Acsai Roland Hunyadi Lászlója egy félelmet nem ismerő kiskamasz, aki éppúgy szeret sokáig lustálkodni és éppúgy untatják a tanórák, mint a mai tizenéveseket. Az író pontosan érzi, hogy mit kell átvennie és mivel kell kiegészítenie az eredeti művet ahhoz, hogy az a gyerekek számára is izgalmas történetté váljon. Acsai már háromszor fordított át klasszikus zenei műveket mesévé: a Hunyadi László mellett a Csipkerózsikát és a Pillangókisasszonyt is az író fantáziáján átszűrve olvashatjuk. A szerzőt ezekről a művekről és arról kérdeztük, hogy miként is lesz egy operából gyerekkönyv.
Milyen céllal indult el az Operamesék-sorozat?
Hogy magas színvonalú, esztétikus, ugyanakkor szórakoztató művek kerülhessenek azon szülők gyermekeinek kezébe, akik számára fontos a kultúra, a művészet; akik szeretnék, ha a gyerekeik korán megismerkednének a klasszikus műveltség alapjait jelentő művekkel. Mivel a sorozathoz CD is tartozik, nemcsak az opera történetét ismerheti meg az olvasó, hanem magát a zenei művet is. De az is benne van ebben, hogy a könyvesboltban keresgélő szülő szeme megakad egy ismerős címen, és azt gondolja magában: nahát, de hiszen ez egy felnőtteknek szóló történet, ami ráadásul opera is, vagy balett, hogy lehet ebből gyerekmesét írni?! És máris felkeltette az érdeklődését.
Hogyan kapcsolódtál be ebbe a történetbe?
Íróként engem is az előbb említett kérdés izgat leginkább ezen mesekönyvek írásakor. Ezért is vállaltam el, amikor az egyik könyvhéten felkért a kiadó kitűnő vezetője, Milkovich Eszter, hogy szálljak be a sorozatba. Két téma közül választhattam: vagy a Csipkerózsikát, vagy a Szentivánéji álmot írom át. Mivel az első lányom akkor volt éppen a hercegnős korszakában, a Csipkerózsikát, Csajkovszkij balettművét választottam. De a Csipkerózsika mellett szólt még egy írói szempont is: a sztorija kevesebb, mint a Szentivánéji álomé. És hogy miért jó nekem, ha rövidebb és egyszerűbb a története? Mert így sokkal nagyobb teret kaphat az én fantáziám, az én írói invencióm és egyéniségem. A kiadónál egyébként már jelentek meg könyveim, mielőtt megkaptam volna a sorozatra való felkérést.
Mennyire jelentett nagy kihívást a műfajváltás?
Az átiratok műfajának nagy hagyománya van a művészetben, és nem csak a modernben. Mind az úgynevezett magas, mind a populáris kultúra él vele. Akár a pop- vagy klasszikus zenére, akár a filmekre (lásd: könyvadaptációk garmadája), akár versekre vagy prózára gondolunk. Engem egy átiratban leginkább az a része érdekel, amennyiben eltér az új a régitől. Magyarán az a bizonyos plusz, az a más. Hogy ez az új rész meglegyen benne, de úgy, hogy az eredeti szüzsé és az „üzenet” is megmaradjon, annak különböző trükkjei vannak. Például a történetet nem kell feltétlenül megváltoztatnod, elég, ha máshová teszed a hangsúlyokat, más szereplőket vagy sztorikat domborítasz ki belőle. Vagy a meglévő főszereplők mellé új szereplőket illesztesz be.
Hogy mennyire volt kihívás? Költőként indultam, és a mai napig sok verset írok. A lírából a próza felé való átmenetet számomra egy verses regény jelentette, a Jin és Jang, és egy modern nó-dráma, az Esumi és Asao. Gyerekeknek már azelőtt is írtam, főleg verseket persze. A verses regény után következtek a regények, a mesék, a meseregények és a drámák. Olyannyira, hogy mára már több prózakötetem van, mint verses. Persze sokat tanultam a műfordításból is, hiszen rengeteg regényt fordítottam, ifjúságit ugyanúgy, mint felnőtteknek szólót. Egyébként, ha már a prózánál tartunk, el kell mondanom, hogy a pályám elején Tandori Dezső, az egyik mesterem és barátom, azt jósolta nekem, hogy én hamarosan prózát fogok írni.
A mai napig apró történeteket mesélek el a verseimben is. Ez jellemző rám. De az is, hogy a prózámban sok a költőiség, sok a költői kép, és ennek a költői szürrealizmusnak a legjobb közege a fantasy és a mese.
Mostanra már három meséd született meg ebben a sorozatban: a Csipkerózsika után a Pillangókisasszony, majd a Hunyadi László. Mi vonzott ezekben a történetekben?
A Pillangókisasszony és a Hunyadi László már az én választásaim voltak. Az előző felé a japán orientációm vonzott, amit többször feldolgoztam és megjelenítettem a műveimben. Valamint az, hogy ez a sztori annyira nem gyerekeknek szól, hogy kihívás gyerekmesévé tenni. Ezzel a könyvvel kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy a felnőttek sokszor nem ismerik a gyerekeket, vagyis nem tudják, hogy mi tetszene nekik. A felnőttektől ugyanis néhányszor azt a visszajelzést kaptam ezzel a mesémmel kapcsolatban, hogy nem gyereknek való történet. Ezt megcáfolni látszik az a tény, hogy nincs még egy könyvem, aminek annyi gyerekrajongója lenne, mint a Pillangónak! Egész osztályok olvasták el, és versengtek egymással, hogy aznap melyikük vihesse haza, gyerekrajzok sokasága is született hozzá.
A Hunyadi László felé az vonzott, hogy egy igazi, történelmi, kalandos lovagmese-fantasy alapjait éreztem meg benne. Az opera elsősorban zenei műfaj, vagyis az énekhangon és a zenén van a hangsúly, a sztori, azaz a librettó, csak ezek után következik, harmadsorban: az operák nem az akciódússágukról híresek. Ezzel semmi újat nem mondtam, ezt mindenki tudja, és a librettóírókat sem bántom meg. Tehát ezeket a történeteket dramaturgiailag fel kell „turbózni” ahhoz, hogy leírva is hassanak, pláne gyerekkönyvként, és itt jövök én! Új dramaturgiai szálat keresek, amire minél feszesebben felhúzhatom a történetet. Mindegyik mesét szerettem írni, és egy írónak mindig a legutóbbi műve a kedvenc műve, ez így egészséges.
Ha az eredeti műveket vesszük, akkor melyik világgal tudsz a legkönnyebben azonosulni?
A Csipkerózsikával a tündérmesék miatt tudtam azonosulni, a Pillangókisasszonnyal a japán téma miatt, és a Hunyadival a régészet és a régi idők iránti érdeklődésem miatt. Mindenhol volt kapcsolódás. Az ember sokféle, sok minden érdekli.
Mindhárom szöveged más illusztrálta, így más és más lett a hangulatuk. Számomra Pásztohy Panka rajzai nagyon bájosak, Szimonidész Hajnalka szépen használja a japán formavilágot, Sajdik Ferenc rajzai pedig telis-tele vannak humorral.
Szerencsésnek mondhatom magam abból a szempontból, hogy sok illusztrált könyvem jelenhetett meg, és a legjobb illusztrátorokkal volt és van módom együtt dolgozni. Ezek közül Sajdik Ferenc, az élő legenda, természetesen már csak a legendássága okán is – és még más miatt is – kiemelkedik. Az illusztráció egyébként nem hat a szövegre (egy esetben, a Süniverzum esetében volt ez máshogy), az illusztrátort a kiadó keresi, ők passzítanak rajzolót a műhöz. Természetesen nagy híve vagyok az összművészet műfajnak. Én személy szerint élvezem, hogy mindegyik könyvem más karakterű az illusztrátoroknak köszönhetően.
A Hunyadi László esetében a karakter is nagyon izgalmas: ki ő a te mesédben?
Egy bátor, szerelmes lovag, aki arról álmodozik, hogy egyszer király lesz, és még nem sejti, hogy a korona nem az ő, hanem az öccse, Mátyás fejére száll majd. Egy kicsit olyan is, mint a mai srácok. De elárulom, hogy íróként nem elsősorban a főszereplők, hanem a mellékszereplők megalkotásában lubickolok. A Hunyadiban például a gonosz Cillei Ulrik alakja a kedvencem, meg a várbörtönben lebegő szellemeké. A Pillangókisasszonyban a tücsöké és a teknősé. A Csipkerózsikában a gonosz tündéré. Hogy hogy alakult ki Hunyadi László alakja a fejemben? Úgy, hogy a modern kort ütköztettem a régivel.
Hogyan találod meg e történetek nyelvét? Milyen eszközeid vannak arra, hogy a komolyzenét gyereknyelvre fordítsd le?
A lényeg, hogy legyen egy nagyon erős dramaturgiai alap. A nyelvet pedig a humor és a költőiség segítségével találom meg. A zeneiséget konkrétan nem feladatom érzékeltetni a műben, nekem „csak” a szöveggel van dolgom.
Az viszont már az én feladatom, hogy hidat verjek a mai olvasó, és ezek között a régi történetek között, mert így tudom átmenteni ezeket a kulturális értékeket a mába. A szereplőim ezért úgy viselkednek és beszélnek, mintha csak ma élnének.
Látsz valakit magad előtt, amikor dolgozol a szövegen?
Legelső körben mindig nekem kell, hogy tetsszen, amit írok. Hogy élvezzem az írását. Aztán persze belövök egy korosztályt, és nekik próbálok meg írni, de a szülők felé is kikacsintva.
Hogyan zajlik a konkrét alkotófolyamat?
A jegyzeteléssel és a szinopszis elkészítésével kezdem. Aztán belevágok a munkába. Zenét hallgatok ezen szövegek írásakor, de talán meglepő, hogy nem feltétlenül a mű zenéjét, hanem bármi mást, mert nekem ebben az esetben csak a történettel van dolgom. Ha mégis imitálni akarom a zeneiséget, azt úgy érem el, hogy dalokat, azaz rövid verseket iktatok be a műbe.
Felidéznél néhány olyan szövegrészt, amelyek története a saját fantáziád szüleménye és az eredeti operában nincs benne?
A Hunyadi Lászlóban például a Kígyókirály és a Hollókirály ősi küzdelme, vagy az, hogy László gyerekkorában megmenti a leendő hóhérának életét, aki a mese végén ezért cserébe megpróbálja megmenteni Lászlót. A Pillangókisasszonyban kitalált alak a démon, és a főgonosz is, aki bosszút akar állni a főhősnőn, és még sorolhatnám a példákat.
Milyen előnye van ennek a sorozatnak? Valóban képes lehet az opera irányába terelni a gyerekeket? Egyáltalán: tekinthető ez a feladatának?
Szerintem feltétlenül. Ha elolvassa ezeket a történeteket, már lesz kapcsolódása egy opera műsorfüzetéhez, és kíváncsi lesz az eredeti változatra is. Főleg, ha a fülébe mászott pár dal is a lemezről. Viszont tényleg nem csak ez a feladata ezeknek a könyveknek. A lényeg, hogy a gyerekek számukra fogyasztható művészetet kapjanak. Érdekes az opera és a mese között létrejött tér, a viszonyítgatások játéka, hogy nézegeted, miben más, miben hasonlít egymásra a kettő.
Te magad hogyan viszonyulsz a komolyzenéhez? Van kedvenc operád?
Most azt kéne mondanom, hogy nagy opera- és komolyzene-rajongó vagyok, de ez nem teljesen fedné az igazságot. Gyerek- és kamaszkoromban a nyolcvanas évek elektronikus popzenéje határozott meg, ehhez jött később a kilencvenes évek és a kétezres évek elejének alternatív rockzenéje. Ez a kettő a fő zenei érdeklődési területem. De szeretem az operákat, és ha kedvencet kéne mondanom, akkor az a Pillangókisasszony lenne.
Fogsz még írni operameséket?
Igen, jönnek még újabb operamesék tőlem, hogy mi lesz a következő, az legyen meglepetés! De most legközelebb ifjúsági témában egy gyerekvers-gyűjteményem lát majd napvilágot e-könyv formátumban.
Kocsis Katica
Fotók: Bach Máté/IGYIC