Tarr Ferenc a Harmónia, a zenék birodalma című könyvében a zene varázslatos és bonyolult világába kalauzolja el a gyerekeket Melódia királykisasszony segítségével, aki a saját hangját keresi. A szerzővel beszélgettünk, aki a szerkesztés, az írás és a zeneválogatás titkaiba avatott be minket, és persze személyes élményekről is szó esett.
Drámapedagógusként csatlakoztál Lukácsházi Győző BonBon Matiné gyerekeknek szóló zenés rendezvényeihez. Ez mennyiben járult hozzá a könyv megszületéséhez? Vagy már előtte is felmerült egy gyerekeknek szóló zenei ismeretterjesztő könyv ötlete? Melyik volt előbb: alapból zenerajongó vagy, vagy a BonBon Matiné hozta közel hozzád a zenét?
Több mint kilenc éve dolgozom a BonBonban, nyolc éve ráadásul ügyvezetőként. A zene mindig is központi szerepet játszott az életemben, de sohasem professzionális módon. Színházi rendezőnek készültem, színházpedagógiával is sokat foglalkoztam. Az egyik jól sikerült zenés gyerekelőadásomat követően vetette fel későbbi apósom, hogy nem volna-e kedvem csatlakozni. Nagy örömmel mondtam igent.
Mivel a BonBon Matiné elsődleges célja a zenei ismeretterjesztés, már rögtön az elején felmerült bennem egy könyv gondolata, de az évi átlag 130 előadás mellett nem maradt rá idő. Aztán két éve mégis nekiindultunk Mona Dani segítségével, de a koncepció úgy átalakult, hogy végül én írtam meg, nem Győző vagy Dani.
Van kedvenc műfajod? Te megtalálnád valamelyik műfajban/tartományban a hangod? Olvasóként nekem úgy tűnt, hogy nem Poppia a te világod, noha hangsúlyozod a profizmusát, és abban a fejezetben a show-biznisz legalább akkora hangsúlyt kap, mint a zene, a mai slágergyártásról elég határozott véleményed van. Legalábbis a sorok között érezhető egy kis távolságtartás.
Pedig ez már nem is az első verzió! De nagyon jó a kérdés, igyekszem rá röviden válaszolni.
A könyvben szereplő tartományok közül a popzenéé a legfiatalabb, amelynek kialakulása – ahogy a neve is utal rá – erősen összekapcsolódik a tömegmédia megszületésével. A kezdetektől fogva jellemző rá, hogy közéleti és egyéb, a zenétől független tényezők is befolyásolják egy-egy előadó megítélését, sikerét. A másik három tartományban simán elképzelhető, hogy valakinek nagyon szeretem a zenéjét, de a szerző életét nem is ismerem. Ez a popnál szinte elképzelhetetlen. Annyira személyes – pontosabban annak tűnő –, hogy ha szeretem X zenéjét, akkor mindent tudni is akarok róla (gondoljunk csak a rajongók által gyűjtött poszterekre, ereklyékre stb.). Ha a zene szempontjából nézzük, ez nem jó, mert nem csak a zenei szempontok érvényesülnek. Ezt próbáltam finoman érzékeltetni, és valóban, a mai tiszavirág-életű popsztárokról meg is van a véleményem, mert egyre jellemzőbb, hogy nagyobb a körítés, mint a tartalom (lásd például a tehetségkutatók világát). Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne szeretném a popzenét, sőt! Rengeteg előadóért lelkesedem, nagyon sok sláger van, amitől libabőrös leszek.
Mégis, azt hiszem, én Impróban találnám meg a hangom. A big band jazz és a funky ugyanis nagyon közel áll hozzám. Noha lelkiekben a klasszikákhoz hasonlítok leginkább.
Hiánypótló könyv született, végigolvasva és a zenéket végighallgatva nagy vonalakban kialakul bennünk egy kép az emberiség zenetörténetéről. Elmondható, hogy ez a könyv a te ízlésedet tükrözi?
Őszintén remélem, hogy nem! Elég komoly gondolkodás előzte meg az írást, táblázatokkal, hogy melyik fejezetben milyen alapvető zenei kifejezések, fogalmak kerüljenek elő. Illetve igyekeztem a négy nagy zenei műfaj legjellemzőbb tulajdonságait, sajátosságait megmutatni. Fontos elv volt az is, hogy egy bizonyos pontnál ne menjünk mélyebbre, ne bonyolódjunk túlságosan a részletekbe, mert az a könyv lendületét vette volna el. Nálunk a BonBonban az a pedagógiai alapelv, hogy akkor fog valami a gyerekekben megmaradni, ha élmény kötődik hozzá. Az én célom is az volt, hogy a gyerekek tudjanak mihez kötni egy-egy fogalmat, felkeltsem az érdeklődésüket, és aztán a széljegyzetek, illetve a zenék formájában támpontokat is adjak a további elmélyüléshez.
A zenéket a Pagony Kiadó weboldalán lehet meghallgatni, YouTube-linkeken. A szerkesztést és az írást hogyan befolyásolta, hogy mi van fönt a YouTube-on? Hogyan, mi alapján válogattad ki a könyv zenéit? Van/vannak személyes kedvencek?
Folkiában legtöbbször nem is annyira a zene, hanem maga a hangzás bemutatása volt a cél. Ott leginkább a sokszínűségből szerettem volna ízelítőt adni, hiszen rengeteg népzene létezik – pláne világzene –, úgyhogy Folkia létrehozása egy picit más szerkesztési elvet követett.
A többi tartományban viszont a – szerintem – leghíresebb zenékből történt válogatás, szóval a fejemben lévő zenékhez kerestem ki a linkeket. Kivéve, amikor egy-egy zenei érdekességet szerettem volna illusztrálni, mert akkor valóban az számított, mi található meg az interneten. És hát persze vannak azért kedvenc zenék, amiket még mindig képtelen vagyok leállítani, például a 67-es (Leo P at the BBC Proms, 2017).
A szöveg egyes kifejezései sokszor rímelnek egy-egy zenei fogalomra vagy dalcímre, amit a lap szélén meg is magyarázol. Ezek írás közben születtek, vagy szándékosan fogalmaztál úgy, hogy kettős értelmű szavak, kifejezések kerüljenek be?
Az egész könyv ezekből a szövegjátékokból, kettős értelmű szavakból született meg. Harmónia a zenében és az életben, megtalálni a hangot valakivel – jelesül saját magunkkal –, ezek adják a könyv zenei részen túlmutató tartalmát. De persze vannak kevésbé hangsúlyosak is szép számmal, örülök, ha ez észrevehető. Még az írás kezdete előtt készítettem egy nagy gyűjtést a más értelemben is használható zenei kifejezésekből, amelyeknek egy részét végül nem is használtam (például a vonós hangszerekben van lélek, a Rézerdő Folkiában stb.). Remélem, lesz rá lehetőségem, hogy egyszer megírjam ezeket is.
A könyv írásakor és a zenék válogatásakor találkoztál esetleg olyan zeneművel, amelyet addig nem ismertél?
Persze, és ez nagyon nagy élmény volt. Például amikor a Basszusok Birodalma kapcsán megismerkedtem a basso profondo, a mélybasszus hangfekvéssel. Gyönyörű és zsigeri élmény az ilyen – sokszor egyházi – kórusokat hallgatni. Hasonló élmény volt megismerni az üveghangszereket az Üveghegy kapcsán, vagy Klasszikában az emberiség legrégebbi (rekonstruált) zenéit.
A könyvnek saját dala is született, Melódia Poppiában énekli el, a zenetárban is meg lehet hallgatni a Lóci játszik és Szabó Anna Rozsi előadásában, Lukácsházi Luca szövegével. Hogyan jött létre ez a dal?
Lóci huszonegy éve az egyik legjobb barátom, az esküvői tanúm is ő volt. Luca, a feleségem pedig Szeder nagysikerű slágereinek írta a szövegeit. Amikor megírtam Poppiát, felmerült bennem, milyen klassz volna, ha a könyv valósága „kinyúlna” és ez a sláger, amelynek kiemelt szerepe van a könyvben, meghallgatható lenne. Luca egy délutáni altatás alatt meg is írta a szöveget, Lóci pedig nagy örömmel vállalta, hogy megzenésíti. Viszont kellett egy hang is Melódiának, így vonta be Rozsit a munkába, amiből végül megszületett ez az általam vártnál sokkal jobb szám.
A Harmónia illusztrátora Baranyai (b) András lehengerlő ötletességgel és profizmussal dolgozott. Hogyan zajlott a közös munka?
Andrásról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Emberileg is, technikailag is, szakmailag is fantasztikus. Ennek megfelelően kellően sok a megbízása, így a legnehezebb része a közös munkának az volt, hogy elkezdődjön. A kézirat befejezése és az illusztrálás kezdete között ugyanis fél év telt el.
Viszont nemcsak az a megtiszteltetés ért, hogy ő illusztrálta a szövegem, hanem szerkesztői felkérésre javaslatokat is tehettem. Miután rögzítettük az illusztrációk sűrűségét (fejezetenként körülbelül három), jelöltem a szövegben, hol mit tartanék érdemesnek megjeleníteni. Ez végül kilencven százalékban meg is valósult, és ha bármi javaslatom volt a részletekkel kapcsolatban, András gondolkodás nélkül teljesítette. Az, hogy egy szerző ennyire beleszólhasson a könyve képi anyagába is, egészen rendkívüli, amiért nagyon hálás vagyok. Mindebben óriási szerepe volt Pais Andinak, a könyv tördelőjének is, aki hasonlóan készséges volt. Az ő érdeme, hogy egység született a kép, a szöveg és a széljegyzetek tömege között.
Milyen visszajelzéseket kaptál a gyerekolvasóktól?
Még nem érkezett sok, de eddig vegyes a kép. A legpontosabb kritika a nagyfiaimtól jött (hat- és nyolc évesek), akik a maguk nyelvezetével a sűrűségét kifogásolták. Ugyanakkor gyakorlatilag egy szuszra végigolvastatták, s hasonló visszajelzéseket kaptam másoktól is, hogy nehezen tudták abbahagyni. Illetve azóta folyamatosan hallgatjuk a honlapon lévő zenéket, egyikőjük például nagy Little Richard-rajongó lett. Szóval elsőre nem ment könnyen a befogadás, de aztán beindult.
Eddig úgy látom, nagyban befolyásolja az élményt, hogy ki milyen elvárással vág neki. Ha valaki meseként olvassa, annak egészen más lesz, mint annak, aki ismeretterjesztő könyvként kezeli.
A legfontosabb célom viszont, hogy a történet révén a zenei fogalmak is ismertté váljanak, már a legfiatalabbaknál is működni látszik. Az például, hogy milyen négy nagy ága van a zenének, a legkisebbeknek is világos.
Mennyire kíván aktív közreműködést a szülőktől a könyv? Hány éves kortól forgathatják önállóan a gyerekek?
A kettőssége (meseregény és ismeretterjesztő könyv), illetve a speciális tartalom miatt, úgy érzem, a megszokottól eltérő olvasási stratégiát kíván. Az ideális olvasó többször is kézbe veszi. Miután elolvasott egy fejezetet, visszatér a széljegyzetekre, meg-meghallgatja a kapcsolódó zenéket. Vagy teheti ezt akár az egész könyv elolvasása után is. Ebben pedig szerintem nagy szükség van a szülői segítségre, beszélgetésekre. Hiszen két médium, a szöveg és a kép segítségével próbálunk egy harmadikról, a zenéről beszélni, ami ráadásul a legabsztraktabb is egyben. Ez nem egyszerű. Éppen ezért szerintem kilenc–tíz éves kor előtt nem érdemes egyedül nekifutni.
Folytatódnak Melódia kalandjai?
Remélem! Ez persze nagyban múlik a fogadtatáson, és hogy rajtam kívül érdekel-e valakit a téma. De történet bőven akad még Harmóniában, jó lenne a nyomukba eredni.
Szokács Eszter
Fotók, illusztrációk forrása: Pagony