Wéber Anikó az elmúlt hat évben az egyik legnépszerűbb gyerekkönyvíróvá vált
2016 óta évente kiad egy kiskamaszoknak szóló regényt, amelyekről Zólya Andrea Csilla összefoglaló kritikájában találóan állapította meg, hogy „minden egyes regénye átjárót képez a képzelet és a valóság, a látható és a láthatatlan, a kint és bent, a falakon túl és a falakon innen, az iskola és az iskolán túli élet, illetve a hétköznapok és az ünnepek között.”[1] Pedig a kritikus akkor még nem is említette legújabb, a szerző által karanténregényként címkézett könyvét, az Örökszerdát, amely a fikción inneni valóságban is példa nélküli következményekre reagál.
A tavalyi, első, és az ideinél szigorúbb korlátozások idején felnőtt és gyerek is Wéber Anikóval együtt érezhette, hogy „nem folyik tovább az igazi élet.” [2] Az Örökszerdában megvalósul a sikerkönyvek egyik titka, hogy az alkotó ugyanazt fogalmazza meg, amit a befogadók is éreznek. A kamaszkori útkeresés, a felbolydult hormonok, a társadalmi szerepek elsajátításának kudarcokkal kövezett rögös útja önmagában is alkalmas arra, hogy akár lélektani, akár kalandregény témájaként feltűnjenek. A már bejáratott utak helyetti kényszerpályák azonban kiszámíthatatlan kanyarokba futnak bele.
Az Örökszerda egy szóval sem említi a járványt, a karantént vagy a távoktatást, de a szereplők élethelyzete egyértelműen hasonlít a pandémia rovására írható körülményekre
A két 13 éves főszereplő élete is szűk korlátok közé szorult. Dávid megfázása miatt nem vehet részt az osztálykiránduláson, Réka éppen édesanyja temetéséről érkezik új otthonába, igazoltan hagynak ki egy tanítási napot. A cselekmény egy kisvárosi környezetben behatárolható színtérre korlátozódik. Az összes szereplő megfordul Dávidék kertvárosi utcájában, ami ugyancsak emlékeztet a kijárási korlátozások mozgásterére. Viszont a regény szinte nosztalgikus világában nem tilos átjárni egymáshoz, sőt éppen a személyközi kapcsolatok és interakciók változatossága a cselekmény fő mozgatórugója. A szomszéd Bori néni otthonosan sétál be, hogy kipakolja megunhatatlan buktáját a konyhapultra, a szomszéd taxis segít a költözködésben.
Az Örökszerda szereplőinek nem kell ugyan egészségügyi maszkot viselni, viszont rejtegetik valódi énjüket, titkolják igazi céljaikat, akár fondorlatos terveik végrehajtása miatt, akár önvédelemből.
A kamasznarratívák gyakran visszatérő elemeként a két gyerek legfőbb és az életkorra jellemzően ellentmondásos gondja az, hogyan óvják saját személyiségüket a sérülésektől, és egyszerre nyissanak is a másik felé.
Kettejüknek nemcsak egymással, hanem az összes felnőtt szereplővel kapcsolatban felébred a gyanú, hogy nem azok, aminek látszanak. A látszat és valóság ellentéte által felkínált három regényváltozatból mindegyik ki is bontakozik. Az időhurokba került gyerekek egy fantasztikus csavarral újra és újra ugyanarra az április 13-iki szerdára ébrednek, amire találnak ugyan természetfeletti magyarázatot, de a megoldást csak a beteljesített cél elérése hozza meg. A bűnügyi cselekményszál kibontakozása és sikeres elvarrása mellett a lélektani nyomozás vezet eredményre. Csak akkor léphetnek tovább, amikor minden látszólag távoli mozaikdarab a helyére került.
Ebben a tekintetben a hagyományos detektívregényekre épített modern pszichothrillerek ifjúsági változatát olvashatjuk
Ahogyan a komoly klasszikusokat „az ifjúság számára átdolgozva” tették hajdan gyerekszobakompatibilissé, ugyanúgy jutnak át a felnőttek népszerű regényváltozatai és motívumai az ifjúsági irodalomba.
Természetesen ennek következtében nem folyik vér, és a személyes szabadság korlátozása is pár órányi mosdóbeli tartózkodássá szelídül, de Wéber Anikó képes fenntartani ugyanazt az izgalmat és érdeklődést, amelyet elvárhatunk a lélektani krimi felnőttváltozataitól.
A cselekményről nemcsak azért nem érdemes itt írni, mert bármelyik elemére utalva is nehezen kerülhető el a végkifejlet vagy az odavezető út sejtetése, hanem mert a lektűrhöz hasonlóan szabadon permutálható sablonokból épül fel, amelyeket az elbeszélő szinte saját terve szerint adagolva tartja fenn az olvasó érdeklődését – el nem ítélhető módon. A harmadik személyű elbeszélő mindentudását egyrészt azzal korlátozza, hogy Dávid nézőpontjából haladunk az ismétlődő, de több szereplői tudatban emlékként megőrzött időben, másrészt a fejezetek végén Réka eltérő betűtípussal elkülönített lírai töltetű, vallomásos naplóbejegyzései törik meg a lineáris cselekményvezetést.
A lélektaniság elsősorban Réka lejegyzett mondatait olvasva bontakozik ki, de a cselekményben nem kap jelentős szerepet. Nagybeteg édesanyját elveszítve a Dáviddal éppen a bonyodalmas nyomozás közben formálódó barátsága mentheti meg a kísértetiesen megjelenő kislányt a kialakulóban lévő kamaszkori depressziótól, amelyről folyamatosan ír. Félelmei a „szörny” elől menekülve, a „szörny” közeledésétől rettegve alakulnak ki.
Felnőttként olvasva leegyszerűsített és talán sablonos megoldás a kisgyermekkori „szörny” emlegetése, de „az újszülöttnek minden vicc új” elve alapján a kiskamasz olvasó számára könnyebben érthető egy ilyen egyezményesen elfogadott közhely az irracionális félelem érzékeltetésére.
Erre is akad ugyan más megoldás, bár nehéz eredetit kitalálni, és többnyire állatként jelenik meg a testetlen fenyegetés. Pass Andrea Imágó című színdarabja például Kafka féreglétre ítélt felnőttjére utalva a kamasz átváltozását a rovar fejlődési fokozataihoz hasonlítja, Peter Carnavas gyerekkönyve elefántnak nevezi a felnőtt depresszióját.
Réka minden újrainduláskor kitörlődő tizenhét szerdai naplóbejegyzése csak a fölöttes narratívában őrződik meg. A megfogalmazott szorongás nem lendíti előre, de árnyalja a cselekményt, ellenpontozva a gyakran felszínes, a kereskedelmi televíziók szappanoperáiban használt dialógusokra emlékeztető szereplői megszólalásokat. A feszes történetvezetéshez képest akkor is gyengék a párbeszédek stilisztikai megoldásai, ha esetleg azt feltételezzük, hogy a tömegmédián nevelkedett fogyasztók így beszélnek egymás között. Feltűnően gyakori a habozás tudattalan vagy szándékosan eltúlzott dadogással történő kifejezése. A legkevésbé életszerű, abszurdba hajlóan esetlen társalgás éppen egy felismerés jelenetében töri meg a varázst: „Milyen szomszéd az ilyen? Évek óta eszi a süteményemet, és most idejön, és borzalmas dolgokat vág a fejemhez – sopánkodott Bori néni.” (153)
Ám a kortünetként is felfogható nyelvhasználat mellett a belépő szintű irodalomértőket – vagyis lelkesen olvasó tizenéveseket – célzó motívumok mélyítik Wéber Anikó izgalmas könyvét
Itt is uralkodnak a prímszámok, mint például Borbély Szilárd regényében: tizenhét fejezet ír le tizenhét szerdát, a szereplők tizenhárom évesek, a cselekmény dátuma is ugyanez a szám. A többször is listázott gyanúsítottak heten vannak, „mint a gonoszok”, bár többségük vagy teljesen ártatlan, vagy egyesen az igazság kiderítéséért küzd titokban. Van, aki álnéven, kitalált foglalkozás mögé rejtőzik, van, aki színházi jelmezeket készít, hogy az átöltözés, álca motívumát kiemelje. Dávidot az összes szereplőt színházi jelmezekben, színpadon felsorkoztató álma segíti a megoldáshoz, Réka kamaszosan egyszerűen megfogalmazott összegzése szerint „Sokféle maszk van… Az embereken… Elsőre nem tudhatod, hogy akivel beszélsz, az igazi arcát mutatja-e.” (155) Az egyik szereplő „mosolya és jókedve hazugság” (155), amely megállapítás szintén a tizenéves személyiségfejlődésének egyik alapvető felismerése. Az egyik családi otthon túl tökéletes, „mintha csak egy bútoráruház berendezett szobáiban” jártak volna. (114)
A személyiséget jelképező, freudi alapokra épített motívumok képzik a legegységesebb hálózatot a regényben
Egymás házába belépni a főszereplők számára újabb, váratlan titok felderítéséhez vezet. Réka ugyan nem sok időt töltött gyerekkorában a házukban, de amikor nyomozás közben visszatér ide Dáviddal, a tudatalattit jelképező pincén keresztül jutnak be, hogy aztán a szuperego padlásán találjanak meg egy fontos időzített levelet.
„A megoldáshoz a „rózsa mögött” juthatunk el, ami a sub rosa szállóigéje mellett akár A rózsa nevét is felidézheti. A hamleti kizökkent időt csak az erre alkalmas személy tolhatja helyre.
Az egy biciklin utazó fiú és lány ismerősen bensőséges jelenete az egyik legszebb. A szoborszerű Réka olykor megelevenedő arca a Galateia-mítoszra is utalhat, miközben az első fejezet címe – Fényhozó kísértet – luciferi vonást kölcsönöz neki, amit az is indokol, hogy az ő vakító fénnyel kísért megjelenésével kezdődik az időhurok valóságon túli élménye.
Persze az időhurok sem eredeti ötlet, de az Örökszerda nem tudományos, hanem mágikus magyarázatot ad az előfordulására
Az is toposzként kezelhető, hogy az időt csak arra alkalmas és beavatott személyek kezelhetik, és genetikusan öröklődik a képesség. Azzal nem árulok el titkot, hogy a műfaji változatokból következően minden megoldódik a regény végén, de a mesteri cselekménybonyolítás következtében többször újra kell gondolni, hogy mit is kell megoldani. A Pagony sorozatcímére épített hátsó borítós szlogen – „abszolút letehetetlen” – igazat állít, könnyen olvasható és követhető cselekményvezetésű, lendületes, kamaszkori kérdéseket érintő könyv az Örökszerda.
Kovács Gergely
Wéber Anikó: Örökszerda
Pagony Kiadó, Abszolút könyvek sorozat, 2021
217 oldal
2990 forint
[1] Zólya Andrea Csilla, Átlépés önmagunkban, dunszt.sk (2021. március 9.)
Olvassátok el Szokács Eszter nálunk megjelent írását is Wéber Anikó egy korábbi könyvéről ITT