Nem élhetünk (h)Harmónia nélkül…
„Tudod, ahogy Harmóniában mindenkinek, úgy nekünk is lételemünk a zene. Az tölt fel, az éltet mindennap. Ha nincs zene, nincs erőnk felkelni vagy bármit csinálni” – magyarázza Melódiának Herfli, a horpadt szájharmonika Impróban, Harmónia jazztartományában (49).
Tarr Ferenc meséjének kulcsmondata az egész mesekönyv jelentőségét összefoglalja. (Érdemes elolvasni korábbi interjúnkat is a szerzővel ITT – a szerk.) A különböző ízlések és stílusok által eltérően értelmezett művészeti ág talán a legősibb és a minket legtöbb formában körülvevő jelenség. A mulatóstól a kortárs jazzig annyiféle tartalmas vagy még komolyan sem vehető irányzat zenéi áramlanak, zúdulnak vagy settenkednek be a fülünkbe, hogy érdemes néha rendet rakni közöttük.
A Harmónia, a zenék birodalma című meseregény több szempontból is megkísérli a rendteremtést. Alaphelyzetében Melódia királykisasszony elindul megkeresni a saját hangját a birodalom négy tartományában. Útközben megszemélyesített hangszerek segítik, akik az illetékességi körükbe tartozó fogalmak használatába is bevezetik a rajzokon – igen ötletesen – nyolcas hangjegyként feltornyozott, befont hajjal ábrázolt kislányt.
Az illusztrációk koncepciózusan felépített sora alázattal kíséri a cselekményt, de a hangulatát támogatva egészíti ki apró ötletekkel
Baranyai (b) András képeinek világában még a hangszerek szeme-szája, keze-lába is megbocsátható. Bár jobban belegondolva a zenészek nélkül megszólaló eszközök még nagyobb csodaszámba mennek. Klasszikában is amiatt nem tudnak mit kezdeni magukkal, hogy nincs kotta a számukra, és eltűnt a karmester, aki irányítaná a munkájukat. A legéteribb művészeti ágról beszélve kénytelenek vagyunk metaforákat használni, a zenéről szóló mese kézenfekvő eszközként nyúl a földrajzi allegória jól bevált módszeréhez a népmesék vándorlásos kereséstörténeteit idézve. Ugyanez az eszköz népszerű volt évszázadok óta például a lelki élet ábrázolásához, mint Augustinusnál (Az Isten városáról) vagy John Bunyannál (A zarándok útja). A zene ilyen topográfiai ábrázolásánál azért sántít egy kicsit a párhuzam, mert a számtalan stílus elkülönítése nem egyértelmű.
A négy zenei térség kissé erőltetetten válik külön, hiszen maga a könyv is utal itt-ott a crossover jelenségeire
Ebben a terjedelemben viszont csakis leegyszerűsítve és sarkítva lehet a zene végtelen birodalmáról mesélni. A palotából elinduló hősnő nagyjából azt a logikát követve indul el a négyes keresztút egyik lehetősége felé, amely alapján a zenetörténet a fejlődés vonalát elképzeli. Először Folkiában ismerkedik a népzene egy-két alapfogalmával. Itt a piaci forgatag rigmusai vezetnek be minket a mese nyelvi leleményeinek poénjaiba. „Van vöröshagyma? A tarisznyába!” (17) A zenei szakkifejezések, ritka hangszerek és szófordulatok keveredése egybecseng a mesehősök névválasztásának tudatosságával. „De hogy a PIKULÁBA kerül ide ez az öt vonal?” (101) – kérdi a kottavonalakat megpillantva Melódia, akit többször is átneveznek: Impróban Bibop az álneve, Poppiában pedig Princessként lesz kiszőkített sztárocska.
Folkiában elapad Pentatónia tiszta forrása, amely a felsorolt rokon hangszerek nemzetköziségének ellentmondva mégiscsak azt sugallja, hogy a keleti gyökerű magyar népzene tartozik szorosan hozzánk, magyar olvasókhoz. Ez a gyerekkönyv esetén elfogadható elfogultság a további fogalomhasználatban is tetten érhető. A zöld alaptónusú, többféle népviseleteket egy piaci képben felsorakoztató nyitóoldallal induló és a természeti képek mellett népmesei elemeket ábrázoló folkiai szakasz után Impró képi világa a jazz fénykorának számító harmincas évekbeli Amerikát idézi, ahol a bluesos hangulatú „Kék hangjegy” bár mellett alapvetően minden mást is a késő esti kékség fed. Itt még a szesztilalom korszakának baljós hangulatú titokzatossága is fokozza a rejtélyes hangulatot.
Gyanítom, hogy a legtöbb magyar gyerektől ez a zenei stílus igen távol áll, de ezt a műveltségbeli hézagot a könyv a technika eszközeivel pótolja. A Pagony honlapján az impresszum fölött elhelyezett QR-kóddal is elérhető gazdag példatár segíti a zenei stílusok közötti eligazodást. A rögtönzés jelentőségét hangsúlyozó tartománynévhez tartozik a második legnagyobb gyűjtemény. Az összesen 159 beágyazott YouTube-videó közül 38 a különböző jazzmuzsikák közül válogatott szemelvény, és valóban előfordul közöttük improvizáció, sőt a nem szokványos ritmusképletekre is látunk híres példákat. (Dave Brubeck ötnyolcados Take five-ja mellett Nikola Parov hétnyolcados számának részletét.) A könyv lapjainak oldalán különböző kis ikonokkal jelzett információmorzsák, fogalommagyarázatok, ötletek között a zenei példák sorszáma is segít, hogy megtaláljuk őket. Lejátszási listában folyamatosan hallgatva pedig akár végig is szólhatnak olvasás közben.
A Poppiához tartozó viszonylag kevés zenénél örömmel láttam, hogy a pop- és rocktörténet nagy alakjait is életre keltik
Akik a Hírességek csarnokában megkövült szoborként kísérik a vándorló királykisasszonyt, a digitális technika segítségével viszont a „Király” él.
Tarr Ferenc mértékletesen kihagyta ezt a poént a meséből, de a Beatles tagjait a névben rejlő angol szójátékot elmagyarázva „bogaraimnak” hívja a kísérőként minket is kalauzoló Fender Gibson, azaz Gityó. A poppiai kalandok hozzák a legnagyobb változásokat a főszereplőben. A menedzserként hatalmat szerző Gityó nemcsak teljesen átalakítja őt, hanem be is vezeti a celebek világának közhelyeibe. Feloldja viszont az elrettentő teher rémét a nagy fellépés, amelyhez egy szövegében illeszkedő eredeti dalt is kapott a könyv. A Lóci játszik Szabó Anna Rozsival videóklippel együtt elő is adja azt a dalt, amelyet Melódia énekel.
Mindeközben persze mindenhová jutnak zenei műszavak, a ritmus, a dallam, sőt az életérzés és a média világának elemeiről is hallunk.
Szinte alig marad valami új Klasszika világának, hacsak a kottaírást és -olvasást nem tekintjük az egyik legfontosabb zenei készségnek. Ha viszont akként fogjuk fel, hogy a teljesség eléréséhez Melódia megismeri a kottát, és mindezt a szimfonikus zene környezetében teszik, akkor a mese egyik üzenete, hogy a népzenétől a jazzen és a rockon, popon keresztül mégiscsak a legmívesebb, és így legnagyobb értékű zenéig visz az út. „Csodálatos volt, ahogy a rengeteg hangszer egyként oldódott fel ebben a fenséges muzsikában” (115).
A könyv mesevilága és fogalomhasználata különböző életkorú befogadókat szólíthat meg
Melódia kedves története azért mesélhető nehezen kisebbeknek, mert a nevekben elrejtett utalásokat még nem értik. A nagyobb, zeneiskolai szolfézsismeretekkel vagy alapvető iskolai zenei tudással már bíró kiskamaszok, akik veszik a poénokat, nem gyakran olvasnak már meséket. Azok a gyerekek lapozhatják szívesen Tarr Ferenc könyvét, akik a családi hagyományoknak köszönhetően, egy klasszikus polgári szokásrendbe illeszkedve már korán bekapcsolódtak a zenei tanulmányok és a hangverseny-látogatás, a közös zenehallgatás élményébe, és már tapasztalattal felvértezve, de még egy tradicionális mesére fogékony életkorban kapják kézbe a Harmónia, a zenék birodalma című kiadványt. Ez a – valószínűleg – kevés kiválasztott viszont élvezni fogja, ahogy például én élveztem a nyolcvanas években a francia képregényrajzolók Rajzos zenetörténetét. (Bernard Deyriés – Denys Lemery – Michael Sadler: Rajzos zenetörténet az őskortól napjainkig)
Kovács Gergely
Tarr Ferenc: Harmónia, a zenék birodalma
Illusztrátor: Baranyai (b) András
Pagony Kiadó, 2021
126 oldal
4990 Ft
Fotók, illusztrációk forrása: Pagony