Schmal Róza trilógiájának első kötetére egyszerre igaz, hogy igényes, változatos nyelvezetű, gördülékeny, lendületes, jól befogadható
A teremtett alternatív világhoz tartozó speciális szókincs arányai is megfelelőek, nem okoz törést a befogadásban. Ami inkább zavaró lehet, azok a családfáknak és kapcsolódási pontjaiknak a szövevényessége, ezért az olvasáshoz nem árt előkészíteni tollat és papirost, mert akárcsak Tolkien Szilmarilokjában, itt is könnyű elveszni a részletekben. Mire a kötet közepén található családfák ábrázolásáig eljutunk, talán már nagyjából kiismerjük magunkat köztük. A címerek és a kötetben látható rajzok vagy a kezdőoldalakat díszítő térkép aprólékos részletezettsége mutatja a szerző technikai felkészültségét (a Képzőművészeti Egyetem festő szakán végzett, és könyvillusztrátorként dolgozik), hiszen az illusztrációkat ő maga készítette. A rajzok abban a vonatkozásban is izgalmasak, hogy Dürer-korabeli metszetek világát idézik, és csak a természeti, valamint az épített környezetre korlátozódnak, így a szereplőket – emberábrázolás híján – nekünk magunknak kell elképzelnünk.
A történet középpontjába állított nagy folyó, a Ladann minden szereplő életében kivételes jelentőségű
Sorsuk alakulását befolyásolja, ahogy a történet hősei is igyekeznek uralni, szabályozni, előnyükre fordítani a folyót. Az egyszerű ember mindennapos küzdelme a folyó adta megélhetési lehetőségekkel és annak veszélyeivel, valamint az uralkodópár folyóhoz köthető tragédiája s több fontos mellékszereplőnek a folyótól függő társadalmi presztízse elsöpri a társadalmi különbségeket: mintha azt a középkori igazságot hordozná, hogy a halálban és Isten előtt mindenki egyenlő. Ezt a Nagy folyók haragja kapcsán a következőképpen lehetne „átfordítani”: a természet erejével szemben mindenki sebezhető és védtelen, ugyanakkor bárkinek a szerencséjét is meghozhatja.
A műfajmegjelölés kapcsán könnyen zavarba jöhetünk, hiszen a regény nem tipikus fantasy, de nem is ízig-vérig ifjúsági regény
A Nagy folyók haragja sokkal inkább kalandregény, és afféle „zöld könyv”. Hiszen ebben az alternatív, késő középkort idéző világban a szerző számos módon hívja fel a figyelmet arra, milyen tragikus következményei lesznek annak, ha az ember beavatkozik a természet rendjébe. Több szereplő is a rövid távú előnyökre koncentrál, nem gondolva a hosszú távú következményekre, márpedig az emberiség forradalmi újításai könnyen kétélű fegyverré válhatnak. Vagyis a környezet rendjébe való beavatkozást az ember is megszenvedi. Így jár a Pasenord-dinasztia két ifjú tagja is, akik a hegyrágóként biztosítják megélhetésüket azzal, hogy lyukat vájva a sziklába elterelik a Ladann vizét, ám ennek következtében a folyó egyik ága kiszárad. Ily módon pedig a megsemmisülés szélére sodornak egy virágzó várost, valamint jelentős migrációt idéznek elő.
Ugyanakkor mindig ott a lehetőség a károk jóvátételére
Mintha a szerző arra ösztönözné a jövő generációit, hogy merjenek hasonló kezdeményezésekbe fogni, hiszen a látszat ellenére nincs minden veszve. Elég olykor egyetlen ember hite is: erre jó példa a kiszáradt kanyarvárost fürdővárossá „varázsoló” Olesdan Pasenord, aki egyedüliként figyel fel arra, hogy a folyómederben változó helyeken felbukkanó víz langyos, ezért meleg forrásként hasznosítható.
A történetben abszolút ott van annak a lehetősége, hogy a trilógia teljes értékű fantasyvá nője ki magát. Bár a fantasztikus elemek nem egyértelműek, nincsenek sárkányok, óriások, nagy hatalmú varázslók vagy boszorkányok, létezik egyfajta varázslat a természetbe olvadva, amire a panteista világkép újraértelmezéseként is tekinthetünk.
Olvasás közben az az érzésünk támadhat, hogy olyan, mintha a természettel való szimbiózisban épp egy hosszú álomból ébredne az ember.
A történetben a fantasy-elemek, a mágia, a varázslat kétféleképpen jelenik meg: egyrészt emberi tapasztalatként, másrészt természeti megnyilvánulásában. Az első esetben, ha a mágiával, varázslással és a velük kapcsolatos hiedelmekkel foglalkozó kutatók elméleteit vesszük alapul a történet értelmezéséhez, azt állapíthatjuk meg, hogy a patologikus gondolkodást képezik le ezek a történetek. Ez itt a tudományosan még nem értelmezhető vagy tragikus események csodaként/varázslatként való megélését jelenti: ártó szándékú természetfeletti erőkkel magyarázza a nyugtalanító helyzeteket, életkríziseket, így oldva fel azt a megközelítést, hogy minden minket ért rossz valamiféle büntetés lenne. Ilyen lehet egy szokatlan természeti jelenség – üstökös –, egy természeti katasztrófa – árvíz, járvány, vagy egy halálos betegeség, amit mondjuk a boszorkányok rontásának tulajdonítanak. Az események ilyen értelmezése, akárcsak a valós „csodák”, sokszor kimondatlanul vannak ott a történetben, s összemosódnak a zsidó-keresztény kultúrából eredő koncepcióval.
A fantasztikus elemek kapcsán érdemes még a különös mérgekre is odafigyelni
Az amolden halszemtől pikkelyek tömege és meszes héj borítja be az emberek testét, szörnyű kínhalált okozva. Ennek az átalakulásnak a során a halálban az ember sajátos módon olvad egybe a természettel.
A mágia jelenlétének második formája a természeti elemek értelmezése. Az utolsó pillanatig mesének, legendának, babonának hiszik azt, hogy létezhet még az értékes lombmélyfény, vagy hogy létezik egy föld alatti folyó a birodalom közepén. Végül azonban kiderül, hogy minden legendának van alapja, és amit már történelemnek hittek, az nagyon is a jelen része.
A történetben egyre világosabbá válik, hogy a csodák a természet ajándékai, büntetései, ahogyan az is, hogy a folyó szinte önálló entitás, él, „lélegzik”.
A természetnek szabad akarata van, intő előjeleket küld az ember számára.
Ezt vetíti előre a második kötet rövid ismertetője, ahol egy vulkán kitöréséről megtudjuk, hogy rossz ómenként értelmezik, de ilyen a Ladann kiszáradása és az árvíz is, és ezek a természeti katasztrófák, pontosabban az, ahogy az emberek viszonyulnak hozzá, visszatükrözik a patologikus gondolkodásmód jellegzetességeit.
Bár a családok kapcsolódásai mentén bonyolult feladat kibogozni a szálakat, maga a cselekmény, ha izgalmas, változatos is, egy ponton jól kiszámíthatóvá válik. Váratlan fordulatokkal ritkán találkozunk, amit azonban ellensúlyoz a természeti eredetű rejtélyek sora, ezek ugyanis átláthatatlanok. A természet hoz váratlan fordulatokat a történetbe, az emberek egyszerűek, s kalandok ellenére sem fejlődik különösebben a karakterük. Ebben a sztoriban az egyetlen izgalmas személyiség az őslakosok nagymamakirálynője, aki üdítő, szarkasztikus bölcsességével a Trónok harca Töviskirálynéjára emlékeztet. Bár a szerző vallomása szerint a kötet létrejöttét nagyban elősegítette, hogy nem is olyan rég kamasz fiával csak a Trónok harcáról lehetett beszélgetni, a teremtett világ atmoszféráját inkább lehetne Tolkienéhoz, mint Martinéhoz hasonlítani.
A maga módján a Nagy folyók haragja sok szempontból kegyetlen, a természeti erők brutalitásának azonban legalább olyan szerepe van benne, mint az emberinek. Az intimitást, a szexualitást, a romantikus kapcsolatokat Schmal Róza mindezek ellenére finoman ábrázolja.
A magyar ifjúsági fantasyk közt a világépítésben és szókincsében magasan kiemelkedő, igényes kötetet vesz kezébe, aki a Nagy folyók haragja olvasásába kezd. Schmal Róza regénytrilógiájának első kötete ígéretes, elsőrangú az ifjúsági fantasyk között.
Nemrégiben pedig már megjelent a sorozat második kötete is, ezúttal a Lampion Könyvek kiadásában, visszatérünk még rá a későbbiekben.
Steinmacher Kornélia
Schmal Róza: Nagy folyók haragja I. – A Ladann könyve
A szerző rajzaival
Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2021
534 oldal
3999 Ft