Mit látnak a babák?
Az újszülöttek vizuális készségeinek fejlődése érdekében (is) fontos, hogy a baba idegrendszerét megfelelő mennyiségű és minőségű stimuláció érje már a kezdetektől. Dr. Robert Lowell Fantz az 1960-as évek elején figyelt fel arra, hogy a kisbabák az eléjük tett szürke, illetve fekete-fehér sakktáblamintás kártya közül ez utóbbit nézegették szívesen és hosszan.[2]
Gyakorló szülők minden bizonnyal saját megfigyelésük alapján is alá tudják ezt támasztani (például hogy milyen nagy érdeklődést tanúsítanak egy-egy pepita ruhadarab iránt a picik).
Épp ezért célszerű már akár a kezdetektől a látóterükbe elhelyezni egy-egy megfelelő könyvet. Az, hogy a megfelelő mintájú textíliák, játékok mellett könyv is kerül a baba környezetébe, tudatos első lépése a gyerek olvasóvá nevelésének, hiszen így a könyvtárgy mint érdekes, figyelemfelkeltő eszköz épül be a mindennapjaiba, ami jó eséllyel a későbbiekben is fel fogja kelteni a kíváncsiságát.
Szerencsére a mai bőséges könyvpiaci választéknak köszönhetően az ilyesfajta, első könyvélményt nyújtó kötetekből is egyre több áll rendelkezésre. Mi most a Joanna Gębal és Monika Zborowska szerzőpárosnak a Nézz fel az égre! című, a Csirimojó által kiadott trilógiáját szeretnénk alaposabban bemutatni.
Már korábban is láthattuk, hogy a kiadó profiljában tudatosan vállalja a minőségi képi világú könyvek terjesztését
Így elősegítik a gyerekek vizuális fejlesztését, s ennek következtében, bármilyen különösen is hangzik, a majdani szövegértést és olvasóvá nevelést. Révész Emese művészettörténész így ír a 0–2 évesek vizuális észleléséről: „A kimondott szavak a könyv ábráinak közvetítésével vizuális, akusztikus és mozgásos formában öltenek testet. Hogy milyenek ezek az ábrák? Ami a legkevésbé jellemző rájuk, az ábrázolás realizmusa. Kétéves kor előtt a síkban megformált kép éppen olyan elvont jel, mint a szavak hangzó formából alkotott absztrakciója. [...] Ha első könyveiben a gyermek ugyanazon tárgy legkülönfélébb stílusú ábrázolásával találkozik, számára kezdettől fogva egyértelmű lesz, hogy a dolgokról alkotott kép végtelen gazdagságú lehet.”[3] Láthatjuk tehát, milyen fontos, hogy a kicsiket minél változatosabb képi világú kiadványokkal ismertessük meg, ehhez pedig az egyik legtökéletesebb „alapcsomag” a Nézz fel az égre!-sorozat. A három kötet a vizuális befogadás fejlődésének különböző szintjeit segíti az égbolt, a világűr témakörében.
Az első kötet a legkisebbeket szólítja meg
Egy-egy oldalpáron egy vagy két nagy, letisztult formájú ábra található, tiszta, élénk, mégsem harsány színekkel, és természetesen az egyes részletekben megjelennek a babák számára oly érdekes kontrasztos felületek (csíkok, pettyek stb.) Amíg egészen kicsi a gyermekünk, egészen biztos, hogy szívesen nézegeti ezeket az oldalpárokat (a könyvforma pedig lehetővé teszi, hogy időről időre új nézegetnivalóval kínáljuk meg a babánkat), ám később, akár már néhány hónapos korától nagyszerű lehetőséget kapunk, hogy szülőként megalapozzuk gyerekünk olvasóvá nevelését.
A játszószőnyegen mellé heveredve vagy ölbe véve közösen nézegethetjük a képeket, és közben mesélhetünk. Elmondhatjuk, mit látunk a képen, ami, hála az illusztrációk elvontságának, szabad utat hagy a képzeletünknek, így a segítségükkel létrejött történetalkotás (vagy egyszerűen csak kommunikáció) végtelen lehetőségét kínálja fel.
Jó gyakorlat ez a felnőttnek is, ez lehet az első lépése a fejből mesélésnek, amire később, gyermeke cseperedtével egyre nagyobb szüksége lesz. Külön izgalmas, hogy a kiadó gondolt arra is, hogy a csecsemőknek szánt könyvet később is örömmel forgathassák a családok: a hátsó borítón arra biztatják a szülőket, hogy idővel bátran vágják fel a könyv lapjait, aminek eredményeképp gyönyörű, szabadon mozgatható képsort kapunk: ezt akár dekorációnak, akár színes kirakósként használhatják, de nem lehet nem észrevenni a lehetőséget a még komplexebb mesék kitalálására. Vonjuk be bátran a már totyogót is, segítsen rakosgatni a képeket, fűzzük az ő kedve szerint a történetet, és bátran „emeljük ki” a síkból az illusztrációkat: hiszen a ragasztás felbontásával már semmi akadálya, hogy a rakéta a valóságban is repüljön, vagy a bolygók tényleg keringeni kezdjenek az „égbolton”. A könyvtárgy ilyesfajta új funkcióval való ellátása egészen különlegessé teszi a vele való viszonyt, a több érzékszervet is megmozgató, vidám, meghitt, könyvhöz és történetekhez köthető közös élmény pedig olyan alapot teremt, ami jó eséllyel készteti majd arra a gyereket, hogy nagyobb korában is örömmel vegyen kézbe könyveket, és merüljön el a történetekben.
A sorozat második kötete a nagyobbakat célozza meg
Egy-másfél éves kor táján érkezik el az az idő, amikor a képek intenzív jelenlétét már némi előre rögzített szöveggel is érdemes kísérni, ez a könyv ehhez az életkori szinthez igazodik.[4] A kötetben található mondatok a körülöttünk lévő világ (pontosabban az égbolt-tematikához igazodva a világűr, az égitestek, a természeti jelenségek stb.) megismerését szolgálják rövid, tényközlő állításokkal. Ugyanakkor az is látható, hogy egy-egy ilyen egyszerű mondatba néha az egész világ belefér az ellentétpárok konkrét vagy finoman megbúvó megemlítésével. Például elég egyértelmű állítás, hogy éjjel a Hold világít, nappal pedig a Nap süt, ugyanakkor, ha már a gyerekünk érdeklődése olyan szinten van, elmesélhetjük neki, mi a különbség ebben az esetben a „világít” és a „süt” ige között.
Az első kötetben látott életkori rétegzettség tehát itt is tetten érhető, amit tovább erősít az (élénk színű és letisztult, egyszerű formavilágú) illusztrációk reális ábrázoláshoz való közelítése, legalábbis az első kötet absztrakt képeihez képest.
A képekhez tartozó feliratok tipográfiája minden esetben rímel a tartalomra, mintegy önálló képpé emelve a betűsort. Ez nemcsak a látványt teszi még izgalmasabbá, hanem betűsor és a jelentés ilyesfajta vizuális összekapcsolása a betűk elsajátításának is egyfajta korai, kezdeti lépcsőfoka.
Az illusztrációk szokatlan elrendezése – vízszintes helyett függőlegesen kell tartani a könyvet – a „fent” és a „lent” fogalmának megértésébe is játékosságot visz. Plusz jelentéstartalommal bővíti a képeket, hogy az ábrázolt figurák különféle érzelmi állapotokat is kifejeznek (boldogság, szomorúság, fáradtság stb.). Szülőként, kisgyermeknevelő pedagógusként kihasználhatjuk az így felkínált lehetőséget, és bővíthetjük a gyerekek szókincsét, illetve az ábrák segítségével játszhatunk az érzelemkifejezés különféle módjaival (mimika, gesztus, viselkedés), amivel az érzelmi intelligencia fejlődését támogatjuk. Nem is gondolnánk, hogy az emóciók tudatos kifejezése, megfogalmazása, amit sokan oly természetesnek gondolunk, milyen sok gyereknél ütközik nehézségekbe már iskoláskor táján is, ezért érdemes minél előbb megragadni az alkalmat a gyakorlására, fejlesztésére.
„Kétéves kor után a képek egymáshoz való összefüggése kerül előtérbe, láncolatukból a dolgok folyamata vagy kisebb történetek rajzolódnak ki”[5] – írja Révész Emese, és ennek megfelelően „lép szintet” a sorozat harmadik része. Az immár ismerős képi világú rajzokat egy rövid, összefüggő szöveg kíséri. A történet szerint a Hold este unatkozni kezd az égen, és elindul játszótársat szerezni magának. Végigkísérhetjük az útját erdőn, mezőn, városon, égbolton keresztül, bekukucskálhatunk a fákon a fészkekbe vagy a mezőn a föld alatti egérodúba, aminek köszönhetően újabb fogalmakról beszélgethetünk: megjelenik a kint, a bent, a tágas, a szűk… A szöveg nélküli kezdő és záró oldalpár a Hold felkeltét és lenyugvását ábrázolja, amely (mint látni fogjuk) tökéletes keretet ad a történetnek, egyszersmind a térfogalom mellett bevezeti az idő (a napszakok) fogalmát is.
A könyv minden egyes oldalpárja meghittséget, nyugalmat és biztonságot sugall a látvány és a szöveg tartalmát illetően is
Mintha itt érne össze és csúcsosodna ki a trilógia: a kezdeti első benyomások, majd a tények megismerése után végül érzelmekkel tölthetjük meg az égbolthoz és azon keresztül az estéhez, a sötétséghez kapcsolódó ismereteinket (pontosabban a mesét hallgató gyerek ismereteit). Ilyen például az elváláshoz, az elalváshoz, az egyedülléthez kapcsolódó szorongás, amellyel a legtöbb kisgyerek (és szülő) szembesül estéről estére. A szöveg lehetőséget nyújt, hogy erről is beszélgessünk (milyen remek felvezetés, hogy a 2. kötetben már oly sokat játszottunk az érzelmek kifejezésével, megfogalmazásával!), és megnyugtassuk a kicsit: lám, aki este egyedül érzi magát a szobájában, az sincs ám egyedül, hiszen, ahogy a könyvbeli kisfiúhoz, úgy bárkihez ellátogathat a Hold, és együtt játszhatnak, számlálhatnak csillagokat, míg csak el nem álmosodnak.
A szorongást oldandó előkerülhetnek az első kötetből kivágott formák, amelyek segítségével új helyszíneket, illetve általunk készített papírbábokkal kiegészítve új történeteket is kitalálhatunk az estével, az elválással, az elalvással kapcsolatban. Kétéves kor táján érkezik el az úgynevezett én-mesék ideje, nagyon találó lehet hát, ha kinyomtatunk egy fotót a gyerekről (és akár a családtagokról), azt vágjuk ki, ragasztjuk fel kemény papírra, és vonjuk be a bábjátékba, így ha szeretné, ő maga és a családja lehet a mesék főszereplője.
Mindezek tükrében kijelenthetjük, hogy Joanna Gębal és Monika Zborowska Nézz fel az égre! című trilógiája nemcsak csodaszép képi világú és érzelemgazdag szövegvilágú, hanem különösen sokoldalú, sokáig forgatható, ha úgy tetszik, rendkívül praktikus sorozat, amely ennek köszönhetően talán a kép- és képeskönyvek népszerűségét is növelheti. Nemcsak kisgyerekes családoknak ajánlható, de nekik mindenképpen!
Csörgei Andrea
[1] Gębal, Joanna – Zborowska, Monika: Nézz fel az égre!, ford. Kellermann Viktória, Budapest, Csirimojó, 2021.
[3] Révész Emese: Mentés másként. Könyvillusztráció tegnapról mára, Tempevölgy könyvek 39., Balatonfüred, Balatonfüred Városért Közalapítvány, 2020, 416.
[4] Természetesen a gyerekek fejlődésében, érdeklődésében és befogadóképességében nagy életkori eltérések lehetnek, az életkori meghatározás ebben az esetben csak irányadó.
[5] Révész, 2020, 417.