Mi volt szerinted a csíkos/pöttyös könyvek varázsa?
Részben az, hogy valamiféle összetartozás-érzést adtak az embernek, mint a Delfin-könyvek, a Kaland, játék, kockázat-könyvek és társaik is. Jól körülhatárolható, bensőséges életérzést hordoztak, lehetett tudni, hogy a pöttyös könyvek a kisebbeknek, a csíkosak a nagyobbaknak valók, szóval a csíkosakban már lesz némi szerelem, vagy a felnőtté válás kérdéseivel foglalkozó szál is.
Nyilván voltak köztük gyengébb és/vagy az uralkodó ideológiával összecsengő darabok, de sok emlékezetes, jó történet is helyet kapott a sorozatokban.
A D.A.C című ifjúsági regénysorozatomnak részben emiatt is lett csíkos a borítója annak idején, hogy a régi csíkos könyvek emlékét idézze fel az olvasókban (pontosabban elsősorban a szüleikben, nagyszüleikben).
A választott könyv, Irena Jurgielewiczowa Minden másképpen van című ifjúsági regénye 1975-ben jelent meg magyarul. Hogyan emlékszel a könyvre, mikor találkoztál vele, miképpen hatott rád, kötődik-e fontos eseményhez, helyhez az életedben?
Mint csaknem minden fontos könyvet gyerekkorom folyamán, ezt is anyukám könyvespolcán fedeztem fel. Talán említette is, hogy az első szerelemről szól, engem pedig ezzel kora tizenévesen simán meg lehetett venni (általában azóta is). Aztán amikor elolvastam, először csalódást éreztem, hogy semmi konkrét összejövés, semmi első csók, mi ez a szemérmeskedő hülyeség? Persze újraolvasva (szenvedélyes újraolvasó vagyok) már
hihetetlenül megérintett Maja és Michal virágszirom-puhaságú, szégyenlős szerelme.
A regény nagy vonalakban a barátság, az első szerelem elbeszélése. Annak idején könnyen beleélted magad a történetbe?
Persze, tekintve, hogy én is folyton szerelmes voltam. Még a színtér is stimmelt, hiszen abban az életkorban szinte csak az iskolában eshetett szerelembe az ember. Hányszor álmodoztam arról, hogy engem is korrepetál majd egy helyes fiú, és belém szeret, mint Michal Majába (földrajzból rám is rám fért volna a korrepetálás)… Nagyon tetszett, hogy bár kicsit esetlenek, gyerekesek voltak néha a két fiatal gesztusai, mégis olyan komolyan, felnőtt módon tudtak egymásba szeretni, féltették egymást, jót akartak egymásnak, érdekelte őket a másik lelke, a gondolatai. Az ilyen szerelmekről szóló történetek sokat hozzáadtak ahhoz, ahogyan ma is gondolkodom erről az érzésről.
Magáénak érezheti egy mai kamasz a regényt?
Nehéz kérdés. Ha nagyon boomer akarnék lenni, azt mondanám, ugyan már, hogyan érezhetnék át a XXI. század netfüggő tinijei egy ilyen lassan, szinte észrevétlenül kibontakozó, gyönyörű szerelem szépségét, de nem lenne igazam. A mai tinédzserek szívét igenis meg lehet lágyítani, el lehet érni, hogy megnyíljanak akár egy ilyen, kicsit poros történetnek is, legfeljebb máshogy értékelik majd, mint mi annak idején (és ahogy a mi szüleink értékelhették előttünk). A meglátásaik mindig érdekesek és fontosak, ha van időnk és türelmünk odafigyelni rájuk.
Íróként tanultál ebből/ezekből a könyvekből?
Íróként minden könyvből tanul az ember, a rosszakból is.
Ebben a könyvben nagyon szerettem például, hogy Jurgielewiczowa sokat sejtet, keveset mond ki – például az ominózus széljegyzetig az olvasó is zavartan találgatja Majával együtt, mit akarhat a furcsa viselkedésével Michal, és nem feltétlenül érti, inkább csak a tapasztalataiból vagy az emlékeiből rakja össze, mit is érezhet az összezavarodott kis Maja.
Abban is megerősített ez a könyv (és hasonszőrű társai), hogy ma már kevésbé divatos módon nem polgári, hanem „népi” író vagyok, vagy inkább munkásíró – engem az átlagemberek problémái, nehézségei érdekelnek, hogy miért feszültek Maja szülei, milyen érzelmek rezegnek Michal és a mostohaapja között, és az, hogy minderről a két gyerek a kisbolt előtt állva dadog egymásnak egy keveset, mert nincsenek rá szavaik. A különféle okokból beszélni nem tudó hősök vonzanak, akik általában épp emiatt nem túl népszerűek, az én írói világomban viszont ők a legfontosabbak.
Ayhan Gökhan
A kiemelt képet Bach Máté készítette
Kemény Zsófi, Erdős Zsuzsanna és Csapody Kinga válaszait ITT olvashatod el