalál.” A pedagógus elindít egy humoros mondatot, például: „A macska megharapta a kutyát, s a kutya ijedtében felmászott a fára!” A mondatot az egyik gyerek fülébe súgja jól tagoltan és artikulálva, de halkan. Ha a gyerek megértette, továbbsúgja a szomszédjának. Vajon az utolsó gyereknél meglesz-e még a mondatunk?
[5] Gabnai Katalin. Drámajátékok. Budapest: Helikon Kiadó, 2015.

A játék leírása: A gyerekek körben ülnek. Az első azt mondja: „Holnap, ha hozzád indulok, magammal viszek egy bőröndöt (vagy amit akar).” A második így szól: „Holnap, ha hozzád indulok, magammal viszek egy bőröndöt és egy kalapdobozt.” A harmadik megismétli a bőröndöt és a kalapdobozt, és hozzáad valamit. A játék folytatódik, és mindenkinek a pontos sorrendben kell elsorolnia, miket visz magával. Ha valaki hibázik, kiesik a játékból. Addig tart a játék, míg mindenki ki nem esett. Nehezíteni lehet azzal, hogy a különböző tárgyakat ábécérendben kell megnevezni