A Deák 17 Galéria online rendezte meg az Én kicsi szörnyem – szörnyek és képzeletbeli lények a gyerekkönyv-illusztrációban című kiállítást, a kurátort Ayhan Gökhan kérdezte.
Emlékszik, gyerekkorában milyen sárkányokkal, szörnyekkel találkozott?
Gyerekkorom a hetvenes évekre esett. A gyerekkönyvekben akkoriban olyan csodás grafikus művészek képei által keltek életre a mesebeli szörnyek, mint Würtz Ádám, Reich Károly, Kass János, Heinzelmann Emma vagy Bálint Endre. Emlékezetem szerint ezek nem tűntek akkor félelmetesnek, inkább érdekesen izgalmasnak.
Milyen szempontok alapján állt össze a tárlat?
A tárlat egy nagyobb sorozat részének tekinthető (Budapest – Meseváros, Vers-képek, Víz: mítosz, élet, mozgás), amiben a kortárs magyar gyerekkönyv-illusztráció kiváló alkotásait szeretném reprezentálni. A szörnyek – képzeletbeli lények téma, úgy gondolom, kiváló hívószó ahhoz, hogy áttekintést nyújtsunk a hazai grafikusok fantáziadús, stilárisan sokszínű, művészileg magas színvonalú munkáiból. Olyan téma ez, amely lehetőséget ad szürreális fantázialények teremtésére, a művészi és gyermeki képzelet szabadon eresztésére. A kiállításon szeretném megmutatni egyrészt azokat a műveket, amelyek kötődnek a szörnyek és képzeletbeli lények évszázados képzőművészeti hagyományaihoz, másrészt felvillantani a szörnyek újszerű, ezredfordulós alakváltozatait.
Ha egy-két jellemzőt ki tudna emelni, ami majdnem mindegyik alkotást meghatározza, mi lenne az?
A gyerekkönyv illusztrálása olyan sajátos terep, amely nagyfokú körültekintést igényel az alkotóktól. Különösen, ha szörnyek életre keltéséről van szó. A rajzok esetében különösen fontos a megcélzott korosztály sajátos szorongásainak, félelmeinek figyelembevétele. Nem mindegy, hogy a megtestesített szörny egy ovis vagy egy nagy kamasz számára készül. Valamennyi alkotóra igaz, hogy az esztétizálás – absztrahálás – stilizálás eszköztárával, néhol megspékelve egy kis humorral vagy romantikával teszik élvezhetővé a képzeletbeli lényeket.
Az Én kicsi Szörnyem rajzpályázatra érkezett alkotások is szerepelnek a kiállításon. A gyerekek rajzaira mi volt a jellemző, érte meglepetés?
A pályázatra érkezett mintegy ezer pályamű döbbenetes látleletét nyújtotta mindazon témáknak, amelyektől a mai gyerekek félnek. A gyerekrajzokon megjelenő szörnyek egy része a hollywoodi filmipar termékeinek egyenes ági leszármazottja, neon színű, nagy szemű, plüss alak. Más részük viszont mélyebbre nyúlik, és olyan félelmeknek ad formát, amelyek az iskolához, a családon belüli konfliktusokhoz vagy közéleti témákhoz (háború, klímakatasztrófa, környezetvédelem) kapcsolódik.
Nyugat-európai társaikhoz képest merészek a hazai szörnyábrázolások? Elégedettek lehetünk a szörnyeinkkel?
A hazai illusztrációs grafika egy része magas színvonalú, de túl merésznek nem mondanám. Pontosabban, az igazán merész és formabontó rajzi kísérletek nemigen jutnak el a megjelenésig. Nekem nagy kedvenceim például Sara Fanelli mitológiai szörnyei, amelyek stílusukban dadaista, kollázsos képek. A hazai terepen különösen közel állnak a szívemhez Dániel András figurái. Az ő világában senki sem „normális”, mindenki más kicsit, mondhatni, a másság a normalitás.
Mi a legfőbb akadálya a merészségnek?
A könyvkiadást az alkotók-kiadók-közönség három szereplőjének dinamikája mozgatja. Az alkotók helyzetét nehezíti, hogy Magyarországon nincs felsőfokú illusztrátor képzés. A kiadók pedig biztonsági játékra mennek, állami támogatás híján nem engedhetik meg maguknak az üzleti rizikót. Kísérletező alternatív kiadók pedig nincsenek, akik a kisebb példányszámú, művészi igényű könyveket is bevállalnák. Így azonban a hazai közönség sem találkozik azokkal az újszerű, merész könyvekkel, amelyek a világ számos országában hódítanak. Ha találkozna, aligha lenne rá fogadóképes, tekintve, hogy a közoktatás a vizuális-művészeti nevelést teljes mértékben elhanyagolja. A helyzetet pedig csak nehezíti, hogy mindez egy olyan konzervatív kultúrpolitikai közegben történik, ahol semmi sem ösztönzi a képalkotás konvencióinak és tradícióinak felülírását, különösen nem a gyerekkultúrában.
Csukás István Süsüjének megjelenése a magyar gyerekirodalomban tekinthető fordulópontként? Csukás esendővé, naivvá, emberivé tette a sárkányt…
Csukás István méltán kultikus történetének őse egy angol meseregény, Kenneth Graham 1898-ban megjelent The Reluctant Dragon című kötete, amelyben talán először jelenik meg a gyerekirodalomban az elesett, gyámolításra szoruló szörny figurája. A kortárs gyerekirodalomban ma már csak a klasszikus mesékben jelennek meg fenyegető sárkányok, a hangsúly sokkal inkább azon van, hogy a mese felfedje a szörny emberi vonásait, a szörnyjelmez mögött bujkáló elesett lényt, aki maga is segítségre szorul. Ezért napjaink képzeletbeli lényei vagy azért kerülnek a könyvekbe, hogy különös megjelenésükkel szórakoztassanak, és általában a másság iránt érzékenyítsenek, vagy segítsenek a gyermekkori szorongások levezetésében, transzponálásában.
Mit gondol, az, hogy egy-egy ilyen figura a későbbi korosztályokat is meg tudja szólítani, min múlik, mi lehet a maradandóságuk titka?
Csukás István meséi örök érvényű klasszikusok, mert az aktuális jelentől független alapszituációkat rajzolnak fel, empátiával és humorral ábrázolva a különös lényeket is, cseppet sem fenyegető, hanem elesett, gyámolításra szoruló lényekként jelenítve meg őket. Mellettük a kisgyerek nem úgy válhat hőssé, hogy elpusztítja őket, hanem úgy, hogy segítséget nyújt nekik.
Segíthetnek-e és hogyan ezek a mesék abban, hogy az iskolában nem helyénvaló vagy furcsa viselkedése miatt kiközösített gyerekek jobban megtalálják a helyüket, jobban megtalálják őket?
Az ezredforduló gyerekirodalmában a szörnyek a másságról szólnak, ahol pusztító indulataikat, agresszivitásukat kirekesztésük magyarázza. Ily módon a szörnyekről szóló történetek a gyerekolvasók számára is a mássággal való megbirkózás folyamatát vázolhatják fel a konfliktusokon keresztül, a küzdelmeken át az elfogadásig.
Morális tanulságot hordozhatnak tehát, segítő funkciójuk lehet, ami azt sugallja, hogy a „szörny” fogalma szubjektív, változó, amelyet csak a nézőpont választja el a különöstől és az érdekestől. Ez persze nem jelenti azt, hogy a „moralizáló szörnyek” teljesen lesöpörték volna az „igazi” szörnyeket, hanem az utóbbiak inkább a gyerekkultúra más szegmensében, a kalandfilmek és számítógépes játékok világában vertek tanyát.
A népszerű Minecraft-játékban például nyüzsögnek a horrorisztikus lények, a Creepertől a zombikig. A kortárs gyerekkultúra szörnyei jellemzően nem a mesék, hanem a virtuális valóság lakói, ahogy a nemrég megfilmesített Slenderman „karrierje” is a virtuális valóságban indult. E jelenséghez kapcsolódik például a szörnyeket kvázi dokumentumszerűen leíró SCP Foundation internetes oldal, ahol áltudományos leírások és képek írják le a különös lények viselkedését. Jo Nesbo magyarul is megjelent könyves bestiáriuma e digitális szörnydivat leszármazottja (Bestiák, amelyek bár ne lennének).
Általában a szörnyábrázolás a lelki tartalom (szorongás, félelem) kivetülése. A mai gyerekeknek több, korábban nem létezett problémával kell szembesülniük, akár mint most ez a világjárvány, vagy a klímaváltozás, ha egyelőre csak annyit érzékelnek belőle, hogy telente nincs hideg és hó. A félelem lerajzolása, megnevezése valóban hozhat mentális enyhülést?
A lélektan szakemberei egyetértenek abban, hogy a szorongások kibeszélése, megformálása gyógyító erejű lehet. Ha a kisgyerek – akár saját rajzán, akár más rajzain keresztül – alakot ad félelmeinek, jó úton van afelé, hogy megvívjon velük. Kiállításunkon is külön egységben mutatunk be néhányat a segítő könyvek rajzaiból, amelyek a sötétségtől való félelemnek, a szomorúságnak vagy akár a hangos mosógép ijesztő zajának adnak formát. Napjainkban a vírus az a félelemkeltő lény, ami meghatározza életünket. Mivel egy fizikai formájában nem megragadható lényről van szó, különösen hasznos lehet, ha formát adunk neki, akár közös rajzolással. A Deák 17 Galéria a tárlathoz kapcsolódón közös szoba-szörnyek készítésére is invitálja a gyerekeket és szüleiket, ami talán némi enyhülést hozhat a kényszerű bezártság napjaiban.
Ön ezekben az időkben milyen mesékhez fordul segítségért, szorongásoldásért?
Hiszek a humor gyógyító erejében, ezért kiskamasz fiammal együtt nagy kedvencünk Adamik Zsolt Hanga Réka képeivel illusztrált Bibedombi szörnyhatározója, amely a középkori bestiáriumok mintájára egy egész szörny-univerzumot rajzol fel. Mindennapi lények ezek, akik szelíden és természetes módon bújnak meg környezetünkben, mint az ágyunk alatt gubbasztó szöszevő búmanó, a mindennapi, hideglelős félelmeinket megtestesítő Dérdidergő dudalúd vagy a sötét szobában gyülekező Japakobluk. Ahogy sokadik olvasásra is végtelenül szórakoztató Dániel András Nyúlformájú kutyájának tépelődő lénye és a vándorlása közben feltáruló szürreális világ. Felnőtt irodalomként pedig újra kézbe vettem Kurt Vonnegut Macskabölcsőjét Réber László rajzaival, mert az ő húsba vágó szatírája mindig segít felülemelkedni a nehéz élethelyzeteken.
Ayhan Gökhan