Vissza
  • 2022.05.03
  • Kovács Gergely

Mesterséges intelligencia és hun ősanya egy ifjúsági thrillerben!

 Emberrablás, kincskeresés egy EPICus méretű könyvben!

Kovács Gergely kritikája.

Mészöly Ágnes azzal üdvözölte Szabó Tibor Benjámin első EPIC-könyvét, hogy a kortárs iskolaregény fiús változata végre megtörte a csajos gimis-könyvek hegemóniáját a magyar könyvpiacon. A tizennégy évesekről szóló kalandregény első szembetűnő vonása valóban az volt, hogy mennyire kamaszfiús az elbeszélői nézőpontja. Hat főszereplője közül csupán egy volt lány, akiről – kamaszosan – a kebelmérete volt az egyik többször említett vonása.

Ehhez képest azonban alapvetően visszafogott, tisztelettudó nyelvhasználat jellemezte a fiúkat is, amit elvárunk az emberfeletti képességekkel megáldott diákoktól.

A lányos történetekhez annyiban mégis hasonlított, hogy a valósághoz első ránézésre nagyjából ugyanannyi köze volt.

A titokzatos anyagi forrásokból, szigorú házirenddel működő RUDI, vagyis a Különleges Tehetségek Ernest Rutherford Intézete ugyanarra a vágyra épült, mint A Szent Johanna Gimi, vagyis hogy a könyvet még kézbe vevő gimnazisták egyedülálló, kivételes intézménybe járhassanak, amelynek a neve ugyanúgy becézett, rövidített, leegyszerűsített, mint a „szokványos” közoktatási intézmények, mégis megadja az elithez tartozás kéjét.

Kovács Gergely Szabó Tibor Benjámin Epic-01

Szabó Tibor Benjámin úgy használta fel nyolc éve Az első küldetés alcímmel sorozatnak ígérkező regényében a tinisuliregény paneleit, hogy az iskolát nem az otthonosság érzetével párnázta ki, hanem a tinidisztópiák kényelmetlen előérzetével párásította el. A hat egymást kiegészítő, ellentétes jegyekkel egyénített főszereplő már a belépés pillanataiban megsejti, hogy a Duna-parti luxusingatlan csúcstechnológiával felszerelt környezete nem a szórakozás terepe lesz számára. Az ifjúsági thriller kibontakozó rejtélyeit még az első kötet életveszélyes fordulatokkal megoldott hepiendje sem oldja meg, alkalmat adva a folytatásra és a körkörösen bonyolódó újabb kihívásokra.

Kovács Gergely Szabó Tibor Benjámin Epic-04
YouTube/ Kobayashi Maru

Az első kalandot még el lehetett fogadtatni pszichológiai megalapozottságú próbatételként, mint a Kobayashi Maru-próbát, de a sámánhit mesterséges intelligenciával keveredő összeesküvés-elmélete összetettsége ellenére is felkeltette felnőtt olvasói érdeklődésemet is.

Alapvetően tartózkodó vagyok a különböző lektűrműfajokkal szemben, mivel átlátok az önmagukat leleplező titkok szitáján. Úgy vagyok vele, mint színházi székszomszédom, aki A fösvény álhalálozási-leleplezési jelenete közben az izgalom remegésével a hangjában közölte többször is előtte ülő osztálytársaival, hogy „kiszámítható” a jelenet. Talán éppen ezért tudom ezt a műfajt mégis elfogadni az ifjúsági kategóriában.

Ebben az életkorban nemcsak „irodalmi újszülöttként” új minden vicc, hanem a komolyabb tartalmak felé vezető út első fontos lépései is a „könnyű” irodalommal kezdődhetnek.

Az EPIC két része nem mellesleg többféle titokzatos ismeretanyagot is közöl, a pszichológiai módszerektől a hun–magyar rokonságig.

Kovács Gergely Szabó Tibor Benjámin Epic-06
YouTube/ EPIC vlog 2014

Az EPIC mindkét eddigi része körültekintően, a mesterség fogásainak készségszintű alkalmazásával alkotja meg azt a valóságból kiragadott világot, amely akár még igaz is lehetne, mégis rendkívüli

Szabó Tibor Benjámin több kiadó igazgatójaként alapos marketinges ismeretekkel készített elő korábbi olvasói számára újabb könyvét, az EPIC 2-t, melynek borítón megjelenő címe valójában EPIC – Elmék labirintusában, és közhelyességével is csábító lehet, mivel a már megszerzett rajongók számára a főcím és a nem hivatalos számjegy számít. Kapunk viszont mellé a közösségi médiában mesterségesen generált felolvasást az első fejezetből, videós beszámolót a 2014-ben még valós Marina-parti betonvázból mára lakóparki monstrummá kerekített épületről, amely újra csak a valóság és a fikció sajátos viszonyát hangsúlyozza. Az akkori üres épületet el lehetett képzelni elitiskolaként, mára pedig két párhuzamos világban is létezik, egy, amelybe új lakók költözködnek, s egy, amelyben a RUDI működik.

Kovács Gergely Szabó Tibor Benjámin Epic-01
YouTube/ EPIC vlog 2. 2022

Az EPIC világa is ugyanilyen kettősségre épül. A RUDI diákjai napközben – létező – fővárosi gimnáziumuk padjait koptatják, négytől nyolcig a RUDI – egyébként nem kimondottan reformpedagógiára építő – tanárait hallgatják. Mindegyiküknek van saját családja és külön bejáratú problémái, mégis képesek felülemelkedni a közös cél érdekében az ellentéteken.

A könyv egyik legfontosabb „tanulsága” sablonossága mellett is az a nagyvonalúság, amellyel együtt tudnak működni kiállhatatlan vagy kommunikációra képtelen társukkal is. Az is csoda, hogy mikor jut idejük a kalandokra, de valószínűleg akkor, amikor a szerzőnek az írásra.

Az idővel való gazdálkodás is szuperképesség, amellyel mindkét EPIC-regényben bravúrosan bánik a szerző

A második részben még sűrítettebben, négy nap alatt pörög le előttünk egy Mission Impossible-szerűen fordulatos, leleplezős, de közben a hősök egyéni és csapatjátékára alapozott cselekmény.

Akad itt vezetésre termett arisztokrata, piperkőc nyelvzseni, izmos egyensúly- és aikidóbajnok, nőiségét egyszerre rejtő és hangsúlyozó empátiakommunikátor, autista emlékezőművész, és természetesen önmagát kereső számítógépguru.

Ez a csapat a Bosszúállókra is emlékeztet, és természetesen mindegyiküknek van valami kimondott vagy egyelőre csak sejtetett gyengéje. És Ethan Huntékhoz hasonlóan csodálatos az összjátékuk. Nemcsak kiegészítik egymást, hanem a sértődések, súrlódások ellenére sem hagyják a másikat cserben. Akár az önfeláldozásig is elmennek. A második rész fő elve valóban a „mindenki egyért” lett.

Kovács Gergely Szabó Tibor Benjámin Epic-07
Unsplash/ Helena Lopes

A második kötet kék alapszínű borítójáról csak az elrabolt Alma Peti hiányzik, akit meg kell találni

A Baranyai (b) András által készített borítóképen nincs két párhuzamos vonal, mintha a kubista festményekhez hasonlóan mindent más nézőpontból látnánk, sejtetve azt az akcióthrillerre jellemző vonást, mely szerint a titokzatosság leple csak egy pillanatra libben fel, hogy a következő titok kilógjon alóla. Ebben az értelemben az EPIC őszinte könyv, hiszen

a tizenévesek is azt élik meg mostanában, hogy semmi sem bizonyos, érdemes viszont valakiben bízniuk, és a legkézenfekvőbb, ha az a család és a barátok. A csúcstechnika segíti ugyan őket, de a legválságosabb pillanatban, amikor a törvény határát átlépték, akkor félre kell tenni.

Ebben a helyzetben lep meg minket a valóságszintek határának következő átlépése az EPIC 2-ben. Röfinek – ki tudja, miért – tartozik egy önálló „nyóckeralapú” szubkultúrában tobzódó rapperceleb, akinek a forgatására bemenekülve nemcsak a gyerekek eddigi magabiztossága párolog el, hanem az olvasó is meglepődik a váratlan betéttörténeten. Ez a késleltető epizód minden eddigi fikciós logikának ellentmondva annyira valószerűtlen, hogy szinte sajnáljuk, hogy hajnalban véget ér. Ráadásul az ott otthonosan mozgó alvilági figurák még segítik is a főhősöket. Kicsit úgy, mint a népmesékben, a jó tett helyébe jót várj elve alapján. A regény világában nem mindig egyértelmű, kire lehet számítani, de a jól bevált deus ex machina váratlanságában csak bízhat a népmese vagy a thriller műfajában jártas olvasó.

berg judit hubby dij kozonseg Ecovit-01

Egy városi könyvtár Berg Judit Őrzők című regényével (erről ITT írt korábban Kovács Gergely – a szerk.) együtt tűzte ki vetélkedőtémaként a szintén vöröses borítójú EPIC 1-et. Egybeesésként említsük meg, hogy a folytatások is egyező színűek lettek. Mindkét kalandregény ugyanazt a korosztályt célozza meg. Ha mégis ki kell emelni a különbségeket, akkor az EPIC két részénél az intézményrendszer hátterében állandóan ott lapuló érzés igen meghatározó élmény. Veszélyes az is, amikor rejtélyes kommandósok ölik halomra a készenléti rendőrség tagjait, de a nagypolitikához hasonlóan csak hatásában érzékelhető fenyegetés valóban feszültséget kelt. Szabó Tibor Benjámin folytatásos regényfolyama bizonnyal rejteget még meglepetéseket.

 Kovács Gergely

 

Szabó Tibor Benjámin: Epic – Elmék labirintusában

Manó Könyvek Kiadó, Menő Könyvek, 2022

248 oldal

3490 Ft

A Szabó Tibor Benjáminnal készült interjúnkat is érdemes elolvasni ITT

további Kritikák

Tündérország kontra Budapest

Rojik Tamás Holdezüst és Éjsötét címmel megjelent regényéről Szokács Eszter írt kritikát

Tovább
Megtaláljuk a Fiút Názáretben?

Kovács Gergely kritikája Nógrádi Gábor Akit keresnek: Jesua című kötetéről

Tovább
Útközben

Lovas Anett Csilla kritikája Magyar Katalin Jeripusz című, újra kiadott regényéről.

Tovább