A függőség – az alkoholizmus vagy a droghasználat – egyre több családban jelentkezik központi problémaként, s ennek a gyerekek a legfiatalabb áldozatai
A szenvedélybeteg szülők viselkedése miatt a legtöbb gyerek bűntudatot érez, magát tartja felelősnek a kialakult helyzetért. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a kezdetektől fogva nagy figyelmet fordít a nehéz sorsú fiatalokra, hogy támogatást kaphassanak egy boldogabb, könnyebb élethez, ez a kötet is ezért született.
Magyarországon közel félmillió gyerek él olyan családban, ahol a szülők valamilyen szenvedélybetegséggel küzdenek
A függőséget leggyakrabban az alkoholfogyasztás okozza.
„Ha ezek a gyerekek élőláncot alkotnának, Budapesttől Pécsig érne a sor” (19).
A megrázó statisztika ezzel nem ér véget: a nehéz sorsú fiatalok közül minden harmadik maga is függővé válik. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a közelmúltban új kiadványokkal jelentkezett, melyek a probléma feldolgozásában próbálnak segítséget nyújtani az alkoholbeteg szülők gyerekeinek.
Jerry Moe Gyerekszemmel a függőségről és a felépülésről című kötete a fiatalok perspektívájából ábrázolja a családi kríziseket, a lelki vívódásokat és a gyógyulási folyamatot, amely a nehézséggel való szembenézéssel, az aggodalmak és az érzelmek kifejezésével veszi kezdetét.
Az amerikai szakember harmincéves szolgálata során szerzett tapasztalatait valós esetek, élethelyzetek leírásával osztja meg az olvasóival, emellett felhívja a figyelmet hatékony – a gyógyulást támogató – technikákra, sőt olyan esetleges hibákra is, melyek könnyen elkövethetők a segítségnyújtás során.
A verbális traumafeldolgozás elengedhetetlen az egészséges szellemi fejlődés szempontjából: az adott krízisből való továbblépést a szakemberek és a speciális módszerek támogatják. A kötet a pedagógusok vagy a nehézség feldolgozását segítő terapeuták számára tartalmaz hasznos technikákat, melyek korábban már hatásosnak bizonyultak a trauma kezelésére. Emellett a kiadvány ismeretterjesztő szándéka sem elhanyagolható, hiszen a téma iránt érdeklődő olvasók számtalan érdekességet megtudhatnak a függőség természetéről.
A könyv első, nagyobb egységében családok valós történeteit olvashatjuk, melyekben közös az alkoholizmussal vagy a tudatmódosító szerekkel való küzdelem
A gyerekek sokszor tehetetlenek, hogyha családtagjaik körében a függőség jelenségével találkoznak.
Önmagukat gyakran rossznak, értéktelennek tartják, illetve magukat hibáztatják a kialakult helyzet miatt. Ha nem kapnak időben megfelelő segítséget, egy életen át hordozhatják a traumatikus élmények hatására kialakult szorongás és az aggodalom érzését, így a szüleikhez hasonlóan maguk is függővé válhatnak.
A szakember elmeséli többek között Angela és Brendan történetét, akik édesapjuk alkoholbetegsége miatt érkeztek a terápiás foglalkozásra: fejezeteken keresztül követhető a testvérpár vívódása, látható a fejlődésük, megerősödésük; később már képesek édesapjukat gondolatban leválasztani az alkoholizmusról, és azt is megértik, hogy nem ők a felelősek a kialakult problémáért.
A bemutatott esetekben a szülők sorsa nem mindig pozitív kimenetelű – megmutatkozik a visszaesés vagy a függőség miatt bekövetkező halál ábrázolása is –, ezzel szemben a gyerekek képesek a gyógyulásra, a továbblépésre és a krízis feldolgozására.
Jerry Moe köteteiben és a foglalkozásain is a nemzedékről nemzedékre szálló szenvedélybetegség ellen lép fel: célja a fiatalok megerősítése egy boldogabb élet reményében. Elengedhetetlennek tartja a támogató környezet kialakítását, ahol érzéseiket, aggodalmaikat megoszthatják másokkal.
A kiadvány második felében található játékok és gyakorlatok a krízis feldolgozásáról szólnak
E tevékenységek révén a fiatalok megnyílhatnak és kapcsolódhatnak egymáshoz, így is segítve a másik gyógyulását.
A pedagógusok a játékleírás mellett instrukciókat és javaslatokat is kapnak arról, hogy különféle helyzetekben hogyan alkalmazzák hatékonyan a módszereket.
A Szenvedélybetegség nevű gyakorlat során például megtanulják elválasztani a szeretett személyt attól a betegségtől, amely tönkreteszi a családot: a feladat során a facilitátor felkér egy gyereket, hogy játssza el a függő személy szerepét, míg ő a szenvedélybetegséget alakítja. Ekkor a csoport vezetője különféle ígéreteket tesz a fiatalnak: „Megszüntetem az összes kellemetlen érzésedet. Népszerűbbé, viccesebbé, erősebbé teszlek, jobban fogsz kinézni” (186). Eleinte úgy viselkedik a facilitátor, mintha a függőség valóban jó barátja lenne a gyereknek, egy idő után viszont a közelébe settenkedik, és a karjánál fogva megragadja. Hiába küzd vagy könyörög a fiatal, nem engedi el a kezét, vagyis a gyakorlat során a „függőség rabjává válik”. Ezt követően beszélgetés indul arról, hogyan uralkodik el a betegség az embereken, miként lehet a függő személyeken segíteni, illetve a pedagógus rávilágít arra is, hogy nem ők a felelősek a kialakult helyzetért. A szerepjátékok mellett a Levél a betegséghez vagy a Különleges betűk olyan gyakorlatok, melyek az írás révén támogatják a gyerekeket érzéseik azonosításában és kifejezésében, illetve különleges tulajdonságaik felismerésében.
A Gyerekszemmel a függőségről és a felépülésről című kötet mellett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat több kiadvánnyal is próbál támogatást nyújtani a szenvedélybeteg szülők gyerekeinek. A Lurkó történetében a főszereplő kiskutya érzi magát felelősnek gazdája viselkedéséért, emellett a mese az alkoholizmus miatti szégyenérzetet is ábrázolja: Lurkó nem mer beszélni a társainak Palkó problémájáról.
A Bolyhos és a Gabi kívánsága is azokat a magatartásformákat ábrázolja, amelyek a függőséggel küzdő családoknál gyakran tapasztalhatók: a beteg rosszkedve, türelmetlensége, agresszivitása vagy a fiataloknál megmutatkozó félelem, önhibáztatás, nyugtalanság, elhanyagoltság és szorongás érzése. A mesék az érintettek számára a remény és a gyógyulás lehetőségét hordozzák: a kívánt eredményhez a pedagógusok és a szakemberek munkája is elengedhetetlen.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat mindig is feladatának érezte a nehéz sorsú fiatalok támogatását
A szenvedélybetegség sokszor generációkon átívelő örökség, amellyel programjaik és kiadványaik révén igyekeznek szembeszállni: a krízis feldolgozásával és a szorongás oldásával próbálják megállítani a függőségbe menekülést.
A pedagógusoknak kiemelt feladatuk a probléma felismerése, mely gyakran visszahúzódás, lehangoltság, állandó rosszkedv formájában, de szemtelenséggel, gúnyos megjegyzésekkel vagy a tanulmányi eredmények romlásával is jelentkezhet.
Jerry Moe kötete segítséget nyújt a nehézségről való kommunikációban, emellett a nyitottság, az elfogadás és a megértés szerepét is hangsúlyozza. A kiadványt minden olyan pedagógusnak, szakembernek, szülőnek vagy a téma iránt érdeklődőnek ajánlom, akik igyekeznek boldogabb, gondtalanabb életet biztosítani a szenvedélybetegségek legfiatalabb áldozatainak. „Ne adjuk tovább a szenvedélybetegség örökségét!”
Molnár Fanni
Jerry Moe: Gyerekszemmel a függőségről és a felépülésről
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kiadványa
Fordítók: Malik Tóth István és Veszprémi Krisztina
Gyerekrajzokkal illusztrálva
260 oldal
2850 Ft
Molnár Fanni részt vesz a Debreceni Egyetem, Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola, Magyar irodalmi, modern filológiai és kultúratudományi programjában.