Antal Nikolett szerint a „gyerekirodalmi szakma elképesztően összetartó, erős kulturális közösség. A gyerekirodalmi szeánszok mindig nagy sikert aratnak, lévén, hogy egy olyan közösségről van szó, amelyik tényleg kíváncsi a benne lévőkre”. Antal Nikolett-tel, a FISZ társelnökével beszélgettünk a FISZ jelenéről, jövőjéről, és persze a gyermek- és ifjúsági irodalomról is.
A képzőművészet részint üzleti modellekre épülő professzionális világ, neked pedig galériás múltad is van. Tudtad ezt hasznosítani a FISZ-ben?
Magyar és összehasonlító irodalomtudomány szakon végeztem, utóbbin pedig a PhD-képzést kultúratudománnyal kiegészülve, tehát alapvetően mindig irodalommal és kultúrával foglalkoztam. Már javában a B32 Galériában dolgoztam, amikor társelnök lettem a FISZ-ben. A B32-t – miközben jelentősen bővült a programkínálata, például független színházi előadásokkal, koncertekkel vagy gyerekprogramokkal – a XI. kerületi önkormányzat tartotta és tartja fenn. A finanszírozása tehát mindig is biztos volt, ugyanakkor ez komoly versenyhelyzetet teremtett, és itt tettem szert arra a menedzserszemléletre, számos pénzügyi és jogi ismeretre, melyeket jól tudok hasznosítani a FISZ-nél.
Volt példa arra, hogy egy pályakezdőt, mondjuk, eltereltetek a verstől a próza felé vagy fordítva?
A galériában is fontos volt, hogy hamar lássuk, kiket tudunk megszólítani, hol találkoznak a szakmai elvárásaink és a feltételezett közönségünk, és ez nem jelenthet kompromisszumot, hanem sokkal inkább egyfajta belátást. Közben folyamatosan megtanultunk belehelyezkedni mások pozíciójába. Ez a FISZ-ben akkor lett fontos, amikor látnunk kellett, mennyire másképp gondolkodik egy nyolc-tíz évvel fiatalabb alkotó. Sokat lehet hallani arról, hogy milyen nehéz a fiatalabb generációt megszólítani, sokszor beszélnek lemondóan a mai huszonévesekről. Nagyon fontos, hogy ezzel a szemlélettel szembemenjünk.
Nekünk az az egyik legfontosabb feladatunk, hogy akiket támogatunk, azokat a szó legnemesebb értelmében kiszolgáljuk.
A mai huszonévesek elsősorban saját magukra, illetve kortársaikra kíváncsiak. Arra, hogy a velük egykorúnak hogyan lett első kötete, mit ír, hogyan indul el a pályán. Azok a programjaink lettek igazán népszerűek, amelyek róluk szóltak, és nem csak nekik.
Már a kilencvenes évek elején elkezdődött az a tendencia, hogy a fiatal generációk nyitottak a populáris gesztusok felé, a Törökfürdő acid partykat rendezett, már ekkor voltak költők, akik rappeltek is… Hol tartanak most a populáris gesztusok?
Nem tudom, hogy most vannak-e markáns, új trendek, hacsak a sokféleséget, a sokszínűség üdítő jelenségét nem lehet annak mondani. A saját témák felé fordulás nyilván nagyon erősen jellemzi az első köteteket, a gyerekkor tematizálása és annak nyelvi, esztétikai formálása. Ez ugyanakkor nem újdonság, ahogyan az sem, hogy sokan szívesen foglalkoznak közéleti kérdésekkel. Ami viszont mindenképpen új, az a klíma- és környezeti kérdésekre való reflexió, az ugyanakkor nem a legfiatalabbak sajátja. Ami viszont határozott eltérés a korábbi generációkhoz képest, hogy bár megvan és látszik például a táborainkban is a tisztelet az idősebb pályatársakkal szemben, ugyanakkor a huszonéveseket erős autonómia is jellemzi. Bátrabban kérdeznek az idősebbektől, reflektálnak rájuk, kevésbé van bennük szorongás, könnyebben „kiteszik magukat az asztalra” egy-egy műhelymegbeszélés során.
A FISZ csak az első löketet adja meg, vagy tovább követitek, segítitek a szerzőket a pályán?
Mi elsősorban katalizátorok vagyunk, de nem engedjük el azután sem a kezüket, hogy megjelent az első kötetük.
Most dolgozunk ki egy olyan pályázati rendszert, amelyben befutott szerzők mentorálnak majd fiatalabbakat, kis csoportokban. Van olyan sorozatunk is, amely nem pályakezdőknek szól, de a világirodalmi sorozatunkban sem elsőkötetesek kapnak helyet.
Mi egyfajta bejárat vagyunk az irodalomba, tőke sincs mögöttünk, így aztán az anyagi sikert nem tudjuk garantálni. Van olyan kollégánk, aki a terjesztéssel foglalkozik, megvannak a szerződéseink az egyes terjesztői hálózatokba való bekerülésekhez. Vannak könyveink, amelyek már a sokadik kiadásnál járnak, ilyen például a – az IGYIC szempontjából leginkább releváns – Mesebeszéd című tanulmánykötet. A FISZ-nek fontos szerepe van a Nemzeti Kulturális Alap, a Babits- és Móricz-ösztöndíj kurátori munkájában is. Ezekben a pozíciókban kötelességünk megőrizni a szerepünket, és az aktuálpolitikától függetlenül mindig egy erős szakmaiságot kell képviselnünk, amikor helyzetbe kell hozni a pályakezdő szerzőinket. Fontos az is, hogy segítséget nyújtsunk abban, hogyan pályázzanak a fiatal szerzők. Például érdemes-e úgy pályázni az íróknak, hogy minden addigi tevékenységüket lezárják, és valami teljesen új dologba fognak? A váltás, a sokszínűség jó dolog, de egy pályázat esetében nem biztos, hogy szerencsés. Éppen ezért szeretnénk indítani egy olyan workshopot, amely kifejezetten ebben segíti a kezdő szerzőket.
A szervezet az elmúlt három évben közel száz taggal bővült. Mik az előnyei és a hátrányai annak, hogy a FISZ ilyen nagy létszámú?
Amikor az előző ciklusban elkezdtem Korpa Tamással dolgozni, már akkor felmerült, hogy legyenek úgynevezett FISZ-sejtek, hogy erősödjön, vagy éppen létrejöjjön a szabadkai, kolozsvári, nagyváradi, beregszászi FISZ-közösség, de legyen Debrecenben, Győrben, Szegeden és más, nagyobb régiókban is. Egy nagyszámú tagság soha nem lesz a teljesség igényével aktív, de ha ezek a sejtek működnek, akkor kialakul egy network, a helyi önkormányzatokat és irodalmi szervezeteket is meg tudjuk keresni, és így szép lassan ezek a regionális közösségek más csoportokkal összefogva, egymást segítve idővel önműködők is lehetnek.
Impulzusokat kell adnunk nekik, interakcióban kell maradnunk velük, ez egy társadalmi munkában működtetett szervezetnél sem lehetetlen. Ma rendkívül szélesek az erdélyi kapcsolataink, számos kiváló, friss szerzőnket köszönhetjük a közös munkának.
A beregszászi Magyar Főiskolától a vajdasági Forumig nagyon fontosak az együttműködések; ahogyan az Alföld, a Kalligram, az ELTE, a Szegedi Tudományegyetem is bástyái a FISZ-nek. Az elmúlt néhány évben a balatonfüredi Tempevölgynek is szakmai partnerei lettünk, még a könyvheti standon is közösen osztozunk.
Milyen a viszonyotok azokkal az akadémiákkal, amelyek szintén monitorozzák a határon túli tehetségeket?
A FISZ mérsékelt, ezt mi ki is tettük az asztalra, nem tolódunk el különböző politikai irányokba, demokratikus, sok esetben talán utópisztikus keretek között működünk. Ennek következtében azokkal dolgozunk együtt, akiktől nem különbözik túlzottan az értékrendünk. Viszont nyilván van bennem belátás: fontos körüljárni, mi az, ami belefér, és mi nem. Az ilyen kérdéseket nyíltan lehet az elnökség felé kommunikálni.
Az őszinteség és a nyíltság számunkra mindennél többet ér.
Azt tapasztaltam, hogy a külvilág sok esetben nem tud mit kezdeni ezzel. Mivel tiszta lapokkal játszunk, ezért mi a legnagyobb nevekkel is együtt tudunk dolgozni. Nem rejtjük el a véleményünket, de nem vagyunk politikai aktivisták. Soha nem lehetünk teljesen függetlenek, de mindig erre kell törekedni. Semmilyen politikai erőtérhez nem szeretnénk tartozni, mert az egy ponton túl csorbítja a függetlenségünket, és nem szeretnénk, ha beleszólnának a működésünkbe. Összességében azt kell mondanom, ez a létezés megér bizonyos áldozatokat is.
Milyen a FISZ viszonya a gyerek- és ifjúsági irodalomhoz?
A FISZ-ben pár évvel ezelőtt már létrejött egy ifjúsági irodalmi hub, közülük sokan kerültek a HUBBY-ba, ebből lett az a gyerekirodalmi konferenciánk, amiből végül is megszületett a Mesebeszéd kötet. Ez talán túlzás nélkül alapmű lett a kortárs gyerekirodalom-oktatásában. A FISZ-ben sokan gyakoroltak komoly hatást a szervezet gyerek- és ifjúsági irodalomhoz való viszonyára, úgy mint Kollár Árpád, Mészáros Márton, Hansági Ágnes, Elekes Dóra, Kalapos Éva Veronika, a Csimota Kiadó szerkesztőjeként Neszlár Sándor, vagy éppen Varga Betti, Szekeres Nikoletta és Borbáth Péter. A Mesebeszédet is folytatnánk, sőt indítani szeretnénk gyerekirodalmi workshopot is majd a következő FISZ-táborokban.
Ráadásul a gyerekirodalomnak komoly piaca is van, de ennél is fontosabb az, hogy a gyerekirodalmi szakma elképesztően összetartó, erős kulturális közösség.
A gyerekirodalmi szeánszok mindig nagy sikert aratnak, lévén hogy egy olyan közösségről van szó, amelyik tényleg kíváncsi a benne lévőkre, és kíváncsi az ellenvéleményekre is. Ez az őszinte szakmai kíváncsiság az, ami sajnos sok esetben egyre ritkább.
Vannak magyar sajátosságai a gyerekirodalomnak?
Ennek a témának nem vagyok a szakértője, nem tudok rá egyértelműen válaszolni. Amit személy szerint eléggé kedvelek, ha előkerülnek a klasszikus népmesei motívumok, és azokat mai köntösbe ültetik át az alkotók akár versben, akár prózában. A verszene és ritmus az olyan klasszikusoknál is elképesztően hat a gyerekekre, mint Weöres, Zelk, Kányádi vagy a kortársak közül KAF (Kovács András Ferenc). Sok esetben nem is feltétlenül gyerekversekről van szó egyértelműen, mégis elzsongítja és meglepi őket a ritmus, a saját gyerekemen is rendszeresen tapasztalom. Kiválóan lehet klímatudatosságra és zöld gondolkodásra tanítani a legkisebbeket is, mert bizonyos művek megtalálják azt a szegmenst, melyen keresztül el lehet jutni a gyerekekhez. A különböző anyagok lebomlási idejét például nem értik meg, de azt igen, hogy egy kisállat megbetegszik, ha lenyeli az eldobott műanyag csomagolást. Nagyon jó az érzékenyítő irodalmunk, de kisgyerekes anyukaként muszáj kiemelnem a csodálatos illusztrációkkal operáló silent book-okat is, melyek egészen kicsi korban adnak igényes vizuális élményt.
A FISZ idei tervei hogyan alakulnak?
Idén nyáron elmaradt a FISZ-tábor, ami nagy szívfájdalmunk, de volt egy táborpótló eseményünk. Nemrég szavaztunk a Csáth Géza-díj idei várományosáról. A díjról tudni kell, hogy magánadományokból épül fel, és majd a PesText keretén belül adjuk át.
(Időközben kiderült, hogy Nemes Z. Márió kapta a díjat, a holnapi ünnepélyes díjátadó részleteiről ITT tájékozódhattok - a szerk.)
Lesz egy Trianon-konferenciánk, amely a határon túli irodalmi folyóiratokkal foglalkozik, illetve azzal, hogy vannak-e regionális irodalmi kánonok, és miért az erdélyiség a legadekvátabb határon túli kategóriánk.
Éppen most zajlik Egerben egy tudományos konferenciánk is, ami idén a sport és irodalom kapcsolata köré szerveződik, és újraindítjuk az Írókölcsönzőt, amire idén végre újra kaptunk támogatást. Ennek az a lényege, hogy hátrányos helyzetű településekre viszünk egy kortárs szerzőt és egy moderátort. Ez a FISZ egyik legszebb programja, ami éppen a gyerek- és ifjúsági irodalmat is művelő szerzőkkel már nemcsak a közép- hanem az általános iskolákat is érinti.
Ez a FISZ missziója, megmutatni, hogy milyen sokan fogékonyak valójában a kortárs irodalomra.
Poós Zoltán
Fotók: Bach Máté/IGYIC