Kiss Judit Ágnes jól ért a gyerekek nyelvén. Érzi, mik azok a témák, problémák, amelyek az adott korosztályt legjobban foglalkoztatják, és olyan hangon tudja megszólaltatni ezeket, hogy felébreszti az olvasók érdeklődését.
Nem véletlen, hogy a szerző Babaróka-sorozata (amiről ITT írtunk részletesen), mely elsősorban a kisgyermekkorra fókuszál, olyan hatalmas népszerűségre tett szert.
A szerző közelmúltban megjelent Tujaszörny és nyírfakobold[1] című regénye egy picit nagyobb korosztályt céloz meg. A kiadó ajánlása szerint az 5–10 éveseknek szánt szöveg kitűnő választás arra, hogy egy éppen kovácsolódó csoport közös olvasmánya legyen, különösen akkor, amikor új gyerek érkezik az osztályba, vagy ha kiközösítés üti fel a fejét. Persze különösebb indok nélkül, pusztán a téma fontossága és a történet szerethetősége miatt sem érdemes kihagyni kisiskolás korban ezt a könyvet.
„Az iskoláskorú gyermekek társas kapcsolatainak elsődleges színtere a család (lakóhely) és az iskola. Mivel a gyermekek éberen töltött idejük legnagyobb részét az iskolában töltik, így társas kompetenciáik és kapcsolataik legfőbb alakítója ebben az életkorban az iskolai közeg, az itt szerzett tapasztalatok, megerősítések és kudarcok”[2] – írja közös tanulmányában erről a korosztályról F. Lassú Zsuzsa és Serfőző Mónika. Pedagógusként alátámaszthatjuk:
a gyerekek számára az iskolában a társas kapcsolatok az idő előrehaladtával egyre hangsúlyosabbá válnak, nekünk pedig feladatunk, hogy ezt a folyamatot támogassuk, egyengessük.
Az iskolai (sőt már az óvodai) közösséggé formálódás előkészíti a majdani társadalomba való beilleszkedést, így nagy felelősség, hogy milyen szabályokat, rítusokat sajátítanak el segítségünkkel a gyerekek.
Az empátiára, nyitottságra és befogadásra nevelés a gyerekekkel való munka egyik, ha nem a leglényegesebb eleme, ehhez pedig sokat tud hozzátenni a megfelelő irodalmi szövegek közös feldolgozása.
A Tujaszörny és nyírfakobold című történet kezdetén Habók, a nyírfakobold rátalál az erdő közepén hangosan síró Tutura, a tujaszörnyre, aki elvesztette otthonát, az ember által gondozott tuját. Tutunak nem saját döntése volt, hogy elhagyja lakhelyét, és nem is vétkes az elvesztésében, csupán a kivédhetetlen, szerencsétlen körülmények okozták ezt a fordulatot. A vidékre köszöntő aszályban már az ember sem tudta pótolni az elapadó vizet, így végül Tutunak az életben maradásáért kellett menekülnie otthonából.
Idegenségérzetét az is erősíti, hogy – miként a nyírfakoboldok sosem merészkednek az emberek közé – a tujaszörnyek sem járnak soha az erdőben, nem is ismerik azt.
Habók megsajnálja Tutut, és magával viszi a népéhez. Ösztönös, szívből jövő cselekedet Habóké, a gyerekekre jellemző nyitottsággal áll az ismeretlenhez. Czike Bernadett így ír a gyerekek toleranciájának működéséről:
„Ha úgy tetszik, a tolerancia egyfajta tudatlanság, naivitás, kategóriák nélküli gondolkodás. Ezért szokták a gyerekeket bizonyos aspektusból toleránsnak nevezni, hiszen oly kevés dolgot tapasztaltak, hogy osztályozási készségük még kezdetleges, sémáik kidolgozatlanok, és még csak gyűjtik az anyagokat a kategóriák létrehozásához. A gyerekek persze sok esetben intoleránsak. Intoleránsabbak, mint a felnőttek, de ezekben az esetekben viselkedésük oka nem a megrögzött sztereotípiákban keresendő. A gyerekek nagyon konzervatívak szokásaikban, hiszen a megszokott körülmények hatalmas biztonságigényüket elégítik ki. Ha az újdonság biztonságérzetüket fenyegeti, intoleránsakká válnak.”[3]
Mindkét attitűdre találunk példát a szövegben. Ha Habók a toleráns, befogadó gyerek karaktere, akkor Ummában, a nyírfakoboldok Öregasszonyában (vezetőjében) az említett, megszokott életét, biztonságát féltő gyermeket láthatjuk viszont.
Az alábbi két idézet jól illusztrálja a kétféle hozzáállást.
„– Habók! – szólalt meg újra a nyírfakoboldok Öregasszonya. – Te hazahoztál egy tujaszörnyet?!
Habók megrémült. Arra nem gondolt, mit fog szólni a népe, ha beállít egy idegennel. Sosem hallotta, hogy a tujaszörnyek az ellenségeik lennének, mivel korábban fogalma sem volt, hogy egyáltalán léteznek.”[4]
„A tujaszörnyek mások, mint mi – magyarázta Umma szigorúan. – Az emberrel laknak locsolt díszkertekben. A mi erdeinkben életképtelenek. […]
– Nem való közénk – jelentette ki Umma.”[5]
A kétféle – az ismeretlent elfogadó és az idegentől tartózkodó, óvatos – magatartás megjelenése a szövegben kiváló alapja lehet egy feldolgozó foglalkozásnak. Ha dramatikus eszközökkel, szerepbe lépve tesszük mindezt, akkor a gyerekek egészen biztosan mélyebb átéléssel, alaposabban körbejárva tudják majd megfogalmazni gondolataikat, érzéseiket.
Ha például közös olvasás közben az idézett jelenetnél megállítjuk egy pillanatra a történetmesélés folyamát, és eljátsszuk, hogy mi vagyunk a nyírfakoboldok népe, akiknek egy falugyűlés keretében döntést kell hozniuk arról, befogadják-e az idegent, lehetőséget teremtünk arra, hogy a játék terében, a „mintha világán belül” mozogva fejthessék ki a gyerekek a véleményüket.
Nagyobbaknál jó módszer lehet a vitaszínház[6] alkalmazása is.
Tutu egyik jellemző tulajdonsága, hogy egészen máshogy (más nyelven) beszél, mint a nyírfakoboldok. Ez (az egyébként az olvasó számára is feltűnő, a befogadás folyamatát helyenként lassító, így megállásra, elgondolkodtatásra készetető) tény lehetőséget kínál arra, hogy az egyes személyek vagy akár bizonyos csoportok másságáról szót ejtsünk. A szöveg nagyon szépen, finoman világít rá: az, hogy mi számít „normálisnak”, bizonyos szempontból nézőpont kérdése:
„Habók megköszörülte a torkát:
– Furán beszélsz – jegyezte meg, hogy elrejtse meghatottságát.
– Mind díszkert így beszél – vágott vissza a tujaszörny sértődötten. – Te beszélsz furamkásan!
– Az erdőben úgy kell beszélni, ahogyan én! – jelentette ki Habók ugyanolyan sértődötten, aztán rögtön el is szégyellte magát. Szegény Tutu elmeséli szomorú sorsát, ő meg a beszéde miatt piszkálja! – Ne haragudj, Tutu, neked tényleg furamkás lehet itt nálunk minden. Meséld tovább!”[7]
Ezt helyzetet segít megérteni, ha mindenki mond néhány olyan tulajdonságot magáról, amiben különbözik a többiektől, majd megpróbálnak – a csoportvezető irányításával – a közös tulajdonságok szerint csoportokat alakítani (például: akik szeretik a sajtos pizzát, akik szeptemberben születtek, akik ültek már repülőn stb.). Érdekes rácsodálkozni, hogy egy közösségen belül is mennyi különböző és mennyi hasonló tulajdonsággal rendelkező egyén gyűlik össze, és hogy ilyen sokszínűen alkotunk egy egységet.
A történet végigvisz az új jövevény elutasításától az el- és befogadásáig tartó folyamat egyéb főbb fázisain is, az előítéletektől kezdve a kihasználáson át addig, mikor a kívülről érkező új szemszögből tekint a csoport eddigi életvitelére, és tükröt tart nekik:
„– Tutu! Mit csinálsz? – kiáltott rá kétségbeesetten Habók.
– Rendet! – felelt a tujaszörny, kihúzva fejét az odúból. – Te mondod volt, hogy éktelen kuppantyú van a lakodban. És igaz volt neked! Itt volt koszmocsok.”[8]
Tutu története szerencsés véget ér: új barátokra, otthonra, közösségre lel, ahol biztonságban, szeretetben élhet, és önmaga lehet, közben pedig a nyírfakoboldok népe is végigjárja saját jellemfejlődési útját, hiszen az új tag csatlakozása átrendezi a már fennálló rendet.
A kötet tördelése, a szöveg betűmérete biztosítja az alsó tagozatosok számára a könnyen olvashatóságot. Ezt segítik Sipos Fanni illusztrációi, melyek rendezett keretbe foglalva vagy egy-egy teljes oldalt betöltve kiszámítható, megnyugtató ritmusban szakítják meg újra és újra a szöveget – ez az olvasással még esetleg nehezebben boldoguló olvasó szemét, agyát is pihenteti, hogy aztán új lendületet vehessen, így segít fenntartani a figyelmet és az érdeklődést.
A képek mély, meleg színvilága, a természeti, növényi minták, motívumok tobzódása harmóniát és nyugalmat sugall, a már-már sematikusnak tűnő formák pedig bőséges teret hagynak a képzelet kibontakozásának, a beszélgetések elindításának vagy továbblendítésének.
Jó kézbe venni és forgatni ezt a kívül-belül értékes könyvet!
Csörgei Andrea
[1] Kiss Judit Ágnes:Tujaszörny és nyírfakobold, illusztrálta: Sipos Fanni, Pagony Kiadó, 2024. 96 oldal, 3987 Ft
[2] F. Lassú Zsuzsa – Serfőző, Mónika. „Társas kapcsolatok korunk iskolájában”. Gyermeknevelés 3.1 (2015): 102–117.
[3] Czike Bernadett: „Az IS hatalma a VAGY felett: a toleranciára nevelés lehetőségei az alternatív iskolákban”. Új Pedagógiai Szemle 1999. június.
[4] Kiss, 7.
[5] Kiss, 8.
[6] A vitaszínházról több minden olvasható: ITT
[7] Kiss, 14.
[8] Kiss, 25