Timo Parvela a kortárs finn gyerekirodalom egyik legkiemelkedőbb, többszörös IBBY-díjas szerzője
Könyveit számos nyelvre fordították le, és mivel sorozatokat ír, a fordítások sem állnak meg egy-egy kötetnél. Magyarul az olvasók számára a Keinolauta (Hinta) -trilógia darabjai váltak először elérhetővé, ezt követte az Ella-sorozat, majd a kisebbeknek szóló Miú és Vau.
Pate kalandjainak kiadása ezek után következett. Pate egyébiránt az Ella-sorozat egyik szereplőjének neve, a történetek némileg az Ella-sorozatból ágaztak ki, de önállóan is olvashatók. Az Ella-sorozatban ugyanis Pate az egész osztályban az egyik legszerencsétlenebb figura, és ezt a botladozást folytatja a nyári szünetben is. Az első Pate-kötet kezdőmondata jelzi is a kapcsolatot: „Kaptam egy füzetet a tanító bácsitól.” A füzet arra szolgál, hogy Pate bármit beleírhasson, ami a nyári szünetben történik vele. De Pate osztálytársa, Tuukka rögvest szemétre dobja a tanító bácsi ajándékát, mert szerinte elavult, régimódi cucc. Ehelyett azt javasolja Paténak, írjon blogot.
Ezzel meg is kezdődik a klasszikus mesei narráció felszámolása, más médiumokba való átköltöztetése.
Míg a Keinolauta-trilógia – melynek darabjai a Mérleghinta, a Körhinta és a Szerencsekerék című kötetek – Virpi Talvitte illusztrációival jelentek meg, és nagyon ízléses kiállítású könyvek, addig magyarul az Ella-sorozathoz a Pongrác Kiadó nem vásárolta meg az illusztrációk közlésének jogát, és új képeket készítettek hozzá.
Ezek a magyar kiadáshoz készült illusztrációk azonban nem képesek Parvela szövegvilágát vizuálisan tolmácsolni, aminek az is az oka, hogy szöveg és kép egyre hangsúlyosabban halad együtt. Az új, Kolibri Kiadó által közreadott sorozat első részéhez tavaly már Horváth Ildi készített illusztrációkat, amelyek lényegesen jobban sikerültek.
A Pate-sorozat illusztrátora, Pasi Pitkänen remek munkát végzett
Az Ella és barátaiból a finnek egész estés filmet is forgattak. Az 1995 és 2013 között finnül megjelent huszonötből magyarul hat olvasható, ezek több, finnül különálló kötetben megjelent epizódot tartalmaznak.
Az Ella-sorozat az Asterix-sorozatot megalkotó René Goscinny nyolcvan epizódból álló, A kis Nicolas című francia klasszikus gyerekregényének tematikájára, hangvételére rímel, akár annak skandináv kortárs adaptációjaként is fölfogható.
Goscinny az 1959-ben indult A kis Nicolas- és Asterix-sorozatban Albert Uderzo képregényrajzolóval dolgozott együtt, így jöttek létre a közismertté vált történetek és alakok. (ITT írtunk A kis Nicolas-ról korábban, ITT pedig megnézhetitek az Asterix-sorozatról készült Meseterasz-adásunkat – a szerk.)
Parvela köteteinek illusztrálásában is kiváló rajzolók vettek részt, akik egyre inkább a képregények stílusában „dobták föl” a sorozatok epizódjait. Emiatt az eredeti kiadáshoz tartozó illusztrációk „kivágása” például az Ella-kötetekből olykor jelentésvesztést is okozhatott azon túl, hogy nagymértékben csonkította az esztétikai-élvezeti értéket, és lanyhította a vásárlói kedvet. Ettől függetlenül az Ella-sorozat szövege még így is elég erős ahhoz, hogy önállóan élvezhető legyen. A Pate-könyveket ezzel szemben már képtelenség a vizuális anyagtól függetleníteni.
A kötetek egyes oldalain kifejezetten képregénybe vált át a szöveg és a kép viszonya. Általában is jellemző, hogy Parvela sorozata mind kevésbé marad meg a meseszöveg és a kép szétválasztásánál. Pate szupertitkos blogja, a sorozat első darabja azok közé a könyvek közé tartozik, amelyek olvastán az ember nemegyszer a hasát fogja a nevetéstől. A kötetek humora nagyrészt abból fakad, ahogyan Pate mérhetetlen naivitással, egyszerűséggel és egyetlen nézőpontból beszéli el a történéseket. Ráadásul soha nem sikerül a saját nézőpontját másokéhoz igazítania. Pontosabban állandóan azon igyekszik, hogy megértse a körülötte lévő világot, de ezt mindig elvéti, rossz következtetésekre jut, miközben egy lelkes hétéves gyerekhez illően segíteni vágyása, tettvágya egyszerre lankadatlan és fékezhetetlen.
Ennek a csillapíthatatlan tenni vágyásnak és a folytonos félreértéseknek a halmozása pedig egyre fokozza a komikus helyzetek humorát.
Jó komédiát írni igazán komoly teljesítmény
A Pate-sorozatot meghatározó komikum forrása többek között egy neveléstani attitűd: mégpedig az, hogy a felnőttek nem szidhatják le a gyereket, nem tilthatják, nem büntethetik, mert az nem szül jó vért. Ehelyett megértés és magyarázat, elfogadás és figyelem jár, még akkor is, ha egy gyereknek nyilvánvalóan nincs meg az a tudása a világról és annak szabályairól, amelyekből kiindulva helyesen cselekedhet. Mondhatjuk azt, hogy a kínos, vagy röhejes helyzetek előidézésében nemcsak Pate aktív közreműködésére van szükség, de arra a szülői nevelési attitűdre is, ami nem képes kordában tartani a „csekélyebb értelmű” gyerekeket. Ez pedig azt eredményezi, hogy a felnőttek már csak a kész kalamajka fölött hüledeznek, sápítoznak, rémüldöznek. A komikum harmadik összetevője lehet a finnek visszafogott, olykor szinte tényleg a némaságba visszahúzódó kommunikációs stílusa, a hallgatagság és a tényszerűség, amely nem ad teret érzelmek vagy én-közlések összetett kifejezésének.
Lássunk egy példát, rögvest az első kötet indító jelenetét
Pate kihallgatja a szüleit arról este, hogy vendégük lesz, egy bizonyos Edu, aki Dél-Amerikából repül hozzájuk. A terv szerint Pate szobájában fog aludni, de még mindig növényevő, és egyáltalán nem egyszerű az etetése. Nézzük csak, Pate hogyan reagál a félinformációkra: „Nem volt túl jó napom. Először azt kellett megtudnom, hogy valamilyen Eduval kell megosztanom a szobám, este meg apukám iszonyú dühös volt, amikor hazajött a munkából. […] Eszembe jutott, hogy a tanító bácsi pont az edukról mesélt az egyik órán. Nagy madarak, nagyon meleg vidéken élnek. És nem tudnak repülni. […] Szerencse, hogy figyeltem azon az órán. Jól megy az iskola. Mondta is a tanító bácsi, hogy Pate még messzire juthat, csak legyen ereje elég sokáig futni.”
A félinformációkból összeálló képből, egy rossz következtetésből, félreértésből adódóan Pate szalmát, gallyakat tesz az ágyba, hiszen a madaraknak fészekre van szükségük. No meg melegre, ezért a radiátort is teljesen föltekeri. Mindenféle élelmiszert kipakol a hűtőből a szalmába, hogy az edunak legyen mit ennie, így mikor Eduárd bácsi – aki persze nem madár, hanem Pate édesanyjának bátyja – kimerülten megérkezik a repülőtérről, túlélve a Pate okozta reptéri galibát, a sötétben bele is fekszik a fészekbe, majd egész éjjel izzad, salátalevekkel, heringes szendviccsel a fején.
„Reggel én ébredtem elsőnek. Edu bácsi még javában horkolt, a szemüvegét sem vette le éjszakára. Viccesen nézett ki. Melege lehetett, mert a takarót ledobta magáról, úgy aludt a gallyak meg a fű között. Mint egy igazi fészekben. Arra gondoltam, a kedvében járok, és míg alszik, megtisztítom a szemüvegét.”
Pate a nagy lelkesedésben bajt bajra halmoz, és eszébe sem jut az, hogy Edu bácsi a „fajtájából” következően nem való fészekbe. Azaz Pate nem állítja helyre az elkövetett hibákat, nem ismeri fel a tévedéseket, és nem is nagyon mondja el neki senki, hogyan kellene helyrehozni a bajt. Maga próbál rájönni, ami az ő gondolkodásmódjával persze újabb és újabb bonyodalmakhoz vezet.
Patét tehát a nyári szünetben rábízzák a nagybácsira, aki a különleges körülmények között eltöltött éjszaka után zokszó nélkül rendbe szedi magát
A biztonság kedvéért szózatot intéz Patéhoz, mert azt hiszi, kézbe veheti az irányítást:
„Nem különösebben kedvelem a gyerekeket. Én a rendet szeretem. A gyerekek felborítják a rendet. Ezért van szükség szabályokra. Első számú szabály: én mondom meg, mi hogyan lesz. Második számú szabály: te szót fogadsz. Harmadik számú szabály: aki nem fogad szót, azt három napra felzavarom egy negyvenlábas fa tetejére.”
Naná, hogy Patét nem az első vagy második szabály érdekli, hanem éppen a negyvenlábas fa mozgatja meg a fantáziáját, amit azonnal el is képzel, az illusztrátor pedig segít nekünk, olvasóknak még konkrétabban is látni.
Szerintem a Pate-sorozat első kötete letehetetlen, és még egy bánatának legsötétebb bugyraiban kóborló gyereket vagy akár felnőttet is leköt, megnevettet, szórakoztat, elgondolkodtat.
Pusztán abból kifolyólag, hogy Pate mindenben segíteni akar, anélkül, hogy pontosan tudná, mit hogyan is kellene csinálni, mi mire való, hogyan viselkednek egymással az emberek, melyek az elementáris emberi kommunikáció szabályai. Szinte teljesen híján van a „helyes” megértésnek. Eközben időnként számára mély bölcseleti problémákon mereng, például azon, kicsoda is ő.
„Edu bácsi látogatása sok változást hozott. Addig egy átlagos család átlagos gyereke voltam. Most viszont két apukám is van, az egyik mérnök, a másik búvár, és van egy űrhajós anyukám. Tehát egy űrhajós meg egy búvár gyereke vagyok. Hogy hívhatják az ilyet? A kutya gyerekét kutyakölyöknek hívják, a lóét csikónak. Az űrhajós gyereke esetleg űrcsónak, holdjáró vagy műholdacska. A búváré pedig torpedó, netán vízipók? Akkor én most űrpók vagyok vagy holdtorpedó?”
Az analógiák, a kategóriák téves értelmezése nyelvileg is rengeteg humor forrása, miközben leképezi Pate gondolkodási sémáit. De nem csak erről van szó.
Pate világában a felnőttek is meglehetősen értetlenek. Ha tetszik, legalább annyira naivak, mint maga Pate, vagy legalábbis nem magyarázzák el neki a világ dolgait.
A Pate-sorozat első kötete Edu bácsi és az úszómesternő révbe ért szerelmével zárul, a második kötetben viszont Pate nem a felnőttekkel bajlódik, hanem azzal a feladattal, hogyan állítson össze egy focicsapatot a bajnokságra, mivel ő maga méltatlanul kiszorult a válogatásból. Ehhez rengeteg ötlete adódik, amelyeket természetesen végre is hajt. Aki focirajongó, nyugodtan kezdheti ennek a kötetnek az olvasásával, mert rendkívül szórakoztató és fordulatos regény, tele gegekkel. Pate habitusa pedig változatlanul naiv és aktív marad.
A harmadikként megjelent könyv, a Pate horgászkönyve szintén egy nyári kalandról számol be
Pate az apukájával, apja barátjával és annak a lányával Norvégiába utazik horgászni. Ez a darab abból a szempontból tekinthető a trilógia zárókötetének, hogy Pate végre nem kalamajkát csinál, hanem valóban rendet rak egy egészen abszurd helyzetben, és még Sonjával is összebarátkozik. Vagyis megtalálja a zsák a foltját. Természetesen csak gyerekmódra. A könyv pedig végre egy logikusan végiggondolt elméletvariációval zárul - képregényes formában. Ugyanis az, hogyan végzi majd a nem kifejezetten jó indulatú Habab kapitány, aki nemcsak kalóz, de még nő is, szép, akkurátus, logikus levezetésre lel az utolsó oldalpáron. A lükeségből tehát végül valamifajta rendszer születik, amit Pate végre nem egyedül, egymaga, hanem egy társ, Sonja segítségével alkot meg.
Nagy Gabriella Ágnes
Timo Parvela: a Pate-sorozat
Pate szupertitkos blogja, 2015
Pate focikönyve, 2016
Pate horgászkönyve, 2017
Cerkabella Kiadó
Fordító: Kovács Ottilia
Illusztrátor: Pasi Pitkänen