Bán Zsófiát a HUBBY – Magyar Gyerekkönyvfórum diákzsűrije Az Év Gyerekkönyv Írója (12 év alatti kategória)-díjjal jutalmazta Vagánybagoly és a harmadik Á című könyvéért.
Brazíliában születtél, ott töltötted a gyerekkorod jelentős részét. Milyen könyvek hatottak rád?
Nagyjából tizenkét éves koromig szinte semmilyen magyar nyelvű gyerekkönyv nem került a kezembe. Amerikai iskolába jártam, ahol angol és portugál nyelvű gyerekkönyveket olvastam. Amikor a családommal visszaköltöztünk Magyarországra, új, és a Brazíliában megismerttől számomra megdöbbentően elütő világ tárult fel előttem a maga sajátos szabályaival (szocialista iskolarendszer) és gyerekkönyveivel. Otthon magyarul beszéltünk, tehát a beszélt nyelv nem okozott gondot, de kezdetben nehezemre esett olvasni magyarul, a helyesírásról pedig halvány dunsztom sem volt, különórákra kellett járnom, hogy fejlesszem az írás- és olvasás készségemet.
Az eléd került megannyi gyerekkönyv más volt vagy jobb?
Nem vállalkoznék arra, hogy minőségi sorrendet állítsak fel. Nyilván egy gyerek életét és képzeletét erősen befolyásolják a gyerekkorban megismert mesék, az az ő forrásvidéke. Kinek ez, kinek az – nem jobb, nem rosszabb: más.
A Vagánybagoly és a harmadik Á – avagy mindenki lehet más kötet ötlete honnan jött?
A szituáció nyilván nem ismeretlen: a lányomnak gyakran meséltem, ahogy ő hívta: „fejből meséket”. Azokban a mesékben tűnt fel először a bagoly figurája, akit ő nevezett el Vagánybagolynak. Ezek után követelte a folytatást, sőt azt is, hogy írjak belőle mesekönyvet. Ez a kérése csak jó pár évvel később teljesült, amikor ő már rég túl volt rajta, már egészen más dolgok érdekelték. De azért büszke volt rá, hogy végül megszületett a könyv, amit közösen találtunk ki, és nem véletlen, hogy az ő rajza díszíti a könyv címoldalát. Ő így képzelte el Vagánybagolyt, akit aztán Nagy Norbert, a könyv fantasztikus illusztrátora a maga módján ábrázolt.
Mielőtt elkezdted írni a könyvet, kipróbáltad, mely szövegek hatnak és melyek nem?
Egy kisiskolás gyerekkel az ember tudja és látja, nagyjából milyen a felhozatal. Általában a hozzám is közel álló könyvek közül válogattam neki. Nem kérdés: a magyar gyerekirodalom gazdag és színvonalas, de azért támadt némi hiányérzetem: hol vannak azok a könyvek, amelyek a világ sokszínűségével foglalkoznak? Más országok iskoláihoz képest egy átlag magyar iskola többnyire elég homogén, nagyjából egyféle környezetből jönnek a gyerekek, nem jellemzőek az elütő különbségek, gondolok itt akár bőrszínre vagy másfajta képességekre.
Azt érzékeltem az iskolában és a gyerekirodalomban, hogy ritkán kerül elő, mit is kell kezdeni azzal, ha valaki a megszokottól egészen más környezetből érkezett, vagy mások az adottságai, képességei.
Ez engem eléggé zavart, és a mai napig zavar, mert a gyerekeknek így alig van tapasztalatuk bármilyen másságról, ami nyilván hiányos képet ad nekik a világról.
Emlékszem, gyerekként rettegtem a vakoktól, pusztán azért, mert fogalmam nem volt, hogy egy vak ember közelében hogyan viselkedjek. A tudatlanságom tett tartózkodóvá, amiatt idegenkedtem. Ez persze a felnőtteknél sincs másképp. Egy gyerek számára szinte minden természetessé válik, ha azt természetesként, és nem a félelemkeltés céljával adják neki elő. Ennek sajnos épp az ellenkezőjét éljük meg manapság.
Hogy látod, a gyerekek mennyire elfogadók, mennyire megvezethetők?
Egy gyerek persze könnyen befolyásolható, ugyanakkor pozitív irányba is könnyen elmozdítható. Annak idején többféle iskolában megfordultam, és azt láttam, hogy nagyon eltérő módszerek léteznek ennek kezelésére. Azt gondolom, hogy ez mindenek előtt pedagógiai kérdés, hogy mennyire tudják a másságot természetessé tenni, mert, ha csak a különbségek hangsúlyozása kerül középpontba, a gyerekek sokszor kegyetlenek tudnak lenni (lásd: bullying – amire tulajdonképpen nincs is jó magyar szó, pedig az egyik leggyakoribb iskolai probléma), és akkor ez a negatív erő válik valamiféle közösségkovácsoló erővé, úgy, hogy van egy – vagy több – kirekesztett áldozat.
Ez a kegyetlenség persze nem valamiféle alapgonoszságból, hanem a saját bizonytalanságukból származik, az identitásuk megerősítésének szánják.
Ki kivel van, ki kit választ, ezek az alapkérdések, ezekből épül fel egy osztály csoportdinamikája, kohéziója. Ha erre a pedagógusok nem figyelnek eléggé, ha nem segítenek a gyerekeknek ebben a bonyolult folyamatban, ott nagyon el tud szabadulni a helyzet, ami sokszor ki sem derül, csak a gyerekek tudnak róla – és persze hallgatnak.
A könyvedre való visszajelzések közül melyik lepett meg legjobban?
Folyamatosan azt a jóleső kérdést kapom, hogy hol a folytatás? Boldog vagyok, hogy a gyerekek szeretnek ebben a világban időt tölteni, és nem mellesleg, tökéletesen értik a felmerülő problémákat. Pozitív rácsodálkozás, hogy miért nincs a könyvben szereplő témáról több szó: van tehát igény az egymáshoz történő viszonyulás megértésére, a befogadás kultúrájának elsajátítására.
Várható a folytatás?
Egyelőre nem látom, mikor lesz rá időm. Fantasztikus élményt okoztak a gyerekektől-szülőktől érkezett visszajelzések: őszinték, szívhezszólóak voltak. Megtisztelő, hogy a gyerekzsűri emellett a könyv mellett tette le a voksát, náluk tényleg csak a szöveg számít. Azt hiszem, ennél nagyobb elismerés nem kell. Valamikor mindenképp sort kerítek a következő mesekönyvre, talán épp ennek a folytatására. Nekem is szükségem van rá, tudom és érzem, a köztem és a gyerekolvasók közti kapcsolat semmi máshoz nem fogható.
Ayhan Gökhan