Különleges, értékes és hiánypótló könyvet adott ki ebben az esztendőben az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár a Mustármag mese- és biblioterápiás mikroműhely két alapító tagja, Luzsi Margó és Komló-Szabó Ágnes közreműködésével.
Mindkét szerző könyvtáros, hosszú évek, évtizedek tapasztalata áll mögöttük, számos innováció, programötlet, újítás fűződik a nevükhöz.
Luzsi Margó mesemondó, már a „nagy népmesereneszánsz” időszaka[1] előtt is tartott foglalkozásokat a népmesék, mondókák segítségével, családi, kisgyermekes alkalmaktól kezdve óvodás és iskolás csoportoknak készült mesefoglalkozásokon keresztül egészen a női börtön fogvatartottainak szóló meseprogramig.
Komló-Szabó Ágnes pedig biblioterapeuta, így – többek között – jártas az irodalmi művek és mesék berkeiben.
A könyv alapvetően nem más, mint kettejük sokévnyi tapasztalatának megosztása a nagyközönséggel
Mindez olyan különleges formába öntve, ami méltán emeli a kötetet a különlegességek közé. Léteznek ugyanis olyan (szak)könyvek, melyek megjelenési szándékuk szerint egy bizonyos szakmának szólnak, de tartalmukat tekintve sokkal szélesebb réteget képesek megszólítani.[2] Az Élménykönyvtár is éppen ilyen. Eredetileg a könyvtáros szakmának íródott, ahogy az alcím is mutatja,[3] s célja, hogy segítsen a könyvtárosoknak még színesebbé, kreatívabbá és komplexebbé tenni a különféle könyvtári foglalkozásokat, útmutatót nyújt, hogyan varázsoljanak mindenki számára vonzó, népszerű helyet az intézményükből. Ugyanakkor mind a tartalom, mind a stílus alkalmassá teszi a szöveget arra, hogy pedagógusok (sőt, szülők) is élvezettel és haszonnal forgassák.
„A 21. századi közkönyvtárak esetében a siker kulcsa a közösségi kifejezésben keresendő. Napjaink multifunkcionális közkönyvtárai a szolgált helyi közösség szükségleteire, igényeire és elvárásaira reagáló, működésüket, szolgáltatásaikat és tereiket is a közösséggel együtt, annak bevonásával, illetve igényei és szükségletei mentén alakító intézmények. A könyvtárak ma olyan semleges helyek, ahol az emberek intellektuális interakciót, az információcsere lehetőségét, illetve közösségi élményt és társadalmi kapcsolatokat keresnek, s a könyvtárat egyfajta menedékhelynek tekintik”[4] – írja tanulmányában Kovácsné Koreny Ágnes, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgató-helyettese.
Ez a szemlélet köszön vissza a kötet lapjain is: minden egyes fejezet arra mutat rá, hogyan lehet egy közkönyvtárból a kisóvodástól a szépkorúig minden generáció számára vonzó, élményekkel teli közösségi teret varázsolni.
A szerzők felváltva számolnak be a különféle programokról
Olvashatunk történeteket arról, milyen izgalmas, ha kicsik mennek látogatóba a könyvtárba, de arról is, miként lehet egységet kovácsolni egy nyugdíjas mesekör tagjai között, vagy hogy milyen is az a „Szörpölő” névre hallgató, tiniknek szóló kör, amely szenvedélyes könyvtárlátogatóvá teszi a kamaszokat.
És valóban történeteket olvashatunk! Nem száraz leírásról, útmutatóról, pláne óravázlatokkal tűzdelt kézikönyvről beszélünk, hanem két ízig-vérig történetmondó szakember szövegéről. A gördülékeny, fordulatos elbeszélő stílusú fejezetek tele vannak tűzdelve primér szövegekkel: népmesékkel, versekkel, így egyszerre olvashatunk a tapasztalatokról, ugyanakkor olvasás közben mi magunk is bevonódunk az élménybe, saját bőrünkön (lelkünkben) tapasztalhatjuk az egyes szövegek, történetek előidézte hatásokat. Így válik bizonyos szempontból „interaktívvá” a könyv, ami még hitelesebbé teszi a leírtakat.
A kötet elején mindjárt egy csokor inspiráló szöveggel találkozunk, melyet a szerzők útravalónak, kapcsolódásnak szántak.[5] Itt olyan címek szerpelnek, mint például:
„Történet túlspilázóknak és önmarcangolóknak”
„Történet gyűjtögetőknek”
„Történet halogatóknak”
„Lassítóvers hajszoltaknak”
…És még sorolhatnánk. Remek görbe tükör, hogy az olvasó megálljon, és elgondolkozzon, melyik szöveg szólhat épp őhozzá. Melyik milyen gondolatokat ébreszt benne, milyen érzéseket indít el? (És máris megtörténik a kapcsolódás a kötet tartalmával.)
Mivel magam is könyvtáros vagyok (iskolai könyvtárban), nehéz elfogultság nélkül reflektálnom a szövegre
Különösen akkor, ha a harmadik fejezet címe: A könyvtáros személyisége mint csodateremtő eszköz. Vajon ezt hogyan kell érteni?
A szerzők így nyilatkoznak erről: „Szeretnénk már itt, a könyv elején erősíteni mindenkit, hogy bátran »használják« saját személyiségüket ötleteik megvalósításában, könyvtárosként az olvasókkal való kapcsolattartásban és a szakmai döntések meghozatalában egyaránt. Tekintsék saját személyiségüket »csodateremtő« eszköznek munkájukban. Szeretnénk, hogy kapjanak biztonságtudatot, magabiztosan merjenek belevágni a továbbiakba.”[6]
Úgy vélem, nemcsak a könyvtárosoknak, hanem minden emberekkel foglalkozó szakmában dolgozónak (különösen a pedagógusoknak) inspiráló lenne, ha úgy tekintenének saját személyiségükre mint csodateremtő eszközre, ezzel a tudattal élnék mindennapjaikat, és ennek örömében végeznék munkájukat.
Az egyes jó gyakorlatokat bemutató fejezetek komplex szerkezetűek
A személyes felvezetést és beszámolót általában valamilyen szöveg (rendszerint népmese, néha vers) követi, amely valamiképpen az adott fejezet témájához kapcsolódik. Ezt követően időről időre felbukkan egy-egy kis rész „Továbbgondoláshoz” címmel, amelyben kérdéseket kapunk az addig olvasottak összegzéséhez, melyek mind segítik a megismert információk beépítését saját (könyvtári) munkánkba, életünkbe. Az elmúlt évek online világában szerzett tapasztalataikat is megosztják velünk a szerzők, így jó néhány praktikus tanácsot kaphatunk arra az esetre, ha bármilyen okból (például mert így egy-egy programba nemcsak a környékbeliek, hanem messzebb élők is be tudnak csatlakozni) ebben a formában tartanánk meg egy-egy eseményt.
Praktikusan külön fejezetben olvashatók az egyes foglalkozásokon (a legtöbb esteben korosztályi megkötés nélkül) alkalmazható játékok, de természetesen ezek mellett is megtaláljuk a személyes beszámolót, a továbbgondolós kérdéscsokrot és a primér szöveget is, ami kerekké, olvasmányossá és hitelessé teszi a tartalmat, az egy helyre gyűjtés pedig a visszakereshetőséget segíti.
Ugyancsak külön részt szenteltek a szerzők a mesének, a mesélésnek, az olvasóvá nevelésnek
Könyvtárosi hivatásunk egyik fő pillére ez. Mesélünk, történeteket mondunk, szöveget, könyveket ajánlunk, író–olvasó-találkozókon közelebb hozzuk őket az olvasóhoz. Ezek a tevékenységek mind segítenek megteremteni azt a bensőséges és kiegyensúlyozott légkört, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy látogatóink örömmel térjenek be hozzánk, szenvedélyes olvasókká és elégedett könyvtári közösségi tagokká váljanak. A fejezet a történettel való kapcsolat minden oldalát körbejárja: az olvasást, a hallgatást és a továbbadást (elmondást). Néhány gyakorlati tanács mellett a történetmondás olyan ritkábban használt, ám fontos és izgalmas fajtáival is megismerkedhetünk, mint a képkönyvből (silent book) vagy a papírszínházzal (kamishibai) való mesélés. És bár helyszűke miatt valóban csak ismerkedésről van szó, itt is, akárcsak az összes fejezet végén, a témához kapcsolódó (szak- és szépirodalmi művekből álló) ajánlott irodalomjegyzéket találhatnak az érdeklődők, hogy igény szerint tovább mélyíthessék tudásukat.
Szót kell még ejtenünk Igor Lazin illusztrációiról
A fekete-fehér, karikatúraszerű vonalrajzok nemcsak roppant mulatságosak, hanem olykor funkcionálisak is: például ugyanazzal a kis figurával jelölik a „Továbbgondoláshoz”- részeket, így segítve a tájékozódást a köteten belül. Az illusztrációk pontosan tükrözik a szöveg stílusát: humorosak, kifejezők, beszédesek, átláthatók. Néhányuk szinte kínálja magát, hogy önálló történet kerekedjen belőlük – mondjuk (stílusosan) egy könyvtári foglalkozás keretein belül.
Jól szerkesztett, kézbe illő kötet született Luzsi Margó és Komló-Szabó Ágnes munkája nyomán. Minden egyes mondatából árad a szakértelem, de ami talán még fontosabb, a szerzők őszinte szeretete, szenvedélye hivatásuk iránt, s mindez minden felesleges patetikus hangnem mellőzésével. Tiszta, éltető forrás ez a szöveg. Könyvtárosoknak, iskolai könyvtárosoknak kötelező, pedagógusoknak és szülőknek pedig erősen ajánlott olvasmány.
Csörgei Andrea
[1] Körülbelül a 2010-es évektől fokozatosan tért vissza a köztudatba, hogy a népmese valójában felnőtteknek szóló műfaj. Ezt erősítették például az egyre népszerűbbé váló, a Népmese napja alkalmából (2005 óta) megrendezett népmese-konferenciák, Boldizsár Ildikó felnőttekhez szóló kötetei vagy például olyan, felnőtt hallgatóságra számító meseestek, mint a Mítoszok csatája, hogy csak néhány példát emeljünk ki a sorból.
[2] Ebből a szempontból hasonló élményt adott számomra Zalka Csenge Virág műve, a Mesemondók márpedig vannak (Pont Kiadó, 2015. Budapest). Bővebben itt.
[3] innováció, inspiráció, jó gyakorlatok könyvtárosoknak
[4] Kovácsné Koreny Ágnes. „A könyvtár szerepe és lehetőségei a közösségi jól-létben”. Könyvtári Figyelő, 64.Klnsz. (2018).
[5] Luzsi Margó – Komló-Szabó Ágnes. Élménykönyvtár. Innováció, inspiráció, jó gyakorlatok könyvtárosoknak. Eger: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, 2022.
[6] Luzsi–Komló-Szabó, 39.
Képek forrása: ITT