A népmesének nincs szerzője?
Tévedés, hogy a népmese meghatározó jegyei közé tartozik az, hogy nincs „szerzője”, tehát hogy mondója „névtelen”. Igaz ugyan, hogy nincs két egyforma tolmácsolás, a mese mindig változik az előadásban, és „szájról szájra terjed”. Mégis, az adott, helyi szóbeli közösségen belül a mesemondó szerepe kiemelt volt. A közösség mindig tudta, kinek a nevéhez köthető az adott meseváltozat. Ma a köztudatban csupán azért nem kötjük nevekhez a meseváltozatokat, mivel korábban nem tartották fontosnak lejegyezni a közlő nevét. (Vö.: Bálint Péter: Archaikus alakzatok a népmesékben – Jakab István cigány mesemondó, Debrecen, 2014.)
Milyen régiek a népmesék?
A népmesék gyökereit a XVIII. század utolsó harmadától kutatják. A kutatók egyetértenek abban, hogy a világ, de főként az eurázsiai térség népeinek monda- és mesekincse nagy átfedést mutat.
Magyarországon a népmesének tekintett szövegek zöme a XI-XV. századi udvari és paraszti kultúrát – szociológiai és politikai berendezkedést – tükrözi, tehát részben középkori eredetű. Az Árpád-ház idején erős volt a francia kulturális hatás, ezért történhetett, hogy a francia típusú középkori lovagregények, novellák, valamint a magyar népmesék kölcsönösen építkeztek egymásból.
A legrégebben lejegyzett és magyarnak nevezhető legendák viszont még történelmi munkának állították be magukat. A csodaszarvas-legenda is középkori történet, de kelta eredetű. A középkori történetek egyik visszatérő toposzát idézi: a hőst vezető mágikus fehér állatot. Ez a toposz viszont már az ókori Bizáncban is ismert volt, ahogyan az egy 6. századi lejegyzésből kiderül. (Vö.: Jeney Zoltán: A népmese és a műmese határvidékei – A magyar népmesehagyomány és a középkori udvari epika In. Mesebeszéd FISZ, 2017)
A népmese életpárti
A mesemondók a népmesékben éppen a lakodalmi befejezéssel igyekeznek kiiktatni magát a halált. Azt a halált, amellyel egyébként a mesehős folyamatosan szembenézni kénytelen. A hős akárhányszor találkozik is a meseszövés folyamán szimbolikusan a halállal, a mese logikájából fakadóan mindig adott az „újjászületés” lehetősége. (Vö.: Bálint Péter: Archaikus alakzatok a népmesékben – Jakab István cigány mesemondó, Debrecen, 2014.)
KIS MESELEXIKON
Kiszólás (parabázis)
A népmesék mesemondóinak gyakran használt fordulata a narrátori kiszólás. Legtöbbször ezzel indulnak a mai irodalmi mesék, meseregények is.
„Talán jártatok már Középházán, pontosabban a Ködös-parti Középházán (…) Mindegy is, hogy jártatok-e ott, most Ábelről lesz szó; ő áll a történet középpontjában.” (Annie M.G.: Ábel és a repülő lift, Ford. Varga Orsolya, Pagony 2018)
Ez az az alakzat, amelyben az elbeszélő az olvasókhoz fordul, véleményezi a megelőző eseményeket vagy megszakítja vele a visszatekintő elbeszélést, esetleg magára a mesemondásra, a meseírásra, a mesére, annak körülményeire tesz megjegyzést.
„Egy kis viking legenda olvasható alant,
mit mondjak, csupa játék, kockázat és kaland,
te vagy a főszereplő, ez egy olyan mese,
legyél a történetnek tevékeny részese.”
(Varró Dániel: A leprikónok átka In. Uő: A Szomjas Troll – Kis viking legendárium, Helikon, 2018)
MeseCentrum