Első diplomád régész szakon szerezted, majd beleástad magad a mesemondásba. Adta magát a mese?
A mesemondás volt előbb. Gyerekkorom óta rengeteget meséltek nekem a szüleim, nagyszüleim, és kamaszkoromban már én is meséltem barátoknak, osztálytársaknak. Különösen szerettem a hőslegendákat és mítoszokat, rengeteg történelmi regényt olvastam (és írtam is).
Valójában régészetre is a történetek miatt jelentkeztem; nagyon tetszett, hogy apró részletekből rakhatjuk össze és tehetjük kézzelfoghatóvá a múltat.
Az egyetemi éveim alatt kezdtem hivatásszerűen mesélni, tehát mire megszereztem a diplomám, már tudtam, hogy nem fogok régészként dolgozni.
Mesemondás közben milyen kihívásokkal nézel szembe, hogyan lehet a mai igényekhez igazítani a műfajt, felkelteni az érdeklődést?
Az érdeklődés megvan, csak sokan nem tudnak még róla, mennyire változatos műfaj a mesemondás. Sokszor azzal találom szembe magam, hogy gyerekműfajnak hiszik (kamaszokhoz például már senki sem hív mesemondót). Azt lenne jó bevinni a köztudatba, hogy a mesemondás – avagy történetmondás, storytelling – mennyi mindent adhat a kamasz és a felnőtt közönségnek is. És a helyszíneket, rendezvényeket is jó lenne tovább színesíteni. Nagyon szeretem az iskolákat, könyvtárakat, múzeumokat, de ezeken kívül is rengeteg izgalmas helyszíne lehet még a mesélésnek. Nemrég például egy szoftverfejlesztő cég alkalmazottainak meséltem egy csapatépítő programon, és tátott szájjal hallgatták a népmeséket. Ha egyszer már látott egy közönség, közösség jó mesemondót, rögtön rá szoktak érezni a műfaj ízére.
A Ribizli a világ végén című, népmeséket újrangondoló köteted Az Év Gyerekkönyve-díjban részesült. Mit tud a népmese, hogy több száz év után is aktuális, hogyan érdemes átalakítani a népmesét, hogy kortárs szemmel nézve is friss és aktuális legyen?
A népmesékben, hagyományos történetekben az a szép, hogy rengeteg jelentésük lehet. Mindenki egy kicsit másképp látja, másképp érti őket. Lehet, hogy nekem egészen más miatt tetszik egy mese, mint a mellettem ülőnek, akkor is, ha ugyanazokat a szavakat hallgatjuk.
A hagyományos mesék olyan szimbólumokkal dolgoznak, amiket szabadon értelmezhetünk, ezért sok korosztályt, sokféle közönséget képesek egyszerre megszólítani. Otthonos közeget nyújtanak a képzeletünk számára, közös jelképekkel látnak el minket, és olyan biztonságos, bensőséges pillanatokat teremtenek, amelyekben szembenézhetünk a félelmeinkkel, a vágyainkkal, az érzéseinkkel, és képekben fejezhetjük ki őket.
A mesék „átalakítása” vagy inkább alakítása nem modern találmány. Az élő mesemondó-hagyományban mindig is alakultak a történetek, ahogy szájról szájra jártak, mindenki egy kicsit másképp mesélte, másképp értelmezte őket. A mese nem volt kötött szöveg egészen addig, amíg le nem írták valamikor a XIX. vagy XX. században. Történet volt, amit mindenki a saját szavaival adott vissza. A mesemondók ma is így tesznek, és én is ezt a hagyományt követtem a Ribizli meséivel.
Hogyan állt össze a könyv, mi alapján kerültek bele a történetek?
Volt a blogomon (A Tarkabarka Hölgy Naplója ) egy sorozat, Feminista Magyar Népmesék címmel, ahol olyan klasszikus népmesékről írtam, amik „feminista” értékeket hordoznak magukban (erős, önálló női hősük van, árnyalt férfi karaktereik, az elfogadásról szólnak, nem verik meg benne a feleséget, stb.). Ebből a gyűjteményből állt össze a Ribizli-kötet. Voltak mesék, amiket ki kellett hagyni, hiszen gyerekkönyvként, 6+ korosztálynak jelent meg, és ebbe nem fért bele minden (sok népmese hagyományosan kifejezetten felnőtteknek szólt). A meséknek alaposan utánajártam, megkerestem több változatukat több forrásból, és kiválogattam azokat, amik a legérdekesebbnek, legizgalmasabbnak tűntek számomra. Sokat meséltem őket szóban a fellépéseimen, míg kicsiszolódtak, és kialakult az a formájuk, amit aztán szívesen írásba foglaltam.
A jelen kríziseire (klímaváltozás, mélyszegénység, vírusok) is találni választ a népmesékben?
Igen, sok olyan hagyományos történet van, amiket vonatkoztathatunk ezekre az élethelyzetekre, problémákra is. A blogomon gyakran írok ilyen listákat, volt például: „Népmesék karantén idejére”, „Népmesék a klímaváltozásról”, „Válás a népmesékben”, stb. Hogy választ ezek mennyire adnak, az attól függ, a hallgatóság mit szűr le belőlük; a mesemondó annyit tehet, hogy elmondja őket.
A karantén ideje alatt például sok olyan mesét válogattam, amik az együttélésről, a bezártságról, a kitartásról és a reményről szólnak.
Őszre várható a folytatás, A kalóz királylány. Mire számíthat az olvasó?
A kalóz királylány a Ribizli „párja” abban az értelemben, hogy a kötet koncepciója ugyanaz, viszont más népek, más kultúrák meséi vannak benne, Óceániától Svédországig. Ezt a kötetet is Herbszt László csodás illusztrációi díszítik majd. Ezen kívül lesz még egy kötetem ősszel, Széltestvér és Napkelte: Hagyományos mesék rendhagyó családokról címmel. Olyan nemzetközi népmeséket válogattam bele, amelyekben kedves mostohák, boldog örökbefogadások, működő mozaikcsaládok, és egyéb „nem hagyományos” szerető családok jelennek meg. Ez is a Móra Kiadónál jelenik meg, és a bevétele a Világszép Alapítvány munkáját támogatja majd.
Ayhan Gökhan
Herbszt László illusztrációinak forrása: Pinterest