Kritizálható-e egy kritika nyilvánosan?
Igazi kritikákat nemrég kezdtem el írni. Nem is tartom magamat valódi kritikusnak, legfeljebb gyakornoknak. Szívesen, sőt megtiszteltetésnek venném, ha a tapasztaltabbak még az én írásaimat is elolvasnák, és azok hibáira felhívnák a figyelmemet. A dicséret is jólesik, de a segítő jótanácsok akkor is hasznosak, ha a szöveg vagy a kritikus gyenge pontjait emelik ki. A kritika kritikája is a kritikus dolga lehet.
Számon kérhetők-e a kritikuson szakmai tévedések, csúsztatások?
Minden tévedés számon kérhető. Ha a kritikus szent, s/érthetetlen, akkor a kritika szakmaisága könnyen elvész, azt csak a kritikusok szakmai igényessége tartja fenn. A kritikus is a feladatát végzi, ahogyan a szerző. Ha a szerzőt lehet bírálni, akkor a kritikust is komolyan kell venni. A véleményközlés alapja csak a professzionális pontosság lehet.
Válaszolhat-e egy szerző a művét ért kritikára? Miért igen vagy miért nem?
A szerzőnek joga van megvédeni magát, ha alaptalan támadás éri. Szépirodalmi alkotása közlésével a saját bőrét viszi vásárra. Ha azonban már közölt művéről a kritikus a szerző számára kellemetlen bírálatot ír, és azt a szerző helytállónak érzi, akkor tanulhat belőle, és a következő művével bizonyíthatja, hogy tud jobbat.
Ha a bírálatot igazságtalannak tartja, akkor felelhet rá. Ha a szerző meg van győződve arról, hogy a lehető legjobbat adta ki a kezéből, és szakmai szempontok alapján vitába száll a kritikussal, sőt erre fórumot is talál, akkor leírhatja. De talán a legegyszerűbb az olvasókra bízni a döntést. Nem biztos, hogy remekmű, amit sokan olvasnak, de a toplista is egyfajta értékítélet, a bevétel pedig objektív adat.
Az irodalom komoly üzlet, a kiadónak érdeke, hogy az általa közreadott könyvek megfelelő mértékű nyilvánosságot kapjanak. Gyakran még a durván bíráló kritika is a kiadó malmára hajtja a vizet, ezért is hálás lehet, ha a kritikus veszi a fáradságot, és szétcincálja a könyvet. A szerző pedig, ha igényes, odafigyel a bírálatra.
Lehet-e másféle a „felnőtt” és a gyerek-ifjúsági irodalmi művekről megjelenő kritikák szempontrendszere?
Ahogyan a különböző műfajokat eltérő szempontok alapján olvassuk, a kritika is eltérhet. Fontos kérdés, hogy kinek szól az ifjúsági és gyermekirodalmi kritika. A „felnőtt” irodalom kritikája csak a „felnőtteknek” szól. Mivel gyerekek nem gyakran olvasnak kritikát, ezért a célközönség szempontjából nem térhet el a nekik írt könyvek kritikája sem. Az igényes ifjúsági irodalom ugyanolyan merész és innovatív, mint a fősodorbeli „felnőtt” könyvek, miért ne lehetne ugyanolyan megközelítéssel bírálni?
Miért ekkora tabu, ha egy szerző szakmai szempontok alapján válaszolni akar az őt ért kritikára?
Tapasztalatlanságom jele, de nem tudtam, hogy tabu. Ha a szerző szakmai szempontok alapján válaszol, mert ugyanolyan felkészült, tapasztalt, mint a kritikus, sőt sok kritikustól eltérően még szépirodalmi alkotást is letett az asztalra, akkor joga van válaszolni.
Kovács Gergely