Ön szerint mi volt a csíkos/pöttyös könyvek varázsa?
Abban az időben, amikor megjelentek a piacon, ezek voltak a „nagybetűs” ifjúsági regények, egy-egy könyvesboltba betévedve azonnal a csíkos/pöttyöseket kerestem a polcokon. Olyanok voltak, mint egy nagy család számtalan tagja, válogatás nélkül faltam őket. Hogy mi is volt pontosan a varázsuk, nehezen tudnám megfogalmazni. Mára ez egyfajta nosztalgiává alakult, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a használt könyvek piacán, az antikváriumokban a mai napig kutatom az eddig ismeretlen csíkos és pöttyös regényeket.
A választott könyv, Gergely Márta Szöszi című ifjúsági regénye 1958-ban jelent meg. Hogyan emlékszik a könyvre, mikor találkozott vele, miként hatott önre, kötődik-e fontos eseményhez, helyhez az életében?
Még szinte gyerek voltam, mikor először a kezembe vettem ezt a regényt, és megmondom őszintén, nem értettem teljesen. Jóval később, felnőtt fejjel sokszor elgondolkodtam rajta, vajon miért pöttyös könyvként jelent meg. Amennyire vissza tudok emlékezni, a pöttyös könyvek a kisebb korosztálynak (talán tíz–tizenkét éveseknek) készültek, a csíkosak pedig már a nagyobb kamaszok számára. Ebben a történetben a főhős, Szöszi belecsöppen az ’56-os eseményekbe, és ahogy ő akkor tizennégy évesen nem értette, mi is történik körülötte, számomra is évekkel később, második olvasásra vált világossá, mi is a lényege a történetben annak a néhány hétnek, valamint az utána következő eseményeknek.
A regény egy nehézségekkel küzdő kamaszlány meséje. Annak idején könnyen beleélte magát a történetbe?
Másodjára már igen, ebben nyilván az is szerepet játszott, hogy akkor már idősebb voltam pár évvel Szöszinél. Sőt, annyira beleszerettem a történetbe, hogy felnőtt fejjel még többször elővettem. Egyszerre volt fura és érdekes olvasni az akkori ifjúság útkereséséről, hogy milyen sokan már a nyolcadik osztály után dolgozni kezdtek, legfeljebb egy ipari iskolát végeztek el, hogy az érettségi milyen ritkaságszámba ment annak idején. De a fiatalok akkoriban is fiatalok voltak, szerelemre, bulizásra éhesen.
Magáénak érezheti egy mai kamasz a regényt?
Ha valaki kedveli az ’50-es, ’60-as évek hangulatát hűen visszaadó történeteket, akkor igen, de fel kell rá készülni, hogy fura és idegen lesz a könyvben szinte minden. Az öltözködés, a lakáskörülmények, az emberek, köztük is a fiatalok viselkedése, beszédstílusa, és még sorolhatnám.
Ha viszont valakit igazán érdekel egy akkori kamasz szemén át bemutatott korhű történet, akkor meleg szívvel tudom ajánlani ezt a nem kevéssé borongós hangulatú regényt.
Nekem, ahányszor csak olvastam, olyan érzésem volt, mintha esős, kicsit szomorkás lenne az időjárás az egész történet alatt. Szöszi nem egy szimpatikus szereplő, sőt kifejezetten nagyszájú, makacs, öntörvényű kamasz, de ahogy haladt előre a cselekmény, a tettei által a regény végére szerethetővé vált, és az is kiderült róla, hogy a saját véleményével ellentétben csöppet sem „ebből tizenkettő megy egy tucatba” lány. Aki rászánja magát a könyv elolvasására, igazi retró világba csöppen.
Íróként tanult ebből/ezekből a könyvekből?
Erre nehéz válaszolni, hiszen én jóval e könyvek elolvasása után kezdtem írni, de például Kertész Erzsébet regényeiben mindig is lenyűgözött a tiszta és világos cselekményvezetés, a terjengős mondatoktól mentes, választékos stílus. Ezekből valószínűleg tanulhattam valamit, mivel az írásaimban én is könnyen érthető stílusra és pontosan követhető, az érdeklődést az utolsó oldalig fenntartó cselekményleírásra törekszem.
Ayhan Gökhan
Olvassátok el Kemény Zsófi válaszait is: ITT