Fotó: Bach Máté
Vissza
  • 2020.05.06
  • Harmath Artemisz

Igen, hiszünk a tündérekben!

Téged elvarázsolnak a mai varázsmesék?

A hajdani mesehősök életre kelnek, a bennük kételkedőknek pedig leesik az álla. Régi-régi klisé ez, amely már több mint egy évszázada is felvillanyozta a gyerekeket. Dr. Harmath Artemisz írása a régi és az újabb tündérmesékről.

Ez a fordulat újra és újra képes felrázni a felnőtteket is, akik már belefásultak a népmesei eredetű klasszikus tündérmesékbe (régebbi nevén varázsmesékbe). Feltéve, ha a tisztelt szerzőnek sikerül a fordulatot hitelesen megújítania. Mert mindig vannak kételkedők és kritikusok, akiket bizony meg kell győzni a tündérek létezéséről.

Az olyan felvilágosult regényhősök, mint a királyné a Mafláziában, ebben a csodálatos angol meseregényben  (Göncz Árpád magyarítása), egyenesen a kamrába hajítják a haszontalannak vélt varázseszközöket. Darling-apuka a Pán Péterből fejét csóválva – „fáradt vagy, szívem” – küldi ágyba repülő kisfiút észlelő nejét. De – hogy magyar példát mondjak – Békés Pál figurája, Éliás Tóbiás, az égszínkék pizsamás kisfiú is kételkedik a mesék erejében (A kétbalkezes varázsló). Aztán jön egy segítő, akár egy kétbalkezes varázsló, akár egy hercegkisasszony, és hősünk a kisfiú vagy a királyfi hinni kezd a varázslatban. Megnyílnak a csodák. Előkerülnek a királylányok, a szörnyek, és lesz bátor nekiveselkedés, bajvívás és jutalom.

„Mert kell egy hely, hol emlékünk majd élni fog”

Kétbalkezes
Fotó: Móra

Éneklik az elfelejtett mesehősök a Padlás című musicalben. Mindig az az érdekes, hogy a szerző erőszakkal ébreszti-e fel őket és a hozzájuk tartozó feladatokat (funkciókat), vagy szépen, a hagyományokból kicsomagolva lehel-e beléjük életet. Nagy tudomány ez, kiváló arányérzék, humorérzék, korismeret és empátia kell hozzá. Ellenpélda rá Vilma néni módszere: „A kérdésre egyszer kell felelni. / „Igen, hiszünk a tündérekben! Ennyi.” (Térey János verse Vilma néni módszere)

A hetvenes-nyolcvanas évek magyar műmeséi is gyakran merítettek a tündérmesék, azok pedig zömmel a francia és német lovagregények világából (Csukás István, Lázár Ervin, Szabó Magda, Békés Pál). Ha azonban újra elolvassuk A kétbalkezes varázslót, Békés Pál regényét (Minerva, 1983), a humora bizony megkopott, a mondatai túlontúl nyakatekertek, tudálékosak. Rájátszanak egy bizonyos, a dolgokat két ujj közé csippentő távolságtartásra, amely elsősorban a narrátor nézőpontjához illeszkedik, és amely – itt nem túl szerencsésen – erősen különbözik a főszereplő kisfiúétól. Csak a karakterek és a cselekmény fordulatai maradtak izgalmasak. A regényből készült hangjáték szerkesztője annak idején óriási sűrítő munkát végzett, nem csoda, hogy a bakelitet százszor meghallgattuk

Andrew Lang: Maflázia
Fotó: Andrew Lang: Maflázia

Nem könnyen adta meg magát Göncz Árpád magyarítása, a Maflázia (Móra, 1984)

Sokan dicsérték szellemességéért, amely túltesz Andrew Lang eredeti szövegén. Mégis, az udvari (és az angol) ember körülményeskedő beszédmódját szándékosan megidéző nyelvezet ilyen hosszan úgyszintén fárasztónak hat. Főképp a gyerekek számára. Ez a fajta, az affektált stílusban rejlő szellemesség mostanra mintha vesztett volna eredetiségéből. Talán azért, mert mi, magyarok a hivatali nyelvben túl gyakran találkoztunk ezzel a terjengősséggel?

„Az ironikus és helyenként feminista szemlélet, a történet fordulataiban rejlő humor viszont változatlanul friss, izgalmas, és eredeti.”

Biztosan ámulatba ejti a mai nyolcéveseket, ahogyan annak idején a szüleiket is. A lélekrajzi és személyközi tanulságok a szülők számára is mondhatnak újat a gyerekkorukról. Úgyis fogalmazhatunk: késő bánat! Réber László rajzai sokat hozzátesznek ahhoz, hogy a fantáziánk meglóduljon.

Bemondásra tehát nem születik csoda (lásd Vilma nénit fentebb!), az irodalmi nyelv és a mese szerkezetének rétegei együtt ágyaznak meg a tartós varázslatnak. Vagy sem.

Dr. Harmath Artemisz