Szeptember 22-én a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár látta vendégül a Magyar Olvasástársaság (HUNRA) idén már tizennyolcadik alkalommal megrendezett népmese-konferenciáját, amelynek célja az volt, hogy bemutassa, miként talál magának helyet a népmesemondás a megváltozott körülmények között, legyen az online tér, mesekocsma vagy éppen könyvtár.
A közel nyolcvan résztvevő a délelőtt során a népmese szakavatott értőitől hallhatott előadásokat, amelyekből szépen kirajzolódott egy ív
Mindannyian a mesemondó szemszögéből közelítették meg a mesemondási alkalmat, arra keresve választ, hogyan birkózik meg a mesélő a hagyományostól eltérő helyzetekkel, miként tudja rabul ejteni a közönségét.
(a képre kattintva megnyílik a lapozható galéria)
Boldizsár Ildikó 1996 óta foglalkozik meseterápiával, nevéhez fűződik a Metamorphoses Meseterápiás Módszer megalkotása. A konferenciára „meselátó szemeket” hozott – mesét hallgató gyermekek képeiből összeállított kisfilmmel szemléltette a mesehallgatás transzállapotát, azt a különleges hatást, amit a jó mesemondó képes előidézni hallgatóságában, a pillanatot, amikor a mese megszületik. Előadásában kitért arra, hogy a mesemondó miként nyit kaput a belső világok felé, majd a mese végén hogyan zárja be ezeket a kapukat. A terapeuta – aki nem annyira gyógyító, mint inkább kísérő – feladata, hogy a mesehallgatást követően visszavezessen a kapuk mögé, hogy az önreflexió segítségével változásokat idézzen elő, reményt adjon és bátorítson, s végeredményként mindez gyógyuláshoz vezethet.
A Hagyományok Házából érkezett Sándor Ildikó mesélő, néprajzkutató az offline és az online mesemondás különbségeiről, a közönség nélküli mesemondás lehetséges, avagy lehetetlen voltáról beszélt előadásában.
A mesemondás kommunikációs helyzetét elemezve kiemelte, mennyire fontos volt a hagyományos mesemondói közösségekben a közös tudás, amire a mesemondó is építhetett, és mindezt milyen nehéz ma megteremteni egy sokfelől összegyűlt közönség esetében vagy akár az online térben.
Minden mesemondás a mese újraalkotása, s bár a mesemondók különböznek – vannak, akik reproduktív módon mondják mindig ugyanúgy, mások Mozartként alkotják újra elemeiből a mesét –, végeredményben a mese az egyes mesehallgatóban konstruálódik, így annyiféle befogadás van, ahány hallgató. A régi mesemondók eszköztárát felidézve példákat hozott arra, miként lehet az intenzív, fókuszált mesefigyelmet megteremteni akkor is, ha nincs jelen a közönség. Rostás Mihály például stúdiófelvételek alkalmával hallgatóság hiányában magától kérdezett, s magának felelt. Ámi Lajostól pedig azt tanulhatjuk, hogy a mesemondó humora milyen sok eszközből táplálkozhat; még a legmodernebb dolgoknak is helyük van a mesében, ha az segít elvarázsolni a hallgatót.
Pintér Zsolt, a Meseszó Egyesület alelnöke, turai mesemondó nemzetközi kitekintésében bemutatta a 27 országból 96 tagszervezetet tömörítő Európai Történetmesélők Szövetségét (FEST), amelyben jól megférnek egymás mellett a szórakoztatást középpontba helyező előadóművészek és az alkalmazott történetmesélők.
Példák hosszú sorát hozta arra, hogy milyen mesemondó, történetmesélő kezdeményezésekkel találkozhat a figyelmes szemlélő Európa-szerte, olyanokkal, amelyek a hagyományos kereteket szétfeszítve a legkülönbözőbb terekbe viszik be a mesélést. Írországban nemzeti manómúzeum működik, ahol éjjelente horrormeséket mondanak felnőtteknek, Svédországban a Legendák Földje ad lehetőséget rá, hogy a mesékkel, legendákkal természetes élőhelyükön, az erdőben találkozzanak a mesehallgatók, míg Franciaországban Abbi Patrix „kamu” történetei hozzák izgalomba a párizsi polgárokat. Mindezt a gazdagságot 2023-ban a magyar meserajongók is megtapasztalhatják, mivel a Csűrdöngölő Kulturális Egyesület rendezi Veszprémben a FEST éves konferenciáját, és ehhez kapcsolódóan június 16-tól 17-ig a meséké lesz a főszerep Európa Kulturális Fővárosában.
A Csipkés család mesemondó generációiról szóló, Varga Norberttel közösen írt könyvét Klitsie-Szabad Boglárka mutatta be
Az arlói cigány családban több generáción keresztül élt – és él a mai napig – a mesemondás hagyománya. A szerzők kitartó kutatómunkájának köszönhetően sikerült feltérképezni a család mesélőinek történeteit és azokat a mesemondási helyzeteket, tevékenységeket, amelyekhez a mesék kapcsolódtak. Vidám és tragikus történetek során keresztül kapott a hallgatóság képet arról, hogy a XX. századból a XXI-be lépve milyen döntéseken, élethelyzeteken keresztül száll a mese szülőről gyermekre, majd unokára.
A népmese-konferenciát Rácz Anikó, a berettyóújfalui Bodorka Népmesepont munkatársa indította útjára mesélésével, az ő illusztrációiból nyílt kiállítást nyitotta meg az ebédszünetet követően és a délutáni szekciók előtt a könyvtár második emeletén Kovács Marianna, a Magyar Olvasástársaság tanácsának tagja, a Meseszó Egyesület elnöke.
Délután négy szekcióban ismerkedhettek meg a konferenciára látogató pedagógusok, könyvtárosok, szakértők a mesemondás módszertani sokszínűségével. Hajós Erika segítségével rajzos könyvtári meseutat tervezhettek a műhelyen részt vevők, Kovács Marianna a mesetábor szervezésének rejtelmeibe nyújtott betekintést, Draskóczyné Szabó Noémi ahhoz adott ötleteket, hogyan lehet a pedagógiai munkába integrálni az élőszavas mesélést, Csörgei Andrea pedig a papírszínház és az élőszavas mesemondás kapcsolódási pontjait kereste a közönséggel közös munkájában.
(a képre kattintva megnyílik a lapozható galéria)
A konferenciát követően az Avas oldalában, a Bortanyán folytatódott a kötetlen beszélgetés táncházzal, mesekocsmával kivilágos kivirradatig.
Pompor Zoltán
Képek forrása: Zámborszky Eszter, Pompor Zoltán, Rácz Anikó