Nemrég jelent meg a A Szelek Tornya és a Babilon című regényei után A nulladik zsebuniverzum. Az utóbbi években nem írt verseket. Elképzelhető, hogy egyszer még visszatalál a költészethez?
Pillanatnyilag nem tartom túl valószínűnek. A prózával kicsit más vágányra állt az agyam az elmúlt tizenvalahány évben, nem olyan már írás közben, mint a líránál. Régen például hallgattam zenét versírás közben, hogy megmozgassa a tudatalattit, a rejtett érzelmeket, prózánál viszont ezt nem igénylem. Talán azért, mert a karakterek és a szálak, a folyamatosan felszínre bukkanó ötletek kézben tartása miatt többfelé kell koncentrálni.
A görög mitológiáért nem rajonganak a diákok. Van küldetéstudata, hogy ez megváltozzon?
Különösebb küldetéstudatom semmivel kapcsolatban sincs. És mivel nem tanítok, azt sem tudom, tényleg annyira nem szeretik-e a mitológiát a fiatalok, mindenesetre a mitológiai fantasy ellen, ahogy látom például Rick Riordan népszerű regényei kapcsán, semmi kifogásuk. Szerintem ez a zsáner kiváló eszköz, hogy szórakoztató módon sok egyéb dolog mellett némi ókori és egyéb műveltséget csempésszünk a diákok fejébe. Mivel én szeretem a mitológiát, örülnék, ha legalább néhány gyerekben feltámadna az érdeklődés a régi mítoszok iránt, miután elolvasta a könyveimet.
Többször járt Görögországban. Ezeknek az utaknak a tapasztalatait tudta hasznosítani a regények írása közben?
Bármennyire is a tömegturizmusról szól a mai Görögország, különösen a nagyobb szigetek élete, azok a kurta utazások rendkívül inspirálóan hatottak rám. Valahogy plasztikusabbá tették számomra a mitológiát, ami azokban az években egyre jobban beszivárgott a verseimbe. A Babilon című regényem esetében pedig konkrét haszna is volt a hely ismeretének, mivel a főszereplőmet éppen a sziget szeretete miatt helyeztem Korfura. León név nélkül említett szülőfalujában, amit a Lakonesz nevű településről mintáztam, annak idején magam is megfordultam.
Van egy darumotívum A Szelek Tornya című könyvében. Erről a daruról egy másik világ nyílik meg. A személyes életében is voltak olyan „daruk”, ahonnan hirtelen rálátott az addigi életére, és úgy döntött, hogy új utakra lép?
A veszteségek általában arra késztetik az embert, hogy ha nem is teljesen tudatosan, de átértékelje az életét. Amikor a költészet eltűnt az életemből, egy éven keresztül próbáltam még verset írni, de nem ment. Végül rádöbbentem, hogy el kell engednem a költészetet. Az írásvágyam viszont megmaradt, további vesztenivalóm nem volt, így belevágtam a mesékbe. Szerintem nem teljesen a semmiből jött a váltás, mert azt már korábban észrevettem, hogy az utolsó évek verseiben, különösen a mitológiai szerepverseimben, egyre több történetcsíra, egyre több szereplő bújik meg, szóval a változás valószínűleg egy ideje már érlelődött bennem.
Nem nevez meg márkákat, csak annyit ír, hogy hősünk retró sportcipőt visel. Ennek van etikai vonzata is, azaz: nem manipuláljuk a gyereket „termékelhelyezéssel”?
A Szelek Tornya nyers verziójában még írtam márkanevet, eszembe sem jutott, hogy ez probléma lehet, de Péczely Dóra, a szerkesztőm kiszedette velem. Feltételezem, a Pagony Kiadó etikai elve, hogy kerüljék a reklámozást a könyveikben, és ebben igazat is adok nekik. A nulladik zsebuniverzumban viszont egy ízben szerepel egy konkrét márka neve, de annak meg szerepe van a történet szempontjából, szóval adott esetben felül kell bírálni az elveket.
A kötetet belengi a finom líra. Felmerült íráskor, hogy egy ifjúsági regény mennyi tájleírást, metaforát bír el?
Hm, én nem gondolom, hogy a regényeim különösebben líraiak lennének.
Nyilván egy-egy kicsit is költőibb képnél, leírásnál nem tagadhatom le, hogy a versek felől érkeztem a gyerekirodalomba, de még egy kalandregény sem állhat csupa akcióból.
A tájleírásokat tudatosan igyekszem kordában tartani, néhány mondatra vagy bekezdésre viszont időnként szükség van, hogy kellően plasztikussá tegyem a történések hátterét, a felépített világot, hogy mindennek legyen tere és ideje, fénye és illata.
Egy kamaszoknak szóló regény még hordozza a gyerekkönyvek báját, ugyanakkor muszáj reagálnia a kortárs világra is. Mennyire kell számolni azzal, hogy egy-egy keményebb téma felvetése miatt csökken a történet sármja?
Eddig különösebben nem gondolkodtam el erről, inkább ösztönösen egyensúlyozok munka közben mese és realitás között. De ami engem illet, nem hiszem, hogy a nagyobb gyerekeket, tehát a tizenéveseket be kellene burkolni egy hamis, rózsaszín álomvilágba. A minket körülvevő világgal együtt nagyon megváltozott az ifjúsági könyvek funkciója is az utóbbi évtizedekben, a szerzők sokszor sokkal keményebb témákról írnak, mint az régen megszokott volt.
A magam részéről megpróbálok egyensúlyt teremteni a regényeimben mese és valóság között. Megteremtek a háttérben egy olyan, kissé idealizált világot, ami kellően varázslatos és vonzó, aminek jómagam is szívesen lennék lakója, ugyanakkor, mivel a hőseim párhuzamosan élnek ott és a valóságban, megjelenik a regényeimben például az iskolai zaklatás, az alkoholizmus, a válás stb.
Az olyan pozitív értékek felmutatásával, mint például a barátság és a mások elfogadása, igyekszem ellensúlyozni az élet negatív oldalait, amiket a tizenévesek elől már nem lehet, és nem is szabad teljesen elleplezni.
A fantasyk és a mondák világára inkább a fiúk érzékenyebbek, vagy ugyanolyan lelkes olvasók a lányok is?
Erről fogalmam sincs. Én a regényeimben arra törekszem, hogy mindkét nem megtalálja a számítását, akár kalandot és nagy csatákat, akár érzelmeket vagy humort keres. Köztudott, hogy több lány olvas, mint fiú, és én úgy veszem észre, a lányok ugyanúgy szeretik az izgalmas fantasykat, mint a fiúk.
Mennyire kellett részletesen felépíteni A nulladik zsebuniverzum háttérvilágát? Például ott van a vécék és a lefolyórendszer megírása… Előfordult, hogy kihúzott ehhez hasonló leírásokat, hogy ne akassza meg a mese áradását?
Ha a leírás hozzájárul a világteremtéshez, pláne ha vicces is, és az említett példa szerintem az, akkor többnyire meghagyom, még azon az áron is, hogy kicsit talán késlelteti a cselekményt.
A könyv témája nemzetközi, a szereplők sem magyarok, azaz a regény alkalmas arra, hogy a nemzetközi piacon is megjelenjen. A trilógia korábbi könyveivel kapcsolatban vannak erről úgymond „fejlemények”?
Én nem tudok semmiféle „fejleményekről”. Egyébként nem azzal a céllal választottam meg a témát és a szereplők hovatartozását, hogy a külföldi piacot célozzam meg. Nem kergetek hiú ábrándokat, annál sokkal realistább vagyok. Fantasy terén manapság erős túltermelés van, és nyilván a nagyobb nyelvterületek, elsősorban az angol nyelvű országok önellátóak e téren, nem hinném, hogy különösebb érdeklődéssel fordulnának a kis népek szerzői felé. A trilógia első kötetének, A Szelek Tornyának legfontosabb szereplői egyébként magyarok voltak, de mivel a zsebuniverzumok világa alapból multikulturális, úgy döntöttem, hogy a másik két kötet főszereplői más országokból fognak érkezni.
A fantasyk szerzőit úgy képzeljük el, hogy árad belőlük a mese, és néhány hónap alatt megírnak 600-700 oldalt, mert van a fejükben egy program a karakterépítésre és a storyline alakítására… Ön is könnyen ír?
Lehet, hogy más fantasy-szerzők fejében van ilyen „program”, de az enyémben biztosan nincs. Amikor belefogok egy új történetbe, néhány támpont kivételével rendszerint fogalmam sincs, hol fogok kikötni, és hogyan fogok oda eljutni. Nem is akarok többet tudni az egészről, mert akkor unalmas lesz számomra az írás folyamata, és a történet óhatatlanul bedöglik. Ez a módszer vagy az írói alkatomból következik, vagy a költői múltam hozadéka.
Rájöttem, hogy ugyanazzal az ösztönösséggel írok meg ötszáz-hatszáz oldalas regényeket is, ahogyan egy-egy rövid lélegzetű verset, holott régebben azt képzeltem, hogy a prózaíráshoz nagyobb fokú tudatosság és tervszerűség kell, mint egy röpke szonetthez.
Azt sem tudom megítélni, hogy lassan dolgozom-e, mivel – mint a magyar szerzők túlnyomó része – nyolcórás polgári foglalkozás mellett kell megírnom a könyveimet, úgyhogy annak is örülök, ha két-három évente sikerül publikálnom egy-egy vaskosabb regényt. Ha jól megy az írás, és nagyon beszippant az éppen aktuális jelenet, könnyűnek érzem a munkát, ellenkező esetben nyilván nehezebbnek.
Poós Zoltán