Hogyan lett belőled gyerekkönyvszerkesztő?
2004 óta egyre jobban figyelemmel kísértem a kortárs gyerekirodalom fejleményeit, és többek között a Csodaceruzába rendszeresen készítettem is kritikákat, interjúkat. 2010-ben aztán eljutottam a legendás bolognai gyerekkönyvvásárra, ahol a magyar résztvevők vacsoráján véletlenül a Móra Könyvkiadó akkori főszerkesztő-helyettese, Dian Viktória mellé ültem le. Jót beszélgettünk, majd megkérdezte, hogy nem írnék-e a kiadónak lektori jelentéseket. A következő egy évben számos idegen nyelvű könyvről és magyar kéziratról fogalmaztam meg rövid szakvéleményt, amelyek elnyerhették a szerkesztőség tetszését, mert 2011-ben felajánlották, hogy csatlakozzam a csapatukhoz. Azonnal igent mondtam. Azóta több mint 200 könyv gondozásában vettem részt.
Mi volt a legkedvesebb olvasmányod gyerekként, és milyennek találod most, szakemberként újraolvasva ugyanazt?
Már gyerekként is nagyon szerettem Lázár Ervin történeteit, majd középiskolás koromban anyukám újra a kezembe nyomta a Szegény Dzsoni és Árnikát. Teljesen megigézett a szöveg összetettsége, humora és bölcsessége. Tizenhét évesen színdarabot rendeztem belőle az iskolám irodalmi színpadán, az utolsó előadásra még a szerzőt is sikerült elcsalnom. Akkor döntöttem el, hogy gyerekkönyvekkel akarok foglalkozni.
Mind a mai napig a Szegény Dzsonit tartom a kedvenc könyvemnek, ráadásul a Móránál megjelenő életműsorozat szerkesztőjeként az új kiadásán is dolgozhattam. Továbbra is lenyűgöz a meseregény narrációs szintjeinek rétegzettsége, ahogy a mese a mesében a kerettörténet fantasztikus felnőtt–gyerek-párbeszédeiből kibomlik, és ahogy Lázár Ervin az ismert népmesei toposzokat úgy fordítja ki, hogy közben mélységes tisztelettel és szeretettel ábrázol vándorlegényt, elvarázsolt királykisasszonyt, hirtelen haragú királyt, alakváltó boszorkányt és gyógyító erejű tündért.
Ha nem a saját munkáidból kellene ajánlanod egy igazi kedvencet, mi volna az, és miért?
Dániel András teljes munkásságát nagyra becsülöm. Különösen a Mit keresett Jakab az ágy alatt? műfaji kavalkádja nyűgözött le, hiszen a fordulatos mese egyben böngésző, interaktív foglalkoztató, de van benne zseniális reklámblokk is eszement rímekkel és furábbnál furább lények, akik jól megférnek egymás mellett az ágy alatti univerzumban. Természetesen nagy kuflirajongó is vagyok, lenyűgöző, hogy minden kötetben képes megújulni ez a sorozat, és a számtalan humorforrás (helyzet- és jellemkomikum, referenciális poénok, visszatérő inside joke-ok, na meg a rétlakók szójátékos kiszólásai) számomra sosem válik fárasztóvá. Remélem, András még nagyon sokáig nem fog kifogyni az eszement ötletekből!
Milyen könyveket szerkesztesz jelenleg, ezek közül melyiket ajánlanád, és miért?
Nemrég jelent meg a Móránál Lázár Ervin egyetlen műfordítása, a Nyulacska huszonöt meséje, amelyben a Magyarországon élő kiváló szerb író, Predrag Stepanović egy kisnyuszi megszületésétől a családalapításáig mutatja be érzékenyen és szárnyaló fantáziával egy nyúlcsalád életét. Fontos megjegyezni, hogy Lázár Sády Erzsébet nyersfordítása alapján dolgozott, és remek érzékkel nyúlt a szöveghez. Nem alakította át a saját stílusában, mégis sok olyan lázári szófordulat belekerült a fordításba, amelyektől sajátos hangulatú lett a magyar változat. Szabó-Nyulász Melinda rajzai remekül kiegészítik a szöveget, remélhetőleg sok gyerekkönyvet láthatunk még az illusztrátortól.
Emellett most zajlanak a munkálatai egy Grimm-meseválogatásnak, amelyet a remek stílusérzékéről is ismert dramaturg és fordító, Perczel Enikő tolmácsolásában ismerhetnek majd meg a magyar olvasók. Ez a kötet szeptemberben várható.
Szerinted számíthatunk arra a következő időszakban, hogy újabb és újabb tabutémákkal foglalkozó gyerekkönyvek jelennek meg? A világ nagy átalakulásban van, és láthatólag számos kérdésre keresi a választ a gyerekirodalom is: mit gondolsz, a jó könyvek közelebb vihetnek bennünket ezekhez?
A tabutémákat (is) tárgyaló gyerek- és ifjúsági könyvek hagyománya tőlünk nyugatra több mint fél évszázadra nyúlik vissza. Német nyelvterületen Problemliteraturnak nevezik a kifejezetten ilyen tematikájú könyveket, és az utóbbi tíz évben nálunk is számos ilyen kötet jelent meg. A Mórának az ifjúsági regények piacán úttörő szerep jutott ebben a Tabu-sorozattal, de azóta szinte minden jelentősebb gyerekkönyvkiadónál megjelentek különböző elhallgatott témákat tematizáló kötetek. Ez a tendencia a világszerte elmérgesedő ideológiai küzdelmek közepette várhatóan tovább fog erősödni.
Sajnálatos fejlemény, hogy a gyerekirodalmi diskurzusba is beszivárgott a napi politika, és erre a mérvadó kiadók igyekeznek a maguk módján reagálni.
Bízom benne, hogy a hazai indulatok lassan elcsitulnak, és a könyvkiadás minden szereplője nyugodt körülmények között teheti a dolgát, hogy minél több igényes, a különböző egyéni és társadalmi problémákra reflektáló téma lehessen jelen itthon is.
Egy szerkesztő mindig olvas, keresi az újdonságokat, vagy szán egy kis időt a pihenésre is?
A szerkesztői munkában elengedhetetlen a vadászösztön, a jó szimat, amivel ki lehet szagolni a legjobb témákat, a feltörekvő szerzőket.
Ha még a szerencse is mellénk szegődik, akkor trendkövetők helyett trendteremtők lehetünk.
A legnagyobb büszkeségem ilyen szempontból a Jelen! című ifjúsági novellagyűjtemény szerkesztése volt egy irodalmi pályázat meghirdetésétől a zsűrizésen és a válogatáson át a felolvasószínházzal egybekötött könyvbemutatóig. Igazi csapatmunkában valósult meg ez a kötet, két folytatása is lett, és azóta több kiadó adott ki hasonló, kamaszoknak szóló antológiát. De valóban bele lehet fáradni a folyamatos koncentrált figyelembe, a külföldi könyvek szemlézésébe és a beérkező kéziratok rostálásába. Ezért is döntöttem úgy három éve, hogy szabadúszóként folytatom. Azóta kevesebb szerkesztést vállalok, ez viszont már szinte pihenés a többi szövegírás mellett.