Emlékszik még, melyik Petőfi-vers hagyott először önben maradandó élményt, és miért?
Apukám nagyon szeretett verset mondani, sokszor otthon is szavalt. Még gyerekkorában tanulta ezeket a verseket, melyek többségét Petőfi írta. Csodáltam, hogyan tud ennyi szöveget megjegyezni. Kisgyerekként – az ő előadásában – a Szeget szeggel című vers tetszett a legjobban, így meg is tanultam, és egy versmondó versenyre beneveztem vele. Arra is emlékszem, hogy a könyvespolcról sokszor a kezembe vettem a Petőfi-kötetet, mert szerettem olvasni a verseit.
Az ön gyerekkorában hogyan zajlott a Petőfi-oktatás?
Bár a versek szeretetét otthonról hoztam, azt az iskolában tudtam meg, hogy Petőfi költeményei megrajzolják a költő életútját. Ezt érdekesnek találtam. Ebben az időben alakult ki bennem is a szokásos „március 15-i ünnepélyek forradalmára”-kép és a mindig szerelmes költő alakja.
A Felhők-ciklusról középiskolában sem igen hallottam (csupán A bánat? egy nagy oceán című versről), így csak a felsőoktatásban fedeztem fel, mennyire modern, és milyen mély gondolatokat fogalmaz meg a – számomra addig – könnyed dalok hetyke költője. Pedig éppen gimnáziumban csodálkoztam rá, milyen jó dolog a verselemzés, mennyi titkot rejt, és élvezettel fogtam hozzá a művek alapos tanulmányozásához.
A mai napig vallom, hogy az alkotás megnyílik számunkra, ha eléggé kíváncsian közelítünk hozzá.
A főiskolán és az egyetemen egy új Petőfit ismertem meg, és rájöttem, hogy sokkal több arca van, mint korábban hittem.
Petőfi nemzeti nagyságként szinte elérhetetlen magasságból néz le ránk. Egy-egy irodalomórán mekkora kihívást jelent „lehozni a földre” a lánglelkű költőt?
Úgy gondolom, az embert kell megmutatnunk, és az azonosulás máris könnyebb lesz a diákoknak. Mi nem vagyunk nemzeti nagyságok, de bennünket is ér bánat, szerelmesek vagyunk, gyötrődünk az élet megválaszolhatatlan kérdésein, és olykor ki kell állnunk magunkért. Ezek a hétköznapi helyzetek adnak alapot arra, hogy megérezzük és megértsük, miért nagyszerű Petőfi. Természetesen minden korosztálynál más a hozzá vezető út. Hiszek az élménypedagógiában. Fontos, hogy milyen nyomot hagy a diákokban egy-egy költő. Nem könnyű minden alkotót közel hozni a tanulókhoz, ez nagy kihívás a XXI. században, de Petőfinél lehetségesnek tartom.
Hogyan érdemes, és hogyan nem érdemes Petőfit tanítani?
Szerintem nincs tökéletes recept. Úgy gondolom, ha az órán adni tudok valami személyesen megfogalmazhatót és elvihetőt, akkor jól csinálom.
Nem lesz minden diákból irodalmár, de versszerető és értő befogadó bárki lehet.
Sokszor felteszem magamban a kérdést: vajon majd évek múlva is elolvasnak egy-egy verset a diákjaim, amikor már nem lesz kötelező?
A diákok képesek-e azonosulni a Petőfi által megtestesített figurával? Hogyan lehet megszerettetni egy kétszáz évvel ezelőtt született költőt?
Évekig általános iskolában tanítottam. Tagadhatatlan, hogy a kiskamaszok érdeklődését könnyebb volt felkelteni Petőfi iránt. A János vitéz mindig elvarázsolja őket. Én hiszek a tanári bemutatás (felolvasás) erejében, a dramatizálásban és a memoriterek tanulásában is.
Ha mindezt élvezettel adjuk át, őket is magával ragadja a nyelvi gazdagság, amivel Petőfinél találkozunk. A költői képeket is ekkor ízlelgetik először, és ez később is elkíséri őket.
Számtalan téma adódik különböző erkölcsi kérdések megvitatására (például a zsiványtanya felgyújtása vagy a francia királylány visszautasítása). Együtt sírunk Jancsival Iluska sírjánál, és katartikus élmény, amikor Tündérországban látjuk Iluskává válni a virágot. Kell még a mese ennek a korosztálynak, ami ma már sok családból hiányzik. Szükségük van irodalmi élményre.
A középiskolában nehezebb elérni mindezt, de talán nem lehetetlen. Sokszor a kortárs zenei feldolgozások segítenek közelebb hozni a diákokhoz az 1800-as évek szövegét. Az intertextualitás pedig új utakat nyit meg a versértelmezésben.
Ha sikerül kapcsolódnunk a műhöz, máris könnyebb a motiváció a komolyabb munkához is. Amikor elemezzük a verset, részleteiben is megvizsgáljuk, mitől működik, miben rejlik a titka.
Amikor pedig újra összerakjuk, rácsodálkozunk, mennyivel több lett, mert a konnotáció megnyílik számunkra.
Jelenleg egy Petőfi-pályázaton dolgozunk az egyik osztályommal. Ez is nagyszerű lehetőség arra, hogy közelebb kerüljünk a költőhöz. Filmet forgatunk arról, hogy Petőfi miként aktualizálható. Otthoni feladatként a diákok verseket kerestek a jelenetekhez, majd megpróbáltuk összerakni a saját történetünket. Bár ez csak egy kis játék a verssorokkal, jó érzés látni, hogy a telefonok megteltek Petőfi-idézetekkel, amelyeket egymásnak olvasnak fel, hogy kiválasszák a legmegfelelőbbeket a forgatáshoz. Még órák után, sőt péntek délután is lelkesen magyarázták és próbálgatták a jeleneteket, melyik lenne a legjobb. Sok ötlet, nevetés, tervezés, számtalan felvétel kíséri a közös munkát. Erre sokáig emlékezni fognak, sikerült élményt is párosítani Petőfihez.
(Időközben elkészült a válaszban jelzett kisfilm, mi több, díjat is nyert! Utóbbihoz szívből gratulálunk, a remek kisfilmmel pedig frissítettük cikkünket - a szerk.)
Petőfi melyik énje áll a legközelebb önhöz? A melankolikus, mint a Felhők-ciklus szerzője; a humoros-játékos-csipkelődő; a szabadságharcos-királyakasztó forradalmár; a madaras-virágos-szerelmes, avagy a Szörnyű idő hazasirató költője?
A pillanatnyi hangulat megragadása és a személyes hang számomra a Felhők-ciklust hozza leginkább közel.
Van-e kedvenc Petőfi-verse?
A Minek nevezzelek? és a Szeptember végén című versek, melyeket tanítani is szeretek. Hihetetlen a képi gazdagságuk, a kimondhatatlan megfogalmazása mindig lenyűgöz.
A Petőfi-körös további válaszok ITT olvashatók.