Itt a tavasz, és itt az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum (IGYIC) Csimborasszó- programja, amely a kortárs gyerekverseket népszerűsíti most született dalok formájában, de a program maga is fedez fel verseket, keres hozzá előadókat és kliprendezőket. A Csimborasszó színes válogatást nyújt a különböző költészeti és zenei irányzatokból, hogy mindenki megtalálhassa a neki megfelelőt. Kivétel nélkül csak olyan dalok szerepelnek repertoárjában, amelyek a magyar nyelvet tisztán, élvezhető formában, játékosan közvetítik. Harmath Artemisz irodalomtörténésszel, az IGYIC igazgatójával és Prieger Zsolttal, az Anima Sound System vezetőjével, a Csimborasszó zenei producerével beszélgettünk.
Amikor kiválasztottatok egy dalt, mennyire kalkuláltátok be, hogy „jól áll-e” az adott előadónak? Egyáltalán: bizonyos gyerekversek csak bizonyos habitusú előadók számára hitelesek?
Harmath Artemisz: Ez fontos kérdés volt számunkra is, ezért kértem föl Prieger Zsoltot, az Anima Sound System alapító frontemberét, akinek megbízom a zenei ízlésében és emberi hozzáállásában is. Sőt, Zsoltnak – mint egykori magyartanárnak – az irodalomhoz is kiváló érzéke van, úgyhogy a verseket egy nagyobb merítésből már ő ajánlotta az egyes zeneszerzőknek.
Prieger Zsolt: Minden verset és előadót tudatosan választottunk ki és állítottunk párba. Nagy segítség persze, hogy a szakma majdnem teljes spektrumával kollegiális kapcsolatban vagyok. Ráadásul zenei mindenevőként létezem hosszú évtizedek óta, s régóta vallom, hogy stílusok nincsenek, csak jó előadók és jó versek. A lényeg meg úgyis egy: közelebb vinni a verseket, az irodalmat a gyerekekhez, szórakoztatva tanítani, ami egyébként minden suli és bármiféle edukáció igazi értelme lenne.
A megzenésített gyerekversek nagy része általában magyar szerzők műveire épül. Szinte teljesen hiányzik a nemzetközi repertoár. Miért?
H. A.:
Olyan nagy elmaradásban van a magyar nyelvű kortárs költészet népszerűsítése, amennyire egyáltalán nem érdemli meg. Ráfér a pozitív diszkrimináció, a törődés. Szeretnénk rangjához, változatosságához méltóan foglalkozni vele és terjeszteni.
A szerzők nevét is népszerűsítjük a programmal, hogy a könyvesboltban könnyebb legyen a döntés, és magukat a konkrét műveiket is. Igaz az is, hogy költészetet nehezebb fordítani, az eredmény ritkán lesz olyan magyaros a fülnek, mint a magyar anyanyelvű szerzők tollából született eredeti műveké. Persze akad ellenpélda is, de itt az is fontos szempont, hogy a költemény énekelhető ritmusú legyen. Előnyben voltak tehát a magyar költők időmértékes és magyaros verselésű munkái.
Vannak-e olyan gyerekversek, amelyek – úgymond – alulról indulva lettek népszerűek, azaz nem állt a szerzőjük mögött komolyabb kiadó? Ezekkel számoltok-e, vagy inkább ti fedeztek fel dalokat?
H. A.: Lesz olyan versünk a következő évadban, de csak egyetlen, amelynek ez már a negyedik megzenésítése, mivel a zenekar ragaszkodott az adott szöveghez. Ennek a költő kevésbé örül, hiszen szívesen ismertetné meg más műveit is a közönséggel, de nekünk kiemelten fontos, hogy ihletett dalok szülessenek, és ne erőltessünk olyat, amihez nincs kedvük. Ez a fajta választás azonban kivételes, inkább a kevéssé ismert szövegekből válogatunk. Olyan vers is van, amelyik nem kifejezetten gyerekeknek íródott. Ezért lett a program alcíme: „Megzenésített kortárs versek gyerekeknek”, nem pedig gyerekversek!
P. Zs.: Én sem hiszek a „gyerekvers” merev kategóriájában. Persze vannak minősíthetetlen színvonalú, úgynevezett „gyerekkönyvek” is, de nem hiszem, hogy nekünk foglalkoznunk kellene ezekkel. Hiszem, hogy Weöres, Tamkó, Varró vagy Pungor versei elsősorban „jó versek”, és nem „gyerekversek”. Univerzális kincsek és nem „korosztályi irodalom”.
Melyek voltak a legfőbb szempontok a versek kiválasztásánál?
H. A.: Jó verseket kerestünk az elmúlt húsz évből, nem feltétlenül a legismertebb nevektől. Ez volt az elsődleges szempont. A másik, amit figyelembe kellett vennünk, hogy ezek énekelhető ritmusú versek legyenek, ez a zenészek szempontja. Így le kellett mondanunk a szabadversek hosszú ideje progresszív irányáról. Témájukban és nyelvükben gyerekek által megragadható-feldolgozható költeményekben gondolkodtunk, ez egy harmadik szűrőt jelentett.
P. Zs.:
„Ha a Csimborasszó-program sokáig tart még, én megpróbálkoznék szabadversek zenei interpretálásával, noha az „egy más égtáj”, de szerintem fontos lenne, hogy a sorozat legyen felfedező-kísérletező is a már ismert tájak bejárása közben. Az tény, hogy egy rímes-ritmusos szöveges alap sokkal könnyebben zenésíthető.
A Csimborasszó-program verseit alapvetően ismert művészek adják elő. Tervben van az is, hogy kevésbé ismert előadókat is bemutassatok? Ugyanez vonatkozik a klipek rendezőire: esetleg fiatal alkotók is megmutathatják magukat?
H. A.: Mivel itt a verseket a zene és az előadók által népszerűsítjük, ezért az első évadban a méltán elismert művészek közül válogattunk. Azonban később lesznek köztük olyanok, akiknek ismerjük a munkásságát, és úgy gondoljuk, hogy illeszkednek a céljainkhoz, ezért örülnénk, ha reflektorfénybe kerülnének, akár a mi szerény eszközeinken keresztül.
P. Zs.: Nagyon sokan vannak a „listán”, szeretném, ha többen lennének rajta olyanok, akiket nem feltétlenül a „gyerekvers-megzenésítés”-kispolcon tart a közvélemény. Akiket idáig megkerestem, nagy kedvvel állt a munkához, sőt, új impulzusokat is kaptak tőlük. Van, aki még a gyerekét is bevonta a munkába. És persze, jöjjenek a fiatalok!
Vannak-e 2021-ben trendek a gyerekdalok világában? Gondolom, az akusztikus „kalákás” hangszerelés örök…
P. ZS.: Az eddig dalok hagyományos hangszerelésben születtek leginkább, de reményeim szerint készülnek majd fura, izgalmas hangokból összeállított hangszerelésekre is dalok, és szeretném, ha az elektronika is szerepet kapna az alkotás során. Az egész életem arról szólt, hogy egymástól távol eső zenei stílusokat boronáljak össze, itt is szeretném, ha egyre nyitottabb és bátrabb lenne a produkció, hogyha a benne résztvevők a jobbik, gyermeki énjüket vennék elő az alkotás során.
A kortárs gyerekverseknek vajon mennyire kell a szülőkhöz is szólniuk? (A Disney például „eleve” úgy készíti a filmjeit, hogy azok családi mozik legyenek, azaz megszólítsák a szülőket is.
H. A.: Törekszünk rá, hogy családilag énekelhető dalok legyenek, és ne a szülők idegein táncolva szórakoztassuk a gyerekeket.
P. ZS.:
Minden jó vers „családi vers”, ahogy minden jó gyerekfilm is „családi film”, itt sem hiszek a szeparációban és az előítéletben.
A Hagymácska című ősrégi mesefilmet, amin kiskoromtól fogva ámulok, ma is izgalommal nézem, és nem csak nosztalgiával, lelkesen mutatom a körülöttem élő gyerekeknek. Ez nem változik. Azért, mert öregszel, a lelked fiatalon marad, ha akarod. Egy jó vers-megzenésítéstől valami ilyesmit várok el. „Sebőferenci” hatást, ami kitart a halálig, amit gyermekeinknek és unokáinknak is mesélünk.
Mennyire gondolkodtok célcsoportokban? Azaz: egy kétéves gyereknek készült dal más hangszerelést kíván, mint a nagyobbaknak szánt dalok? A dalokhoz rendelt klipek szemlélete is más lehet? Ugye, a kisebbek lassabb képi világot tudnak befogadni, a hat–hét éveseknek szánt klipekben, már több a vágás is…
H. A.: Az első évad klipjei karanténkörülmények között, szerény technikával készültek, örültünk, hogy még a természetbe kiengedtek bennünket. A következő évadban a vizuális élményre is nagyobb gondot fordítunk.
P. ZS.: A keresztlányaim kétévesen is imádják a repetitív marimbajátékot, s nemcsak azt, amikor gitárral kísérem az énekemet, szóval az alkotói-előadói empátia és jó ízlés mindig feloldja a helyzetet.
Vannak előadók, akiket az értelmiségi szülők egy része elutasít. Ti hogy álltok ehhez? Megkeresitek őket, esélyt adva nekik?
H. A.: Ismerjük, hogy mi történik akkor, amikor a királyfi még egy esélyt ad a sárkánynak… Amit például egyes együttesek idáig műveltek a fülünkkel, abba legközelebb talán bele is süketülhetnénk… Pam-pa-pappara-pampam…
P. ZS.: Sok jó előadó van még tarsolyban, és valóban nem a főállásban gyerekvers-megzenésítéssel foglalkozókat kerestük meg első körben, de ha az a misszió, hogy az irodalmat vigyük közelebb a gyerekekhez-családokhoz, akkor én bármilyen együttműködésben is benne lennék. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő. A lényeg a határok áttörése vagy még inkább: légiesítése.
A klasszikus angol gyerekdalok (Twinkle Twinke Little Star, The Weels on the Bus,, stb.) két- három évente új animációt kapnak. Tanulmányozzátok ezeket a jórészt 3D-s világokat? Vannak tanulságai ezeknek a megújuló dalfelfogásoknak? Van, ami használható ezekből?
H. A.: A főcímet Orosz Annabella grafikussal terveztem. Az első évad vizuálja úgynevezett karanténminimál stílusban készült… Ez vicc, de a lényeg, hogy vannak hibák bőven, hiszen nehéz volt megfelelő szakembert találni. A következő évadon a Petőfi Irodalmi Ügynökség (PIÜ) vizuális csapata fog dolgozni, ők annyira újak, hogy még nem ismerem a terveiket. Az biztos, hogy professzionális munkára számíthatunk tőlük.
Voltak-e olyan törekvések, hogy a dalok debütálása kötődjön az ünnepkörökhöz, évszakokhoz?
H. A: A jövő évadtól talán már az ehhez hasonló vágyaink is megfogalmazódhatnak, eddig nem mi diktáltuk az ütemet, hanem a pandémia.
Lesznek-e élő bemutatói a Csimborasszó-produkciónak?
H. A.: Tervezünk koncerteket, igen, Budapesten és vidéken is, legelőször Kapolcson, a PIÜ saját kisszínpadán. Alig várjuk!
P. ZS.: Valóban, a Művészetek Völgyében lesz egy Csimborasszó-előadás július 25-én, – több, a sorozatban is résztvevő előadó közös műsorával. A Petőfi Udvarban hozzuk tető alá, s már dolgozunk a műsoron.
Egy-egy televíziós gyerekcsatornán néha feltűnnek gyerekdalok is. Van esetleg szó arról, hogy valamelyikkel leszerződik a Csimborasszó, vagy csak a YouTube-csatornán lesz látható a produkció?
H. A.: Már készül a Spotify-csatornánk is, és igen, tervezzük a televíziós sugárzást. Ennek a részletei még alakulóban vannak, de mindenképp hírt adunk majd róla.
Kattintsatok YouTube-csatornánkra, ahol a már megszületett dalokat láthatjátok!
Poós Zoltán