Korosztály

8 éves kortól

Téma

Illusztrált könyv

Téma

Uniszex

Vissza
  • 2020.05.06
  • Lapis József

Új testrablói vannak a nyárnak

Bartók Imre A testrablók éjszakája című könyvéről Lapis József írt kritikát.

 

 

Egyedi és különleges kiadvánnyal jelentkezett nemrégiben a Tea Kiadó. A testrablók éjszakája nyolc éven felülieknek szánt gyerekkönyv, Bartók Imre szövegével, nagy, albumszerű kiadásban (grafikai tervezője: Zádor György), Bán Sarolta fotómontázsaival (a fényképek egy része nem saját, ha jól értem az impresszumbéli közlést). A kiadás – nagyalakú album, hol egész oldalas és kétoldalas fotókkal, hol relatíve kisebb képek elhelyezésével az oldalon, és mellettük redukált mennyiségű szöveg – számomra inkább a kisebbeknek szóló könyveket idézi, és úgy is érzem, hogy bizonyos szempontokból ez a narratíva és szöveges-képes felépítmény egyszerűen már kevés lehet a nyolc éven felüli korosztálynak. A kérdés az, hogy ad-e olyan többletet a könyvterv a kifejezetten rövid meséhez, ami kellően izgalmas befogadói élményt eredményez (egyszerűen szólva, hogy megéri-e az árát).

Természetesen gyerekek nevében nem tudok szólni

Nem is szeretnék – az ő véleményük más fórumokon tud kifejeződni. Nem is tehetném meg a célközönség homogenizálása nélkül, márpedig, nyilvánvaló, nem homogén közegről van szó. Biztos, hogy sok nyitott, kíváncsi gyerek van, akik meg fogják adni az esélyt a könyvnek, és szeretni is fogják (a szülők vásárlási nyitottságában is bízhatunk). A kételyeimet sem tudom azonban elhallgatni a vállalkozással kapcsolatban.

„Bartók Imre jó író, a kortárs szcéna egyik legbiztosabb kezű stilisztája.”

Látható, hogy szakmailag remekül megoldja a feladatot, és létrehoz egy szöveget, amely a borítószöveg szerint „mese” és „inváziós sci-fi”. Mindkettő igaz és pontos. Modern mese, nyelvezetében az ifjúsági regények stílusregiszteréhez tartva, ám a mesei műfaji kódok játékba hozatalával: van egy gyermeki főhősünk (Krisz néven, aki kislány: mivel a név nemileg jelöletlen, így először a képanyag az, ami eligazít a kérdésben, amennyiben a második fotón egy szőke kislányt látunk a mólón), egy felforgatott élethelyzet, átvitt értelemben az erdő sűrűje, amelyből ki kell keveredni, és sikerül is kikeveredni, hála a hős talpraesettségének, valamint jótékony segítőjének. A happy end többszörös, kellő csavarral ellátva, hiszen a jó úgy nyeri el végül jutalmát, hogy közben a „rossz” sem bűnhődik meg – az ellenoldalról ugyanis kiderül, hogy nem is gonosz ő, csak más (ettől is lesz modern a mese…). És ezt a másságot – a földet leigázni akaró idegeneket – megértve már meg is képződik a win-win sztituáció. Valóban mindenki nyer. Krisznek bátorsága mellett nagy erénye, hogy bele tudja érezni magát a másik helyzetébe, képes a „dobozon kívüli”, a sémákon túllépő gondolkodásra. (Kizárólag a hősök, s nem a szövegek közötti analógiát felhozva, ebben Krisz hasonlít egy felnövő kisrókához, Fekete István Vukjához, akit az különböztet meg rókatársaitól, az emeli ki közülük, hogy képes az ember felé közeledni, el tudja viselni annak másságát, és megértési teljesítményét használni is tudja.)

Mivel inváziós sci-firől van szó, természetszerűleg egy eleven műfaji hagyományba lép be a szöveg

Bartók finoman lép ezzel párbeszédbe: meglehetősen nyilvánvaló, ugyanakkor az olvasást meg nem terhelő, ki nem kényszerített utalásként és előszövegként A testrablók támadása (Invasion of the Body Snatchers, 1956, majd 1978) című horrorisztikus science fiction kultfilmje tekinthető (a könyvbéli iskolaigazgató, Atom úr neve is ezt a filmes univerzumot idézi meg). Az életképekben megteremtett családi és iskolai közeg kiváló hátterét adja a gyorsan kibontakozó eseményeknek. A zsánercsavarok nem annyira erőteljesek és rafináltak, hogy metaolvasásra lenne szükség, valójában egy sallangmentes sztorit kerekít, amely nem volt különösebben megbolygató, nem lett messzemenően emlékezetes, ám egyszerűségében és arányos, a „suspense”-szel profin élő adagolásában le tud kötni: tulajdonképpen biztos kézzel vezet végig a vázlatosnak rövid terjedelmében sem mondható elbeszélésen. Bevallom ugyanakkor, hogy munkásságának ismeretében picit mást, picit többet, izgalmasabbat, különlegesebbet vártam Bartóktól, amikor belép a gyerekkönyvek közé.

„Valószínűleg jól tette, hogy csak finoman és játékosan ironizál, kacsingat, ám nem vitte túlzásba sem a metairodalmi rétegezést, nem lépett el a radikális szubverzió, felforgatás irányába (csak feltételezem, hogy a szerzőn túl ebben szerkesztői-kiadói bölcsesség is lehetett), és egy befogadható, de azért vagány, a honi piacon elcsépeltnek ebben a formában legkevésbé sem nevezhető történetet írt.”

A különféle disztópikus szerkezetek az ifjúsági irodalomban ugyan markánsan jelen vannak, hogy a teljesség igénye nélkül, a legutóbbi időkből csak Zágoni Balázs Gömb-sorozatát, illetve Mészöly Ágnes és Molnár T. Eszter közös regényét említsem, a sci-fi zsánerhez a minőségi gyerekkönyvek piacán pedig például Lakatos István Emma és Tesla-könyvei közelítenek (9+ korosztálynak ajánlva). Bartók Imre könyve ebben a közegben sem oldódik fel, kellően elválik tőle, s a szöveg mellett ebben természetesen a könyvtárgynak is lényegi szerepe van.

AnnabellaKépek20200506-07

A már említett Bán Sarolta fényképeire építő, fotóművészeti munka rendkívül erőteljes vizuális karaktert eredményez

Azt gondolom, hogy a könyv befogadói megítélése, „tetszési indexe” elsősorban az ehhez való viszonyban dől el, s kevéssé a szövegen (amelyről úgy hiszem, hogy ki tudja elégíteni a változatos igényeket is). Ahogyan már említettem, egy-két oldalnyi kivételtől eltekintve alapvetően teljes oldalpárt betöltő képanyagokkal találkozunk, amelyek jellegzetessége egyfelől a már említett fotójelleg, másfelől pedig a kimondottan sötét tónus. Mindkét karakterisztikum kísérletinek és bátornak nevezhető a honi piacon, hiszen a gyerekkönyvek esetében a kézzel rajzolt vagy festett illusztrációs világ dominál, s ebben elképesztően erős is a felhozatal, a minőségi gyerekkönyvek időnként fájdalmasa lenyűgöző vizuális élményt képesek nyújtani. A testrablók éjszakája nem száll be ebbe a versenybe, s a szövegzsáner hangulatához illő illusztrációs technikát választ, a realisztikusság és artisztikum, időnkénti futurisztikusság sajátos keverékét hozva létre, s ez minden bizonnyal megteremti a kísérteties, Unheimlich-hatást is, valamint azt, hogy már a legelső oldalakról is a vihar előtti csend atmoszférája hullámzik elő, a szorongás érzetét csempészve bele az elbeszélésbe. A sötét tónus, a „dark” színvilág szembemegy a gyerekkönyvek esetében rendre elmondott, lélektani alapú sémával: világos, üde árnyalat és színvilág az, amire a gyerekeknek szüksége van. Ahogy említettem, bátor és tudatosnak tűnő lépés ezzel szembemenni, (azaz nem egyszerű „hibáról” van szó) – a képi világ alapvetően párbeszédet tart a narratívával hangulatilag és referenciálisan is, azaz zömében azt látjuk a képeken, amit olvasunk a szövegben. Ez jelen esetben kevéssé okoz redundanciát az élményben, épp a jelzett vizuális karakter miatt: egyfelől a képi anyagban jobbára van annyi szemlélnivaló (meg lehet figyelni benne ritmusokat, visszautalásokat is), hogy ne kelljen azonnal továbblapozni, másfelől nem is minden esetben érvényesül szerencsére az illusztratív jelleg: akkor érdekesebb, amikor „tartalmilag” azért van távolság a szöveg és kép között, s amikor a kép elkezd önállóbb életet élni.

Valóban vannak ugyanakkor kételyeim

Bármennyire is nagyszerű az ötlet és a projektum, úgy érzem, hogy a megvalósítás nem mindig sikerül. Olykor minden kísérleti szándék ellenére az oldalpár egyszerűen érdektelen marad, nem mozdít meg semmit, nem köt le. A kellemetlen érzésben azt hiszem, hogy nagy szerepe van a választott (érzésem szerint rosszul megválasztott, írógépbetűket imitáló) betűtípusnak is: egyszerűen szólva lepereg az oldalról a szöveg, rontja a vizuális összhatást. Nem jó ránézni. Nem vagyok könyvészeti szakember, így véleményem természetesen nem nevezhető professzionálisnak, úgy gondolom azonban, hogy a könyvtárgy legnagyobb problémája tipográfiai, s ez az össze nem illés már a címlapon is jelentkezik, ahol bizonyos szövegrészek kurziválása megint csak kétséges hatású. Érteni vélem a vizuális szándékot, de ez a része most, azt hiszem, kevésbé lett eltalálva.

A testrablók éjszakája című könyv nem tökéletes, és azt kell, mondjam, szerencsére nem az. Bátrabban kísérletező annál, hogy a biztos megoldásokat tartsa szem előtt, s úgy gondolom, hogy nagy szükség van az efféle (a szöveget és képi világot is érintő) művészi, szerkesztői, kiadói vállalkozókedvre ahhoz, hogy a honi gyerekkönyvpiac progresszív, sokszínű és izgalmas lehessen.

Lapis József

 

Bartók Imre: A testrablók éjszakája

Tea Kiadó, 2019

56 oldal

3990 Ft