Fotó: Bach Máté
Vissza
  • 2024.06.27
  • MeseCentrum

"A gyerek nagyon hálás közönség"

Interjú Harmath Artemisszel és Móga Piroskával

Huszonkét helyszínen járt az Olvasósarok, a Petőfi Kulturális Ügynökség gyerekirodalmi programja 

Az Olvasósarok, a Petőfi Kulturális Ügynökség gyerekirodalmi programja az elmúlt hónapokban huszonkét településre vitte el a kortárs magyar gyerekirodalom legjavát; tette mindezt élményszerűen, zenés, interaktív előadásokkal támogatva. A Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében megvalósuló program alapja dr. Harmath Artemisz irodalomtörténész, gyerekirodalmi szakember személyes könyvtanácsadása, melyhez alkalmanként más-más produkció társul. A színművészetis hallgatókból alakult párosok játékos előadásai, Varró Dániel költő és Molnár György zenész közös műsora, illetve Bertóti Johanna író önálló műsora mellett Móga Piroska színművész játékos drámafoglalkozása utazott egy-egy helyszínre.

Jó hír, hogy a program ősszel folytatódik, hamarosan újra lehet szervezőként, helyszínként jelentkezni. Az eddigi Olvasósarok-programokat a szerkesztő-vezető Harmath Artemisz értékelte; vele együtt megszólal az interjúban Móga Piroska, akit az általa írt, rendezett és játszott előadásról kérdeztünk.  

MeseCentrum: Egy olvasósarkot intim kis zugként képzelünk el, ahová magányosan elvonulunk olvasni, ehhez képest az utazó Olvasósarok egy komplex program egész csapatnyi izgő-mozgó kisgyerekkel. Hogyan lehet átadni az olvasás csendes hangulatát egy ilyen programmal?

Olvasosarok interju-01

Harmath Artemisz: Erről magam is sokat gondolkodtam, főleg azért, mert egy már létező programot változtattunk, alakítottunk át, amelyet eredetileg különböző fesztiválokra készítettünk. Ez egy pihenősarok volt, ahová vissza lehet húzódni a forgatagon belül, itt pedig épp fordítva van: kinyitjuk ezt a zugot, és fesztivált csinálunk. Amikor megkaptuk a felkérést, elképzeltük, milyen közönséggel fogunk találkozni és ehhez kerestük a formát. És úgy döntöttünk, hogy sok mindent viszünk, a mesélésen túl ugyanis kell egyfajta műsor is, mert az élményszerű összművészetiség fontos szempont.

Olvasosarok nyar 24-11

MC: Ez a formai része a dolognak; és mi a helyzet a tartalommal? Nyilván volt egy elképzelésed, hogy milyen versek, mesék, könyvek utazzanak veletek. Ez utóbbit hogyan igazolta vissza közönség azon a huszonkét helyszínen, ahol eddig megfordultatok?

HA: A visszaigazolás teljes mértékben megtörtént, és pozitív. Amit reméltünk, bebizonyosodott: ha jó a szöveg, ha minőséget viszünk, és ehhez társul egy izgalmas közvetítő közeg, énekek, dramatizált játék, az bármilyen közegben jól fog működni. Viszek olyan könyveket melyekről feltételezem, hogy szélesebb közönséghez szólnak, de nincs különbség a művek között, ha élményszerű a közvetítés.

MC: A bemutatott könyvek azonosak a műsorban előkerülő kötetekkel?

Nem, de sok az átfedés. Mindent nem lehet egy-egy műsorba beilleszteni, jóval több könyvet mutatunk be, főleg gyűjteményes köteteket. Például az utolsó állomáson, Belecskán majd’ egy órán át tartott az utóbbi programrész: óvodapedagógusok és maguk az óvodások is böngésztek a kínálatból.

Olvasosarok nyar 24-01

MC: A műsorokkal a gyerekeket szólítjátok meg, és aztán ők is ott vannak a könyvajánlón?

Sokszor előfordul, igen. Vagy úgy indul, hogy felnőtteknek szól az ajánló, de aztán közössé válik, mert a gyerekek körém gyűlnek, segítenek kipakolni a dobozból, adják a kezembe a könyveket, és mondják, hogy melyikről szeretnének hallani. Ilyenkor aztán leülnek lapozgatni, és én pedig mesélek az adott kötetről. De előadás alatt is előfordul, hogy egy-egy gyerek valamiért nem figyeli az előadást, olyankor az ő kezükbe is adok egy-egy könyvet, és addig ő nyugodtan lapozgathat.

MC: Mennyire nehéz kiválasztani azokat a köteteket, amelyeket magaddal viszel? És mindig ugyanazok utaznak, vagy alkalomról alkalomra frissíted a listát?

HA: Nagyobb merítést vittünk tavaly a fesztiválokra, például a Generali Gyerekszigetre; ezt a 2-3 doboz könyvet most egy dobozra szűkítettem. A gyakorlat megmutatja, mi az, aminek nagyon örülnek, és azokkal szoktam kezdeni. Konkrét kérdés esetén jó, hogy van egy szélesebb kínálat, amiből igény szerint választhatok. Frissülés is előfordul, igen, negyedévente cserélek példányokat, már csak azért is, mert folyamatosan jelennek meg az újdonságok, és igyekszem a legfrissebb kiadványokból is vinni.

MC: Huszonkét helyszín, jellemzően kistelepülések a befogadói az Olvasósaroknak. Mi alapján választjátok ki ezeket?

HA: Egy pályázati rendszer keretében választják ki a helyszíneket, a minisztérium dönt a beérkező kérésekről, mi a kész listát kaptuk meg. Attól kezdve viszont a szervezőkkel közösen tervezzük meg a fellépéseket. Sok múlik a helyi szervezőkön is, mert jellemzően a délelőtti időpontokban óvodában, iskolában vagyunk, ami zárt közeg, de a délutáni programok nyitottak, más településekről is jöhetnek gyerekek és felnőttek.

MC: Mi a tapasztalatod, ismerik már az általad bemutatott könyveket?

HA: Általában nem ismerik, leszámítva egy-két ismertebb szerzőt: Lackfi Jánost, Varró Dánielt. Mivel én bő listát viszek, ott csodálkoznak rá, milyen sokféle jó gyerekkönyv van, vagy épp olyan kiadók, amelyeket eddig nem ismertek.

MC: És hogyan reagálnak erre a rácsodálkozáson túl? Megmozdítja-e őket, sikerül-e az érdeklődési körüket tágítani?

HA: Ez nagyon változó. A műsor végén bemutatom a gyerekeknek az  ajándékba hozott könyveket, és erre az a reakció, hogy ők is szeretnék beszerezni a könyvet, vagy ha érzem, hogy felkeltettem a figyelmet egy kiadvány iránt, azt szoktam mondani, hogy keressétek az óvónéninél vagy a helyi könyvtárban. Nyilván sok függ a felnőttek nyitottságán, akik sokan zártabbak, nehezebben mozdulnak a friss, a kortárs irányába, de a legtöbb helyen elfogadóak, főleg, mikor látják, hogy a gyerekek mennyire szívesen forgatják, lapozgatják a kezükbe adott példányokat. Az, hogy rácsodálkoznak a kortárs magyar gyerekirodalom gazdagságára, jó érzés, erre hagyunk is bőven időt egy-egy alkalommal.

MC: Már eleve kíváncsian ülnek be?

Igen, de kérdések nagyon ritkán vannak a beszélgetés elején. A végén annál inkább, miután a könyvek, főleg az – így mondom – felvezető könyvek bemutatása bevonja őket. Fontos, hogy ezek az alkalmak beszélgetősek, és sokszor igen személyesek. Itt nemcsak a könyvek irodalmi értékéről esik szó, hanem a jó értelemben vett hasznáról. De az is fontos, hogy a „terep” elő van készítve, már a program előtt kint vannak a könyvek a babzsákokon elszórva, így aki megérkezik, azokkal találkozik először.

Olvasosarok nyar 24-07

MC: Könnyű vagy nehéz volt meggyőzni a színészeket arról, hogy vegyenek részt a programban? Mesélj erről a folyamatról!

HA: Nagyon könnyű volt. Két úton zajlott a felkérés: egyrészt megkerestem Hegedűs D. Gézát, akinek a színművészetis osztályából sokan jelentkeztek, jó gyakorlatként tekintve a feladatra. Ugyanis az Olvasósarok programban spontán találkozáson vehetnek részt, ahol a közönség visszajelzése közvetlen és jó értelemben véve gátlástalan, mert a cél, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a versek, a dalok, az irodalom közegében. A másik szál Móga Piroska színművész, akit régről ismertem, és akit célirányosan kerestem meg, mert sejtettem, hogy szívesen adná át a gyerekközönségnek azt az üzenetet, ami nekünk fontos: a meseolvasás, az irodalom szeretetét.

Móga Piroska: Nem is kellett engem meggyőzni, nyitott ajtókat talált Artemisz, már csak azért is, mert én is anyuka vagyok, van két kisfiam, tehát a gyerekek közelsége nálam nagyon aktuális, és én magam is folyton keresem, mik azok a könyvek, mesék, amelyeket a gyerekeimnek olvashatok. Tehát van egy privát motivációm, magam is igyekszem folyamatosan tájékozódni. Ráadásul öt évvel ezelőtt elkezdtem drámapedagógiával foglalkozni, és egyre inkább vonzott és vonz, hogy az  előadásaimban a gyerekekre interaktív módon bevonható, alkotó közönségként tekintsek, akikkel folyamatos a közös játék, ugyanakkor el is mélyülnek ebben az egyszerre tanulási és élményszerzési tevékenységben. A drámai keret arra jó, hogy a segítségével még jobban motiváljuk őket a mesék hallgatására, a játékok során pedig az értő feldolgozásra és az önálló véleménynyilvánításra. A gyerek – ha sikerül bevonni, érdekeltté tenni – nagyon hálás közönség, ezért fontos, hogy olyan szövegeket és azoknak olyan feldolgozásait vigyük, amelyektől jól érzik majd magukat. És persze kell sok-sok játék és történet, feladat és küldetés.

Olvasosarok nyar 24-08

MC: Ezt hogyan képzeljük el?

MP: A legegyszerűbben: viszek eléjük egy problémát, amelyet közösen megoldunk.

MC: Ehhez választottál, választottatok verseket, meséket?

MP: Igen, mégpedig úgy, hogy kaptam Artemisztől ajánlatokat, ami nagy segítség volt: például mikor megegyeztünk abban, hogy állatos tematika lesz.

HA: De aztán Piroska találta ki a többit, a kerettörténetet is ő alkotta meg.

MP: Egy ilyen előadás úgy alakul ki, hogy eleve interaktívra tervezem, ezért a próba egy része a közönség részvételével zajlik. Ezt az Olvasósarokba vitt programot például 4-5 alkalommal elvittem különböző alsós osztályokhoz. Teszteltem, hogy mi az, ami őket megfogja. És maga az előadás később akár előadásról előadásra is tud fejlődni.

Olvasosarok nyar 24-05

MC: Mesélj kicsit magáról az előadásról!

MP: A csúcsa, a lezárása a meseolvasás, de mire odaérek, hogy mesét olvasok, addigra fogékonyak, bevonódtak, és figyelnek. Ehhez persze az is kell, hogy én nem Móga Piroska néven érkezem meg, hanem van egy karakterem, a Leó Kleó nevű szelíd állatidomár, aki nagy problémával érkezik a gyerekek közé: az állatok megszöktek a cirkuszból, és este előadás van. Én új szereplőket keresek, és megkérdezem őket, van-e kedvük állatokat eljátszani.

MC: És van kedvük…

MP: Igen, de közben azért szembesülnek azzal is, hogy milyen a cirkuszi állatok élete, például hogy sok kötöttséggel jár, szóval ezekről sokat beszélgetünk, és persze a döntéseket is közösen hozzuk.

Olvasosarok nyar 24-06

HA: Harcos Bálint Barbó, a sörényfodrász című meséje köré szövődik az akció, de addigra Piroska felépíti a feszültséget, és ahhoz érkezik majd a végére a feloldás.

MP: Ez alapvetően alsósoknak és nagycsoportos ovisoknak szól, ha kisebbek is jelen vannak, alakítok rajta, például kevesebb fordulatot építek be. Nagy kihívás a vegyes életkorú társaság, mert amivel a kicsit megnyerem, a nagyobbakat könnyen elveszítem és fordítva. Az sem mindegy, hogy szülőkkel érkeznek a gyerekek vagy csoportként. Nagy tanulság nekem, hogy akár a játék megváltoztatásának árán is alkalmazkodnom kell a közönséghez. Előfordul, hogy például valaki nem akar részt venni, ilyenkor azt mondom neki, hogy állj ki nyugodtan, és majd később visszajössz, ha kedved lesz.

MC: Lesz ebből állandó program?

MP: Most egy ovisoknak szóló színházi nevelési előadást tervezek, de az is mesés és zenés lesz és azt hiszem, ahhoz is Artemisztől fogok kortárs irodalmi segítséget kérni.

Olvasosarok nyar 24-09

MC: Említetted most a zenét..

HA: Igen, a zenéről még nem esett szó, de Piroska egy ponton előveszi a hegedűjét… 

MP: A zenét nagyon jól ki lehet használni, főleg a hegedűt, mert erőteljes és különleges hangja van. A karakterbe beépítem a zenei tudást, így az én állatidomárom nem ostort, hanem hegedűt és vonót használ, így táncoltatja az állatokat, illetve aztán így táncolunk, muzsikálunk együtt a gyerekekkel.

MC: Milyen zenéket játszol ilyenkor?

Olvasosarok nyar 24-10

MP: Népzenét és komolyzenei improvizációkat, de előfordul, hogy megkérdezem őket, ezt vagy azt a népdalt ismeritek-e – persze ismerik, és akkor már megy is az éneklés.

HA: Piroska pedagógiailag is nagyon felkészült, amire nagy szükség van a helyszínen. Neki nem derogál, hogy ha kell, teljesen megváltoztassa a terveit, ami külön elismerésre méltó.

Olvasosarok nyar 24-02

MP: Időnként erre is szükség lehet. Ha például pici baba is van a közönségben, nem rontok be csak úgy az előadás elején, nehogy a kicsik megijedjenek, vagy van az előadásnak az a része, amikor egy oroszlánt keresünk, ehhez minden helyszínen, mert az, ugye, mindig más, felmérem, hogy milyen lehetőségek vannak a környezetünkben, hova is bújhatna el itt egy oroszlán. Legutóbb például egy szabadtéri helyszínen nagy meleg volt; elvonultunk egy árnyékosabb helyre, és volt egy kis időm átgondolni, hogy az új helyszínen mit hol fogok megvalósítani. Egyébként fontos, hogy kicsit azért legyen zárt a tér, ha interaktív az előadás. De hasonló újratervezést igényel, ha valaki nem akar részt venni a játékban. Legutóbb egy kisfiú az előadás elején azt mondta, hogy ő nem akar játszani. Erre én azt válaszoltam, hogy rendben, de megkérlek, hogy ne árulj el minket senkinek, és az történt, hogy ez a kisfiú ezt a feladatot annyira komolyan vette, annyira bevonódott, hogy a legaktívabb résztvevő lett. Később tudtam meg, hogy kihívásokkal küzd az iskolai szocializációjában, és a pedagógusok nagyon örültek, jó volt nekik látni, milyen felszabadultan játszik. Ez a felnőtt tapasztalás a szülők részéről is fontos, ők is boldogok, ha a gyerekük jól van és jó helyen. És ha látják, hogy milyen jól érzi magát a gyerek mesehallgatás, játék közben, még motiváltabbak lehetnek arra, hogy az előadáson túl ők is olvassanak nekik, játsszanak velük.

Olvasosarok nyar 24-03

HA: Van egy íve a programnak, amely tovább húzódik, mert mire a meséléshez érünk, a gyerekek nem elégszenek meg egy mesével, hanem kérik, hogy legyen még egy mese meg még egy mese.

 

Nagygéci Kovács József – Nyulász Péter