A gyermeki fantázia fontos szerepet játszik a műveidben, kivált A piros tengeralattjáró című mesédben, elvégre a két főhős, Luca és Dominik elhatározzák, hogy ha törik, ha szakad, megépítik saját tengeralattjárójukat, és útra kelnek vele az óceánon. Hogy látod, milyen szerepe van a fantáziának egy gyerek felnövekedésében, és abban, hogy megismerje a világot?
Fantázia nélkül nemcsak a világ megismerése, hanem maga a teremtés aktusa, így a saját, gyermeki világ megteremtése is lehetetlen vállalkozás.
A gyermeki képzeletnek nagy szerep jut a személyiségfejlődésben és a szocializációs folyamatban, nem véletlen, hogy minden szakember kiemeli a játék és a mesemondás alapvető fontosságát, hogy már egészen kicsi kortól mindennap meséljünk a gyereknek.
A regényben nem csupán a gyerekeken van a hangsúly, de a nagyszülőkön is, akik humoros módon, elképesztő gyorsasággal oldják meg a házimunkát, és teljesítik az unokák kéréseit. Ezzel a geggel a felgyorsult világukra vagy a mesék hirtelen fordulataira, gyors megoldásaira akartál utalni?
Jó vagy nem jó, de tagadhatatlan, hogy a rajzfilmeken is felnövő gyerekek igénylik a pörgős történeteket, másképpen fogalmazva: ahhoz, hogy egy gyerek megszeresse az olvasást, a rajzfilmek mellé ilyen könyveket is eléjük kell tenni. Van néhány hasonló könyvem, általában a kisebbeknek szólnak, de többnyire nem így mesélek, az általad említetteken kívül most is inkább csak arról volt szó, hogy szerettem volna karakteres, jól beazonosítható figurákat teremteni. A nagyszülők és a gyerekek közös szerepeltetésével, párhuzamba állításával egyébként már A nagypapa távcsövében is kísérleteztem, mert a két korosztályban sok hasonlóságot vélek felfedezni: a gyerekek kiskorukban még meglepően bölcsek, a nagyszülőknél pedig jó esetben visszatér, ha más formában is, teli tapasztalattal ez a gyermeki bölcsesség.
A szakma eddigi életműved csúcsának egyértelműen a Csillagszedő Máriót tartja. Ennyi év távlatából hogy látod, mi a titka a kötetnek, mit sikerült abban elkapnod?
Úgy gondolom, a témaválasztás, tudniillik, hogy olyan dolgokról szól a könyv, amelyek így vagy úgy, mindnyájunkat érintenek, illetve a gyermeki nézőpont és őszinte hang mindenképpen jót tett a kötet hitelességének. Szerettem volna beszélni, de nem túlbeszélni azt, amiről addig a hazai gyerekirodalom hallgatott. Formailag pedig nem kizárólag a versek egymásutánjában gondolkodtam, többet szerettem volna egy „svéd típusú” gyerekverskötetnél, egy szabadverses családregényt, családtörténetként is használható verseskötetet – hogy nincsenek a könyvben verscímek, ezzel a gesztussal is erre kívántam terelni az olvasót.
A Csillagszedő Márióban filozofikus hangvételű, elvontabb verseket is lehet olvasni. Hogy érzed, egy költő lehet merészebb, és a fiatalabbaknak akár bonyolultabb gondolatokat is átadhat?
Azt hiszem, nem árt, ha bizonyos kor után nemcsak résztvevői vagyunk a minket körülvevő világnak, de képesek vagyunk hátrébb lépni is, hogy legyen rálátásunk a folyamatokra, a saját történetünkre, s arra, hogyan is működik a világ.
A verseskötet elbeszélője egy kislány, akinek van egy Márió nevű barátja. A kettejük barátsága kapcsán a gyermek folyamatosan kérdéseket tesz fel önmagáról, Márióról, a kettejük kapcsolatáról és az emberi viszonyokról általában. Írás közben szándékosan törekedtél arra, hogy a gyereklét minden oldalát megmutasd?
Ahhoz, hogy gyerekek érzéseiről minél hitelesebben beszélhessek, gyerekszereplőket kellett választanom. Az is tudatos döntés volt persze, hogy a történet elbeszélője a kislány, hisz lehet, hogy sztereotípia, de valójában mégiscsak természetesebben kezeljük, ha egy kislány beszél az érzéseiről, a családjához és a barátjához fűződő viszonyáról, mintha ezt egy fiú teszi.
A kötetben a kislány nem kapott nevet, megkönnyítendő az azonosulást, és erősítendő, hogy ami vele történik, bárkivel megtörténhet, s mint tudjuk, meg is szokott történni.
Fontos üzenetnek gondolom, hogy a gyermek tisztában legyen vele: baj esetén sincs itt a világvége, akkor sem csak önmagára számíthat, ott a család, bármilyen is, vagy egy barát, akit ez esetben épp Máriónak hívnak.
Mi inspirál abban, hogy az írásaidhoz megtaláld a „gyerekhangod”?
A gyermeki nézőpontot nemcsak azért tartom nagyon fontosnak, hogy egy-egy szereplővel könnyebben azonosulhasson a gyerek, de a szülőknek is határozottan jelzi, hogy a gyerek is ember, vannak érzései, véleménye, adott esetben tessék őt nagyon komolyan venni – nem minden családban evidencia ez, sőt.
Amikor írsz, a saját gyermeki énedbe bújsz, vagy a környezeted inspirál?
Nincs mit tenni: a gyerekkorom egyre távolabb van, így mind nehezebb fellelni magamban az egykori énemet, ám természetesen vannak rá törekvések. Mostanában inkább a kislányom inspirált, lásd a Ne félj, apa! című könyvet, de akár A piros tengeralattjárót is, hisz az is az ő kedvére született. Régebben, amikor még nem volt saját gyermekem, megtörtént az is, hogy anyaggyűjtés címszó alatt néhány napra gyakorlatilag beköltöztem egy háromgyermekes baráti családhoz, ezután írtam meg néhány nap alatt az Emese almáját.
A Csillagszedő Márióval ellentétben a Legszebb költéseim – Laci bácsi rímes állatkalauza című verseskötet már csakis humoros hangot üt meg: az állatbarát Laci, akiből erdész, majd idővel az állatkerti gondnok Laci bácsi lesz, egymás után szórja a frappáns rímeket és poénokat, melyek valószínűleg a felnőtteket is megnevettetik. Mennyiben volt más egy ilyen hangnemben írt könyvön dolgozni?
A Laci bácsi teljesen más korosztálynak, sokkal kisebb gyerekeknek íródott, mint a Csillagszedő Márió – a kiadó is hároméves kortól ajánlja. A legkisebbeknél még nagyon fontosak az egyszerű rímek, a ritmus, ennek köszönhető a kötet verseinek formavilága is. Szerettem volna a már-már elveszett, de a magyar versírói hagyományban egykor nagyon is jelenlévő ütemhangsúlyos verselést feleleveníteni, újrafogalmazni, így esett a választás a felező tizenkettesben írt elbeszélő költeményekre, amelyeket aztán a könnyebb ritmizálhatóság kedvéért hatos sorokba tördeltünk. Úgy gondoltam, az egyszerűsége miatt kissé lesajnált forma a legkisebbeknek szóló verses történetmesélésre tökéletesen alkalmas lehet – ezzel együtt persze felkészültem a megosztó fogadtatásra is. Mindenesetre a múlt századból itt maradt Laci bácsi nagyon élvezte a versírást, és azt is, hogy legszebb költeményeiben úgy mesélhet a kalandjairól, hogy közben igencsak átfogó képet nyújthat a gyerekeknek az erdei, a házi és ház körül élő állatokról, és persze az állatkert lakóiról is.
Mit gondolsz, a kortárs gyerekköltészet elég bátor és merész? Nem korlátozza az olvasók konzervativizmusa?
Sokféle olvasó van, így aztán, ha valaki maradéktalanul meg akarna felelni az olvasói igényeknek, nem volna könnyű dolga. Szerintem írás közben csak a mű van, csak arra lehet és kell koncentrálni, persze tudat alatt valószínűleg jelen vannak az olvasói elvárások is. Én alapvetően kísérletező alkat vagyok, így számomra ez nem kérdés, szerintem nincs is más út. Az is igaz, hogy néhányunk egy-egy merészebb kísérlete kicsapja olykor a biztosítékot, és erről a közösségi média jóvoltából ma már visszajelzést is kapunk, de nem gondolom, hogy ez bármelyikünknél, akik írunk, valódi probléma volna.
P. Szabó Dénes